Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Tízéves a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum

A Kárpát-medencében élő magyar közösségek az utóbbi hét-nyolc évszázadban folyamatosan telepedtek át Moldvába, ahol egészen napjainkig megőrizték a magyar, a romániai és az európai kultúra számos, archaikus elemekben gazdag rétegét. Különösen az utóbbi évtizedekben a moldvai csángómagyar falvakban felgyorsult a nyelv- és a kultúraváltás, beértek a hazai világi és az egyházi hatalom elmúlt száz év alatt tudatosan megszervezett asszimilációs törekvései.


Csángó alapkiállítás

Az 1989-es romániai politikai változások után a moldvaiak előtt is hirtelen megnyíltak a korábban átjárhatatlan államhatárok, éppen ezért a nyugat-európai országok felé tartó tömeges munkamigráció felgyorsította a globalizációt ebben a térségben is. Míg a polgárosodással járó kultúraváltás a Kárpát-medencében élő magyar közösségekben viszonylag hosszabb időn át bontakozott ki, addig a modernizációs és a globalizációs folyamatok Moldvában gyors akkulturációt eredményeztek az utóbbi egy-két évtized alatt. Időközben a régi tárgyak felvásárlásával foglalkozó nemzetközi kereskedőhálózatok is elérték a régiót, helyi megbízottjaik pedig gyorsan kifosztották a csángó falvakat. Mivel a régióban működő intézmények nem érdekeltek a moldvai magyarság tárgyi kultúrájának elfogulatlan dokumentálásában és múzeumi reprezentálásában, sürgetővé vált más megoldások keresése.    

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke háttérintézményével, a Kriza János Néprajzi Társasággal együtt 1991 és 2000 között rendszeres terepkutatást szervezett a moldvai magyar közösségekben. Annak eredményeképpen számos olyan szakszerű dolgozat, konferencia-előadás, dokumentumfilm, tanulmánykötet, monográfia született, mely felhívta a figyelmet a csángó falvakban zajló akkulturációs és asszimilációs folyamatokra. Éppen ezért egyetlen csángó faluban sem tartottuk megvalósíthatónak egy bázisgyűjtemény létrehozását, annak folyamatos és hosszú távú fenntartását.

A Kriza János Néprajzi Társaság vezetősége 2000-ben úgy határozott, hogy a Moldvához közel fekvő háromszéki Zabolán kezdeményezi egy csángó múzeum alapítását. Választásunk azért is esett erre a településre, mivel az 1974-től itt működő tájház keretében jelentős, csángó falvakból származó tárgyi gyűjtemény jött létre fokozatosan. Kezdeményezésünket messzemenően támogatta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, így 2003. szeptember 14-én  megnyitottuk A moldvai csángómagyarok hagyományos népművészete című első alapkiállításunkat. Mivel az ünnepi eseményre közvetlenül a helybéli búcsú után került sor, főtisztelendő Tamás József római katolikus segédpüspök szentelte fel a múzeumot.

A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének tanárai és hallgatói 2003 nyarán olyan új tárlatot rendeztek be itt, mely gazdag fénykép- és térkép­anyag segítségével mutatta be a moldvai magyar falvak településszerkezetét, hagyományos építészetét és családi enteriőrjeit. A látogatók ugyanitt megtekinthették egy gorzafalvi fazekas család műhelyét, lakószobáját, kerámiatermékeit, egy pusztinai öregasszony hálóját (killért), valamint egy olyan lészpedi ház tisztaszobáját, melynek tárgyi környezetében lakott Kallós Zoltán az 1950-es években. Az emeleti galérián pedig megismerkedhettek a moldvai csángómagyar emberek életútjával, a születéstől a halálig terjedő szakrális életével, népi vallásosságával, magyar nyelvű imádságos és énekeskönyveivel, füzeteivel, ünnepi viseletével valamint hagyományos textilkultúrájával.

A múzeum alapgyűjteményét elsősorban e sorok írója korábbi kollekciói alkották, azokat pedig Atzél Endre, Csoma Gergely, Domokos Mária, Duma András, Gazda József, Harangozó Imre, Hegyeli Attila, Nyisztor Tinka, Perka Mihály, Petrás Mária, Robu Alexandru, Stuber György, Tötszegi András, Tötszegi Tekla, Turlui Bogdan, Vargyas Gábor, Veres Balázs és sokan mások önzetlenül tovább gyarapították.

