A magyar szellem „vámmentes bevonulása”

A kolozsvári Mátyás király tér (a mai Főtér) adott otthont a könyvnapoknak a második bécsi döntést, az Észak-Erdély visszacsatolását követő években. A két világháború között a kolozsváriak számára még elérhetetlen álom volt, hogy csatlakozzanak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által – Supka Géza javaslatára  – 1929-től Magyarországon rendszeresen megszervezett könyvünnephez. 1941-ben nyílt erre először alkalmuk, és még három évig a júniusi hónap elejének fontos eseménye maradt a rendezvény, olyannyira, hogy 1944-ben a Kolozsvárt ért június 2-i, amerikai bombatámadás után három nappal is kinyitottak a sátrak. A világháború után hatvanhét év szünet következett a kolozsvári könyvünnep életében, 2011 óta különböző dátumokon – májusban vagy júniusban, illetve különböző helyszíneken, az Óvárban, a Fogoly utcában vagy a Bánffy-palotában – rendezik meg erdélyi és magyarországi írók, költők részvételével.

Könyvnapok az újonnan felszabadult területen

„A fővárosban immár évek óta bevett szokás, hogy június elején könyvnapokat rendeznek. Az idén a magyar könyvkiadók és könyvkereskedők úgy határoztak, hogy a felszabadult kelet-magyarországi es erdélyi városokban a könyvnapokon közreműködő írók tehermentesítése érdekében a budapesti könyvnapok befejezése után külön könyvnapokat rendeznek. A magyar írók tehát megszabadulnak a szívükre nézve olyan nehéz választás gondjától, vajon Budapesten, vagy az újonnan felszabadult részeken képviseljék-e az irodalmat. Az eddigi tervek szerint a felszabadult területen négy városban, éspedig Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmáron rendezik a külön könyvnapot” – ezzel a szűkszavú, hírügynökségi hírrel harangozta be 1941. május 1-jén a kolozsvári Keleti Ujság a város első könyvünnepét. A további napokban-hetekben a helyi sajtóban egyre több könyvreklám látott napvilágot, a Lepage Könyvkereskedés, az Ellenzék könyvesboltja, Király János Könyv- és Zeneműkereskedése, szentgericei Jakab Jenő könyvkereskedése, a Minerva könyvosztálya egyrészt a központi, hivatalos árjegyzéket (A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének hivatalos könyvnapi árjegyzéke. Budapest, 1941) kínálták a vásárlóközönségnek, másrészt felhívták a figyelmet a könyvújdonságokra, illetve arra, hogy a június 9. és 11. között zajló könyvünnepen kedvezményesen juthatnak hozzá ezekhez.

Száz új könyvvel és magyaros stílusú sátrakkal készültek

A könyvünnep előkészítéseképpen május végén Benedek Marcell érkezett Kolozsvárra, ahol előadást tartott az első Erdélyi Magyar Könyvnap jelentőségéről. Az író a Református Kollégium gyűléstermében a helyi tanintézetek képviselői előtt ismertette az elmúlt tizenkét év fővárosi tapasztalatait, és arra biztatta a tanárokat, hogy igyekezzenek a fiatalokat a rendezvény látogatására buzdítani. Mint elmondta, a budapesti könyvünnep szervezésére összeállt bizottság tagjaiként „végeztük munkánkat minden rendelkezésünkre álló eszközzel. Újságcikkek, falragaszok, rádió és képszínház útján, s főként azzal, hogy a könyvnapi sátrakba odaültettük a könyv szerzőjét... Hihetetlenül nagy volt a varázsa ennek a »fogásnak«, mert az olvasóközönség csak úgy tódult, hogy szemtől szembe is láthassa kedvenc könyvének íróját. És ma már a kultuszminisztérium is támogatásunkra siet. A tanárok a könyvnapok előtt előadásokat tartanak diákjaiknak a magyar könyv és szellem jelentőségéről. Igaz, hogy a magyar könyv kultusza még ma is inkább erkölcsi, mint anyagi sikerrel jár. Pedig elhiheti a magyar olvasóközönség, hogy nem szégyen az, ha a magyar író meg akar élni a munkájából!”

