Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A Szó Összehoz – egy podcast indulása

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk. Nem vagyunk hozzákötve a különböző adások időzített műsorrendjéhez, ami nagy előny a hagyományos rádióval szemben. Én például a telefonomon szoktam hallgatni. Amikor internetközelben vagyok, az általam kiválasztott podcastokat a telefonon lévő applikáció leszippantja, és így bármikor meghallgathatom őket, akár akkor is, amikor már nincs internet vagy térerő. Terjedelmük általában harminc perctől egy óráig tart, kötetlenek, bármikor félbeszakíthatom a hallgatást, majd folytatom, vagy újrajátszhatom, amikor éppen jó nekem. A podcast még abban is különbözik a megszokott rádiós adásoktól – amilyen például a Kolozsvári rádió vagy a Kossuth rádió –, hogy míg ezekben több téma váltakozik hírekkel és zenével megspékelve, egy podcast általában egy bizonyos témáról szól, legyen az politika, zene, színház, tudomány, nyelvtanulás, bankrablás, főzés, rákos megbetegedések stb. Hadd ne soroljam tovább, hiszen bármilyen téma lehet. Áder János köztársasági elnök például a klímaváltozással kapcsolatosan indított podcastot. A különbség tehát a rádiózással szemben az, hogy kiválaszthatjuk azokat a témákat, amelyek minket érdekelnek, és azokat időnk szerint bárhol, bármikor meghallgathatjuk.




Megbeszélés bárkivel bármikor

Szóval, visszatérve autós utamhoz, ezen a bizonyos napon egy olyan podcastot hallgattam, amiben három – az Egyesült Államok különböző pontjain élő – lánytestvér a napi eseményeket laikus szempontból tárgyalta. Vezetés mellett ez egy nagyon könnyű téma, amin mindig jól tudtam szórakozni. Szóval a Szatellit testvéreket – ahogy ők nevezik magukat – hallgattam, amikor rádöbbentem, hogy életem nagy álmának ötlete van a szemem, avagy a fülem előtt.

Családommal 1993-ban jöttünk ki az Amerikai Egyesült Államokba, Floridába. Kolozsváron a rádió és tévé szerkesztője voltam – akkor még egyben volt a két szerkesztőség, csak 1994-ben váltak szét. A lényeg, hogy imádtam a munkámat, és nagyon nehéz volt otthagyni. Máig őrzöm Csép Sándor – nyugodjon békében – ajánló levelét fiókomban, és biztató, de megnyugtató szavait szívemben: „Ha visszajössz, bármikor visszaveszlek!” Persze nemcsak a munkámat volt nehéz hátrahagyni, de ez gondolom, nyilvánvaló. A családegyesítés, a nagy ismeretlen megismerése, a kalandvágy, a nagy lehetőségek mellett azért ott volt és a mai napig is ott van az otthon, a rokonok, a barátok, a munkatársak hátrahagyása, elhagyása, de remélhetőleg nem elvesztése. Ennek ellenére nagy reményekkel néztem az ismeretlen elé. Viszont hamarosan kiderült, hogy érthető nyelvi okokból nem tudom folytatni pályafutásomat. Próbálkoztam itt-ott, meg amott, de ­Gainesville-ben, Florida állam kellős közepén nemigen tartották a magyar médiát vagy kultúrát annyira fontosnak, mint ahogy én. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy körülbelül annyi gainesville-i hallott Magyarországról, ahány erdélyi hallott a floridai Gainesville-ről. Tehát nem volt más választásom, mint visszaülni az iskolapadba. Mivel eredetileg a kolozsvári egyetem fizika szakán végeztem, visszatértem a reál tantárgyakhoz. Gyógyszertervezésből doktoráltam 2001-ben a gainesville-i Floridai Egyetemen (University of Florida), majd különböző gyógyszervállalatok tudományos kutatójaként tevékenykedtem gyógyszerfejlesztéssel foglalkozva. A szerelem a médiával viszont megmaradt.

