Színes metaforák

A székely Sóvidéken, épp a Mezőhavas előterén négy játékos patak siet a Kis- Küküllő felé. Ritka hely! Nem csoda, hogy ott élt boldogan fényes palotájában, és járta a Juhod-, a Sebes-, a Szováta- és a Szakadát-patak hordalékkúpjait egész Tündérkert leggyönyörűbb tündér asszonya.

„Nem volt annak az égvilágon semmi gondja, amíg bele nem szeretett a Szovát nemzetség egyik szálfa termetű fiába” – mesélik. „Ha leszállt az est – mondják –, sírhatott szerelméért a dali pásztorlegény furulyája!” A tündértörvény nem engedett. Bánatában a szépséges tündérasszony se tehetett mást; az untalan panaszkodó szélben továbbra csak a hegyeket járta: keservében, amerre elvonult, nyomában csupa sóvirág fakadt.

„Csilloghatnak fehéren – döbbent rá már egész fiatalon a kis fürdőváros híres festője, Kusztos Endre, aki integető szakállal, enyhén csavaros, érzéki ajakkal, mint e táj szépség koldusa – kisszékén előre ejtett bal vállal, görnyedten naphosszat a táj bűvöletében évtizedeken át vázlatozott. „Elszáradt, a kedvesért ejtett tündérkönnyek a hegyeken a furcsán fehérlő sóvirágok” – latolgatta a maga csendességében a faluemlékezetű kisvárosban jól ismert művész a monda igazát, és amint egyre telt tőle is az idő; rághatta tömött egér fogaival olyankor egyre kitartóbban a különösre metszett alsó ajkát.

Látta ő barna, élénk tekintettel, hogy a Géra alatt miként loccsan tova szőnye-szennyesen az izzadság leheletű Sóspatak, amely lennebb a bánatos tündérasszony fehér sóvirágainak emlékével vegyül el három társával együtt az édes parajban gazdag Szovát mezején a Kis-Küküllővel, olyan frissen – nagy igyekezetében ágazva-bogozva s mégse levelezve –, mintha a bánatról, a csodaszép tündérasszony könnyeiről többé hallani se akarna.

„Pataksors!” – vont egyet-egyet szikár, keskeny, csapott vállán, mint aki a természet törvényei és a teremtett ember esendősége ellen tehetetlen Kusztos Endre. „Az óceánig űzi a vére!” – jutott eszébe egyre gyakrabban a jeles grafikusnak a nagy érmelléki, akinek a neve jó ideig ott csüngött a Sóvidék első középiskolája homlokzatán, amíg egy átkos kor szelleme onnan el nem takaríttatta, s aztán, mintha ő maga valami biztosabb pontot keresne, tekintete rendszerint egy hatalmas szilfán állapodott meg.

Kancsal, apró, kék keretes ablakaival Szováta első, életet szomorító kórokat gyógyító sósfürdőjét, a Gérát bámulta egész közelről a szovátai Kusztos-ház. Attól egy kőhajításnyira emberemlékezet óta ott állt az a derék szilfa. Ölelően karjaiban tarja föléjük a mosolygó eget. Gyökeivel keményen a part húsába markol. Fékezi a futárlelkű patakot, hogy ha zápor után megnő, s mint aki már az erejével nem bír, tajtékozón nekiront a világnak, kárt ne tehessen. S ha a bükkel benőtt oldalakban felzúg a gyakran pityergő erdő panasza, arra is – mintha csak egyedül ő, a szil tudná, hogy nem csupán csak szín a fekete, hanem a faszén színes emlékezete is – az elismert művész méltatói helyett, együtt a túlsó partba kapaszkodó, karcsú, tanulkozó akáccal, bölcsen susogta.

