Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Széljegyzetek Barabás Miklós önéletrajzához (3.)

Az aradi vértanuk arcképeiről


Nagysándor József vértanú menyasszonya,
Kovács Schmidt Emma

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. A kép kimaradt két olyan 19. századi kiadványból is, amelyek az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről a legtöbb illusztrációt közölték: a Gracza György által 1894-ben összeállított Az 1848-49-iki Magyar Szabadságharcz Története I–V. köteteiből és a Jókai Mór–Bródy Sándor és Rákosi Viktor szerkesztésében megjelent Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben című munkákból. Mindkét mű illusztrációs anyagát elsősorban a Gróf Kreith Béla 1848-49-iki Országos Ereklyemúzeumából és az Aradi Ereklyemúzeum kézirat- és nyomtatványgyűjteményéből válogatták. Az aradi vértanúk arcképeinek nagy részét Szamossy Elek (1826–1888), Bellony László (1871–1913) és Orlai Petrich Soma (1822– 1880) készítette. E három művész nem ismerte személyesen a szabadságharc mártírjait, Barabás Miklós viszont már a forradalom előtt, 1844-ben megfestette pl. Leiningen-Westerburg Károly arcképét, majd 1849-től kezdődően élethű portrékat festett vagy rajzolt Damjanich Jánosról, Kiss Ernőről, Knezich Károlyról, Vécsey Károlyról, Nagysándor Józsefről, és a róluk készült munkáit használta fel az aradi csoportkép elkészítésekor. (Közölte Rózsa György–Spira György: Negyvennyolc a kortársak szemével. 1973)


Az aradi tizenhárom Barabás Miklós kőnyomatán

Nagysándor Józsefet már 1840-ben, Kolozsváron, mint József huszárt megörökítette, majd 1849-ben Pesten, lerajzolta a tábornokot és menyasszonyát is, akikkel személyes ismeretségben volt. A művész egyik legszebb és legmeghatóbb képe Nagysándor József kivégzése után készült, amely a vértanú hős menyasszonyát, Kovács Schmidt Emmát ábrázolja. A kép a szép fiatal nő ábrázolásán túl mélyen szimbolikus tartalmú: a gyászfátyolt viselő hölgy kezében babérkoszorút tart, mellette a tábornok fakorlátra helyezett egyenruhája látszik. A háttérben a romos budai vár épületeit festett meg a művész, utalva arra, hogy – 1849. május 21-én – a tábornok az ellenség által elfoglalt várba elsőként benyomuló rohamcsapat vezetője volt. A képről Szvoboda D. Gabriella így írt: [Barabás] „Kiemelkedő jelentőségű lapon örökítette meg Nagy Sándor József tábornok, későbbi aradi vértanú menyasszonyát, Kovács Schmidt Emmát. A kép Budavár visszafoglalása után készült, és a budavári hősnek, Nagy Sándornak akart emléket állítani, de a későbbi tragikus események miatt különleges jelentőséget kapott Barabás itt egy portréból formált történelmi képet, mely a korszak egyik kedvelt megoldása. (…) Az egész alakban ábrázolt, fehér ruhás, gömbölyded hölgyet hős jegyesének barna honvéd köpönyegére támaszkodva látjuk, kezében babérkoszorú. A háttérben az összelőtt Fehérvári kapu és környéke a bástyákkal, a romokon nemzeti színű zászló. Barabás e munkáját kivételes gonddal kezelte, a háttérről külön helyszínvázlatot is készített, szürke papírra, gyengén színezve. (Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma.)”1


Radákné Rhédey Klára időskori portréja

Mellékelem a tábornok utolsó levelét a menyasszonyához:

„Arad, 1849. szeptember 9.

Szeretett drága angyali jóságú Emmám!

