Oláh György 1927. május 22-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Piarista Gimnáziumban végezte. Miután leérettségizett, beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem kémia szakára, ahol alapos laboratóriumi képzésben részesült. Akkor már a szerves kémia érdekelte különösen, s később Magyarország legrangosabb szerveskémia-professzorának, Zemplén Gézának kutatási asszisztense és tanársegéde lett. Az 1950-es években publikálni kezdett, s egyik tanulmánya megragadta a híres Hans Meervein figyelmét, 1954-ben pedig felajánlották neki, hogy csatlakozzon a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutató Intézetéhez, amelyet újonnan hoztak létre.
1956 októberében családjával együtt elhagyta az országot. Előbb Kanadában telepedtek le, ahol a Dow Chem. Comp. Kutató Laboratóriumában folytatta kutatásait, majd 1965-ben az Egyesült Államokba, Clevelandbe költöztek és onnan 1977-ben a kaliforniai Los Angelesbe. 1983-ban kinevezték a Dél-Kaliforniai Egyetem Szénhidrogénkutató Intézetének tudományos igazgatójává. 1991-től napjainkig a Loker Szénhidrogénkutató Intézet (Loker Hydrocarbon Research Institute, Los Angeles) igazgatója. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Oláh György folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyarországi kutatókkal. Munkájáért a Svéd Tudományos Akadémia 1994-ben a megosztatlan kémiai Nobel-díjjal jutalmazta. (Forrás: MTA, 2013)
Önéletrajzi könyve: Életem és a mágikus kémia
Oláh György önéletrajzi könyvének angol nyelvű kiadása 2001-ben jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban. Magyar nyelven a szerző születésének 75. évfordulójára a budapesti Better Nemzeti Tankönyvkiadó 2002-ben adta ki. A könyv – a szerző jellemzése szerint – visszaemlékezéseit és gondolatait tartalmazza a tudomány és az oktatás kérdéseiről. Vezető témája a kémiai tudományok területén folytatott tudományos kutatás. Már a cím elárulja csodálatát a kémia iránt és teljes azonosulását e tudományágban rejlő kutatási lehetőségekkel. És épp ebből az azonosulásból származik az a gondolati mélység, amellyel elmerül kutatómunkájában, és mint oktató, egyetemes érvényű következtetésekre is jut mindazok számára, akik tudományos kutatással és a jövő kutatóinak felkészítésével foglalkoznak.
Ezt a könyvet érdemes közérdekű műként kezelni, és gondolatiságát gyakorlati útmutatóként felfogni. Ennek érdekében véleményem szerint hasznos lesz, ha erről főként a természettudományi kutatásokkal foglalkozók körében (de más tudományágak kutatói körében is) beszélgetünk, felhasználva a könyvből áradó tapasztalatot és az ösztönző erőt.
Oláh György filozófiája
Oláh György nem filozófus és tulajdonképpen nem is filozofál, hanem egyszerűen véleményt mond. Kifejező stílusa közvetlen, szóhasználata érthető. Művének olvasásakor az ember úgy érzi magát, mintha a szerzővel egy pohár bor mellett beszélgetne. Mondanivalója nagyon sok mindenre kiterjedő, mély, átfogó és őszinte. E hasábokon terjedelmi okok miatt legfeljebb érinteni lehet azt a gondolati gazdagságot, amelyet a könyv tartalmaz. A végletekig sűrítve próbálom ismertetni a szerző véleményeit.
1. A tudományos megismerésről
„A tudomány, mint emberi tevékenység, a fizikai világ megismerésére törekszik. Ez azonban olyan alapvető kérdések felvetéséhez vezet, hogy hogyan kezdődött minden, hogyan alakult ki és fejlődött: volt-e valójában kezdet? Vajon egy magasabb értelem tervezte el létünket? Ezekkel és hasonló kérdésekkel küszködünk, miközben egyrészt megpróbáljuk mérlegelni, amit a tudomány segítségével megismertünk, és amiről másrészt kénytelenek vagyunk belátni, hogy meghaladja értelmünket.” (i. m. XIV. old.)
2. A tudomány távlatairól
„A tudomány szó a latin »scientia«-ból (tudás) származik, és eredetileg a fizikai és szellemi világra vonatkozó általános ismereteket jelentette. Jelentése azonban az idők folyamán leszűkült a természet (azaz a fizikai világ) leírására és megértésére (ismeretére). Olyan alapvető, örök kérdésekkel is foglalkozik azonban, mint az ember léte, eredete, létezésének célja, az emberi értelem alapja.
Természetüknél fogva a tudományos ismeretek állandóan változnak és bővülnek, ezért csak történelmi időkeretben lehet a tudományt megfelelő perspektívába helyezni. A világ a jobb jövő érdekében nem nélkülözheti a tudományt. A tudomány a fizikai világ megismerésére irányuló tevékenységünk, de ezt mindig a megfelelő perspektívába kell helyeznünk, elismerve, hogy az emberi megismerésnek határai vannak. Magamra vonatkoztatva egyszerűen bevallom, hogy sok minden van, amit nem tudok, és ami kívül marad majd felfogóképességem (és az emberiség felfogóképességének) határain.” (i. m. 6. old.)