Még szerencse, hogy Amerikában abszolút természetes az, hogy az ember akár több órát is vezet a munkahelyéig. Legalábbis ez a koronavírus-járvány kirobbanásáig így volt, hiszen azóta, aki teheti, otthonról dolgozik. Dehát történetem három évvel korábbra tevődik vissza. Akkor, ahogy említettem, sokat vezettem oda-vissza a munkahelyemre. Ezeknek a vezetéseknek és a közben hallgatott podcastoknak köszönhetően csillant fel a remény, hogy esetleg visszatérhetek a mikrofonhoz. Igen ám, mert bár hallgatóként tudtam, hogy mi az a podcast, fogalmam sem volt arról, hogy miből is állhat egy podcast elkészítése, és hogyan kerül el a hallgatósághoz. Több mint fél éven keresztül kutattam, olvastam, tanultam a podcast fortélyairól. Elméletben megtanultam, hogyan kell elektronikusan rögzíteni egy interjút, hogyan kell megvágni és előkészíteni. Ne felejtsük el, hogy amikor elhagytam a kolozsvári stúdió szerkesztőségét, a hanganyagot még szalagra rögzítettük. Cipeltük a nagy, súlyos magnót magunkkal, vagy ha szerencsénk volt, a stúdióba hívtunk vendégeket. A hangszalagot meg kézzel vágtuk, azaz a technikus lányok, Bain Ilike, Benedek Márta, Ferencz Jutka, Soós Ági (vajon kit hagytam ki?) ollóval vágták ki a bakikat. Mi ezért csak néha-néha kellett belekontárkodjunk ebbe a folyamatba. Internet sem volt, nemhogy rögzítő- és vágóprogram. És mi történt a kész hanganyaggal? Hova szállt a hang? Ki tudja? Bevallom, akkor ez engem egyáltalán nem érdekelt. Nekem csak a hanganyagot kellett biztosítanom. Ott volt a sok mérnök és technikus, aki mindent elrendezett nekünk, hogy gördülékenyen menjen a technikai rész. De itt és most? Egyedül vagyok a nagyvilágban! Azaz van internet. És az internetnek sokat köszönhetek.




Egy kattintással bárki bárhonnan bekapcsolódhat

Annak idején, amikor kijöttünk, nem volt még internet. A leveleket akkor még papírra írtuk. Sokszor bizony egy hónapot ment, és egy újabb hónapot jött a levél. De volt olyan ritka eset is, hogy már egy hónap alatt megérkezett a várva várt válasz. Persze olyan is volt, hogy sosem érkezett meg. Maradjunk annyiban, hogy a kapcsolat fenntartása nem volt könnyű. Az internet viszont mindent megváltoztatott. Most már akár naponta beszélhetek bárkivel, vagy láthatok bárkit, legyen a világ bármelyik pontján is. De mint mindennek, ennek is van egy negatív oldala. Az internettel is vissza lehet élni. Gondoljunk csak arra a sok értelmetlen álhírre, ami mostanában a vírussal kapcsolatban elterjedt. Igen, sokszor nehéz megkülönböztetni a valóst a hamistól, az igazságot az álhírtől. De ha okosan és mértékkel használjuk, az internet aranybánya lehet. Számomra az volt, és az is maradt. Megtanultam, hogy nem kell mindent elolvasni, nem kell mindent elhinni, vannak tények, és habár adatokat lehet hamisítani, azért a számok nem hazudnak. Ami pedig a podcastot illeti, az internet segítségével megtanultam viselni tíz, vagy talán még annál is több kalapot, ugyanis a titkári, riporteri, hangmérnöki, szerkesztői, vágó vagy marketinges teendőket is el kell olykor látnom. Most már ismerem a különböző rögzítő- és vágóprogramokat, beállításokat, tudom, mi történik a hanganyaggal, miután kész van. Tudom, hogyan kerülnek fel a kész hanganyagok a különböző felületekre, hogy bárki elérhesse a számára legmegfelelőbb módon. Mert ugye van, aki a telefonján levő különböző podcastos applikációkon szereti hallgatni, de van, aki inkább a számítógépén és Facebookon, YouTube-on vagy a Spotifyon. Megtanultam, hogyan kell zenei aláfestést hozzátenni. Megtanultam, milyen zenét szabad és milyent nem szabad használni, nehogy véletlenül is letiltsák a podcastot a szerzői jog megsértése miatt. A YouTube-on megtalálható csináld magad jellegű videókból legalább százat megnéztem, és rengeteget tanultam belőlük. Hogy most már mindent tudok? Nem, távolról sem. Még nagyon sok mindent nem tudok, és nem is tudhatok, mivel napról napra fejlődik a világ, és vele együtt a technika is. Újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk, de azt hiszem, azt elmondhatom, hogy az alapokat azért elég jól elsajátítottam már három évvel ezelőtt is.

