Múzeum születik

Amikor a rendszerváltást követő években Jakobovits Miklós festőművész, az 1994-ben újjáalakult Barabás Miklós Céh alelnöke, majd 1997-től elnöke felvetette egy erdélyi magyar kortárs művészeti múzeum létrehozásának gondolatát, s annak fölöttébb szükséges voltáról igyekezett apáczais lendülettel meggyőzni társait, sokan javíthatatlan álmodozónak tartották. Az etnikai alapon szerveződött, kóskárolyi, bánffymiklósi, szolnaysándori hagyományokon nyugvó, Kolozsvár központú céh ugyanis még bemutatkozó kiállítását sem tarthatta meg az őt megillető helyen, a Bánffy-palotában. A hatalmi tiltás egyértelmű volt, sőt a barokk palotában székelő Kolozsvári Művészeti Múzeum vezetősége mindössze a puszta szándék miatt is megrovásban részesült.

Hogyan is lehetne szó akkor egy önálló magyar intézmény létrehozásáról?

A gondolat azonban befészkelte magát a szívekbe, a lelkekbe, s a Barabás Miklós Céh mellett csírájában jelen volt a csíkszeredai KOKEM, a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a sepsiszentgyörgyi Etna Alapítvány tevékenységében is, és lassan, de biztosan terjedt Erdély-szerte. A hamu alatt parázsló tűz pedig egyszer csak lángra lobbant. Mégpedig ott, ahol levegőhöz jutott. A funári Kolozsváron belefojtották a lelket, Sepsiszentgyörgy viszont életre keltette. A Vargha Mihály szobrászművész vezette Székely Nemzeti Múzeum szimbolikusan, de gyakorlatilag is szélesre tárta kapuit a gondolat és annak megvalósítása előtt. Tehette, hiszen a megyei és a városi vezetőség részéről maximális támogatásra lelt.

És hosszú évek után, 2012 szeptemberében a Kós Károly tervezte és Bánffy Miklós színes ablaküvegeivel pompázó intézmény – a véletlen néha fölöttébb találó egybeeséseket is teremt – legfiatalabb belső osztályaként létrejött az Erdélyi Művészeti Központ, az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK). Azzal a céllal és hovatovább elodázhatatlan nemes feladattal, hogy elsősorban a magyar vonatkozásokra összpontosítva feltérképezze, összegyűjtse, feldolgozza, kutathatóvá tegye, és kiállításokon is bemutassa az 1945 utáni reprezentatív erdélyi képzőművészeti anyagot, műveket és életműveket.

Tevékenységét a Vargha Mihály elnökletével működő, neves székelyföldi, kolozsvári, partiumi szakemberekből álló kuratórium irányítja olyan összerdélyi program keretében, amely ha teljes mértékben nem is, de valamelyest gátat szabhat a feledésnek, a hagyatékok elkallódásának, szétszóródásának, értékeink folyamatos Nyugatra vándorlásának, hozzá nem értő műkereskedők kénye-kedve szerinti árucikké degradálódásának.

Jakobovits Miklós már nagybetegen, de még megérte merész álma megvalósulásának első, konkrét jeleit. De amint arra Vargha Mihály is utalt, a végső cél az önálló gyűjtőkörű, külön épülettel rendelkező múzeum létrehozása, amihez Sepsiszentgyörgyön adottak ugyan a feltételek, megvalósulásához azonban az anyagiakon kívül idő is szükségeltetik. A városvezetés egyelőre a volt postaépületben biztosított teret az EMŰK-nek, az ünnepélyes székházavató idén május 24-én volt. Az EMŰK létrejöttének jogi procedúrái is megtörténtek, pillanatnyilag a sepsiszentgyörgyi városháza irodájaként működik Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész irányításával.

Az adminisztratív, hivatali munka, valamint a színfalak mögött zajló számbavétel, tudományos osztályozás mellett az EMŰK eddigi, kétéves tevékenysége leglátványosabb pillanatainak a helyi és régióbeli tárlatok bizonyultak. Ezeken a Gyárfás Jenő képtári anyagon kívül bemutatták a Stuttgartból, Budapestről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról adományként kapott műtárgyakat, többek között Baász Imre, Balázs Péter, Benczédi Sándor, Cseh Gusztáv, Gazdáné Olosz Ella, Gergely István, Gy. Szabó Béla, Jakobovits Miklós, Jecza Péter, Kós András, Lövith Egon, Mattis Teutsch János, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Nagy Albert, Nagy Imre, Pallos Sch. Jutta, Plugor Sándor, Román Viktor, Sükösd Ferenc, Szolnay Sándor, Tóth László, Varga Nándor Lajos, Vetró Artúr munkáit.

Az eddigi eredmények alapján pedig elmondhatjuk: az EMŰK létrejöttével az 1945-től napjainkig terjedő időszak talán legjelentősebb erdélyi művészeti szerveződésének lehetünk szemtanúi: műkincseink méltó otthonra lelnek. Múzeum születik.