Nem találok szavakat rá – hogy elmondjam, milyen végtelen örömöt szereztek szeretetteljes, vigasztaló soraid – számomra olyan nagyon értékes ajándékod – nem is tartottam már képesnek magamat jelenlegi retteneteset kínos helyzetemben, testemet-lelkemet nyomasztó borzalmas magányomban ilyen jótékony érzésre – melyet csak te – az egész világon egyedül csak te voltál képes felébreszteni bennem.

Mert most, hogy leszámoltam végképp a világgal, fájdalmasan ugyan – de nyugodtan nézek szembe – sorsom jövendő alakulásával és mindazzal, ami még történhetik velem – immár elvesztettem minden reményem – mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen, határtalan szeretetemet nem – ez a legmélyebb, legszentebb érzés, amit valaha éreztem, és ez el fog kísérni a sírba – az emlék, az irántad érzett rajongás lesz egy jobb, örökké tartó jövendőbe vetett végső vigaszom, melyet már nem felhősíthetnek el földi dolgok. Fogadd őszinte köszönetemet azokért a mennyeien szép órákért, melyekkel szereteted megajándékozott. – Ápold és vigasztald kedves jó anyádat – adja Isten, hogy mihamarabb felépüljön betegségéből; gondolj rám szeretettel és együttérzéssel, mint ahogy én is mindig, az élet utolsó percéig szüntelenül szeretlek, és imádlak. – Isten legszentebb, legszebb áldása rád, szeretett, drága, szép, angyali jóságú, erényes lánykám – légy boldog, ezért imádkozik lelke mélyéből imádó Pepid

Emlékül küldök egy hajfürtöt – Isten veled, Emmám!”2

 

Báró Radák Istvánné portréi


Báró Radák Istvánné, született Rhédey Klára
(1809–1868) első, 1831-ben készült portréja

A kolozsvári Művészeti Múzeumban Barabás Miklós festményei után kutatva többek között egy miniatűr, akvarell technikával készült női portré akadt a kezembe, amelyet a készítője nem írt alá, de munka hátlapján, kék krétával valaki, valamikor följegyezte: „Radákné Barabás Miklós”.3

Báró Radák Istvánné, szül gróf Rhédey Kláráról (1809–1868) – mert róla lehet szó – Barabás több arcképet festett az évtizedek során. Az első portrét 1831-ben készítette Kolozsváron 16 forintért, és fel is írta a képjegyzékébe: „G. Rhédei Klára (miniatűrben) 16 Cfl.” Ha ezt a bejegyzést az itt közölt kisméretű női arcképre vonatkoztatjuk, akkor a kép a 22 éves Rhédey Klárát ábrázolja egy kerti padon ülve, könnyű, kék színű ruhába öltözve. Jól szemügyre véve a festményt (festményt írok, bár a technika szerinti muzeográfiai besorolása grafika lenne), biztosak lehetünk, hogy ez a munka a legcsekélyebb mértékben sem játszhatott szerepet a festő művészi hírnevének megalapozásában. Ebben a képben nyoma sincs a „biedermeier kedvesség”-nek, és láthatóan nem sikerült „az ábrázolt pozitív vonásainak kiemelése”, azok a jellemző vonások, amelyek már Barabás korai munkáiban felfedezhetőek. A ruhakelmék, ékszerek, hajviselet megelevenítésében sem ismerhetünk a mi festőnk ecsetvonásaira, holott mindezt a legtöbb portréján rutinosan oldotta meg már 1831-ben. De hát mindenkinek vannak rossz pillanatai!

