Tanulságos monográfia a Szatmár megyei svábokról

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Elmondhatjuk, hogy Vonház István monográfiája esetében mindhárom tényező szerencsés találkozásáról adhatunk számot:

1. Elsődlegesen az alkotóról, a mezőpetri születésű dr. Vonház István egyetemi tanárról, aki nemzetisége iránti elkötelezettségből, anyanyelve iránti szeretetéből fakadóan kereste fel és megtalálta azt a vidéket – Württenberg –, ahonnan Szatmár megyei ősei kivándoroltak; és írta meg 1914-ben A szatmármegyei német telepítés című munkáját, amelyet könyv alakban 1931- ben adott ki, Pécsen. Bevezetőjében utal a kötet megírásának indítékára: „a szatmármegyei német nyelvjárás tanulmányozása indított arra, hogy kutassam azt a területet, ahonnan ezeknek a németeknek az ősei kivándoroltak (…) a Duna és a Bodeni-tó közt fekvő ún. felsősváb területről (Oberschwaben) származnak.” Kutatását, történeti/levéltári adatokra támaszkodva kiterjesztette a gróf Károlyi Sándor által letelepített nemzetrész későbbi sorsára, életének alakulására, az általuk élettel és magasabb szintű gazdálkodási kultúrával telített régióra. A monográfia és a tudományos igénnyel és alapossággal ös - szeállított igen részletes okmánytár a szatmári svábok néven önállósult, identitását mindmáig híven őrző közösség életsorsának hű tükre lett, alapvetően meghatározta a szatmári svábok nemzettudatának továbbélését.

2. Évtizedek múltán Vonház István kötete kevesek tulajdona, könyvritkaság lett. Ezt kívánta pótolni/orvosolni az ugyancsak mezőpetri születésű, de már a németországi Bubesheim plébánosaként szolgáló Merli Rudolf, amikor 1997- ben, a nagy előd iránti tisztelet és megbecsülés, az őseihez való ragaszkodás jeleként, magánkiadásban, változatlan formában megjelentette a monográfiát. Nem hallgathatunk arról, hogy míg az első kiadás egy fejlődőben levő, nyelvét és hagyományait híven őrző közösségnek és közönségről szólt, a hasonmás kiadás egy sorsában megtöretett – háborúk és deportálások által megtizedelt, a hatvanas évektől kezdődött kivándorlásoktól vészesen megapasztott –, az időközben bekövetkezett nyelvváltás révén többségében ungardeutschcsá vált közösség lelki megerősítését kívánta szolgálni, eredettudatát erősíteni, a hagyományait élni, tudatosítani az itt maradottakban s azokban is, akik repatriálás címén elhagyták szülőföldjüket, visszatértek az őket kibocsátó őshazába, ahol, maguk és utódaik Stefan Koch tanító fordításában ismerkedhetnek mindazzal, olvashatnak mindarról, amit maguk mögött hagytak.

3. Vonház István könyve sorsának újabb állomása a harmadik kiadás, amely újabb mecénás anyagi áldozatának köszönhetően a könyvespolcunkra kerülhet. Kiadóját, a Nagykárolyban született Blaskó Istvánt, a nagybányai Electro Sistem Kft. igazgató-tulajdonosát kettős indíték vezérelte. Egyfelől, az édesanyja emléke iránti tisztelet, a svábsághoz fűződő családi, származásbeli kötelék. A mérki születésű Mézinger Erzsébet nagykárolyi lakosként, 19 éves korában, a malenkij robotra elhurcoltak sorában három évig szenvedett szovjet munkatáborokban. Az érzelmi kötődés, e sokat szenvedett nemzetiség iránti tisztelet mellett adott volt egy újabb indíték: az üzletfelekkel, az ismeretségi körben lévőkkel – különösképpen a románokkal (és nem csak velük!) – folytatott beszélgetések során azt tapasztalta, hogy ez irányú tudásuk igen hiányos, sok esetben a nullával egyenlő. Ezért határozta el, hogy a Vonház István által írt kötet történeti anyagát egybefűzve mindkét nyelven közreadja.

A kiadás előszava hangsúlyozza, hogy „a Szatmár megyei sváb falvak élő példája Románia sokszínű kulturális örökségének. (…) A svábok gazdag hagyományvilága, népszokásai, munkaszelleme, rendezett és pontos életvitele, hatékony gazdálkodásukat biztosító találékonysága messze vidékre eljuttatta hírnevüket, azon közösségét, amely sokrétű virágzó térséget alakított ki észak–nyugat Erdélyben. (…) A kötet kommunikációs eszköz, mely útján megismerhetjük és megtanulhatjuk tisztelni mindazt, ami egy értékes kulturális örökséget képvisel és képviselt az idők folyamán.”