3. A tudományos kutatásról
„Az ismeretek megszerzésére irányuló tevékenységünk során olyan módszereket használunk, amelyeket gyakran egyöntetűen csak »tudományos módszernek« neveznek. Az elnevezés a tizenhatodik század végéről származik és Francis Baconnek tulajdonítják. A tudományos módszer a tények felfedezésére és megállapítására irányuló megfigyeléseket és kísérletezést – azaz a kutatást – jelenti.
A kutatást gyakran vagy alapkutatásnak (alapismeretek megszerzése) vagy alkalmazott kutatásnak (meghatározott gyakorlati feladatok megoldása) tartják. Ami engem illet, soha nem hittem valamilyen választóvonal létezésében. Amikor valamilyen új felfedezést tettem a kémiában, soha nem tudtam ellenállni, hogy meg ne vizsgáljam, vajon van-e esetleg valamilyen gyakorlati felhasználási lehetősége. A tudományos kutatás eredményeit a technológia tudja kifejleszteni. A technológia a tudományos ismeretek alkalmazása a társadalom szükségleteinek kielégítése érdekében, ésszerűen és gazdaságilag kielégítő módon. A tudósnak jól felkészült, nyitott értelemmel kell rendelkeznie ahhoz, hogy felismerje megfigyelései jelentőségét és azután nyomon is kell követnie őket. A tudomány mindig szigorú standardokat és megismételhetőséget igényel, valamint az irracionális hiedelmeket észérvekkel szembeállító nyílt vitákat.” (i. m. 8. old.)
4. Az alaptudományok összefüggéséről
Miután a szerző több oldalas terjedelemben áttekinti a kémia több ezer éves történetét, elemzi a három alaptudomány – fizika, biológia, kémia – legújabb kori összefüggését és megállapítja: „A kvantummechanikai számítások olyan jelentős eszközt adtak a kémikusok kezébe, melynek segítségével nemcsak az energiák, hanem a szerkezetek és a várható reakciók lefolyásának elméleti számítása is lehetővé vált. A kísérleti kémia azonban mindmáig megmaradt a kémia lényegének, melyet azonban a kalkulációs módszerek nagyban kiegészítenek és segítenek, bizonyos esetekben megmutatva az új, esetleg váratlan felfedezésekhez vezető utakat.
A kémia molekuláris szinten nagy mértékben hozzájárult a modern biológiai tudományok fejlődéséhez is. Emil Fischer óta sok olyan módszert dolgoztak ki, melyek segítségével – beleértve hatékony elválasztási és analitikai eljárásokat – még a legbonyolultabb bioorganikus molekulák is izolálhatók, vizsgálhatók és sok esetben szintetizálhatók lettek, megteremtve ezzel a molekuláris biológia és biotechnológia kialakulásának feltételeit. Ami igazában fontos, az az hogy tudjuk: a kémia a fizika és a biológia között központi szerepet tölt be. A kémia valóban sokoldalú, központi tudomány, amely alapvető hatást gyakorol a többi tudományágra, és legalább annyival járul hozzá azok fejlődéséhez, mint amennyit belőlük merít.”
5. A tudományos kutatásról az Egyesült Államokban
A szerző a leglényegesebb vonásokat kiemelve a következőket írja: „Amikor európai hátteremmel az EÁ-ba jöttem, a legimponálóbb nekem a kutatás támogatásának meglehetősen lazán szervezett, decentralizált módja volt. Ez bizonyos átfedésekhez és talán fölösleges kiadásokhoz is vezet, de biztosítja a teljes, átfogó kutatás dinamizmusát, valamint az erős, egészséges versengést is.
Természetesen még egy nagy országban sem korlátlanok az anyagi eszközök és az uralkodó irányzatok szükségszerűen kutatási prioritásokat határoznak meg.
Az egyetemi tudományos kutatás szabadságának általában szükségszerű ára, hogy támogatást kell találni hozzá. A mi amerikai rendszerünkben állami szervezetek, mint pl. a National Institutes of Health, a National Science Foundation, a Departament of Energy és számos, a Hadügyminisztériummal kapcsolatban álló hivatal (a hadsereg, a haditengerészet, a légierő kutatási hivatala) a kutatás támogatásának nagyobb forrásai. Más országokban többnyire egyetlen központi hivatal foglalkozik a kutatás támogatásával. A mi amerikai rendszerünkben, bár a támogatásért erős versengés folyik, ez mégis nagyobb rugalmasságot jelent, mert egy egész sor intézmény, sőt még magánintézmények is léteznek, melyek érdekeltek lehetnek egy bizonyos munka támogatásában. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell előterjeszteni kutatási pályázatokat. A pályázati munkákból eredmények kell, hogy szülessenek.
A kormányzati szervek által adott támogatások mellett egyetemek, az ipar, különböző alapítványok és jótékonysági szervezetek, valamint egyéni adakozók is támogatják a kutatásokat. Ez mind hozzájárul a kutatások sokféleségéhez és életképességéhez.” (i. m. 268–270. old.)