Benedek Marcell a könyvünnep jelentőségét elsősorban abban látta, hogy huszonkét év után először érkezhetnek könyvek vám- és illetékmentesen Erdélybe. „A magyar könyvnek hihetetlenül nagy szerepe van abban, hogy Erdély lélekben csorbítatlanul tért haza a magyar nemzet egységébe. Az elmúlt 22 év alatt sok sérelem és megaláztatás érte a magyar könyvet” – fogalmazott az író, aki többedmagával korábban nemzetközi fórumokon és a Népszövetségnél is panaszt tett az utódállamoknak a magyar kultúra elnyomását célzó intézkedései ellen. Maga Apponyi Albert is szót emelt ebben az ügyben, a neves jogász-politikus a húszas években a Népszövetségnél a magyar kormány fődelegátusa volt. Sokat harcolt még az erdélyi magyar könyvkiadás érdekében a miniszterelnök Bárdossy László, aki a harmincas években bukaresti magyar követ volt.

„Azt szeretném, ha a június 10., 11., 12. – az erdélyi magyar könyvnapok napja – szakadatlan tüntetésben nyilvánulna meg a diákok részéről a magyar betű és a magyar szellem mellett. Értessék meg tanítványaikkal – fordult a tanárok fele –, hogy ezekben a napokban Erdélynek meg kell mutatnia, hogy Erdély és fővárosa tudatában van magyarságának és jelentőségének!” Az író megemlítette azt is, hogy a magyar kiadók összesen csaknem száz különféle könyvet hoznak, amelyeket kedvezményesen kínálnak a Mátyás király téren – a mostani Főtéren – összesen nyolc helyszínen.

A könyvnapi sátrakat neves iparművészek – Vásárhelyi Z. Emil, Kozma Lajos, Horák Károly és Kudelász Károly – tervezték „magyaros stílusban”. A Keleti Ujság munkatársa szentgericei Jakab Jenő sátrát tartotta a legsikerültebbnek, Debreczeni László kalotaszegi motívumokkal díszítette az építményt.

Az előkészületek nem egy szűk körre hárultak, a könyvnapon való részvétel megmozgatta Kolozsvár felsőbb rétegét. „Kolozsvár társadalma méltó módon akarja megünnepelni a magyar szellem Kolozsvárra való első »vámmentes« bevonulását, s éppen ezért valósággal szívügynek tekinti a könyvnap sikerét.” Éppen ezért gondoskodtak arról is, hogy az íróvendégek ne a szállodai szoba magányában legyenek kénytelenek pihenni. Szentmihályiné Szabó Máriát gróf Bethlen Györgyné, Móricz Zsigmondot – mint korábban már több alkalommal – dr. Óváry Elemér fogadta. Vendégeket fogadott a vármegyeháza is, a kényelmes vendégszobákat Gulácsy Irén és Ignácz Rózsa rendelkezésére bocsátották.

A város előkelő és ismert hölgyei nemcsak a vendégfogadásban jeleskedtek, hanem a sátrakban is maguk kínálták a könyveket: „A színművészet és társadalmi élet kiválogatott hölgyei szép füzérként környezik majd őket [a szerzőket], s a kiszolgálás, kínálat, kedveskedés máskor megfizetett munkáját önzetlenül végzik.” A Méhkas diákszövetkezet sátrában kalotaszegi viseletbe öltözött diáklányok – egyetemi hallgatók – árusították a könyveket.

Móricz Zsigmond-dedikáció Arany János-kötetre

1941-ben Móricz Zsigmond több ízben ellátogatott Erdélybe, a könyv­ünnepet megelőző hetekben is számos helyszínen megfordult. A kolozsvári sajtó szinte minden lépéséről beszámolt: bejárta a Székelyföldet, Marosvásárhelyen megosztotta tapasztalatait az antiszemita üldöztetésnek kitett bözödújfalusi szombatosokról, ugyanakkor Tolnai Lajos íróról tartott előadást a Kemény Zsigmond Társaság évadzáró estjén. Kolozsváron több ideig tartózkodott, fellépett a Méhkas diákszövetkezet irodalmi estjén, népes közönség előtt beszélt a Mátyás király Diákházban, ugyanakkor átdolgozta a Sári bíró című színművét, amelynek a kolozsvári – újabb – bemutatóját éppen a könyvnapokra időzítette a színház.

