Van egy doboz, amely tele van képpel, látomással, vízióval. Ez a doboz a televízió.
Persze, valójában a görög eredetű tele előtag nem a csordultig levést jelenti, hanem a távot, a messzeséget, jelen esetben a kép, illetve a látomás, a vízió távolra juttatását. De a nyelv hatalom, s az anyanyelv fokozottan az, és bár mi távolra küldött képnek, azaz távképnek nevezhetnők, ahogyan a fordítás mutatná a televíziónak nevezett jelenséget, a magyar jelentés átüt a tele idegen vásznán, mi mégiscsak azt érezzük ki belőle, hogy valami, ami tele van képpel, látomással, azaz vízióval.
No, mi tudjuk, hogy a kép, a látomás, a vízió nem azonos a valósággal. Ez akkor is így van, ha józan paraszti ésszel általában azt mondjuk a dolgokra, hogy „hiszem, ha látom”. Pedig a televíziónak nevezett valami azt a kiváltságot követeli magának, hogy valójában a valóságot mutatja nekünk.
A televízió tulajdonképpen nem több mint egy eszköz, s mint ilyen, használható a közösség számára, de valaki más hasznára, a közösség ellenében is lehet ekként. Mindez azon múlik, hogy milyen szándékok működtetik.
A televízió által a távolba juttatott kép nem feltétlenül azonos a valósággal. Nem is lehet az, hiszen a valóság sokkal összetettebb, bonyolultabb, mint amit felfogunk belőle, s ami képben, hangban a képernyőn megjeleníthető. Így aztán a televízióban látott kép – bárhogyan törekedhetünk rá – sosem jelenítheti meg a valóságot. De utalhat rá, a képalkotó törekedhet arra, hogy amit látunk, az közel álljon a valósághoz, keresheti a vele szembenézés lehetőségét.
A Sóvidék Televízió ezt teszi. Az emberi, a közösségi értékek megjelenítésére törekszik. Nem csupán krónikás kíván lenni, de tükörképet akar adni arról, hogy kik vagyunk.
Televíziónk mindeddig hű tudott maradni az induláskor megfogalmazott jelszóhoz. Ahhoz igazodik, a rólunk nekünk ma is érvényes rá. Nem felejtettük el a kezdeteket, hogy abból az igényből született, hogy legyen egy adás, egy műsor, amelyről elmondható, hogy mindenekelőtt a sóvidéki emberekhez szól, hiszen mindannyian elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, ami velünk és a közvetlen környezetünkben, az általunk belakott térben történik. A távoli világ híreit elhozzák hozzánk más tévécsatornák, de arról, hogy mi történt a szomszéd településen, vagy a szomszéd utcában, csakis egy kisrégióra figyelő televízióból tudhatjuk meg. A kisrégió, persze nagyobb régióra növekedhet, a műsoraink egyre több és több emberhez juthatnak el, ugyanakkor műsorkészítők merítése is nőhet, de akkor is marad ez a szemlélet.
Naponta olyan műsorral jelentkezünk, amely hiányt pótol, és amely számíthat az itt élő emberek érdeklődésére.
A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy kezdeményezésünk találkozott a sóvidéki emberek azon igényével, hogy saját magukat, ismerőseiket, saját településüket és annak környékét lássák viszont a képernyőn, hogy saját arcuk, életük, gondjaik tükrét lássák meg benne, hogy megmutathassák értékeiket, ünnepeiket, településtörténetüket, csodálatos tájaikat, népi kultúrájukat, épített örökségüket, hogy visszahallják az ízes sóvidéki szót.
Az elsősorban Sóvidékre, de hamarosan az azzal szomszédos vidékek településeire is kiterjedő műsorszolgáltatásunk mindezek jegyében született. Az együvé tartozás tudatát erősíti. Műsoraink rólunk és nekünk szólnak. Tudatosítani szeretnénk az itt élő emberekkel, hogy nemcsak külön-külön, de együtt is olyan értékek hordozói vagyunk, amelyeket megmutatni és továbbadni kötelességünk, de ugyanúgy kötelességünk törekedni azok megismerésére, illetve átvételére is.
Hisszük, hogy segíthet ebben a Sóvidék Televízió.