Lépjünk tovább, mert ebben a rövid írásban inkább Gróf Rhédey Klára – akiről manapság alig hallunk – későbbi emberi kiteljesedését szeretném a kortársak szavaival felidézni, és két idősebb kori arcképét is közölni, amelyekből az egyik szinte ismeretlen. „1850-ben Haynau kijelentette, hogy szeretné, ha a magyar intelligencziának csak egy feje volna, hogy azt egyszerre levágathatná, ez idöben tudvalevöleg a legbátrabb férfiak is külföldre menekültek vagy egészen félrevonultak. Egyedül egy asszony: báró Radák Istvánné, született gróf Rhédey Klára vette fel a harczot a szörnyeteggel; koczkára tette életét és ami még több, kitette magát annak a veszélynek is, hogy nyilt piaczon veszszöütésekkel büntetik meg, ha hazafias buzgólkodását leleplezik. (…) Mig Haynau a honvédeket üldözte és akasztatta, addig Radákné istápolta öket, a szerencsétleneket; az özvegyeket és árvákat vigasztalta. Egy titkos szövetkezetet is szervezett, melynek czélja volt az üldözött hazafiak segélyezése, szökésük elömozditása és a családjukról való gondoskodás. (…) Radákné nem engedte, hogy az öngyilkosság gondolata a kétségbeesett honvédek közt lábrakapjon. Megérdemli, hogy nevét a legnagyobb magyar honleányoké közt emlitsék és késöbb, mikor az utókor higgadtan fog itélni, az ö neve fog az elsök közt tündökölni.”


Radákné Rhédey Klára portréja az 1860-ban
megjelent Szigeti Albumban

Az utókor higgadt ítéletére várva hozzáteszem, az idézett szöveg az 1860-ban megjelent Szigeti Albumból való, szerzője pedig P. Szatmáry Károly (1831–1891), aki a díszes kötetben közölt írásához illusztrációként Barabás Miklóstól kért portrét a híres nagyasszonyról.

Nem ismerem az eredeti portrét, amely Barabás képjegyzéke szerint olajfestmény lehetett, viszont a hölgy díszes ruhája alapján, amely a Szigeti Albumban látható, arra gondolok, hogy a közölt kőnyomat az olajfestmény nyomán született.

Ugyanebben az időben készült egy másik portré is Rhédey Kláráról, úgy tudom, ez szintén a kolozsvári múzeumban lappangott eddig. S ha már a nagyasszony szép ruháját hoztam szóba, mellékelem azt a képet, amely a gödöllői Grassalkovich-kastélyban őrzött ünnepi viseletről készült, és valaha gróf Rhédey Klára öltötte magára Talán épp ebben örökítette meg őt a festő?

Ide tartozik még Tompos Lilla leírása a ruháról: „Az alkóvban (a szobán belül elkülönülő ablaktalan fülke) bemutatott női díszviselet a magyar történelem értékes művészettörténeti darabja, melyet gróf Rhédey Klára (1809–1868) viseleteként ismerünk. (Rhédey Klára unokatestvére volt Rhédey Claudiának, Erzsébet brit királynő ükanyjának.) A ruha halvánnykék habosselyemből és lampaszselyemből készült, ezüstlamellás hímzéssel, arany-ezüst lampasz szalagokkal és hímzett selyemtüllel díszített Legrégibb részei 1750 körül készültek, azóta többször átalakították. A díszviselet családi ereklyeként, magántulajdonban maradt fenn.”

P. Szatmáry Károly csak futólag említi Rhédey Klára érdemei között az irodalom pártolását, ám aligha feledkezhetünk meg arról, hogy ha a grófnő nem találta volna meg a család ózdi kastélyában Petrőczy Kata Szidónia (1658– 1708) kéziratos kötetét, nem tudnánk a magyar barokk első ismert költőnőjének szomorú verseiről.

Itt néhány sort idézek az Áldott vagy mihecske című versből: „Vetem szemeimet kerti virágokra, / Tavasszal zöldellő árnyékos ágakra, / Szép folyó vizekre, csorgó patakokra, / De az is nem használ, minden fordul búra. / Ez világi pompát könyves szemmel nézem, / Tündöklő szép voltát, noha én szemlélem, / De semmi örömem nincsen abba nékem, / Semmi vigasztalást nem lelhet bús szívem.”

