Gergely Zoltán

Almási István 1934. december 8-án született Kolozsváron. Felsőfokú tanulmányait a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol a 1956-ban szerzett zenetanári és karvezetői oklevelet. Olyan kiváló tanárai voltak, mint Jagamas János, Major Ferenc és Nagy István, akik a későbbiekben nagymértékben meghatározták a fiatal népzenekutató és karvezető munkásságát. 1989-ben dr. Romeo Ghircoiașu professzor irányításával szerezte meg a „zenetudomány doktora” címet. Disszertációjának a témája Az erdélyi népzenekutatás kezdeti szakasza volt.

A népzenekutatás iránt még főiskolai hallgató korában kezdett érdeklődni. Mestere Kodály Zoltán egykori tanítványa, Jagamas János volt. Vezetésével 1953-ban a Nádas menti Türében járt először népdalgyűjtő úton, 1954-ben közölte első szakdolgozatát. 1957. január 15-től 2004. december 1-ig, nyugdíjazásáig a Kolozsvári Folklórintézetben dolgozott, bejárva a tudományos ranglétra összes fokát: 1960-ig próbaidős kutatóként, 1960 és 1969 között kutatóként, 1970-től tudományos főmunkatársként, 1992 óta pedig I. fokozatú tudományos főmunkatársi minőségben. Jagamas János távozása után, 1960-tól egyedüli magyar kutatóként szervezte és irányította a kolozsvári műhely archívumát.

Munkássága alatt több min 130 erdélyi és partiumi településen végzett gyűjtéseket. Jagamashoz hasonlóan, olyan falvakban gyűjtött, ahol korábban a kutatók csak kevésbé, vagy egyáltalán nem végeztek rendszeres népzenei feltárásokat. Így, olyan területeken, mint Aranyoszszék, Nyárád mente, Érmellék, Kis-Küküllő mente, Lápos mente, Szilágyság, Homoród és Háromszék, ahonnan közel 5000 vokális és hangszeres dallamot gyűjtött.

Vizsgálódásai főleg a népi dallamok osztályozására, rendszerezésére és tipológiájára irányultak, továbbá a népzenekutatás történeti kérdéseire, az etnikai kölcsönhatásokra, valamint a tudományterületen felmerülő módszertani problémákra. Több mint félszázados munkája alatt 11 könyvet jelentetett meg (részben társszerzőkkel), 166 tanulmányt, cikket és recenziót közölt magyar, román, angol és német nyelven. Ezen kívül 190 előadást tartott különböző tudományos tanácskozásokon, közművelődési fórumokon és oktatási intézmények rendezvényein Romániában, Magyarországon, Ausztriában, Szlovákiában és Németországban népzenei, egyházzenei és zenetörténeti témákról. Tudományos írásait saját maga írta román, német és angol nyelven, fordítóra nem volt szüksége.

Munkái közül kiemelném A lapádi erdő alatt című kötetét, amelyet közösen Szenik Ilonával és Zsizsmann Ilonával adtak közre. 1969-ben Olosz Katalin Magyargyerőmonostori népköltészet című monográfi-ájában százlapnyi függelékként több népdalt tett közzé a falu népdalaiból. 1970-ben Marosvásárhelyen, Iosif Herțeaval közösen adta ki a 245 népi táncdallam című gyűjteményt, amely magyar, román és szász szöveges táncdalokat és hangszeres népzenét tartalmaz. 1972-ben, majd 1982-ben látott napvilágot a Tavaszi szél vizet áraszt című antológia. A gondosan összeállított kötet, amely az egész nyelvterület magyar népdalainak a gyöngyszemeit tartalmazza, a magyar nyelvű iskolákban mai napig is használják. Több éves gyűjtőmunka és rendszerezés után, 1979-ben adta ki a Kriterion Kiadónál a Szilágysági magyar népzene című népdalgyűjteményét, amellyel 1981-ben elnyerte a Román Akadémia díját. 1974-ben Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal közösen készítette elő kiadásra Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése című könyvet. 1984-ben rendezte sajtó alá Jagamas János A népzene mikrokozmoszában című tanulmánykötetét. 2009-ben jelent meg a Népzene jegyében. Válogatott írások című munkája. Lektorálta a Magyar Népzene Tára Domokos Mária által szerkesztett XI., és Paksa Katalin szerkesztette XII. kötetét, valamint Bereczky János A magyar népdal új stílusa című monográfiáját.

Almási István nemcsak a népzenetudomány terén mutatott fel kitűnő eredményeket. Éveken át, több kórust vezetett. Elismerésképpen, 1970-ben megkapta a Kulturális Érdemrendet. Zenetudományi munkásságáért 2001-ben a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Szabolcsi Bence-díjjal tüntette ki. 2004-ben a Romániai Magyar Dalosszövetség a népzenekutatás terén elért kiváló eredményeiért a Jagamas János-díjjal jutalmazta a népzenekutatót. 2004-ben, Budapesten, a Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma Kodály Zoltán-emlékdíjat adott át neki. 2009-ben a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának a határozata alapján lett az Arany János-érem birtokosa. 2010-ben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szenátusa a Doctor Honoris Causa címet adományozta a népzenekutatónak. Munkásságáért 2014. december 8-án a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíjjal tüntette ki.

Almási István az újonnan indult magyar nyelvű zenei főiskolákon vállalt népzeneoktatást. Éveken át a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kar Zenepedagógia tanszékén, a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Zeneművészeti Karán és a Partiumi Keresztény Egyetem Egyházzene szakán. Budapesten az ELTE Folklór tanszéken, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei tanszékén tartott előadássorozatot a magyar népzene stílusrétegeiről és a népzenekutatás történetéről.

Rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, tiszteletbeli tagja a Magyar Kodály Társaságnak, levelező tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, külső köztestületi tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, tagja az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaságnak, a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetségének, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaságnak és a Kriza János Néprajzi Társaságnak.

(Elhangzott Kolozsváron, 2018. április 7-én a díj átadó ünnepségén.)