„Akár Csíkzsögödön, itt, a Székely Sóvidéken is, pont a Mezőhavas előterén, ahol a szépséges tündérasszony bánatától szabadulni rontanak a Kis-Küküllőbe a patakok: a szén emléke az élő fa. Kusztos mester szénrajzai meg: színes sorsmetaforák…”

Szelíd, ködbe ájult télutón készült a magyar grafika székelyföldi, idős nagymestere Kolozsvárra. Az utolsó útja előtt az ősz mester lakásán a kedvelt, fiatalabb íróbarát csillogó két kék szemével csodálattal nézte: milyen csábítóan sorjáznak kedvéért a heverőre szemlére kirakva az újabb, színes álmú Kusztos-grafikák.

„Tört gótika talpig gyászban…” – szólalt meg a feledhetetlen művészi élmény hatására a fiatalabb íróbarát, Ána Sándor fülében egy emlékezetes, okos hang.

De mindennek ideje van. Az okoskodásnak is. Lám megtérdepelt, hogy új szolgálatra nagyobba újra szülessék a Géra alatti Kusztos-ház is. Kusztos Endre kicsi tömbházlakásának nyitott ablakán meg jó szomszédként bekiáltott a Szovátai Magyar Unitárius Egyházközség szolgálatos nagyharangja: „Uraim, dél van!”

Ána Sándor, a tanáríró éppen az idős festőművész ágya fölött csüngő, berámázott képet nézte hosszan, szótlanul. „A címe Balsors – mondta művész –, a fiam emlékére” – tette hozzá keserűen.

Mintha csak hosszan játszanák Szovátán az erdélyi magyar unitáriusok a delet, a harangozójuk csak nem akart fejjel lejönni a toronyból! Az ajtónyílásban, hogy érvényt szerezzen a harang bongásának, meg is jelent az ebéddel Katalin asszony kedves, barna mosolya. A kis tömbházlakásban a sóvidéki harangszóba vegyülve megroppant egy öreg szék:

„Bátyám – állt fel ült helyéről a tanáríró szalmaszőkén, nehézkesen –, a korondi képtárban hozna ránk majd víg esztendőt!” – hívta a jó szándékához segítségül a Szatmárcsekéről a Himnusz költőjét, s avval a szegen függő, Balsors című, gondosan berámázott szénrajzra mutatott.

A kilencven éves Kusztos Endre, a Magyar Művészeti Akadémia tagja előbb egy furcsa mozdulattal a válla fölött hátra, a képre nézett, mintha attól akarna elbúcsúzni, ami számára nagyon kedves, s bevett egy nagyobb adag levegőt: „Ha azt mondod te, a jó barát, hogy annak ott a helye – szűrte ki egyet szisszenve a fogai mögül tisztán érthetően a döntését az íróbarát óhajára –, hát legyen” – mondta, s avval a másik, egy új látogató, a jó nevű Józsák közül is a leghíresebb sárkovács vette is hónalja alá az értékes szerzeményt: „A korondi Páll Lajossal ez is a zsögödi Nagy Imre mellé kerül” – mondta a neves fazekasmester a megszállott képgyűjtő örömével.

Nehéz volt az elválás. Ők akkor hosszasan búcsúzkodtak. „Mintha utoljára találkoznánk!” – szisszent fel az íróbarát nyakába borulva a szén ura.

Bizony, a sejtelem nem csalt. A távozók után a huzatos D lépcsőház felriadt kijárati ajtaja se ok nélkül kiáltott fel az első emeletre; miként írva van, az emberfia hamarosan meg is szólíttatott. Három napra rá útban Kolozsvárról hazafelé az egykori, székely fővárosban; ahol nemcsak örökre megnémult Bodor Péter zenélőkútja, de onnan odalettek a híres székely vásárok is, mert rég volt, amikor járta errefelé az ököradó; várt az ősz öreg festőművészre az arcátlan tolakodó felelőtlenségével, egy gyilkos féksikoly…

Azóta – ahol egykor a só illatú szelekkel a fiatalabb íróbarát is diákként az akkor már jeles festő ráfigyelésével ígéretes tavaszokra várva kergetőzött – ott az új, városi temetőben alussza színes, örök álmát a csúcsívben derékba tört fáival is kitéphetetlenül e földbe kapaszkodva Kusztos Endre.