Sóvidék tulajdonképpen két megye között megosztott kisrégió. Az volt a székely székek idején is, hiszen két szomszédos sólelő helyet eleink így osztottak meg. Parajd és Szováta közé húztak egy határt, kétfelé vitték a sót, s ez ugyan átjárható volt, de közigazgatási szempontból a legutóbbi időkig ridegen elválasztott egymástól. Ám mi érezzük, hogy összetartozunk, a Sóvidék a kétfelé szakított résszel együtt egész. Ezt az egységtudatot próbáljuk a magunk eszközeivel erősíteni az itt élő emberekben azzal, hogy hírt viszünk egyik településről a másikra, azzal, hogy megmutatjuk egymásnak mindazt, ami érték, ami különleges, ami által együtt többek lehetünk.
Korábban a televízió egy párhuzamos világot mutatott nekünk, amelyben nem találtuk magunkat. Nem rólunk és valójában nem is nekünk szólt. Csak úgy, mint egy hirdetés, csak úgy, mint egy számunkra kötelező rendelet, amelyhez csupán a felsőbb utasítások végrehajtójaként lehet közünk, de mi a magunk természetes valójában nem vagyunk benne. Aztán a román közszolgálati televízió magyar adása mellett a Duna Televízió volt az a képcsatorna, amely valójában hozzánk is szólt, és nem eredménytelen munkát végzett azért, hogy a leszakított részekben élő magyarságot – így minket is – legalább tudatilag és érzésben az anyaországiakkal összekapcsolja.
A Sóvidék Televízió viszont itt született, a szemünk láttára cseperedett.
2011 áprilisában indult az első adás. Megszólított a helyi kábeltévé szolgáltató egyik tulajdonosa azzal, hogy itt az ideje, indítsunk egy televíziós műsort. Hárman ugrottunk bele: egy kamerához értő ember, egy számítógépes szaki, és én, akiből kinézték, hogy képes műsorokat kitalálni. Egy-egy hétvégi vegyes műsorral indítottunk. Azóta nemcsak a munkatársak, hanem a műsorok száma is gyarapodott. A hét minden napján a híradó mellett ma már tematikus műsorral is jelentkezünk.
Volt műsoraink:
A Só és vidéke rendre a hét valamely fontos eseményét mutatta be. A Kulturális életünkben a kulturális eseményeket értékeltük, beszéltük meg. A Barangoló a települések történelmi bemutatására vállalkozott. A Templomaink sorra bemutatta Sóvidék templomait. A Portré kitűnőségek arcképeit villantotta fel. A Múzsa irodalmi és képzőművészeti alkotói műhelyekbe nyújtott betekintést. A Desszert egy-egy szokatlan emberi szenvedély, érdekes hobby eredményeit leltározta. A Karusszel forgatagában felvillanó képeket láthattunk mindarról, ami körülvesz, mai értékekről és az elmúlt idő emlékeiről, hagyományokról, mesterségekről. A Gyermekeink az óvodák, iskolák tevékenységéből mutatott képeket. A Nőnek lenni jó női szemmel tekintett a világra. A Kreatív konyha egy fiatal mesterszakács főzőműsorát vitte a sóvidéki otthonokba. A Könyvajánló az olvasni szeretők figyelmébe ajánlott könyveket. A Sportszerda sporteseményekről tudósított. A Képek a falon egy-egy otthon falain lévő kisebb-nagyobb képgyűjteményeket mutatott be. A Hármasban egy-egy emberi magatartás kibeszélésére, kielemzésére adott keretet. A Kitekintő ablakot nyitott más vidékekre. A Líra irodalmi vagy zenei előhangolás volt a napi műsorokhoz.
Mai műsoraink: A Hírhétvége válogatást ad a hét legfontosabb híreiből. A Harangszó heti vallásos műsor. Régiófigyelő címen követhetjük a vidék fő eseményeit. A Trendkalauz Krisztával a mai élet trendjét kívánja megmutatni. A modern élet megannyi gondjára kapunk eligazítást az Élet és stílusban. Más szemmel segítenek ránézni a dolgokra a Másszemmel meghívottjai. A Kóborló nagy területeket jár be, hogy érdekes dolgokat fedezzen fel a sport, a zene, az oktatás, a vállalkozások világában. A Gazdatúra mezőgazdasági műsor. Életsorsok, a fi-atalok útkeresése, az itthon vagy külföldön élés dilemmája a témája az Ahajt és itthonnak. Jóízű beszélgetésekkel vár a Beszélő. Mindenféle értékek apró cseppjeit, azaz szemerkéit gyűjti egybe a Szemerkék.
Hát ilyen képekkel van tele, ilyen vízióval várja nézőit a Sóvidék Televízió.
Ma 64 településen mintegy 150 000 ember követheti műsorainkat a Felső-Kis-Küküllő és a Nyárád mentén, Zetelaka környékén.