Megvolt az alapismeretem, de mégsem volt merszem megtenni az első igazi lépést, és beleugrani a podcasterek világába. Bátorságom egyelőre csak a most már felnőtt lányomig vezetett. Egyik látogatásuk alkalmával nagy nehezen elárultam neki, hogy mi foglalkoztat, milyen jó lenne, ha… de félek belekezdeni. Lányom, aki nagyon pragmatikus, ahogy mondani szokták, két lábbal jár a földön, egy mondatban megfogalmazta a lényeget: sosem fogod megtudni, hogy képes vagy-e megvalósítani az álmod, amíg nem kezdesz hozzá. Próbáld ki! Úgy látszik, ez a kis lökés kellett. Bátorságot kaptam. Már másnap felhívtam volt kolozsvári kolleganőmet, Ludvig Daniellát, aki azóta Magyarországon él. Meséltem neki a podcastokról, elmondtam neki, hogy mit szeretnék csinálni, és hogyan is képzeltem el az egészet. Habár Daniella számára újdonság volt ez a műfaj, jó bajtárs lévén belement a kipróbálásba. Eredetileg három teljes anyagot készítettünk el, mielőtt vettük a végső bátorságot, hogy podcastunkat mindenki számára elérhetővé tegyük. Ez a három hanganyag adott annyi bátorságot, hogy hivatalossá tegyük. 2017 szeptemberétől bárki meghallgathatta az interneten, tartózkodjon épp a világ bármely részén. Eredeti címe: A barátság összeköt, a szó összehoz volt. Akkor valahogy úgy képzeltem el a formátumát, mint annak a podcastnak, amit az autóban vezetés közben hallgattam, amikor az ötlet maga megszületett. Viszont hamarosan rájöttünk, hogy napi munkánk mellett, hatórás időeltolódással egy ilyen hobbit rendszerességgel fenntartani nem lesz könnyű. És egy idő után sajnos eljutottunk oda, hogy Daniellának mérlegelnie kellett, hogy a podcaston vagy a Teleki ikrek történetéről szóló könyvén dolgozik. Érthető, hogy a könyvét választotta. Én nem szerettem volna abbahagyni, viszont újra kellett gondolnom a formátumot. Úgy kellett módosítanom, hogy egyedül is meg tudjak birkózni vele. Kis időbe beletelt, de lassan kialakult. A most már A Szó Összehoz című podcastom kötetlen beszélgetéseken alapszik. A világ legkülönbözőbb részein élő magyarokkal beszélgetek, a felvételeket Skype-on vagy Facebook Messengeren rögzítem. Beszélgetéseink során szó esik mindarról, ami felmerül azokban, akik otthon vagy idegenbe szakadva élnek. Beszélünk beilleszkedésről, kultúráról, művészetről, de szó esik tudományról, egészségügyről, gyereknevelésről, utazásról, gasztronómiáról is, egyszóval mindenről, ami minket érint.

Volt, aki arról mesélt, hogyan vándorolt ki Romániából Németországba, vagy szökött át a magyar-osztrák határon még a Ceauşescu-rendszer alatt. Többen is voltak, akik arról beszéltek, hogy milyen volt beilleszkedniük egy idegen országban, egy másik kultúrába – legyen szó Finnországról, Norvégiáról, az Egyesült Államokról, Ausztráliáról, Új-Zélandról, Kanadáról, Szingapúrról, a Dominikai Köztársaságról vagy éppen Nigériáról. Volt aki arról mesélt, hogy jól kereső munkahelyét otthagyta, és mindössze egy hátizsákkal világgá ment, vagy egy kerékpárral körbebiciklizte a világot. Hallhattunk a ghánai egészségügyről, az afrikai vagy közép-amerikai önkéntességről, de magáról az önkéntesség fontosságáról is mindenhol a világon. Többet megtudhattunk az indiai meditáció és az önkeresés kapcsolatáról, ahogyan arról is, hogy milyen Nigériában, Kenyában, Ghánában, Dél-Afrikában, vagy Japánban élni. Hallottunk a berlini szalonról, ahol több magyar művész is megfordult már, de beszélgetőtársam szenvedélyéről, a népviselet-gyűjteményéről is mesélt. Megismertük Kányádi Sándor Dél keresztje alatt című versének történetét, valamint arról is megtudtunk többet, hogy miképp került Kányádi Sándor Rio de Janeiróba, és hogyan tartják meg a magyar nyelvet és identitást Argentínában. Arról is volt már szó, hogy milyen az Intelnél dolgozni, egy börtönben pszichológusként, vagy hogy miért nevezik Szingapúrt a kis piros pöttynek. Azt is megtudhattuk, milyen Amerikában magyarként felnőni, és milyen magyar zenészként vagy színészként érvényesülni a világban. De arról is hallhattunk, hogy hogyan ünneplik a halloweent, a karácsonyt és az új évet a különböző országokban. Beszélgettünk a kábítószer-használatról, iskolai lövöldözésről, az internet biztonságáról, jógáról, és arról is, hogy milyen poliglottnak, vagy női pilótának lenni.