Az elmúlt tíz évben különböző alapítványok és a zabolai helyi tanács támogatásával újabb és újabb tárgyegyütteseket sikerült megvásárolni, így napjainkban a múzeum több mint 3000, szakszerűen beleltározott, lefényképezett és leírt tárggyal, 15 000 fotónegatívval, 2 000 régi fényképpel és 3000 szakkönyvvel rendelkezik. Az érdeklődők és a szakemberek tájékozódását szolgálja az utóbbi tíz évben folyamatosan gazdagított, kéziratokból, nyomtatványokból és filmekből összeállított Csángó Adattár is. Intézményünk 2012-ben öt évre átvette, beleltározta, lefényképezte a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Középiskola elhanyagolt néprajzi gyűjteményét, azóta pedig megkezdtük az 500 tárgyból álló kollekció legkárosultabb tárgyállományának szakszerű restaurálását is. Az új létesítmény hosszú távú működtetését, ingatlanjainak, tárgy­állományának kezelését a 2004-ben bejegyzett Pro Museum Egyesület (Zabola) biztosítja, mely már abban az évben megállapodást kötött a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeummal. Kovászna Megye Tanácsa, a Székely Nemzeti Múzeum fenntartója, 2005-ben elfogadta azt az írott megállapodást, melynek alapján a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum 2005-től, külső részlegként betagolódott a nagy múltú székelyföldi intézmény szerkezetébe. Megjegyezzük, hogy annak keretében a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum végül is 2012-ben elnyerte hivatalos akkreditációját. A zabolai helyi tanács azóta is folyamatosan támogatja a múzeum működési költségeit, míg a Székely Nemzeti Múzeum pedig, lehetőségei szerint, folyósítja a muzeológus és a restaurátor személyi költségeit. Kiemeljük azt is, hogy különböző magyarországi alapítványok és szakintézmények messzemenően támogatták a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum szakmai működését, állagainak gyarapítását, infrastruktúrájának folyamatos fejlesztését, különböző programjainak megvalósítását, kiadványainak megjelentetését.


Csángó fazekas szoba

A múzeum mindennapos működését az elmúlt tíz év során a következő munkatársak biztosították: Kinda István (néprajzkutató), Peti Botond (muzeológus), Vass Attila (néprajzos), Dóczi Levente (gyűjteménykezelő) és Jakabfi Edit (restaurátor). A Székely Nemzeti Múzeum zabolai részlegét dr. Kinda István vezeti, gazdasági irányítását pedig Dimény Attila biztosítja. Jakabfi Edit szakképzett művész-restaurátor 2012 őszétől nagy szaktudással végzi tárgyállományunk restaurálását, tárolását és beleltározását.

Már a múzeum alapításában cselekvő módon részt vettek a BBTE néprajz szakos diákjai, tanáraik irányításával 2004-től minden évben múzeumi szakmai gyakorlaton vettek részt Zabolán. Betekintettek a tárgyak szakszerű restaurálásába, raktározásába, leírásába, beleltározásába és digitalizálásába, moldvai és háromszéki településekben pedig tematikus alapkutatásokat végeztek.

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társasággal együtt az elmúlt években több kiadványt is sikerült megjelentetnünk: Kinda István – Pozsony Ferenc (szerk.): Orbaiszék változó társadalma és kultúrája (2007), Kinda István (szerk.): Beavatás. Tanulmányok a zabolai Fiatal Néprajzkutatók Szemináriumainak anyagából (2011), Pozsony Ferenc – Kinda István (szerk.): A Csángó Néprajzi Múzeum kandallócsempe gyűjteménye (2011), Jakab Albert Zsolt – Pozsony Ferenc (szerk.): Páva. Tanulmányok egy orbaiszéki faluról (2011); ugyanakkor különböző népszerűsítő füzeteket szerkesztettünk a múzeum kiállításaival, Zabola nevezetességeivel és a csángókkal kapcsolatban. A zabolai intézményben több, csángó kultúrával, valamint Orbaiszék szellemi és tárgyi örökségével kapcsolatos könyvbemutatót szerveztünk.