 

Jegyzetek

1 Barabás Miklós akvarelljei. Magyar Nemzeti Galéria, 1985. Az előszót írta és a katalógust összeállította Szvoboda D Gabriella Budapest.

2 http://mek.oszk.hu/…/06162/html/aradiv02633/aradiv02633.html

3 Kolozsvár, Művészeti múzeum. Leltári szám MA 3316. Akvarell, tus papíron. 0,204 x 0,158 cm. Jelzés nélkül. A munka 1954-ben került át a Történelmi Múzeumból.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A mi hibánk, hogy annyi gond és baj vesz körül bennünket. Ennek forrása pedig az, hogy nem tudunk kommunikálni egymással. Nincs bátorságunk leülni, és azt mondani: megbántottál. Pedig ezáltal is sok minden egyszerűbb lenne – vallja Gally Anna Katalin, aki Kolozsváron végezte tanulmányait, 1965-ben diplomázott a Pedagógiai Főiskola képzőművészeti szakán. Tagja az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének, a Barabás Miklós Céhnek és az Országos Képzőművészek Szövetségének. Művészi kiteljesedését nyugdíjazása utánra teszik ismerői közül többen is. Ahogy Székely Sebestyén György művészettörténész fogalmaz a művész 70. születésnapjára megjelent katalógusban, „műkritikánk bevett és túlzott mértékben használt terminusa a »lírai hangvétel«, amellyel sokszor a művész erőtlenségét palástolják a műkritikusok. Gally A. Katalin képeinek az esetében azonban éppenséggel jogos és indokolt erre hivatkozni, ugyanis kevés olyan festőnk van, akinél a líraiság és a melankólia, a pasztellek finom árnyalatai ilyen szervesen és erősen szövődnek össze.”  

Makkai János

Zsil völgyének különleges kincse került felszínre az idei Zsil-völgyi Kulturális Magyar Napok alkalmával. A Petőfi-ösztöndíjjal e térségben tevékenykedő Luzsicza Fanni és Jeszenszky Melinda kezdeményezésére és kitartó kutatása nyomán sikerült a nagyközönség elé tárni az 1956 és 1970 között működött Zsil-völgyi festőkolónia történetét. Két tárlat született ez alkalomból: a petrozsényi Ion D. Sârbu Színházban a Zsil-völgyi alkotói kör tagjainak munkáiból álló gyűjteményes tárlat, illetve a lupényi Tellmann József Művészeti Galériában egy Mátyás József-emlékkiállítás. A kutatásban, anyaggyűjtésben nagy segítséget nyújtott Makkai János Zsil-völgyi születésű, Kolozsváron élő képzőművész, aki a petrozsényi tárlat megnyitóján ismertette a feledésbe merült, de művészettörténeti szempontból komoly jelentőséggel bíró és feltárásra, értékelésre váró hajdani Zsil-völgyi művésztelep történetét. A tárlatmegnyitó előadásra építve készült az alábbi interjú.

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.” Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.

Az Electro Sistem egyike Nagybánya prosperáló ipari vállalatainak, része annak az újkori kibontakozásnak, melynek ösvényét magáncégek sokasága szélesbítette forgalmas országúttá. Létrehozása és fellendítése Blaskó István nevéhez fűződik, aki kiváló üzleti érzékkel és szakmai tudással teremtette meg, építette ki kapcsolatait országon belül és nemzetközi viszonylatban is.

Suba László - A tűzzománcról néhány sorban

A modern művészet korában a művészek új kifejezési formákat keresnek. Így a tűzzománc a képzőművészetben is helyet kapott. Különböző anyagok hozzáadásával lehet gazdagítani a zománc felületét, ami például lehet fényes vagy matt is. A munkák méretei is nagyobbak, ehhez még társulhat fából készített ráma, vagy széles deszkalap. A kép tárgyát lehet dekoratívan vagy festőien kezelni.

abodi nagy béla, a jövő fénye

Nemcsak a könyveknek, hanem a fontos leveleknek is megvan a történetük. Az itt következőnek ráadásul egészen sajátosan a történelem (egyesületi és köztörténeti) szabta meg az egyedi históriáját. Fönnmaradását pedig a másodlagos fölhasználó rácsodálkozásának köszönheti.

