Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Boldizsár Zeyk Imre

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

Guttman Mihály

„Gazdag hitbeli, lelki, szellemi és közművelődési örökséget hagyott családjára, ránk, tanítványaira, több ezer dalos testvérünkre, akik ebben a munkában méltó tanítványaivá lettek-lettünk, folytatva az ő nemes, felelősségteljes, közösséget formáló, nemzeti kultúrát közvetítő és az utókornak továbbadó munkáját.”

Feliratkozás Boldizsár Zeyk Imre csatornájára