Az élete maga az üzenet

Egy hatgyermekes család legidősebb fiaként születtél egy Budapest vonzáskörzetében lévő községben. A hivatásod tükrében hogyan jellemeznéd a gyermekkorodat?

– A szüleim nagyon vallásosak, gyakorlott templomba járók, így a vallásos nevelést is komolyan vették, de a hitalapok megismerése főként az apai nagymamámhoz kötődik – neki köszönhetően tanultam meg a jugoszláv Képes Biblia magyarázataiból a történeteket. A másik forrást az anyai nagyszülőknél töltött nyaralások képezték. Ők görögkatolikusok voltak, de a római templommal szemben laktak, így nagyon sokat jártunk át oda. Emellett magam is részt vettem az épülő görögkatolikus templom munkálataiban. Ezek voltak az alapok. Tizenkét éves koromban Pannonhalmára kerültem, és az ottani bencések vonalvezetése egyértelműen ebbe az irányba terelt. Érettségi után a Prohászka Ottokár által alapított Regnum Marianum közösséghez csatlakoztam. Nem tagként, hanem amolyan vezetőféleként, aki a kisgyermekek dolgaival, szórakoztatásával foglalkozott. Aztán jöttek a képzőművészetis évek és a szeminárium.

– A középiskola után mozgalmas éveid voltak, többek között mozigépészként is dolgoztál egy ideig. Mesélnél erről?

– Dolgozni nem dolgoztam, egy tanfolyamot végeztem el. Nem akartam, hogy a „pangó”, azaz az érettségi és Magyar Képzőművészeti Egyetem közötti időszak haszontalanul teljen, így beiratkoztam erre a tanfolyamra. Egyetlenegy filmet vetítettem, Jancsó Miklós Hajnal (1985) című alkotását. A filmművészethez mindig is kötődtem, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is Intermédia szakra felvételiztem később. Szerettem volna foglalkozni az új technikai médiumokkal, továbbá érdekelt a filmtörténet, az analóg és digitális filmkészítés is.

– A családod, környezeted hogyan fogadta, amikor tudattad, hogy 2011 őszétől szemináriumba vonulsz?

– A testvéreim és édesanyám szkeptikusabbak voltak, apukám viszont nagyon támogatott, és a baráti köröm is mellettem állt. Azt mondták, hogy a sok téblábolás után végre a helyemre kerülök. Az akkori plébánosom, Bakos Zsolt is nagyon pártolt ebben.

– 2017. június 10-én szenteltek pappá az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert főszékesegyházi bazilikában. Milyen érzések kavarogtak benned?

– Amikor valakit pappá szentelnek, valószínűleg nem a nagy eksztázisok idejét éli, mert a felkészülés, a lelkigyakorlatok, a rokonok egybehívása, a vizsgák tömege fáradtságot hoz magával. Amikor viszont teljesen átadtuk magunkat, és a földre feküdtünk, a megnyugvás és a boldog pihenés érzése töltött el engem. Ez maradt meg leginkább.

– Hogyan élted meg a 2020 márciusában ránk szakadt új helyzetet, a világjárványt?

– A pandémia alatt plébániát váltottam: a XI. kerületi Magyar Szentek plébánián voltam káplán, onnan kerültem át Albertfalvára. Ebben az időszakban kezdtem el egy barátom sugallatára evangéliumfeldolgozásokat készíteni a tévénél, amiket aztán TikTokra és Facebookra is feltöltöttem. Mindig készültem a napi, online szentmise-közvetítésre. Ekkor szabadabb volt a tér, nem volt interakció a hívek között, így kifejezetten kamerára összpontosítva tartottuk az online miséket, és igyekeztem beemelni különféle vizuális elemeket. Így az evangéliummagyarázatok rövidke videói is fennmaradtak az említett platformokon.

– Egy korábbi beszélgetésedkor említetted, hogy Isten minden közeget meg akar szentelni, amibe ő belekerül, így az internetet is.