Ha visszagondolok az ókori népek művészetére, akkor az egyiptomiak is azok között vannak, akik művészetükben felhasználják a növényzetet. A templomok oszlopait is növényi kötegek kőben való megfaragásával hozták létre, az oszlopfők pálmát, lótuszt, papiruszt ábrázoltak. A sírokban talált falfestményeken és domborműveken különböző növények láthatók. Az ok természetesen kézenfekvő. A nagy civilizációkat a gazdag növényzet és a gabonafélék termesztése tartotta fenn.

sipos lászló

Ahogy beléptem a művész és a művek raktárába, megpillantottam a Vörös kakast. Megtudtam, hogy nemcsak rám volt hatással, hanem Németh Júliára is, aki habár jó ismerője a Sipos-életműnek, fontosnak találta kiemelni a többi alkotás közül: „Van ezen a kiállításon egy olyan munka, ami akarva-akaratlan megállásra késztet. Ez pedig Sipos László vörösbe foglalt kakasa. A sokadik. Ami a művészre jellemző szarkasztikus humorral most éppen a Hódolat ellenségeimnek címet viseli. Az ellenség fullánkjait nem semlegesíti, de szól az idő múlásáról, csonkig égő gyertyákról, igazhitűségről, az igazi művészet erejéről. ”1

Szeptember 19. és 23. között rendezték meg Szilágy megye közigazgatási központjában, Zilahon az immár hagyományossá vált Szilágysági Magyar Napokat a Szilágyság Kulturális Egyesület, a Szilágy Társaság és az RMDSZ közös szervezésében.

bauhaus iskola

Eljött az ideje annak, hogy elméletileg is megalapozzák az új művészetet, valamint annak is, hogy szerves kapcsolat alakuljon ki az ipar és művészet között. Ezt a feladatot vállalta fel a németországi Bauhaus-iskola, amely Weimarban indult 1919-ben, Dessauban folytatódott és végül az Amerikai Egyesült Államokban kötött ki, mert a fasiszta rendszer bezáratta. Tanárai különböző nemzetiségűek voltak, így két magyar is akadt közöttük. Feladatuknak tekintették a művészeti kifejezőeszközök elméleti és gyakorlati kidolgozását és az ipari formatervezést is. 

 Aba-Novák Vilmos

A Csíki Székely Múzeum az erdélyi múzeumi szcéna fontos szereplőjeként idén is folytatja rangos kiállításainak sorát. 2018-ban, Nagy Imre születésének 125. évfordulójára hangolva újra nagyszabású kiállítással jelentkezett, ugyanis május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című tárlat.

Horváth Gyöngyvér

Horváth Gyöngyvér grafikus negyven éve van a pályán, de még rengeteget szeretne tanulni. A belülről jövő, igazán jó alkotásokhoz elengedhetetlennek tartja a szellemi frissességet és a fizikai erőnlétet. Február 9-én ünnepelte 66. születésnapját – de nem szűk családi körben, hanem barátai, ismerősei, alkotótársai, a kolozsvári művészetkedvelők társaságában, a jeles nap apropóján ugyanis 66 munkáját állította ki a Művészeti Múzeum földszinti termeiben. Ennek apropóján beszélgettünk a művésszel.

Talán ezért aktuálisak ma is Bocskai Vince kisplasztikái, mert nagyon emberiek és mélységesen őszinték. E szobrok zömének születésekor a kimondott igaz szóért akár börtön is járt. Ez a kor volt, amikor a művészek és a nézők a szimbolikus jelhasználat okán mint cinkosok összekacsintottak. A jelbeszéd, a titok, a szimbólum tartotta a lelket az emberekben.