Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Volt egyszer egy Stúdió Színpad Kolozsvárott

Első rész

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy…”, így kezdődnek a mindenkori népmesék. Ez a történet, amiről most szólunk, nem mese, hanem valóságos, igaz történet. Sok, nagyon sok szereplővel. Közülük sokan később ismert személyiségek lettek. (Róluk később szólunk.) A mindenkori vezetők és irányítók neves kolozsvári művészek voltak. Idő­rendben: Horváth Béla, Bisztrai Mária, akik tulajdonképpen a Stúdió Színpad alapítói voltak, majd Bereczky Júlia, Dehel Gábor, Köllő Béla, Kozma Lajos és László Zoltán, mindannyian a Kolozsvári Állami Magyar Színház jeles, kiváló színművészei. Nevükhöz külön-külön korszakok köthetők.

Jelen írásom valójában a hajdanvolt Kolozsvári Municípiumi Művelődési Ház Stúdió Színpadának a több mint negyedszázados (1960–1987) tevékenységéről igyekszik szubjektív módon emléket állítani. Mindezt az teszi indokolttá, hogy ez a műkedvelő együttes nem akármilyen hírnevet, rangot képviselt, nemcsak Kolozsvárott, hanem a romániai, erdélyi magyar kulturális életben is. A nemzetiségi lét szorításai közepette, amíg lehetett, bárhol és bármikor hallatta hangját. Talán nem méltatlanul emlegették hajdanán, mint a város harmadik színházát. Ezt többször és többen is leírták, akik figyelemmel kísérték az együttes alakulását, fejlődését, előadásait és repertoárjának színvonalát. Emlékezni és emlékeztetni… ez a célom és nem kevés!




Kiszálláson 1968-ban

Az emlékezést, a régi sikeres előadások felemlegetését az teszi indokolttá, hogy meglepő módon nem, vagy csak hézagosan, nagyon hiányosan találtuk nyomát a Stúdiónak a jelenkori sajtóban, a közösségi oldalakon. Leginkább azt hiányoltuk, hogy Budapesten, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet és az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tára semmiféle adattal vagy forrással nem rendelkezik a kolozsvári Stúdió Színpaddal kapcsolatban, annak ellenére, hogy ezek a szakintézmények a határokon túli, erdélyi színházakról is tárolnak adatokat, információkat. Az 1981-ben, a Bukaresti Kriterion Könyvkiadó által elindított Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban és a Hét 1982-es évkönyvében (Színjátszó személyek) sem találtunk érdemleges említést a Stúdió Színpadról.

Feljegyzések hiányában a teljesség igénye nélkül próbálom feleleveníteni és rekonstruálni a Stúdió történetét. Felemelkedéséről korabeli újságcikkek, megjelent plakátok, interjúk, híradások, méltatások és kritikák, valamint a még elérhető egykori stúdiós tagok körében végzett úgynevezett „mini ankét” révén szerzünk tudomást. Köszönet mindazoknak, akik hajlandóak voltak nyilatkozni, és vállalták nyíltan egykori műkedvelő mivoltukat. El kell ismerni, hogy a korabeli romániai magyar írott sajtóban, napilapokban és folyóiratokban – többek között a kolozsvári Igazságban, a nagyváradi Fáklyában, a Művelődésben, az Előrében, az Új Életben, az Ifjúmunkásban, az Utunkban, A Hétben, a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörben – alkalomadtán, bemutatok idején rendszeresen jelentek meg hírek, beszámolók, kritikák és interjúk is a Stúdióról rendezőkkel és szereplőkkel.




Jean Anoulh: Találka

Nem szeretnék elfogult lenni az úgynevezett műkedvelő, amatőr színjátszással szemben, így a kolozsvári Stúdió Színpaddal sem, de tény, hogy a mindenkori nemzetiségi művelődési életben ez a műfaj jelentős szerepet töltött be Kolozsvár, összességében Erdély kulturális életében. Ahhoz, hogy ez az együttes milyen messze jutott az évek alatt – művészi szinten, repertoárválasztásban, a bemutatók, az előadások számában, elismerésekben vagy népszerűségben –, nagyban hozzájárultak a Kolozsvári Állami Magyar Színház kiváló művészei, akik az indulástól kezdve tevékenyen részt vállaltak a Művelődési Ház színjátszó csoportjának patronálásában és irányításában.

A Stúdió Színpad tehát létrejött, működött, volt létjogosultsága, amíg hagyták.