– Ez így is van, az internetet is meg akarja szentelni. A világhálónak amúgy több védőszentje is van: először Sevillai Szent Izidor volt, majd lett egy másik védőszentje Boldog Carlo Acutis személyében.

– Fel tudnád idézni, hogy miképp találkoztál először az internettel?

– 1999 novemberében, még otthon, betárcsázós interneten behoztunk egy számítógépes játékkal kapcsolatos honlapot a testvéreimmel. A szüleink is ott álltak körülöttünk, figyelték a recsegést és a nagyon lassú oldalbetöltődést, majd megkérdezték, hogy: „mi ez az értelmetlen semmi?”

– Gondoltad volna akkor, hogy ez a találmány ennyire megváltoztatja az életünket?

– Nem. Akkor ez annyira periférikus volt, hogy sejtésem sem volt arról, hogy ezt mire fogják használni. Pedig az 1999-es Harcosok klubja a kedvenc filmjeim közé tartozik, és abban van egy jelenet, ahol a szereplők egy ülésen vannak, és elhangzik, hogy az internetnek milyen nagy szerepe van a kereskedelemben. Mára pedig az internet mondhatni mindent visz, és most nemcsak arról beszélek, hogy információszerzési, kulturálódási, szórakoztatási lehetőségeket is rejt magában, hanem arról is, hogy a reklám- és a tudatipar miképp hat a hétköznapi emberre.

– Hogyan élted meg a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust?

– Tartottunk attól, hogy mi lesz belőle, és nem tudtuk, hogy miképp fog ez formát ölteni. Előtte rendeztek egy mindenki számára nyitott teológiai konferenciát Esztergomban, amelyen jelenlegi plébánosommal, Gável Henrikkel vettünk részt. Azt mondtuk, szabadítsuk fel magunkat erre az időre, és ebben a kéthetes ciklusban – ami az említett konferenciával és a budapesti eseményekkel, valamint a Hungexpóval egybeért – vezéreljen minket a Szentlélek, és amit kínál, azt fogadjuk el. Nyissuk ki a szívünket, és ne az előkészület nehézségein őrlődjünk. Letettük a hittanórákat, megtartottuk a kötelező miséket, és jártunk ezekre a programokra. Megismerkedtem Msgr. Ignatius Kaigamával, Nigéria érsekével, akivel személyes barátságban állunk azóta is, rendszeresen levelezünk.

– Nagyon vizuális világban élünk, melyet egyre inkább összeköt a világháló. Sok minden megváltozott az utóbbi harminc évben. Meglátásod szerint mire van leginkább szüksége ebben a világban egy katolikus hívőnek?

– Egyértelműen Jézus Krisztusra, arra, hogy bensőséges kapcsolatot létesítsen vele. Az, hogy katolikusok, vagy tágabb értelemben keresztények vagyunk, önmagában egy oszlop ahhoz, ami fenntarthatja a belső és sajátos kapcsolatunkat a néven nevezett Istenfiúval, Jézus Krisztussal. Nincs más megoldás. Én már tudom, hogy este, a hittanórán Oltáriszentséget fogunk imádni, mert ma még nem volt meg az Úrral együtt eltöltött, intim, minőségi időm, és ez nélkülözhetetlen. Az, hogy én végzem a teendőimet ‒ keresztelek, esketek, temetek, misézek ‒, csodálatos, de rettenetesen kevés, és másodvonalú. Az első vonal az, hogy én „pazaroljam” az életemet és időmet Istenre.

– Roppant sajátos korszakban élünk. Mit üzensz az olvasóknak?

– Azt, hogy ezt olvassátok. Ez maga az üzenetem. A velem készült interjú foglalata, a küldetésem és az életem, ilyen értelemben én magam vagyok az üzenet. Lopott idézettel: „A médium maga az üzenet” (Marshall McLuhan).