A mostani kötet – könyvterv és tördelés: Pinter Visual – tartalmában kevesebb és több is annál, amit az előző kiadásokban olvashattunk. Mitől kevesebb? Attól, hogy elmaradt belőle a Vonház István által összeállított Okmánytár – a letelepítésekkel kapcsolatos 197 levél és dokumentum, valamint a Családi névtár –, amely felbecsülhetetlen segítség a későbbi helytörténeti és családfa–kutatóknak. Mitől több? Ama szándék megvalósításától, hogy – Csákay Zoltán fordításában – közreadja, a román olvasók és történészek számára hozzáférhetővé tegye, megelevenítse azt a „sokszínű kulturális örökséget”, amivel a szatmári svábok járultak/járulnak hozzá a régió, Erdély és Románia mai szellemi arculatához. Remélni szeretnénk, hogy e fölvállalt szolgálat révén ráléphetünk arra az ösvényre, amelyet Németh László aforizmává nemesedett gondolata jelölt ki a szomszédos népek – „tejtestvérek” – sorsközössége kiteljesítésére: „a megismerés: megértés; a megértés: szeretet”.

A mai, sok szempontból értékvesztő, szellemi és erkölcsi válságban levő korban különösen fontos, hogy ne feledjük gyökereinket; a nacionalizmus fel-felizzó árama ellenében a közös sors elfogadásával és egymás tiszteletében, közösen – egymás mellett és nem egymás ellenében! – vállaljuk fel, semmiképp se feledjük azt, ami a mienk; tiszteljük és kölcsönösen becsüljük azt, ami másé. Ebben segíti a ma élőket és az utánunk jövőket is ez a kötet. Hinni szeretnénk, hisszük, hogy az elvetett mag jó talajba hull!

A kötetből megismerhető történelmi folyamat évtizedeket ölel át. Gróf Károlyi Sándor nem csupán egy háborúk, járványok okozta/előidézte népességfogyást állított meg, hanem, azzal egy időben, egy új kultúrát honosított meg, új perspektívát nyitott Szatmár vármegye gazdagsági fejlődőse előtt. Vonház István az oknyomozó történész alaposságával rajzolja meg a 18. századot átfogó folyamatot, annak egymásra épülő, egymást kiegészítő szakaszait, közösséget és embert próbáló eseményeit. Szemünk előtt tárul fel Krasznabéltek, Kaplony, Erdőd, Mezőpetri, Nagykároly… betelepítésének folyamata, a helységek arculatának változása, gazdagodása. A folytatás – mint tóba dobott kő nyomán támadó hullámgyűrűk terjedése – új s új helységeket ölel fel: Krasznaterebes, Mezőpetri, Királydaróc, Túrterebes… Szólnunk kell, említést kell tennünk a kötetben olvasható azon helységekről is, amelyek – Krasznasándorfalu, Szokond, Alsóhomoród, Színfalu, Barlafalu… – sváb lakossága szinte teljességgel kivándorolt, visszatért az őshazába. De mindenik helységben ott maradt az építészeti örökség – sajátos beosztású sváb házak, tágas csűrök, templomok –, amely a letűnt időkre utal. Joggal merül fel bennünk a kérdés: a gazdasági, szellemi elszegényedés folyamata ugyan hova vezet? A veszteség nemcsak a lélekszámában apadó falvaké, hanem mindannyiunké, akik e tájat szülőföldünknek tekintjük. Közös érdekünk, hogy a múlt tanulságaiból – életakaratából, küzdőszelleméből, hagyományaiból, gazdálkodási kultúrájából, tárgyi és szellemi örökségéből – együtt és külön–külön is, erőt és biztatást nyerjünk jövőnk építéséhez!

A kötet értékét növeli, hogy a sváb falvak történelmi, építészeti, néprajzi vonatkozású örökséget hivatott szemléltetni, érzékeltetni. Dr. Vonház István alkotását tehát újra kézbe vehetünk, mert az igaz értékeket nem fedheti, nem takarhatja el a feledés homálya. Szükségünk van rá! Önismeretünknek, önmagunk megőrzésének tartozunk azzal, hogy múltunkat ismerjük. E kötet is újabb jelképes tégla e spirituális építkezés, megmaradás bástyatornyában.

*Vonház István: Colonizarea germană în comitatul Satu Mare – A Szatmár vármegyei német telepítés. Publicat de Ștefan Blaskó. Kiadva Blaskó István által. Baia Mare – Nagybánya, 2019.