Az indulásról. A függöny felgördül

A kezdet kezdetéről, az együttes indulásáról nincsenek pontos információink. Sajnos nem készült napló, időrendi feljegyzés, felsorolás az előadásokról, a bemutatókról, az előadások helyszínéről, mennyiségéről, és nem utolsó sorban a szereplőkről, a csoport tagjairól sem. Ha mégis volna valahol, valakinél, azt jó volna utólag is közölni, mert mi nem tudunk ilyenről.

Az első hír a létrejött színjátszó csoportról 1960. december 13-án jelent meg a kolozsvári Igazságban. Az újság keddi Képes krónikájában fényképes szöveg adta tudtul, hogy: „A Művelődési Ház magyar nyelvű műkedvelő csoportja vasárnap este (december 11-én) bemutatta a Nászutazás című háromfelvonásos vígjátékát. A műkedvelő együttes a csoport fennállása óta első ízben mutatott be egész estét betöltő színdarabot.” A vígjáték szerzője Vlagyimir Dihovicsnij volt, a cikk írójának a neve viszont nincs feltüntetve. Ezek szerint állíthatjuk, hogy a stúdió 1960 decemberében indult az akkori kolozsvári Művelődési Házban. Néhány szót az épületről: a Wagner Gyula tervei alapján a hajdani Hunyadi (ma Ștefan cel Mare) tér és a Honvéd (ma Dorobanților) utca sarkán épült kolozsvári Igazságügyi Palotát 1902 októberében avatták fel. Az épület tér felőli szárnyát 1956 áprilisában a Városi Művelődési Ház kapta meg, majd 1968 augusztusában az egyetem közigazgatási kara vette át. Ekkor kellett elköltöznie innen a Stúdió Színpadnak a Szabadság téri Új idők mozi feletti emeleti teremébe.

Arra is érdemes kitérni, hogy milyen körülmények között jöhetett létre a Művelődési Ház magyar nyelvű színjátszó csoportja. Erről Nánó Csaba kolozsvári újságíró, egykori stúdiós a következőképpen írt hozzám intézett 2016. június elsejei elektronikus levelében: „Ha megpróbáljuk az 1960-as éveket politikai és gazdasági kontextusba helyezni, okvetlenül meg kell említeni a sztálini autonómiát – Romániában az 1960-ban a Magyar Autonóm Tartományból létrejött Maros–Magyar Autonóm Tartományt – amelynek ugyan csak kirakatszerepe volt, de az akkori szovjet és román hatalom így próbálta megelőzni a kisebbségek elégedetlenségeinek kifejezésre juttatását. (…) A Gh. Dej-i diktatúra 1956 után mindenféle – elsősorban magyarok által szervezett – megmozdulástól rettegett, így aztán – miután 1959-ben megszüntette az önálló magyar nyelvű Bolyai egyetemet, jónak látta némi engedményekkel kompenzálni ezt a lépést. (…) A Municípiumi Művelődési Ház 1956-ban alakult. (…) Nem tudom kinek az ötlete volt a magyar nyelvű Stúdió Színpad létrehozása, de nyilván, akkoriban nem volt akkora szenzáció, mint mondjuk működése a későbbi – gondolok a nyolcvanas – években. Igény volt rá, hiszen még ha a színházunk 1000 férőhelyes is, akkoriban a fél város oda járt, így bőven volt közönsége egy úgynevezett »harmadik színháznak« is, ami a Stúdió Színpad volt.”

Az indulást Horváth Béla és Bisztrai Mária színművészek neve fémjelzi, hiszen ők alapozták meg, és a kezdet kezdetén ők emelték magas nívóra az együttes munkáját. Horváth Béla, aki 1961 és 1969 között irányította a csoportot, 1975 júniusában így nyilatkozott: „Amikor a Kolozsvári Művelődési Ház színjátszó csoportjához meghívtak rendezőnek, nagy örömmel vállaltam ezt a munkát. Sok lelkes ifjúval s kevésbé ifjúval megalakítottuk a Stúdió Színpadot. Sok munkával, nagy ügyszeretettel és hozzáállással alakítottuk ki az akkori műsort. Kezdtük a Csongor és Tündével, s részemről befejeztem Baranga: Közvélemény című vígjátékával. A lelkes csoport fáradtságot nem ismerő munkájának eredménye két országos díj: Goldoni: Furfangos özvegye második díjat, Osborne: Dühöngő ifjúsága pedig országos harmadik díjat kapott.” (Részlet Nánó Csaba, 1999. március 1-én a kolozsvári Szabadságban megjelent összeállításából).