Az elmúlt évtizedben számos tematikus kiállítást nyitottunk. Például: Zabola műemlékei (2007), Az eltűnt erdélyi szász kultúra nyomában (2008), Mária erejével – Petrás Mária kerámiái (2009), Zabola kulturális öröksége (2010), gróf Mikes Kelemen 48-as huszár ezredes (2011), A zabolai románok hagyományos kultúrája (2011), Juhászélet a háromszéki havasokban (2011), Iskolai élet az orbaiszéki Zabolán (2011), A gorzafalvi hagyományos csángó kerámia (2012), Kása Béla fotói (2012), Népi vadászat a háromszéki havasokban (2013), A Condrea család otthona (2013), Egy pávai tanítócsalád polgári enteriőrjei (2013) stb.

A Múzeum 2006-tól évente Zabolán szervezi a Fiatal Néprajzkutatók Szemináriumát. Annak programjaiban (alapkutatások, szakmai kirándulások, kiállítások előkészítése és rendezése, szakmai konferencia) hazai és külföldi egyetemisták, elsősorban székelyföldi intézményekben dolgozó, pályakezdő néprajzkutatók, muzeológusok és tanárok vesznek részt. 

Munkatársaink cselekvő részt vállaltak Zabolán született, ott működő személyiségekkel (pl. gróf Mikó Imre, gróf Mikes János, Fejér Miklós, Fikker Ferenc) kapcsolatos évfordulók, konferenciák, kiállítások, megemlékezések megszervezésében is.

Az elmúlt évtizedben nagy hangsúlyt fektettünk az élő csángó és háromszéki népi kultúra modern életünkbe beépíthető elemeinek továbbadására. Részt vállaltunk a helyi farsangi hagyományok felújításában, pusztinai asszonyok bevonásával a húsvéti tojásírás tudományának átadásában. Budău Ionuţ a gorzafalvi moldvai fazekasság, Bartók Erzsébet a somoskai szövés, Ráduj József a háromszéki kötélverés, kosárfonás hagyományait mutatta be iskolásoknak és szüleiknek különböző rendezvényeink keretében. A Roy Chowdhury–Mikes családdal és a Gyöngyharmat néptáncegyüttessel közösen 2012-ben és 2013-ban megszerveztük a zabolai nemzetközi néptánctábort.

A következő években nagyon fontos feladatnak ígérkezik biztosítani az intézmény személyi állományának állandóságát és folyamatosságát, mivel évente több ezer hazai és külföldi turista, rokoni és baráti körök tagjai látogatják meg kiállításainkat.

Jelentősen bővítenünk kell meglévő raktáraink és kiállításaink felületét. Ugyanakkor nagyon fontos feladat a csángó falvakban még meglévő hétköznapi tárgyak, munkaeszközök valamint különböző ünnepi, rítusokban használt maszkok összegyűjtése és megvásárlása, majd azoknak szakszerű dokumentálása, beleltározása és restaurálása.

A meglévő kollekciónkról többnyelvű tárgykatalógusokat tervezünk készíteni (pl. a festett bútorokról, a gorzafalvi csángó kerámiákról, a moldvai festékesekről és viseletekről stb.), hogy nemcsak a szakemberek, hanem az érdeklődők, az oktatásszervezők valamint a népművelők számára is hozzáférhetővé tegyük gyűjteményeink.

Kiállításaink interaktív jellegét szeretnők megerősíteni. Ebben az évben az első világháborúval és a moldvai csángó hozománnyal (zesztrével) kapcsolatos időszakos kiállítások megrendezését tervezzük.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Ilyen népi alkotásokkal már ifjú koromban találkoztam, és ezeket mindig megcsodáltam. Most alkalmam volt átnézni B. Nagy Margit (1928–2007) művészettörténésznek a Reneszánsz és barokk Erdélyben című könyvét, amelyből értékes információkat kaptam ezek eredetére és fejlődésére vonatkozólag. Könyvében oklevelekre és helyi dokumentációra támaszkodva az erdélyi reneszánsz és barokk művészet alakulását követte a várak, kastélyok és udvarházak tanulmányozásával.

