Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

In memoriam Páll Lajos

(1938 - 2012)
Szerző: 

A Sóvidék felső csücskében, ahol „köves földek” felett villám a vetélő, hogy a boldog Isten mutatta mintákat szőhessék az angyalok és az ördögök, ecsettel írt verset Páll Lajos. De ha úgy érezte, hogy másképpen is kell szólnia, mert őt is meg-megérinti a sors, tiszta fehér ívlapokra apró bolhabetűkkel írt tollal. Nem is lehet elválasztani olajfestményeitől, pasztelljeitől, akvarelljeitől, tollrajzaitól a verseit. Valahányukban míves hírértéket hordozva emelkedik a valóság és az éltető természeti erő a művész maga választotta-teremtette világában az igaz költészet magaslataiba, mert ő nagy szellemrokonaihoz – Tamási Áron és Nagy Imre – hasonlóan nem a kitalálthoz ragaszt valóságelemeket, hanem magát a valóságot emeli a művészet csodálatos világába.

„Dérbe dermedtek a füzek, / s Korond patakára dűltek, / láncos-kutya-tél csikordult, / szél indult, az égre mordult, / porkahavat kaparászva” – írja a fiatal Páll Lajos az 1970-ben megjelent, Fényimádók című első kötetében, melynek lírai vallomásaiban már tetten érhető a teljesség utáni vágy. Ez a magatartás a „mégis csak a kiválás” szigorú parancsait is magában hordozza, mert a mélyben – mintha az ismétléssel a vers születésen túl, a saját művészi pályáját is modellálná – „jönnek, egyre jönnek, furcsa betlehemi népek.”

Páll Lajos népes fazekas családba született 1938-ban Korondon. Gyermekként a szülőfaluban nem csak a betűvetés tudományával ismerkedhetett meg, az égető katlanok bűvkörében egyre karakteresebb szobrásszá váló Benczédi Sándor munkálkodását is megcsodálhatta. A művészet iránt egyre fokozódó érdeklődése már elemistaként a marosvásárhelyi művészeti iskolába vezette, Nagy Pál keze alá, majd ’56-ban a kolozsvári képzőművészeti főiskolára, ahol – festészetének ismerői előtt nyílt titok – Mohy Sándor volt a mestere. 1958-ban bebörtönözték, majd az ötvenhat utáni romániai megfélemlítéseknek „köszönhetően” évekig raboskodott. 1962-ben szabadult – és talán hogy a Nagy Imre-i életformát (be)kiteljesítse, végül hazatért.

„Csakazértis” kiválni család híres fazekasai közül – a korondi Páll család fazekas művészete Magyar Örökség – csak úgy, tessék-lássék módon, nem érdemes. De úgy járni se, mint az, aki a fa nyesését alulról kezdi, s csak a fa tetején döbben rá, lépcső vissza nincs, mert bizony sovány vigasz, „hogy innét úgyis messzibbre lehet látni.” Hanem van némely fametsző, amely ha a fa tetején reked is, nemcsak a messzibbre látás bódulatával vigasztalhatja magát, de azzal is, hogy ő maga is messziről látszik, s így válhat valóra a teljesség utáni vágy, s az a kiválás, amely csak keveseknek sikerül. A költő, a festő Páll Lajos a kevesek közül való.

Méltatói szerint mélyen katartikus művészetének „hullámhossza” Korondtól Farkaslakán át Csíkzsögödig ível, jeles hagyományainkkal is mérhető líráját meg a tragikus sorsú Radnótiéval, az andalúziai cigánydalok Lorcájájéval, a népiesség csúcsát jelentő Sinka Istvánéval, vagy éppen a költőbarát Szilágyi Domokoséval rokonítják. Versnyelvének rendkívül egyéni vonásait, bár annak nyitját olykor életszemléletében, pályaútja fordulataiban, különállása természetében, vagy ezek kölcsönhatásában találjuk meg, a jelen költői kifejezésmód szép példájaként emlegetik, s a megfelelő odafigyeléssel tanúi lehetünk mi is, hogy ő – szóban, színben egyaránt – a keresést és a megtalált utat is következetesen vállalta és vállalja. Mondhatjuk Székely Jánossal, aki kijelölte Páll Lajos helyét művészetünk térképén, s természetesen magával a költővel, „hogy a kristályos fénytörésekből áradó derű nem felesel azzal az agyagsúlyú valósággal, amely művészetét – képeket, verseket – emlékezetessé teszi.”

„Csoda lent, csoda / fent, ki mit akar, / sertés handa / pilleszavakkal. / Félarcú vátesz, / hold mire feljő, / Egyenezüst lesz / köd, fojtó felhő.” (Álomzene, 2003)

És köztudott, hogy nemcsak a kritikára, de a dicséretre is felette igényes volt. 1965-től sikeres hazai és külföldi kiállítások sora, a gyakori műterem látogatók hada tán még el is kényeztethette volna, verseit szívesen mondták-mondják, mert az a vers, amit mondani kell, szebbnél szebb köteteit meg örömmel forgatták a tisztelői, mégis a Partraszállás (1994) hátlapjára ezt írja: „Vidékünkön az ezeregy íratlan törvény közepette úgy él a költő, mint galamb a tövis között. Hiszem, hogy dal szüli az éneklést, mégsem ment fel semmi. Sem a csorba falvak, a köves, suvadásos oldalak, a csontként kifehéredett gyökerek, a kora ősztől tavaszig párás szemmel hunyorgó házak, sem az ülő-álló emberek, kiknek serétre töltött apró szeme kísért.”

Milyen partraszállások ezek, amelyben a népi (szür)realista és a transzcendens világ lírai történései az anyanyelv szavainak teherbírásához szabottan válnak verssé? A választ a Páll Lajos-i versben kereshetjük. Ő a próféciák helyett a létező Úrhoz fordul. Az Istennel beszél, mint tette annyi őse jóban és rosszban, örömben és bánatban: „Szövik az angyalok, / szövik az ördögök, / szivárvány vergődik / bordaszálkák között. / Singgel méricskélő, / mit soha meg nem lát, / boldog Isten, kinek / mutattad a mintát?” (Szövik még)

Van olyan „méricskélés” is, amely az elismerés és az értékek fokmérője. Páll Lajosnak méltán része volt benne. Évtizedek óta tagja a képzőművészeti alapnak, 1991-től a Romániai Írók Szövetségének, 1993-tól a Magyar Írószövetségnek, 1996-ban ’56-os emlékéremmel tüntették ki, 1995-ben irodalmi munkásságát Aranka György-díjjal jutalmazták, 1998-ban a Pro Cultura Hungarica kitüntetést kapta meg, 2001-től az ’56-os Vitézi Lovagrend tagja, 2002-ben meg a Magyar Köztársaság érdemes művésze lett és utóbb a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé fogadta.

Mi most, mert „a Székelyföldön a terhes hegyek, mint vak falak a megbékélt fegyencet november-űr-ketrecében körül vettek”, a hetvenötödik életévében elköltözött Páll Lajosra emlékezünk. Ő segít szép képpel és mondható verssel, hogy meglássuk „a boldog Isten mutatta minták színét és fonákját”.

 

(A szovátai képeslapok Szolláth Hunor gyűjteményéből valók)

Új hozzászólás

Hozzaszolas

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <img> <p> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ellenőrzés