Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A román nyelvű magyarságtörténet megírásának margójára

A magyarság történelmének széles körben való ismertetése a történelemről írónak mindig felemelő, de nehéz feladata. Egyrészt meg kell keresni a megfelelő nyelvezetet, valamint a kötet adta szűk keretek között válogatni kell azon történelmi események között, amelyek megfelelő súllyal bírnak és méltán kiválthatják a célközönség érdeklődését.

Amikor a szomszédos népek számára készülnek ilyen jellegű próbálkozások, és esetleg azzal a bizonyos néppel a közös múlt nem éppen volt mindig felhőtlen, akkor további nehézségbe ütköznek a szerzők. Ily módon a kötet nem a szerzők többségének anyanyelvén íródik, és a nyelvi nehézségek miatt ebből újabb probléma adódhat. Az eltérő temperamentum, stílus, esetenként szemléletbeli különbségek további bökkenőt jelentenek. Így a mű ötletgazdájára és szerkesztőjére, jelen esetben Szabó Csaba tévés újságíróra, a Fehér Holló Médiaklub alapítójára, valamint a tudományos irányítóra, Páll Szabó Ferencre, a szerteágazó korok és szempontok egy hangnembe való fűzésében és egységesítésében komoly feladat hárult.

A kolozsvári Világhírnév kiadónál folyó év február 30-án megjelent O istorie a maghiarilor című kötet egy kolozsvári magyar–román fiatal történész–pedagógus csoport műve. A korábbi román nyelvű, magyarságtörténetről szóló kiadványok között megemlítendő Gergely András Istoria Ungariei című, 1994-ben megjelent kötete, valamint Paul Lendvainak a 2001-ben megjelent Ungurii. Timp de un mileniu învingători în înfrângeri című könyve. Csakhogy mind a két esetben az eredeti művek román nyelvre való átültetése történt, és egyik sem íródott kimondottan a román olvasóközönség számára.

Az O istorie a maghiarilor ezt az űrt hivatott betölteni, mivel a szerzők szilárd meggyőződése, hogy a románságnak egy bizonyos részéről valós érdeklődés mutatkozik a téma iránt. A magyar történelemszemlélet alapján született műben az olyan eseményekről ahol a román és magyar álláspont eltér, a román változat is ismertetve lett. A kötet mindvégig a tudományosság talaján maradva, de alapvetően közérthető, olvasmányos formában foglalta össze a magyarság évszázadait a kezdetektől napjainkig.

A könyv hat külön fejezetből áll. Az első Páll Szabó Ferenc középiskolai történelemtanár által íródott, és a magyarság történetét taglalja a kezdetektől a honfoglalás idejéig. A hosszú vándorút bemutatása mellett a szerző kiemeli azt a kisebb csodát, ahogy a magyarság a vándornépek forgatagában és a tőle nagyban különböző népek Európájában, mintegy beékelődve, megmaradt a századok során, gazdagítva a kontinens sokszínű kultúráját.

A második részt Váradi Éva, a kolozsvári Báthory István Gimnázium történelemtanára írta, aki a középkori Magyarország rövid bemutatására vállalkozott, ami nem egyszerű feladat. A fejezet a közismertebb uralkodók mellett, mint például Szent István, Szent László vagy IV. Béla, olyanokkal is foglalkozik, akik a szélesebb közönség számára kevésbé ismertek (Könyves Kálmán, II. András), de jelentős személyiségek voltak. A szerző kihangsúlyozza a középkori Magyarországnak a térségben elfoglalt nagyhatalmi szerepét és azt a tényt, hogy pár száz év alatt politikailag, gazdaságilag és kulturálisan a magyarságnak sikerült beilleszkednie, így szerves részévé vált a korabeli Európának.

A könyv egyediségét többek között a már említett vegyes nemzetiségű szerzőgárda adja. Így a valós erdélyi multikulturalizmus szellemében a harmadik fejezet szerzője a korszak egyik fiatal román szakértője Ciprian Rad, a kolozsvári Görög Katolikus Líceum történelemtanára. Fejezete a Mohács után három részre szakadt Magyarországot mutatja be, különösképpen az Erdélyi Fejedelemséget. Kiemeli, hogy fejedelmeink közül Báthory István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György európai mércével is nagy kaliberű államférfiaknak számítottak, ezáltal méltán vívták ki a kortársak és az utókor megbecsülését. A Mihály vajda által 1600-ban létrehozott, rövid ideig tartó politikai egyesítésről szóló részben, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorát, Ion Aurel Popot idézi a szerző, miszerint a havaselvi uralkodó figyelembe vehette az erdélyi románság jelentős számát és bízott támogatásukban is, de nem lehetett célja ,,egy Románia” létrehozása. Annál is inkább, mivel a nemzeti eszme egy későbbi kor fogalomtárába tartozik, és a vajda mint minden középkori uralkodó, elsősorban a hatalma kiterjesztése céljából, saját magának és utódainak próbálta megszerezni a három területet.