6. Gondolatok a kutatásról
„Pályafutásom során mindig változatos és széles érdeklődési köröm volt. Ha valami érdekeset és újat sikerült felfedeznem, mindig feltettem a kérdést, vajon alkalmazható-e valamilyen hasznos célra. Mivel néhány évet az iparban töltöttem, megtartottam a gyakorlati felhasználások iránti érdeklődésemet és soha nem okozott számomra nehézséget, hogy az alapkutatásokat követően átlépjek a lehetséges alkalmazások területére. Egy új kutatási témát megfontolva mindig is érdemesnek tartottam átgondolni és feltenni a kérdést, hogy ha minden, amit az előzetes feltételezések alapján elvárok, tényleg beválik és megvalósul, mi lehet az eredmény igazi jelentősége. Nem csak azt kell megfontolni, hogyan is vigyük végbe kutatási témánkat, de időben fel kell tenni azt a kérdést is, hogy mennyit ér és mi a jelentősége, ha eredményesen be is fejezzük.
A kutatásnak az a természete, hogy rövidesen már teljesen lefoglal bennünket egy projekt, és egyben teljesen személyes érdekeltséggé válik. Az előrehaladás érdekében nap mint nap megtett erőfeszítések dominánssá válnak számunkra. Azt a kérdést, hogy vajon a projekt, ha egyáltalán sikeres, megéri-e azt a fáradságot, hogy folytassuk, ekkor már gyakran nehéz logikusan eldönteni. Ez gyakran vezet akár jól megalapozott, de nem szükségszerűen jelentős vagy eredeti kutatások elburjánzására. Ha valakinek meg is van a tehetsége új és talán egyedi kutatási ötletek felvetésére, a legnehezebb ezek között válogatni és eldönteni azt, melyikre érdemes igazán koncentrálni. Még nagyobb felelősséget jelent, ha egyetemi hallgatók tanácsadója valaki, vagy az iparban kutatási vezető. A professzor felelőssége az irány meghatározása és a kutatás célon tartása.” (i. m. 270–272. old.)
7. A minőségi oktatásról
Oláh György művéből lépten-nyomon kiderül, hogy szereti, becsüli és alkotó életre akarja nevelni a fiatalokat. Ez már a könyv magyar kiadásához írt előszavából is kitűnik, amikor így fogalmaz: „Nagy öröm számomra, hogy könyvem a magyar közönség és elsősorban a fiatalság számára hozzáférhetővé válik”.
Nagy Ferenc, aki a könyvhöz Oláh Györgyöt köszöntő születésnapi előszót írt, kiemeli azt, amit e könyv alapvető és jövőbe mutató üzenetének tart: „A jövő az, ami igazán számít és a jövő kulcsa (nem csak Magyarországon, hanem az egész világon) a jó oktatás”. „Mint szülő (és nagyszülő is) úgy érzem, hogy a jó nevelés a legfontosabb érték, amit gyermekeinknek adhatunk”.
Oláh György véleménye szerint: „Az oktatás piramishoz hasonló építmény – a főiskoláknak és az egyetemeknek az alsó- és középfokú iskoláink által lerakott alapokra kell építeniük. Bármilyen jók is felsőoktatási intézményeink, önmagukban nem lehetnek sikeresek és a megelőző, alsóbb szintű oktatás hibái és tökéletlenségei hátráltatni fogják őket. Az iskolák továbbá munkájukat egyedül nem tudják elvégezni. A család az, ami azt a környezetet és segítséget adja, ami az iskolával együtt biztosítja a fiataloknak felnőtté válásuk éveiben a jó neveléshez elengedhetetlenül szükséges környezetet. Az egyik a másik nélkül nem sikeres. Persze magának a társadalomnak is kell segítenie, de sem kormányszintű, sem magántámogatás nem fogja tudni sohasem helyettesíteni a család szerepét és jelentőségét.” (i. m. 277. old.)
Befejezés
Oláh György azt állítja saját magáról, hogy: „Mindig megpróbáltam, már amennyire lehetséges, megtartani egészséges humorérzékemet, ami nagyon is szükséges a mi időnkben.” Ezt a tulajdonságát is nagyra becsülöm. A humorérzéket az emberi szellem és az emberi lélek azon tulajdonságának tartom, amely nagyban hozzájárul az egyéniség egyensúlyának megőrzéséhez mind megerőltető és veszélyeztető, mind felemelő helyzetekben. A humor védekezéskor pajzs, támadáskor fegyver.
A tudományos kutatás és az ezt előkészítő oktatás az emberi társadalom fejlődésének alapvető feltételei. A tudományos kutatás elkötelezettjei nem ritkán mártíréletet éltek, és a mai modern kutatók életében sem ritkák az önfeláldozás és az elkötelezettség jegyei.
A tudományos kutatás mibenlétét a humor jegyében megfogalmazva elmondhatjuk, hogy az intenzív tudományos kutatás olyan, mint a keresztre feszítés. Szenvedsz a kereszten, de nem akarsz leszállni róla. Isten óvja a megszállottakat!
(Elhangzott előadásként az Erdélyi Múzeum–Egyesület Természettudományi Szakosztályának munkaülésén, 2014. szeptember 25-én.)