Ugyanabban a fennebb idézett összeállításban Bisztrai Mária – aki 1962 és 1968 között Horváth Bélával közösen tevékenyen részt vett a csoport vezetésében – 1975 augusztusában üzent a Stúdiósoknak: „Egykori csoportom tagjainak ajánlom e sorokat, kik ifjúságom, hitem, az élettel, s művészettel szembeni alázatos szerelemem tanúi voltak. Igyekeztem őket mindenben társaimmá tenni, s úgy éreztem: termőtalajra leltem. Tán hozzájárultatok ahhoz, hogy tudjam: nem éltem hiába! Régi és új »gyerekek«! Járjatok szerencsével és hozzon el Nektek minden szépet, igazat az Élet! De: járjatok magatok is utána…”




John Osborn: Dühöngő ifjúság.
Zsigmond Levente, Karácsony Nóra,
Banner (Beleznay) Zoltán. 1964.

Hogy mennyire lettek „társai” és jártak szerencsével e korszak tagjai a művészházaspár ténykedésének idejében, azt a sorra került bemutatók visszhangos sikerei és díjai bizonyítják.

Az sem mellékes, hogy ezekben a kezdeti években olyan „műkedvelők” léptek fel és értek el elismeréseket profi színikritikusoktól, újságíróktól, mint Beleznay Zoltán (Banner Zoltán) fejedelem a Csongor és Tündében, Jimmy Porter a Dühöngő ifjúságban, Don Alvaro di Castiglia a Furfangos özvegyben, Rajhona Ádám a Csongor és Tündében, Viktor Rozov: Szerencsés utat, Élni, élni boldogan szavalóesten; továbbá Csiky Ibolya, Flórián Antal, Krizsán Zoltán, Győri András, Kiss Ildikó, Bogdán Tibor, Hencz József, Zsigmond Levente, Gajzágó Márton. A felsorolás nem teljes.

„Sikerrel lépett a közönség elé a kolozsvári Művelődési Ház drámai köre (…) a magyar tagozat a Csongor és Tündéjét vitte sikerre (…) Horváth Béla a kolozsvári Állami Magyar Színház művésze céltudatossággal, sok türelemmel és odaadással rendezte az előadást. A színészek nem hivatásosak: akadnak köztük munkások, laboránsok, technikusok, tisztviselők és diákok. Az viszont, amit a szakképzett művészek vezetése mellett megvalósítottak, művészet! Bizonyítéka, hogy a műkedvelő színjátszó, ha megfelelően és igényesen irányítják, művészetet nyújt a javából.(…) A nagyszámú szereplőgárda névsorából hadd emeljük ki a legjobbakat: Flórián Antal, Ligeti Zoltán, Krizsán Zoltán, Hencz József, Győri András, Rajhona Ádám, Vitális Ildikó, Bogdán Tibor, Budai Renáta, Alsányi Dalma, Kádár Gyöngyi, Kiss Ildikó műkedvelőket” – írta 1962. február 11-i számában az Igazság.

Az első sikeres korszakban Horváth Béla és Bisztrai Mária irányításával és rendezésében ismert és kevésbé ismert darabokat mutatott be a társulat: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1962 januárja), Viktor Rozov: Szerencsés utat (1962 áprilisa), Nagy István: Nézd meg az anyját (1963 márciusa), Vagyim Korosz­tiljov: Bízom benned (1963 májusa), Aurel Baranga: Ádám és Éva (1963 decembere). A következő években a már jól összekovácsolódott és művészileg is jó irányba tartó együttes olyan bemutatókat tartott, amelyek már igazi nagy sikereket, díjakat hoztak a Stúdió Színpadnak. Mihail Sebastian: Névtelen csillag (1965), Carlo Goldoni: A furfangos özvegy (1965), J. Osborne: Dühöngő ifjúság (1966). Az utóbbi bemutatók művészi színvonala, az egyes szereplők alakítása már-már a profi színházak magasságát súrolta, tán el is érte! Bizonyságként idézek az akkori méltatásokból: „…szóljunk arról, ami valóban széleskörű publicitást érdemel: a kolozsvári Stúdió Színpad magyar tagozata az első »dühöngő«, az angol Osborne hovatovább klasszikusnak minősülő darabját, a színházból-filmről ismert Dühöngő ifjúság (Nézz vissza haraggal) című művét mutatta be a város közönségének. A választás merészségét – különösen az említett kiváló film s a szatmári színészek ugyancsak elsőrangú teljesítménye után – nem kell részleteznünk. Ilyenkor a szakemberek első benyomása, hogy az együttes – műkedvelőknél nem ritka jelenség – túlbecsülte lehetőségeit, s a színházakkal akar versenyre kelni. Nos, a Stúdió Színpad Horváth Béla rendezte előadása végén a viharos taps, (csak azért nem »vastaps«, mert a Kultúrpalota dísztermében nincs vasfüggöny) feloldott minden efféle kételyt, azzal a jóleső érzéssel töltött el, hogy Kolozsvárt immár három színházat tarthatunk számon…” (Kántor Lajos, Előre, 1966. június 5.)