Nagy sajtófigyelem és várakozás előzte meg a könyvnapi látogatását is, a dedikálások alkalmával pedig valósággal megostromolták a rajongók a könyvsátrakat. „Egy kisdiák hozta az íróhoz [Móricz Zsigmondhoz] bőröndben a könyveket, kocsin, hogy lássa el valamennyit a névjegyével” – írja a második napról szóló tudósításában a Keleti Ujság, ahol egy színes, anekdotikus történettel is találkozhatunk:

„Megjelenik nagy robajjal egy csoport diák.

– Kérek egy névaláírást! Kérek egy névaláírást! – sivítanak az írókra törve a kisdiákok. Kapnak is mindenkitől, ki irkalapra, ki névjegyre, amit az író orra elé tart, arra. Csupán Móricz Zsigmonddal »van egy kis baj«. Ő csak könyvre hajlandó ráírni nevét. Nosza, fogja magát az egyik diák, s elébe tartja Kodolányi János könyvét.

– Hát ez meg mi? – hökken meg Móricz Zsigmond.

– Könyv!

– Jó, jó, de nem az enyém. Hogy írjam én alá, mit szólna ehhez Kodolányi?

A diák gondolkozik kissé, s már meg is oldotta a dolgot:

– Tessék akkor erre adni. Ez Arany János összes versei. Ne féljen, ő már nem szól semmit...

Móricz Zsigmond derűsen kanyarantotta alá nevét jellegzetes írásával Arany János összes verseire.”

Egy másik ilyen ellesett-megörökített pillanat az, amikor Móricz a legújabb könyvéből, a könyvnap egyik újdonságának számító Rózsa Sándor a lovát ugratja című regényéből szeretne vásárolni egy példányt – éppen vizitbe készül valahová. Az öt pengő nyolcvanas árat sokallja, de végül úgy dönt: „Na, egye fene. Ha ennyi – hát ennyi.” Az anekdota kapcsán megtudjuk a Keleti Ujság helyszíni riportjából, hogy nem véletlenül sokallta a „legnagyobb élő magyar regényíró” a könyve árát, ugyanis a vidéki könyvnapokon mindenütt panaszkodott a közönség a magas árakra, és ezzel a szervezőknek számolniuk kellene: „Nem árt, ha a magyar könyvkiadók a jövőre számot vetnek az író és a nagyközönség egybevágó megállapításával. Mikor legyen olcsó a magyar könyv – ha nem a magyar könyv napján?”

Üröm az örömben

A könyvünnepre lázasan készül a város, a Keleti Ujság május 21-i számában azonban az esemény több vetületére is igyekeznek rávilágítani, arra, hogy a két világháború között elszigetelődött erdélyi írók, költők a megváltozott helyzetben sem tudnak eléggé érvényesülni. „...nagy, történelmi igazságszolgáltatást érzünk abban, hogy Kolozsvár és a nagyobb városok a maguk kapuin belül is megülhetik a könyvek ünnepét. S ezen a ponton ki kell hangsúlyoznunk az erdélyi irodalom legfájdalmasabb tünetét. Rá kell mutatnunk az erdélyi irodalompolitikának arra a sajnálatos bűnére, hogy az erdélyi irodalom nevében a múltban is, most is csak néhány kiválasztott és kedvezményezett írót juttatott szóhoz, névhez és érvényesüléshez. (…) Az erdélyi kiadó politika rideg klikk- és üzleti szellemének örökét változatlanul vette át a fővárosi könyvkiadás.”

