Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményeiben őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat. (A szerkesztőség)
A történelemtudomány azt tanítja, hogy a kézdi székelyek a XII. században a tatároktól körülzárt Székelykő várát felszabadították, s e harci vitézségükért Aranyosszéket kapták jutalmul. Aranyosszék mai magyar lakossága tehát a kézdi székelyek egy csoportjának utódai. Mindebből az következik, hogy a Torda szomszédságában, jórészt az Aranyos és Maros folyók, a torockói völgyteknő és a felenyedi patak közt, valamint az Aranyos bal partján elterülő néhány falunak a nyelvjárása ha nem is meggyőzőnek, de legalábbis a kézdi székelyek nyelvjárásához hasonlónak kellene lennie.
Vajon máig megőrizte-e az aranyosszéki nyelvjárás a székelységre jellemző nyelvi sajátságokat? Milyen az aranyosszéki nyelvjárás?
Aranyosszék nyelvjárási jelenségeinek leírása érdekében, 1956 őszétől 1958 februárjáig, magam összejártam e terület falvait, és egy táji nyelvatlasz anyagát gyűjtöttem össze. Ez a táji nyelvatlasz 32 falut ölelt fel. Kiindulópontként a történeti Aranyosszék magyar és vegyes lakosságú helységei szerepeltek, e községek alkották a tájegység összefüggő gócát. Innen kiindulva terjesztettem ki a kutatást a szomszédos községekre is, remélve, hogy néhány nyelvjárási jelenség alapján megvonhatom e terület nyelvjárási határait. Így, déli irányban gyűjtést végeztem még Miriszlón és Marosdécsén, északon pedig Alsójára és Magyarléta nyelvjárásának megfigyelésével, e két falu között meghúzhattam az Aranyosszék és Kalotaszeg közötti nyelvjárási határt. Az Aranyos bal partján Mészkőn és Alsójárán kívül gyűjtést végeztem még Komjátszegen, Túrban, Szinden, Aranyosegerbegyen és Gerendkeresztúron is. Az összegyűjtött nyelvjárási adatokat térképlapokra vetítve feltárult e terület jelenségekben gazdag nyelvjárási képe.
Melyek az aranyosszéki nyelvjárás jellegzetes sajátságai?
A hangjelenségek közül elsőként kell említenünk az a-zást, az irodalmi o helyén ejtett a hangot. De ez a jelenség nem mindenütt egyformán, azonos mértékben jelentkezik. A tulajdonképpeni néprajzi-földrajzi Aranyosszékhez tartozó, az Aranyos és Maros közén elterülő falvak nyelvjárásában minden hangsúlytalan helyzetben az o helyén a hangot ejtenek: abrancs, abrasz, asszany, szapara, targanca, sáras, csupar, tudam, szomarú, mozag, fogdas stb. Minthogy a hangsúlyos helyzetben e területen megmaradt az o hang (pl. bot, vonat stb.), a hangsúlyos helyzetű irodalmi a helyén néha o hallható: kopar „kapor”, kocar „kacor”, mog „mag” (pl. Bágyonban). Az Aranyos bal partján lévő falvakban kissé gyengébb fokú az a-zás, annyiban, hogy szótőbeli hangsúlyos o utáni o és minden á utáni o nem válik a-vá. Pl. Harasztoson még boland, ostar, valamint fázak, táncal hallható, de már Tordatúron rakam, harangaz stb. esetek mellett már bolond, ostor, fázok, távol alakok használatosak.
Aranyosszéktől délre a Maros felé haladva – éppen ellenkezőleg – az a-zás erősödik, pl. Miriszlón, az o csaknem teljesen megszűnik, s helyét az a foglalja el; ilyen esetekben is, mint gamb, lap „lop”, damb, vanat, csarda, akas „okos” stb.
Az a-zás jelenségével együtt jár az e-zés, a hangsúlytalan helyzetű ö-k helyén ejtett e hang: szőres, sütek, ökrek, büdes, köszen stb. Ugyanez a helyzet az Aranyos bal partján lévő községekben is, csupáncsak annyi az eltérés, hogy a szótőbeli hangsúlytalan szótagban, hangsúlyos ö után többnyire megmarad az ö; így pl. Tordatúron köhög, dörög, hörcsög, ördög hallható, szemben a harasztosi köheg, döreg, hörcseg, ördeg alakokkal.
A teljesen a-zó Miriszlón az ö-nek egy nyíltabb változatát ejtik (a nyelvjárástanban æ-vel jelölik). Ezen túlmenően, az ö (æ) meg az e hangok viszonya itt sajátosan jelentkezik. Ha szótövek hangsúlyos szótagjában ü, ű, ő hang van, a további szótagokban ö hang nem lehet, csak e: ütett, őrelek, bűnes stb. Ha a szótő hangsúlyos szótagjában ö (æ) hang van, a további szótagokban e nem lehet, csak ö (æ): közöttöm, szövötközöt, ördögöbb stb.