Mihail Sebastian: Névtelen csillag. Banner
(Beleznay) Zoltán és Csíky Ibolya. 1963.

„… a kolozsvári Művelődési Palota Stúdió színpadának magyar együttese, sok joggal dicsért előadása, s a legutóbb elnyert országos díja minden eddiginél vakmerőbb vállalkozással vívta ki a legteljesebb elismerést. Osborne Dühöngő ifjúságának a bemutatása (a szatmári előadás, no meg a filmváltozat után) nagyon magasra állította a mércét – és mégis telt házak ünnepelték az együttest, különösen a műkedvelőnek már semmiképp sem minősíthető, rendkívül érett, kidolgozott és egyúttal temperamentumos alakítást nyújtó Beleznay Zoltánt (Jimmy Porter) (…) nagy érdeme a rendezőknek, Bisztrai Máriának és Horváth Bélának, akiknek igen egyenetlen színvonalú együttesel sikerült jó előadást produkálniuk.” (Bodor Pál, Új élet, 1966. július 14.)

Pár év alatt elismert, sikeres lett a Stúdió Színpad. Erről, még egy méltatást idézek: „... stúdió-színháznak tekinthetjük ma már a kolozsvári Kultúrpalota magyar nyelvű együttesét, mely Bisztrai Mária és Horváth Béla vezetésével az évek során szorgalmas és odaadó munka árán számottevő sikereket ért el. A csoport műsorterve a hivatásos színházakéhoz, illetve azok műsortervének kiegészítéséhez idomult. Művészi érettség kell ahhoz, hogy műkedvelők a Csongor és Tünde, vagy a Névtelen csillag előadására vállalkozzanak és erőfeszítéseiket sikerre is vigyék. A jelenkor hazai szerzők művei közül Nagy István darabját Nézd meg az anyját és A. Baranga: Ádám és Évá-ját vitték színre. Goldoni Furfangos özvegyével annak idején országos második díjat nyertek…” (Földes Mária, Dolgozó Nő, 1966. augusztus.)

Az is megemlítendő, hogy ezekben az években a Horváth–Bisztrai művészházaspár a vers műfaját is az érdeklődés előterébe hozta. Szavalóestek keretében 1962-ben Élni, élni boldogan címmel 27 költő versével léptek fel, míg 1967-ben Szerelmes Európa címmel költői estet tartottak a 20. század lírájából. Sőt, 1966-ban még a könnyebb szórakoztatásra is gondoltak a Karnevál álarc nélkül című esztrád műsorral.

1967 őszétől alaposan kicserélődött a csoport tagsága. Ennek ellenére az együttes vezetői nem engedtek az elért színvonalból, és továbbra is jól sikerült a szereplők kiválasztása.




Victor Rozov: Szerencsés utat. Kádár Gyöngyi
és Banner (Beleznay) Zoltán. 1962.

Még egy jelentős változás állt be a Stúdió Színpad életében az 1968-as évadtól kezdve. Miután a korábbi játszóhelyükről, a Művelődési Palotából kiköltözni kényszerültek, a Szabadság téri épületbe helyezték át a székhelyüket. Erről a momentumról Krizsán Zoltán a kolozsvári Igazságban a következőképpen emlékezett meg: „A Szabadság téri kis épület évtizedekig mozijáról volt híres, az Új idők moziról (a »híradómoziról«), amely máig itt működik. 1968 nyarán új intézmény költözött az emeletre, s nem telt bele több néhány hónapnál, amikor a Szabadság tér 24. szám már másról is kezdett nevezetes lenni. Mert 1968-ban ide költözött a Kolozsvár Municípiumi Művelődési Ház, és elkezdte történetének alighanem legvirágzóbb korszakát, amelyre talán a szakembereknél is hamarább figyelt fel az, akiknek érdekében működik ez az intézmény, az aktív művelődésre vágyó közönség.” (Nosztalgiák nélküli közművelődésért!, Igazság, 1971. július 11.)