A könyv szerzőcsapata. Horváth László felvétele

A negyedik fejezet jelen sorok írójának, a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium történelemtanárának tollából származik, és az úgynevezett Habsburg-korszakról, Magyarország újkori történelméről szól. Ezen periódus nagy jelentőséggel bír, hiszen a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc, valamint az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc által fémjelzett időszakban kristályosodott ki a magyar nemzeti eszme. A szellemi élet terén tapasztalható nagyfokú fejlődés ma is meghatározza kultúránkat, világszemléletünket és közgondolkodásunkat. A fejezet kiemeli a Habsburg-korszak, azon belül kiváltképpen a dualizmus civilizáló, modernizáló, infrastruktúra-teremtő jellegét. Olyan, jellegzetesen közép-európai kultúrkör megteremtőjének fogható fel az említett időszak, amelynek örökösei és átörökítői tudatosan vagy tudattalanul, nemzetiségtől függetlenül – mi is vagyunk.

A könyv utolsó előtti része Welman László tudományos kutató munkája, és a magyarság történetének 1914-től napjainkig terjedő éveit tárja az olvasó elé. A fejezet többek között érdekes adatokat közöl Kádár Jánosnak a határontúli magyar kisebbségről szóló politikájával kapcsolatban, amely némileg árnyalja a magyar kommunista államvezetőről kialakult általános képet. A szerző bemutat olyan történelmi momentumokat is, amikor Kádár megpróbált kiállni a romániai magyar kisebbség ügye mellett, vagy legalábbis szóvá tette azt különböző tárgyalásokon, azonban eredménytelenül.

Az utolsó fejezet Szabó Csaba írása, és a kötet lezárásaként a jelenbe vezeti az olvasót, mivel pontos számadatokat közöl a határontúli magyarságról valamint a finnugor konferenciákról.

A könyv fogadtatása bizakodásra ad okot, érdekes módon a legpozitívabb visszajelzések Kisinyovból érkeztek, ahol Aurelian Lavric történész professzor nemcsak teljes empátiával nyilatkozott a kötetről, hanem a nagy érdeklődésre való tekintettel meghívta a szerzőgárdát az Állami Egyetem Történelem Karára, ahol a kötetet március végén mutatják be.

A kötet utat találhat a magyar anyanyelvű olvasóközönséghez is, mivel múltunk ismertetése a többségi románsággal feladataink között kell hogy szerepeljen. Nem azok számára íródott, akiknek már berögzült álláspontjuk van a magyarok történelméről, hanem olyanokhoz szól, akik érdeklődést mutatnak a mellettük élő nép iránt, főleg akkor, ha a tagjaihoz barátság vagy netalán rokoni szálak fűzik. A szerzők célja nem a kapudöngetés, hanem azok megnyitása volt, történelmünk tárgyilagos, tájékoztató jellegű bemutatása által.    

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*

A történelemírás nagyon sokáig a nagy eseményeket formáló és alakító politikusok, egyházfők, szellemi és morális kánont meghatározó személyek életrajzaiból állott. Az emberi történelem 5000 éves írott történelmének ókori történeti forrásai legtöbbször uralkodók politikai propagandája nyomán örökítették meg a múlt eseményeit. 

Forrongó, néha irányt vesztett korunkban, a modern, digitális eszközök uralmának világában üde színfolt, ha valaki a Gutenberg-galaxis csillagképéhez hűen, következetesen kitart a hagyományos technika nyújtotta eszközök és lehetőségek kínálta lehetőségek mellett; olyan értékeket tesz asztalunkra, amelyet semmilyen vírus nem törölhet le, amit bármikor kézbe vehetünk, lapozgatva elmerülhetünk benne, kettős célzattal: az ismeretszerzés vagy nosztalgia ébresztette/keltette vággyal. Miként is lenne másként Misztótfalusi Kis Miklós szűkebb pátriájában, hozzá hasonlóan a míves szakmát a művészet rangjára emelve. 

erdély és az erdélyiek

Minden táj lakóját érdekli, hogyan vélekednek szülőföldjéről a távoli országból érkezők, mit vesznek észre, mire figyelnek fel, mit dicsérnek és mit kárhoztatnak. Erdélyről nagyon kevés ilyen feljegyzés született a 19. század közepéig, de akkor egyszerre két ide nősülő „nagy nemzet” fia is könyvvel adózott e kis országnak. Ezeket a terjedelmes munkákat a közelmúltig alig-alig ismerték, csak részletek jelentek meg belőlük magyar nyelven. 

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.