A helyszíni tudósításokba azonban derűs színek is vegyülnek, ami az erdélyi magyar irodalom sorsát illeti. A helyi írók csak a rendezvény második napján „álltak munkába”, vagyis akkor dedikálták könyveiket, és azt tapasztalhatták, hogy a könyveik a távollétükben is elkeltek. A Keleti Ujságban érdekes adalékot találunk erről: „A diákok mellett különösen a katonatisztek vásárolják az erdélyi írók könyveit. Láttam olyan katonatisztet, akinek puccerje valósággal roskadozott a becses rakomány alatt, amely egy szálig erdélyi írók műve volt.”

Az egyik legfontosabb helyi kiadvány ebben az évben a Lepage Könyvkereskedés kiadásában, Szentimrei Jenő szerkesztésében megjelent, Versekben tündöklő Erdély. Magyar költők erdélyi verseinek gyűjteménye a gyulafehérvári soroktól mind a mái napig című antológia. A másik várva várt kötet Budapesten, a Révai kiadónál látott napvilágot: Reményik Sándor összegyűjtött verseiről van szó, a számos alkalommal megjelentett hirdetés szövege: „Az idei könyvnap egyik nagy eseménye: egy kötetben jelentek meg Erdély költőfejedelmének, Reményik Sándornak összegyűjtött versei. Egy fájdalomban és szenvedésben gazdag, de a hit és a reménység lángfürdőjében örökösen újjászülető élet nagy vallomástételének foglalata a teljes Reményik-kötet.” A májusi könyvünnep-beharangozókban még kilátásba helyezték, hogy a költő is jelen lesz a kolozsvári rendezvényen, de romló egészségi állapota ezt végül nem tette lehetővé.

A magyar könyv győzelme

Győzött a magyar könyv Kolozsváron! (Keleti Ujság, június 12.), Toldi Miklós legyőzte… Buffalo Billt – Húszezer pengőért vásárolt könyvet Kolozsvár közönsége (Ellenzék, június 13.) – ilyen harsogó címek alatt foglalták össze a könyvnapok eredményét a kolozsvári napilapok. De nemcsak a címek ilyen harciasak, a tudósításokban is bőven találunk olyan fordulatokat, amelyek a háborús időket idézik: „mintha általános mozgósítást rendeltek volna el a könyvnapok Kolozsvár társadalma körében. Mindenkit csatasorba állítottak. (…) A tízfilleres Arany Toldija ,,levette” végre Nick Cartert és Buffalo Billt. Nagyon helyesen gondolták el ugyanis a könyvkiadók azt, hogy Arany Toldijának tizenöt énekét fűzött kis propagandakiadásban, tízfilléres árban hozzák forgalomba a könyvnapokon” – számol be az Ellenzék a diákok számára rendkívül kedvezményes áron kínált, olcsó kiadásban piacra dobott klasszikus magyar irodalmi művek sikeréről.

Bár a többi kötet árát általában sokallták a vásárlók, a három nap végén már sikerült mérleget vonni. Kiderült, hogy általában Móricz Zsigmond, Veres Péter, Szabó Dezső, Reményik Sándor, Mécs László és Zilahy Lajos könyvei voltak a legkeresettebbek, de nagyon sokan vásároltak a Versekben tündöklő Erdély című antológiából is, valamint Áprily Lajos, Gulácsy Irén, Nyírő József, Tamási Áron, Kodolányi János és Ignácz Rózsa műveiből. „Rekordszámot” értek el továbbá a népi írók könyvei, az akkoriban a Magyar Élet íróiként emlegetett csoportosulás tagjai közül Erdélyi József, Veres Péter, Sinka István voltak jelen a könyvünnepen.