„Emléke a Balsors” – zúgja majd a fiatalabb íróbarát helyett is a futó patak melletti koronás szil, és az emberek adják majd tovább szájról szájra, s mind várják, hittel, hogy hoz majd rájuk s e drága tájra egy rendi, rideg, idegen kór helyett, mely rájuk szakadt, egy valóban víg esztendőt.

 

(A szovátai képeslapok Szolláth Hunor gyűjteményéből származnak)

 

arrendy (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 09. 01., v – 16:52 időpontban

Permalink

For almost half of this time no attempt was made by sports governing bodies to control its use, and only recently have all of the major sports governing bodies in North America agreed to ban from competition and punish athletes who test positive for anabolic steroids can you buy priligy in the u.s.

Thously (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 09., szo – 19:07 időpontban

Permalink

priligy reddit According to a report from the Centers for Disease Control and Prevention in 2013, an estimated two million illnesses and 23, 000 deaths developed from infections with resistant bacteria

TimothyBow (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 16., szo – 15:43 időpontban

Permalink

Главные новости мира https://ua-vestnik.com и страны: политика, экономика, спорт, культура, технологии. Оперативная информация, аналитика и эксклюзивные материалы для тех, кто следит за событиями в реальном времени.

TimothyBow (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 16., szo – 15:44 időpontban

Permalink

Главные новости мира https://ua-vestnik.com и страны: политика, экономика, спорт, культура, технологии. Оперативная информация, аналитика и эксклюзивные материалы для тех, кто следит за событиями в реальном времени.

RobertVax (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 17., v – 19:56 időpontban

Permalink

Оформление кредита и микрозайма https://mbochi.ru онлайн: быстро, удобно и без лишних документов. Выгодные условия, прозрачные ставки и моментальное одобрение.

CharlesSmorn (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 18., h – 15:10 időpontban

Permalink

Занятие с логопедом https://logoped-online1.ru онлайн для детей от 4 до 10 лет. Логопед онлайн проведет диагностику, поможет поставить звуки, проработать дислексию и дисграфию, устранить задержки речевого развития и обогатить словарный запас.

Manuelset (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 18., h – 21:30 időpontban

Permalink

Услуги доставки грузов из Китая https://cargo-ex.ru в Россию. Быстро, надёжно и с контролем на всех этапах. Оптимальные сроки, таможенное оформление и выгодные тарифы.

HectorIdene (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 19., k – 19:45 időpontban

Permalink

Автоматический бот для торговли https://revenuebot.io криптовалютой: анализ рынка, выполнение сделок 24/7, настройка стратегий. Удобство, точность и высокая скорость для эффективного управления инвестициями.

Thously (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 20., sze – 01:59 időpontban

Permalink

Hartman, Mikael, Hein, Alexander, Hooning, Maartje J [url=https://fastpriligy.top/]priligy usa[/url] 206, Royal Square, Nr

EdgarCop (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 22., p – 22:31 időpontban

Permalink

теплоход Александр Пушкин http://teplohod-pushkin.ru теплоход проекта Q-040, построен в 1974 году в Австрии. Единственный четырехпалубный теплоход, который ходит на Соловецкие острова и способен швартоваться непосредственно у причала Соловков.

EdwardAdaks (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 25., h – 11:52 időpontban

Permalink

Бывшего главу набсовета Финростбанка подозревают в хищении денег вкладчиков. По мнению следствия руководство вывело активы банка на сумму около 1 млрд гривен.

Williekeerm (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 25., h – 14:47 időpontban

Permalink

Всё для питомцев корм Тула корма, одежда, витамины, игрушки. Товары для здоровья и комфорта животных. Доступные цены, широкий ассортимент и внимание к вашим любимцам.

Arthurbargo (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 11. 25., h – 23:37 időpontban

Permalink

Продажа шпона https://mirshpona.ru оптом и в розницу по выгодным ценам. Большой выбор шпона по низкой цене, доставка, гарантия качества.

Új hozzászólás