A Stúdió Színpad itteni első bemutatóját 1968 áprilisában tartották, ekkor mutatták be Jean Anoulh híres vígjátékát, a Találka Páris mellett című darabot. 1969 májusában Aurel Baranga: Barátom a miniszter (Közvélemény) című előadása volt soron. Ezekkel a bemutatókkal kezdődött a későbbi második nagy korszak új szereplőgárdájának színrelépése. Köztük volt Kovács Katalin (későbbi művésznevén: Killár Kovács Katalin), Szilágyi Enikő, Vajda Zsuzsa, Jakab Mária, Dusa Ödön, Georgescu Mária, Simon András, Ács Sándor, Zsombori Erzsébet, Kövér Adél, Minier Csaba, Heltai Sándor, Szabó Attila István, Lovász Rózsa, Barta László, Gáll Annamária, Rosemberg Iván, Szatmári János.

Megjegyzendő, hogy a Baranga darab volt Horváth Béla utolsó rendezése a Stúdió Színpadon. Ezután elköszönt a csoporttól. Igaz az is, hogy Bisztrai Mária már korábban megtette az elköszönést, mivel 1969-ben igazgatónak nevezték ki a Kolozsvári Állami Magyar Színház élére.

(Folytatatjuk)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Hozzászólások

Kedves Laci!  

Köszi szépen hogy mindjánunkat halhatatlanná tettél...
és hogy én is a TÖRT - ÉN - ELEM része lettem!

Tisztelettel
Bárány Tibor #TIBORFOTO

Új hozzászólás

További írások

csíkszereda régizene fesztivál

„A színvonalas programok, világhírnévnek örvendő együttesek és hangszerkülönlegességek kavalkádja olyan gazdag és változatos régizenefesztivált kínál, ahol a közönség bátran belefeledkezhet a mindenkor aktuális ÖRÖM-be” – írja az idei zenei esemény kínálatáról a programfüzetben Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője. Minden esztendőben valamilyen zenei csemegével kedveskednek a szervezők e nagyszabású kulturális rendezvényen. A júliusi fesztivál nagy eseménye az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művének, Johann Sebastian Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passiójának a bemutatása volt, mely hatalmas sikernek örvendett nemcsak Csíkszeredában, de a bukaresti Athenaeumban és a Brassói Fekete templomban is. Évek óta a fesztivál programkínálata, lebonyolításának menete egyre művészibb és profibb színvonalat mutat a főrendezőnek, a Hargita Megyei Tanács égisze alatt működő Hargita Megyei Művelődési Központnak köszönhetően.

A Csíkszeredai Régizene Fesztiválok kezdeteiről. Boér Károly

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál előfutára tagadhatatlanul az az 1979-es kísérlet volt, amely Kájoni János születésének 350. évfordulóját köszöntötte. Érdekes, hogy az első, Mikó-várbeli, szabadtéri régizene-hangverseny ötletgazdája még csak nem is zenész volt: a lelkes, és sajnos azóta már eltávozott muzeológus, Miklóssy-Vári Vilmos agyából pattant ki elsőként, de ott volt már körülötte néhány kiválóan képzett, szakavatott muzsikus is, elsősorban Pávai István és Simó József, akik a kiváló kezdeményezést később a régizene országos ünnepévé, fesztiváljává tették.

Mindenkiért lüktető, sérülékeny színészlelkekről

Színész, újságíró, lelkész, tanár – van, aki megírt, van, aki kimondott szóval igyekszik valami ellen vagy valami mellett küzdeni, valamiért örülni, valami előtt tisztelegni, s bár munkájuk eszköze és gyakorlati útja különböző, legalább egy dolog közös jellemzőjük: hivatásuk minden egyes percében cipelik a nemzetük keresztjét, a nemzeti kulturális élet őrző-védői, akik átérzik és igyekeznek érteni is a különböző korokat. Nánó Csaba újságíró művészlelkek iránti érzékenysége, kérdezni tudása mindig is lenyűgözött, Egy élet nem elég című második interjúkötetében megmutatja, hogyan is cipelték azt a bizonyos keresztet neves erdélyi színészek a függöny mögött.