Haszmann Pál Péternek nagy szerepe volt abban, hogy a csernátoni tájmúzeum napjainkban is fontos szerepet játszik a helyi, a regionális székely és az össznemzeti magyar azonosságtudat megerősítésében, folyamatos újrafogalmazásában. Az elmúlt hosszú, nagyon bonyolult évtizedek alatt testvéreivel és gyermekeikkel együtt jelentős szerepet vállalt Háromszék, Székelyföld kulturális örökségének szakszerű feltárásában, megőrzésében, múzeumi reprezentációjában és továbbörökítésében.

Székelyföldön, ezen belül Alsócsernátonban létezik egy jellegzetes múzeum, amelyet immár fél évszázada keresnek fel a kíváncsi turisták a világ minden tájáról, mivelhogy ennek az élő-eleven múzeumnak a híre a világ minden tájára eljutott. Olyan ez a múzeum, mint egy hagyományos, igazi székely porta, csak annál sokkal nagyobb. Az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumról van szó, ahol nemcsak a múltidéző tárgyakat találsz, hanem azt is megcsodálhatod, ahogyan a mesteremberek mívesen faragott székelykaput készítenek, ahogyan a fiatalok fafaragást, bútorfestést, ács- és asztalosmesterséget tanulnak.

bolgárkertész, marosvásárhely, kolozsvár, erdély

A növekvő városi népesség, az ipari munkásság biztos és jól jövedelmező piacot jelentett a bolgárkertészeknek, ami egyfajta húzóhatásként érvényesült a vándorlásukban. És érdemes itt azt is megjegyezni, hogy Bulgáriában jóval később indul be az a fajta iparosodás, ami magyar területeken. Tehát ilyenformán ez arra ösztönözte az ottani bolgárkertészeket, hogy az egykori Magyarország területén próbáljanak szerencsét. Bulgáriából főként a tövisvári településekről érkeztek Erdélybe és Magyarországra vendégmunkások, már a 19. század első felében. Előbb keresetükkel – a kétlaki életmódot választva – minden ősszel hazamentek, majd két-három nemzedék alatt a vándormunkás státuszból a középosztály soraiba emelkedve véglegesen letelepedhettek az itteni városokban, így Marosvásárhelyen, de Kolozsváron is. 

Kalendáriumi értelemben már tavaszi, de amúgy felettébb fura, télies reggelen indultunk mi, a moldvai delegáció, a néptáncegyesület (Romániai Magyar Néptánc Egyesület) közgyűlésére a minap. A napra pontosan érkező, Mátyás-napi jégtörés után szépen mosolygó derűbe ugyanis váratlanul belehavaztak az égi magasok. 

Régi fényképfelvételekből nyílt kiállítás a csíkszeredai és környékbeli közönségnek a Megyeháza galériában. A negyven válogatott felvétel a múlt évszázad első felének székelyföldi valóságából idéz fel jellegzetes helyzeteket és helyszíneket, illetve munkaalkalmakat.

bukovinai székelyek

A Madéfalvi Veszedelem után Bukovinába került székely-magyar népcsoport életével és megőrzött népköltészeti és népművészeti hagyományaival szinte egyedülállóan gazdag kincset ajándékozott a magyar kultúrának és néprajztudománynak. Néhány, számomra is legtöbbet jelentő vonását mutatom be most.

zsobok

Az emberiség történetében csak igen későn jelent meg az írás, az írásbeliség, lényegében a megismert ókori nagy birodalmak, a mezopotámiai, az egyiptomi, majd a földközi-tengeri – görög, makedón, római – államalakulatok hatalommal rendelkező szűk rétegének körében és kiszolgálásában. A kevésbé ismert kelet-ázsiai birodalmak írásbeliségéről nincsenek megbízható ismereteink, amit viszont tudunk, hogy ott sem alakult ki sokkal korábban, és nem volt általános a nagyobb tömegek használatában.