A Szó Összehoznak köszönhetően pár év leforgása alatt olyan emberekkel ismerkedtem meg, akikkel nem biztos, hogy valaha is összehozott volna a sors, és sok olyan helyen „jártam”, amiről alig tudtam valamit. A podcast által ezeket az élményeket át tudom adni mindazoknak, akiket ez érdekel, és akik tudni szeretnék, hogy mi történik velünk, magyarokkal a nagyvilágban. Ahogy egyik hallgatónk írta: „nagyon szeretem hallgatni, egy kicsit mintha én is ott lennék… körbejárom veletek a világot, különböző kultúrákba bekukucskálhatok általatok”. A podcast interaktív térképe (ami elérhető itt: https://drive.google.com/open?id=16jIMy0_BKoYrarbtYELctwHfMv_iE66-&usp=sharing) jól tükrözi nemcsak az elkészített beszélgetéseket, de azt is, hogy mi, magyar ajkúak mennyire szét vagyunk szóródva a világban. Sokan hagytuk el otthonunkat, ilyen-olyan okból kifolyólag, de beszélgetőtársaim nagy részét hallgatva elmondhatom, hogy nem szűntünk meg azok lenni, akik voltunk. Egy kis szerencsével kicsit bölcsebbek lettünk, türelmesebbek, szerényebbek, nyitottabbak és toleránsabbak. Nem felejtettük el, hogy honnan jöttünk, és mennyi mindent köszönhetünk az otthoniaknak! Mi nem feledkeztünk meg róluk, és szeretnénk, ha ők sem feledkeznének meg rólunk! Azért, mert fizikailag nem vagyunk ott, nem jelenti azt, hogy nem létezünk.

A legtöbbünknek a kivándorlásunk első évei nem voltak könnyűek. Én magam is nagyon sokszor úgy éreztem, mintha a világ végén lennék. S habár azóta sok minden megváltozott, úgy érzem, továbbra is fontos az, hogy meg tudjuk osztani gondolatainkat, gondjainkat, élményeinket. Hogy tudjunk egymásról, hogy át tudjuk adni mindazt, amit megtanultunk, amit megtapasztaltunk. Legyünk bárhol a világon, érezzük, tudjuk: nem vagyunk egyedül!

A Szó Összehoz kéthetente pénteken jelentkezik egy-egy új felvétellel, ami elérhető bármilyen podcastos applikáción,

• a honlapon (http://abaratsagosszekotaszoosszehoz.libsyn.com)

• Facebookon (https://www.facebook.com/ASzoOsszehoz/videos)

• YouTube-on (https://www.youtu­be.com/playlist?list=PL_hn-qaCz90R4ADLLfrPj4hzWoaMsYnLW)

• iTuneson (https://podcasts.apple.com/us/podcast/a-szo-osszehoz/id1280618293)

• Spotifyon (https://open.spotify.com/show/4Cf5tAKxraP7pAQIqoyPtJ), vagy számos más felületen.

Ingyenes, önerőből fenntartott kezdeményezés. A beszélgetésekbe bárki bekapcsolódhat, aki meg szeretné osztani tapasztalatait, élményeit, avagy egy számára fontos témát szeretne megtárgyalni. Mindenkit szeretettel várunk hallgatóként, hozzájárulóként vagy beszélgetőtársként egyaránt!

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.