A dedikálások részletes programját mindennap külön közölték. A hivatalos könyvnapi beosztáson kívül többen ide kapcsolódó, fizetett hirdetéseket is elhelyeztek az újságokban, innen értesülhetünk arról, hogy a könyvnapi sátrakban az írók, költők mellett autogramot adott rajongóinak Krémer Manci, a magyar színház primadonnája vagy Rácz Vali, a rádió népszerű sztárja. A sátrakban egymást óránként váltó szerzők sikeréről mozgalmas képekben tudósít a Keleti Ujság. „Gulácsy Irén, Ignácz Rózsa kedden délután érkezett a sátrak elé, s aztán alig tudtak elmenekülni az állandó »ostrom« elől. Gulácsy Irén boldogan, örömkönnyekkel a szemében állotta az ostromot. (…) Ignácz Rózsa helyzete sem volt „rózsásabb” azon a másfél napon, amíg a sátrakban ült, hiszen legalább ezerszer alá kellett írnia a nevét. (…) Szerdán délelőtt végigjárta a könyvsátrakat Nyírő József is, és a könyveire autogramot adott. Nyírő regényeit olyan nagy vásárlóközönség kereste, hogy szerdán három ízben is fel kellett szerelni a sátrakat »utánpótlással« – számolt be a lap többek között a felelős szerkesztője – Nyírő József – sikeréről.

Szűkülő keretek között: 1942-től 1944-ig

Az 1941-es könyv-örömmámort követő években eleinte valamivel rezignáltabb, később egyre keserűbb hangulat lengi be a kolozsvári könyvünnep előkészületeit és magát a rendezvényt. A háborús állapotok a mindennapokra is egyre inkább kihatottak, ezért szinte csak az utolsó pillanatban jelent meg az újságokban, hogy készülőben a könyv­ünnep. Csaknem teljesen elmaradtak az előzetes beharangozók, könyvreklámok. A szervezők továbbra is három napot szenteltek a könyveknek, de magyarországi meghívottak 1943-tól kevesebben jelentek meg a rendezvényen, és a dedikálások is szerényebb keretek közé szorultak.

Míg 1941-ben egyfajta tüntetésnek számított a rendezvény a magyar könyv, a magyar kultúra mellett, 1942 júniusában még hangsúlyosabban került terítékre az erdélyi írók, költők anyagi helyzete. Nehézségekkel küzdöttek, háttérbe szorultak a magyarországiakhoz viszonyítva, műveiket csak nehézségek árán tudták kiadatni – mindez különösen fájdalmasan hatott a két világháború közti állapotok megszűnése után. „Ebben a sivár és ostoba közönyben az erdélyi irodalom visszatért az első hőskor kényszerű romantikájához: a költők kénytelenek önmaguk kiadni könyveiket.”

Az előző évben megtervezett, „a magyar – és főleg az erdélyi jelleget” hirdető sátrakat állították fel ezúttal is. 1942-ben még több író, költő érkezett az eseményre, viszont a dedikálások listáját már nem közölték előre az újságban. „A magyar íróvilág elit csapatja zarándokol el Kolozsvárra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön lelkes olvasótáborával” – harangozták be az eseményt, ezúttal is kilátásba helyezve, hogy a díszvendég az írófejedelem Móricz Zsigmond lesz – ő azonban súlyosbodó betegsége miatt végül lemondta az utazást. A könyvnapok vendége volt viszont Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Cs. Szabó László, Gulácsy Irén, Passuth László, Illyés Gyula, Sinka István, Tersánszky Józsi Jenő, Erdélyi József, Féja Géza, Veres Péter, az erdélyi írók közül pedig Finta Zoltán, Jékely Zoltán, Szabédi László, Kiss Jenő és mások. A nevezetes helyi könyvújdonság abban az évben az elsősorban könyvkereskedőként ismert szentgericei Jakab Jenő kiadásában megjelent Üdvözlégy, szabadság! című, fiatal erdélyi költők alkotásait felvonultató antológia. A kötetet Szabédi László, valamint Kiss Jenő és Jékely Zoltán szerkesztették. Az Ellenzék adott hírt arról, hogy a Kolozsvár városának kiadásában megjelent, Kolozsvár című kötet is rendkívüli sikert aratott, az első napon teljesen kifogyott a sátrakból, és megjelenése után néhány nappal német és olasz kiadásokra is „lekötötték”. „Ez az első olyan nagy munka, amely méltóképpen képviseli úgy az országban, mint külföldön, Kolozsvárt” – tudjuk meg a cikkből a fényképeket és tanulmányokat felvonultató, Makkai László és Vásárhelyi Z. Emil szerkesztésében megjelent kötetről.