lamentáció

Idén július 9. és 14. között zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amelynek immár tízedik éve kísérője a Romániában egyetlen Régizenei Nyári Egyetem. A nyári egyetem alatt az oktatáson kívül idén is lesznek szakmai előadások. A fesztivál idei fő témájához, a Reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva a lamentáció műfajáról Cs. Szabó András csíkszeredai zenetanár tart előadást. 

oravicabánya színház

Thália papjai évtizedek óta csak nagy ritkán, ünnepi alkalmakor lépnek az ország legrégebbi kőszínházának deszkáira, amelyeket leginkább a zenészek koptatnak. A bécsi operaház magánénekesei, Simina Ivan és Aura Twarowska, valamint a temesvári zongoraművész-házaspár, Manuela Iana és Dragoș Mihăilescu tart néhány esztendeje mesterkurzusokat Oravicabányán nyaranta, amelyek keretében több hangversenyt is tartanak a legendás színház remek akusztikájú, szemet kápráztató szépségű termében. A záró koncerteket a temesvári, a resicai és boksánbányai zenekedvelők is megtisztelik jelenlétükkel.

puck bábszínház

A csecsemőszínházban a vers világteremtő erővel bír. A versekben megjelenő képeket, tájakat lakja be játékával a bábos, a versek ritmusa adja az előadás ritmusát, elmondva, skandálva, duruzsolva, énekelve a vers megteremti az előadás képi és hangzásvilágát, amelyen keresztül működni kezd az oly sokszor emlegetett színházi mágia. 

eszik vagy isszák

A kolozsvári színház az ESziK vagy isszák? projektjét 2015 szeptemberében indította. Célja, hogy a programban résztvevők – kisiskolások, kamaszok, egyetemi hallgatók és felnőttek – szociálisan érzékeny színházszeretőkké és -értőkké váljanak. A színházpedagógiai tevékenység olyan alternatív tanítási módszer, amely fejleszti a résztvevők általános műveltségét és közösségben való felelősségvállalását. Másfél év alatt több száz kolozsvári diák, egyetemista és felnőtt vett részt a különböző oktatási csomagok foglalkozásain.

studio szinpad

„A Stúdió Színpad megalapítója Horváth Béla volt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, komikusa. Kiváló szeme volt a tehetségek felismeréséhez.”

1956

Szatmárhoz kötődő színművészek visszaemlékezéseit szedtük csokorba. Vannak közöttük olyanok, akik Magyarországon élték meg vagy át az 1956-os forradalom eseményeit, mások pedig Marosvásárhelyen szolgálták a magyar színházi kultúrát azokban az időkben. A Magyarországon és a Romániában élők helyzete nem volt azonos, ezért a forradalomhoz való viszonyulásuk sem hasonlítható össze. 

Bob Dylan

Mit tesz hozzá Bob Dylan életművéhez az irodalmi Nobel-díj? És mit tesz hozzá az irodalmi Nobel-díj filozófiájához Bob Dylan díja? Egyesek azt is kérdezhetik, kérdezik is: mit vesz el belőle?

studio színpad kolozsvár

Az igazi sikerszériát ért meg. Még a nagyszínházaknak is becsületére vált volna ez a több mint száz előadás. Kolozsváron többször is színre került, de a megye környező falvaiba és városaiba is eljutott.

ilyés zsolt plébános

A Biblia történetein, szereplőin, sokféle szövegtípusán keresztül játékosan aktiválódnak az évszázados archetípusok, szimbólumok, örök emberi élethelyzetek, történetek, törekvések és érzések, de a tevékenységen csak az kel életre, ami ebből minket, 21. századi embereket külön-külön foglalkoztat.

Méra, csűrfesztivál

Tcha Limberger egészen Brüsszelből utazott el Méráig azért, hogy megmutasson egy szeletet magából és abból a lüktető világból, melyről sokan csak álmodhatnak két szürke sóhajtás között.

régizene fesztivál csíkszereda

Teljes sikernek bizonyult az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az 1980-tól szinte évente megrendezett fesztivál – amelyet 1986 és 1989 között nem volt szabad megtartani – az idén is bizonyította életképességét!

Györgyjakab Enikő

Hat évvel ezelőtt, 2010-ben Kocsis Tünde rendező engedett a versekben rejlő kihívásoknak, és a köré gyűlt versszeretőkkel megalapította az ŐszinTE vers­színházat.