A szerző, Kordics Imre előszavából indulnék ki: az utcanevek minden esetben az adott település társadalmi és politikai helyzetét tükrözik. Hiszen a települések nemcsak utcák, terek és házak, hanem emberek, emlékek, érzelmek és nosztalgiák összessége is. Így az utcanevek nemcsak a tájékozódás biztosítására szolgálnak, hanem emlékek felidézői, hagyomány őrzői és eszmei értékek hordozói is.
A rendszer- és hatalomváltások esetén a régi utcanevek kicserélődnek, az új hatalom semmibe veszi a kisebbség nemzeti érzéseit. Hagyományos, gyakorlatias utcanevek tűnnek el, az új rendszernek történelmileg és politikailag megfelelőek kerülnek előtérbe.
Nagyvárad esetében is a 19. század második fele volt a hivatalos utcanévadás kora, amikor a már meglévő hagyományos és praktikus elnevezések mellett a nemzeti érzés került előtérbe. Ekkor az ismert és megbecsült személyiségek, események neveit használták fel. Az utcák egész sorát nevezték el olyan személyiségekről, akik közismertek és tevékenységük révén helytörténetünk megbecsült alakjai voltak.
Városunk esetében a román hatalom két esetben szüntette meg a magyar utcaneveket előbb a trianoni diktátumot követően, majd a második világháború után.
A könyv első fejezetében a szerző röviden áttekinti a város történelmét, fejlődését, bemutatva a folyamatosan kialakuló utcákat, tereket, ismertetve azok legrégibb neveit, valamint azok alakulását az idők folyamán. A legrégebbi talán a Káptalan sor, ami 14. századi elnevezés. A városrészek és az utcák a folyóvizek függvényében épültek ki, sok esetben szentek neveit kapták, vagy foglalkozásra, nemzetségekre utaló megnevezést. A Velence utcanév már 1338-ban ismert volt, e századból valók a Bologna, a Pádua, a Szent Ferenc, a Jakab, az Egyed és a Miklós vagy az Újbécs utcanevek is. A 16. század megnevezései közt találjuk a Káptalanszert, amelyre 1514-ből, a ma is ismert Olasziról 1552-ben, a Velencéről pedig 1575-ben találunk írásos említést. Ebben az időben alakult ki a Péntekhely, a Szombathely, a Zsupos, az Újbécs vagy a Vadkert, a Szent Miklós és az Új utca.
1714-ben a mai Szent László teret Kispiacnak hívták, 1730-ból ismert a Ferences és a Kapucinus utca, 1740-ből pedig a Pálos, 1746-ból az Új Ülés. Szintén 1730-től ismert a Sas utca, 1728-tól a Megyeház és a Korona, a Olaszi Nagy utcája – a mai Fő utca – már 1727-ben szerepel. Ezek ma is megvannak, mint a 18. század utcahálózat emlékei. Az utcanévadást ekkor már a helyi sajátosságok, a gyakorlatiasság és a hagyomány határozta meg. A század második felében tűnik fel a Kőfaragó, az Országút, a Pokol, a Zöldfa, a Kolozsvári, a Nagy-temető vagy a Kaszárnya utca. Az 1760-as évek legelején már jegyzik a Hentes, a Páris, a Közép, a Körös melléke, a Szentiványi, a Mizeriek, a Nemesek, a Füzes, a Nagy, a Kálvária, a Kút, az Egyed, a Magyar utcát.
Az 1859-ben készült Halácsy Sándor-féle térképen az egyre jobban kiépülő Váralja utcahálózata is nyomon követhető. A Nagyvásártér, a Sertésvásár tér és a Vár tér mellett az utcák egész sorát nyomon követhetjük. Ilyenek többek közt a Pece és a Ghillány sor, a Vámház, a Kolozsvári (eleje), a Vár, a Gyűr, a Sütő utcák és mások.
1900-ban már 3619 házat írtak össze 168 utcában, ez indokolttá tette az új utcanevek bevezetését. A század legelején az utcák egész sorát nevezték el olyan személyiségekről, akik kiemelkedő szerepük révén helytörténetünk jelentős alakjainak bizonyultak, közismertek voltak, személyük közmegbecsülésnek örvendett. Így utcanév örökítette meg Rimanóczy Kálmán, Lukács György, Szaniszló Ferenc, Ritoók Zsigmond, Bunyitay Vince, Szacsvay Imre, Csengery Antal, Szigligeti Ede, Szilágyi Dezső, Tisza Kálmán, Rulikowski Kázmér, Rómer Flóris és mások nevét. Sokunknak még ismerősen csengenek ezek… Jelentésüket már kevesen ismerjük. De sorolhatnám a régi utcaneveket, amelyeket már csak az idősebb korosztály ismer: Akadémia, Árvaház, Bémer tér, Czinka Panna, Hadapród utca, Kapucinus, Rhédey-kert, Schlauch-kert, Szent János utca, Szent László tér, Úri utca, Körös utca, Nagyvásártér, Fő utca. Itt megtudjuk, honnan erednek e nevek.
Annak érdekében, hogy jelentéstartalmuk ne felejtődjön el, netalán az érdeklődő fiatalabb nemzedék figyelmét is ebbe az irányba tereljük, a szerző 93 jelentősebb utcanevet ismertet.
Az utcák nevei ábécé sorrendben következnek, mindegyik mellett a mai elnevezése is olvasható. Következik az utca elhelyezése a városban, milyen utcákat vagy tereket köt össze, előtörténete, hogyan nevezték azelőtt, a névadó személyiség életrajza, munkássága, kötődése Nagyváradhoz. A jelentősebb személyiségekhez rövid történetek kapcsolódnak, esetleg családtörténetek, jelentős események, esetleg hatásuk az egész magyar társadalomra.
A könyv következő fejezete a lakók és az utcák kapcsolatáról szól. A következőkben a szerző a részletekre hívja fel a figyelmünket: főnixmadarat ábrázoló zászlótartóra, lépcső- és erkélykorlátokra, lámpaoszlopokra, padokra, kerékvetőkre vagy hirdetőoszlopokra. A funkcionális és esztétikai szempontból is megfelelő régi utcai tárgyakat védeni kell, a hiányzókat újragyártani.
A legnagyobb mértékben az épületek díszítményei ragadják meg a figyelmünket. Esetenként szokatlan, néha szimbolikus jelentést is hordozó motívumok emelik az utcakép szépségét, növelik esztétikai értékét. Ízelítőül ezekből mutat be néhány figurális domborművet a szerző. Mindezeket nagyon részletesen írja le, ismertetve ezek jelképeit, szimbólumait. Ezek tesznek széppé és egységessé egy műemléképületet, ezekre éppen úgy kell ügyelni, mint az egész épületre.
A kötetet számtalan fénykép gazdagítja. Majdnem minden utcanévadó személyiség fényképe megtalálható a kötetben, s ez már önmagában nagy érték. Hisz legtöbbjét nem is ismertük. Kordics Imre képeken mutatja be az egyes tereket, épületeket, azok fejlődését, átalakulását, és képösszeállításokat láthatunk az épületek díszítményeiről is.
A szöveggondozást Mihálka Magdolna végezte. Készítette az Europrint nyomda. A könyv a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar megyei szervezete támogatásával készült.