Időbeli gasztronómiai utazásunk nem kronológiai sorrendben fog történni. A 19. században született sorok indítanak útra, onnan visszalépünk a 16. századi fejedelmek udvarába, ahol megnézzük, milyen alapanyagokkal, főzési technikákkal dolgoztak az akkori szakácsmesterek. Ebből a világból majd nagyot dobbantva ugrunk, nem csupán időben, hanem egy teljesen más társadalmi osztály, a száz évvel ezelőtti földműves réteg konyhájába. Onnan jutunk el majd a mai, modern konyhák főzésvilágába.

kalotaszegi festett bútor

 A kazetta díszítése középen mindig vázából indul ki. A négy szélére négy tulipán kerül, majd egy-egy rózsa fent, középen és lentebb kétfelől. A tulipán érdekessége, hogy egész nagyban festik, 10–15, akár 20 cm nagyságig, felét pirosra, felét fehérre vagy sárgára. Sovány akantuszlevél szalad végig a tulipán két oldalán, középen feketével, mint a babérkoszorú levelei. A tulipán másik változata: a két széle piros, a közepe sárga. Érdekesek a rózsák. A magyar díszítő művészetben használatos kerek rózsa fekete kontúrral kellemes benyomást tesz.

Kicsit hamiskásan szoktam mondani mások csodálkozására, hogy hát kérem, én beleszülettem a kalotaszegi bútorfestésbe. Hogy lehet ez? Mert az úgy volt, hogy a régi házunkban nekünk csak egy szobánk volt, ebben laktunk négyen. Ez a szoba volt a konyha, a hálószoba, a tisztaszoba, mindig, ami kellett. A szüleim ágya előtt és az ágy végében állt egy-egy tulipános láda. A szüleim elmondása szerint a bábaasszony a tulipános ládára tette a pléh fürösztő teknőt, és engem abba pottyantott bele. Tehát tulipános ládán kezdtem a pályafutásomat, éktelen üvöltéssel. Abban a pici szobában jól megfértünk négyen. A tulipános ládák meg nem zavartak, hiszen azok voltak a szoba ékes darabjai.

Kós Károly

Tényszerűen a távolból emlékezhetem Kós Károlyra, az etnográfusra. Nagyon korán, még gimnáziumi éveimben olvastam egyik első művét a Vas megyei fazekasokról. Hamarosan kezembe kerültek a nagy politikai nyomás előtti, a gazdálkodás témakörébe vágó dolgozatai is. Lelkesen olvastam, hiszen erdélyi felmenőim világát hozta megfoghatóbb közelségbe, különben csak az idős családtagok emlékezéseire hagyatkozhattam volna.

Csata Jenő: Makfalvi házsor

A makfalvi szekeresek és fazekasok együttműködése egy természetes folyamat eredményeként jött létre. A falu a Kis-Küküllő medencéjében helyezkedik el, határának szélessége 1000–1500 méter. Termőföldje nem volt elég a lakosság szükségleteinek kielégítésére.

gyermekjátékok

A pszichológusok és a néprajzi szakemberek hangsúlyozzák a játék fontosságát a gyermek fejlődésében. Azt mondhatjuk, a játék a gyermek alaptevékenysége és örömforrása, segíti a gyermek érzelmi, értelmi és szociális fejlődését. A különböző fejlődési szakaszokban a gyermekeket más játékok érdeklik. Felsorolok néhány játékot, olyanokat, amelyeket a gyermekek maguk is elkészíthettek, miután a nagyobbak megmutatták nekik. Nem társasjátékokról van szó, hanem olyanokról, amelyeket a környezetükben található hulladék anyagokból vagy növényekből elő lehetett állítani. Ezek a játékok kitöltötték a gyermekek magányos óráit.

élet virága

A kutatásom témája az a hatágú csillagszerű mintázat, mely nagy gyakorisággal megtalálható festett és faragott tárgyainkon, kapuinkon, kopjafáinkon, épületeinken. Olyan gyakran lehet vele találkozni, hogy a szép alakjával bizonyára feltűnik a népművészetet szerető ember számára. Engem személyesen rég foglalkoztatott, hogy honnan eredhet, hogy köthető-e, vagy sem valami régi tudás hozzá. Abban reménykedtem, hogy ha megtalálom a legrégebbi mintázatokat és azok gyakoriságának helyeit, talán sok kérdésemre választ kapok. Több tudományágat kellett áttanulmányoznom ahhoz, hogy ismétlődő kapcsolatot találjak bennük: régi népek teremtéstörténetei, bölcselet, művészettörténet, geometria, a Kárpáthon néprajza. Ezt a kutatást a határtudományokhoz sorolják. Ugyanakkor ezzel a virágszerű mintázattal párhuzamosan már régóta keresem több más népi díszítőelem gyökereit.