Igen érdekes, hogy egyetlen hangjelenség esetében az Aranyos folyó határt képez; ez a jelenség az á utáni o-zás. Az Aranyos bal partján ilyen alakok hallhatók: lámpo, káso, házo, lásso, szemben a jobb parti lámpa, kása, háza, lássa alakokkal. Így van ez például Szentmihály és Mészkő vagy Egerbegy meg Aranyosgyéres között, noha a távolság közöttük alig egy-két kilométer. Csakhogy közöttük ott folyik az Aranyos…
Az aranyosszéki nyelvjárás e fő hangjelenségei mellett megemlíthető még az ún. rövid, zárt ö (illetőleg a kétféle, egy nyíltabb és egy zártabb e megkülönböztetésének) hiánya, valamint a hosszú hangoknak rövidebb ejtése. Alaktani szempontból csupán egyetlen esetet említek meg, az itt is kihalófélben lévő vettenek, jöttenek igealak gyér nyomait.
A szóföldrajzi jelenségek közül a lámpaalj különféle elnevezései jó példa arra, hogy egy fogalom viszonylag szűk területen is milyen sok változatban él; 29 faluban 16 változata van: lámpaalj, lámpabutykó, lámpadob, lámpagolyó, lámpagömbér, lámpahólyag, lámpahordó, lámpakádja, lámpa küblüje, lámpaküpű, lámpaöböl, lámpaöblöny, lámpapalack, lámpapohár, lámpaporzsoló, lámap töjke, petroljamtartó. Számos más, érdekes tájszót sorolhatunk fel, a cserépből készült szűknyakú ételhordó edény: porzsaló meg röstölő; a gidó neve a hegyaljai falvakban: cicula; akik kapókővel játszanak, azok ötköveznek, csontpeggyeznek, peggyeznek, ballabikáznak, bikköveznek, sőt egy harasztosi öregasszony így mondta: sínberbécseznek; továbbá a göröngy neve: doroncs, darancs vagy dorincs; az a lány, aki kelleti magát, kacérkodik, az: festuskadik, a meggyfa mézga: macskaméz, takarmány: kóst, az aprókörte: vackar, s így az apró vadkörte: vadvackar, a vakondok: patkány, az ék: pocok, pocak, pacak… Jelentős a szókincset ért román hatás: bács „juhász”, berbécs „kos”, turma „juhnyáj”, döblec „sütőtők”, gergelice „zsizsik”, panunsa: „a kukorica borító levele” stb.
Ezek után, ha összevetjük a kézdi székelység és az aranyosszékiek jellemző nyelvjárási sajátosságait, a különbség rögtön szembeötlő. A kézdi székelyek nyelvjárásában az aranyosszékivel szemben megvan a kétféle e hang ejtése (ti elmëntëk, ők elmëntek). Sajátságosan zártabb, „öblösebb” ejtése van az á és az a hangoknak. A kézdi tájszólásból viszont hiányzik a már említett a-zás meg e-zés. Az egyes szám 3. személyű birtokos személyrag a kézdi tájszólásban -ik alakú (lovik, ökrik), Aranyosszéken pedig -ak, -ek (lovak, ökrek).
A szókincsbeli jelenségek terén a különbségeknek számos példáját idézhetjük, előbb a kézdi, ezt követően az aranyosszéki változatot említve: féreg: egér, vakkand: patkány, búzaféreg: gargalica, büdöslizi: pellergónija, gaj: doroncs, bog: göcs, járomderce: járombélja, szánát takar: szénát gyűt, sütőtök: döblec, gyom: burjány, lúd: liba, kecskeolló: gidó és cicula, lik: juk, gője: koca stb.
A szemelvényesen számba vett s itt bemutatott hang- és alaktani, valamint szókincsbeli eltérések azt mutatják, hogy Aranyosszék nyelvjárási jelenségei nem a székelységre, hanem e területet körülölelő Mezőségre jellemzőek. Valóban az aranyosszéki nyelvjárás a mezőségi nyelvjárástípus szerves része.
Mi lehetett vajon az oka, hogy Aranyosszék nyelve az évszázadok folyamán elvesztette székely jellegét? A felelet valószínű abban a tényben rejlik, hogy noha Aranyosszéknek megvolt a maga székhelye, hol Kövenden, hol Felvincen, ahol lustráikat tartották, mégis Torda vidékének mezőségi nyelvjárása közvetlenül hatott rá. A kitűnő földművelő falvakból álló Aranyosszéken a kereskedelem, az ipar, a művelődési élet szempontjából Torda volt a góca, minthogy ma is az.
(Művelődés, 1971. június)
Tudna-e segíteni valaki abban, hogy az aranyosszéki tájegységi dalokat, hogyan lehet az autentikust megközelítve énekelni?
Pl. Végig sütött már az utcán a nap , sír a rózsám a kapufél alatt...
vagy: Tied voltam tied leszek,de már nem vagyok....
vagy Két út van előttem melyiken induljak, három szeretőm van, melyiktől búcsúzzak...