Miközben az Európai Unió politikai elitje egyre jobban törekszik kontinensünk közösségeinek a társadalmi-gazdasági szabványosítására, általánosságban a globalizációra, addig a vallási és nemzeti identitások egyre karakteresebben követelnek maguknak érvényesülést földrészünkön. Leegyszerűsítve: az elmúlt közel negyed évszázadban kontinensünkön felerősödtek az egyes vallás- és nemzettudatok, de nem sikerült kialakítani egy egységes Európa-tudatot. Azt, hogy mitől érezze magát európainak erre mifelénk egy ember. Csak attól, hogy kontinensünk valamelyik államában született? Amennyire a nemzeti, vallási hovatartozás tárgyi és szellemi szimbólumokhoz való érzelmi kötődést jelent, éppen annyira kellene valamilyen érdemi kötődéseket találni az Európa-szellemiség kialakításához is. Bármely nép életének meghatározó tevékenysége kulturális örökségének a védelme, annak megőrzése, azok értékeinek az átmenekítése a múltból a jelenen át a jövő nemzedékei számára. A kulturális örökségnek tehát identitásformáló szerepe (is) van. Ez az azonos érzés, mármint a saját kulturális öröksége iránti elkötelezettség, s ezen keresztül a mások hasonló indíttatásának az átélése, kohéziós erővé válhat jó öreg kontinensünkön az egyes kultúrák között, s ez máris egy lépés lehet a közös európai szellemiség kialakítása felé. Azt kell tudatosítani az európai emberekben, hogy bár a kulturális örökség minden kultúrának a sajátja, de mégis túlmutat az egyes közösségeken, vagyis egyetemes értékeket is közvetít, tehát közkincs. A kulturális örökség nem a múlté, nem statikus, hanem folyamatos átalakulásban és kölcsönhatásban van mindazokkal, akik gazdagítják.
Talán ezek a gondolok is vezérelhették a közös Európa-politika irányítóit, amikor az idei esztendőt a „kulturális örökség európai évének” hirdették meg. De mit is tekint az EU kulturális örökség részének? A meghirdetés dokumentumai szerint a kulturális örökség többféle formában létezhet, úgyis mint Megfogható javak: épületek, emlékművek, ruhák, műalkotások, könyvek, gépek, történelmi városok, régészeti lelőhelyek, stb.; Nem megfogható javak: munkamódszerek, ábrázolásmódok, kifejezések, tudás, készségek és az ezekkel kapcsolatban álló eszközök, tárgyak és kulturális terek. Ide tartoznak a nyelvi és szóbeli hagyományok, a művészi kifejezésmódok, a társadalmi gyakorlatok és a hagyományos szakmák is. Aztán Természetes jelenségek: tájképek, flóra, fauna; Digitális művek: digitális formátumban készült források (digitális műalkotások, animáció stb.) vagy megőrzés céljából digitalizált tartalmak (szövegek, képek, filmek, hangfelvételek stb.). Egyértelmű, hogy a kulturális örökségnek fontos szerepe van kontinensünk jövőjének az alakításában, s így az év meghirdetésével az EU különösen a fiatalokat szeretné megszólítani. Ahhoz, hogy a meghirdetett európai év sikeres legyen, megszervezésében nemcsak az EU és az egyes tagállamok kultúrpolitikájának az alakítói vesznek részt intézményi szinten, hanem a civil társadalom szereplői is fontos szerepet kell hogy játsszanak és vállaljanak. Ami egyértelműen maga után vonja, hogy az EU számtalan nemzetközi pályázási lehetőséget biztosít az év folyamán. A pályázási lehetőségek különösen a hosszú távú elképzeléseket fogják előtérbe helyezni, főleg azokat a terveket, amelyek érdemi változásokat hoznak abban a tekintetben, ahogyan a kulturális örökségünket kezeljük, óvjuk és továbbadjuk az utánunk következő nemzedéknek.
Az erdélyi kultúra talán leglényegesebb alapértéke éppen a kulturális örökségek sokszínűsége. Valljuk be, bár voltak történelmünkben villongások, egymásnak feszülések az egyes vallási vagy éppen etnikai népcsoportok között, de később (és talán jelenleg is) általában a közös kulturális értékek felismerése mentén alakultak és alakulnak ki a harmonikus együttélés feltételei. Talán ezért is válhatott sikeressé érdekvédő szövetségünknek az öt évvel ezelőtt elindított programja Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezéssel, amely mára már mozgalommá nőtte ki magát, s nagy népszerűségnek örvend különösen a fiatalok körében. A program elérte célját, hiszen ráirányította a diákság figyelmét az épített örökség őrzésének és népszerűsítésének fontosságára. Ezért nem tévedünk, ha kijelentjük, hogy a kulturális örökség európai évének gondolata csirájában legelőször itt fogalmazódott meg Erdélyben.