1943 júniusának elején a térségben Kolozsváron kívül Désen is rendeztek könyvnapokat, ott az egyik sátorban kimondottan a Szamos menti írók művei kaptak helyet. Kolozsváron változatlanul a Főtér a fő helyszín, az irodalmi esteknek a Mátyás király Diákház adott otthont. „Passuth László, Tatay Sándor, Nádler Herbert, aki különben a világhírű budapesti állatkert igazgatója, Thury Zsuzsa, Csűrös Emília, S. Csengery Ilona vettek részt a könyvnapok megnyitásán. Vasárnap érkezik Veress Péter, Sinka István, Darvas József. Külön említjük meg, hogy megérkeztek a Délvidék írói is, akik pénteken este irodalmi estélyen mutatkoztak be Kolozsvár közönségének. (…) Tavaly az úgynevezett »írósztárok« is itt voltak a könyvnapokon. Sőt, tavalyelőtt még maga Móricz Zsigmond is megtisztelte jelenlétével a kolozsvári könyvünnepet. Az idén a legnépszerűbbek és legismertebbek elmaradtak. Ez azonban bizonyára nem fogja túlságosan befolyásolni a könyvnapokat. A legfontosabb azonban az, hogy az idő derüljön ki. Most ezért imádkoznak a kolozsvári könyvkereskedők” – írta a Keleti Ujság.

A következő évben váratlan és tragikus fordulat következett be a város életében, jókora csapást mérve a háborús válsághelyzetben sínylődő könyvnapi rendezvényre is. Az 1944. június 2-i, több száz áldozatot követelő amerikai bombatámadás után mindössze két nappal a Keleti Ujságban azt olvashatjuk, hogy mindenek dacára a könyvnapokat meg fogják tartani. „A súlyos bombatámadás ellenére is, mint minden évben, most is megtartjuk a könyvnapokat. Az élet nem állhat meg, az életnek tovább kell mennie, minden megpróbáltatás ellenére is folytatni kell a munkát minden vonalon. Ezért nem maradtak el a könyvnapok sem.” A könyvkereskedők ezúttal is felállították sátraikat az utcán, és a körülményekhez képest sikerült felkelteniük a helybeliek figyelmét. Abban az évben Nyírő József, Karácsony Sándor és László Gyula könyvei vezettek. A „rendkívüli időkben” azonban a fővárossal való kapcsolat is nehézkessé vált, ez nyilván kihatott a könyvnapokra. Sok könyvnapi könyv – többek között László Gyula A honfoglaló magyarok élete című munkája – nem érkezett meg Budapestről, s a könyvek szerzői közül is jóval kevesebben látogattak el a városba. Az első napról szóló tudósítás azonban kilátásba helyezi, hogy az irodalmi estre érkező fővárosi írók ezeket magukkal hozzák – ám a Féja Géza, Kiss Jenő, László Gyula, Sinka István és Szabédi László részvételével tervezett irodalmi est végül elmaradt.

Hogy nagy szünet következik a rendezvény életében, azt valószínűleg sejtette az 1944-es könyvnapok sokat próbált, a könyvet mégis annyira sóvárgó közönsége. A sátrak körül tolongó vásárról anyagi lehetőségeik függvényében igyekeztek a lehető legtöbb szellemi terméket elraktározni. „Bármennyire megviselték is az emberek idegeit az utolsó napok, mégis megvolt az érdeklődés a magyar könyv iránt. Nem egy embert láttunk, aki egész öl könyvvel távozott a sátrakból” – áll a Keleti Ujság június 7-i, utolsó könyvnapi híradásában.

(Írásunkhoz a Keleti Újság és az Ellenzék 1941. május–júniusi, valamint az 1942–1944-es évek júniusi számainak témába vágó cikkeit használtuk fel.)