Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

„A teremtett harmónia része szeretnék lenni, és ebbe beilleszkedni”

Beszélgetés Kovács Emil Lajos festőművésszel

Vannak metszéspontjai a monumentalitásnak és az anyagtalan repülésnek: megrendülés, végtelen utazás és rejtett öröm, amelyet a szellem misztikája közvetít, és olykor láthatóvá válik az érzékek számára is. Többdimenziós történetek és többsíkú látomások gyűrűznek be. A kép előtti egyidejűség megnyitja az utat a végtelenbe. Kovács Emil Lajos világa folyamatosan alakuló univerzum, és oly módon nyitott az egyetemes misztériumokra, hogy az ősegység és végső harmónia intenzív áradása felfokozottá válik. Az empátia dialogizáló elemei sajátos motívumokban sűrűsödnek. Kovács Emil Lajos képei a meghittség és otthon harmóniaáramait sugározzák.


Kovács Emil Lajos olajfestménye, 2010  
NÉVJEGY 

– Hogyan éli meg, hogy a nagybányai tájképfestészet folytatója és újjáteremtője? Beleszületett ebbe a sajátos szellemi hagyományba?

– Igen, mondhatni beleszülettem. Első találkozásom a festészettel a Nagybányai Iskola „termékeit” jelentette. A nagybányaiak művészetfelfogása nagyon közel állt, és áll hozzám. Sokáig követője voltam az ott alkotó művészeknek, és ma is „szentföldnek” tartom Nagybányát és környékét, idővel azonban, új utakat kerestem és találtam, ez mégsem távolodik el a nagybányai hagyományoktól, Nagybánya szellemiségétől. Azt gondolom, hogy minden művészeti irányzat valamilyen hagyományra épül, még ha ezt meg is tagadja, és nekem ezek az alapok tökéletesen megfelelnek. Ez az egyetlen művésztelep, amelyik 120 év elteltével is létezik, működik és tovább fejlődik.

– A hagyománytisztelet kapcsán a negyedik parancsolatot idézi: „Tiszteld anyádat és apádat, hogy hosszú ideig élj a földön”. Mit jelent ez?

– Ez a szülőföld tiszteletével, szeretetével függ össze és azzal a kötelességgel, amit Teremtőnk ruházott ránk azzal, hogy ide születtünk. Ezért van benne a negyedik parancsolatban az, hogy „hosszú ideig élj azon a földön”. Ez az ősök, a ránk hagyott kulturális és hitbéli örökség tiszteletét, továbbvitelét is jelenti. Hiszem, hogy számon kérik majd tőlünk.

– Azt írja valahol, hogy „munkáimban arra szeretném felhívni a figyelmet, ne hagyjuk elveszni mindazt, amit Erdély valójában jelent. Nem csupán a teremtett gazdagságról beszélek, hanem a szellemiségről is.” Milyen asszociációi vannak ennek a szellemiségnek?

– Mint fentebb említettem, örökségünk elsősorban nem anyagi vagy földrajzi, hanem főként hitbéli és kulturális. Ez az, aminek a megőrzése a mi felelősségünk, ezt kell továbbadnunk utódainknak, és ez a legnagyobb érték, amit rájuk hagyhatunk. Ez, persze, minden más nemzetnek megvan, de nem egyik esetében sem idegeníthető, nem elcserélhető el. E nélkül nem beszélhetünk identitásról. A művészet is magán kell, hogy viselje ezeket a jegyeket. Nem hiszek olyan globalizált művészetben, amely ne szólna az alkotó identitásáról. Ez nem jelenti azt, hogy a művészetet csak egyféleképpen lehet megfogalmazni, sőt, a sokféleség csak növeli értékét. A fontos, hogy gyökereink kötve legyenek, mert ezek által táplálkozhatunk.

– Több erdélyi települést és tájat megörökített. A helységnevek – Somogyvámos, Kőszegremete, Hadad, Mezőmadaras, Borsafüred és így tovább – is jelképeket hordoznak…

– Nem mind erdélyi települések, de általában magyar nyelvterületről van szó, ahol legalább annyi időre megfordultam, hogy az élményből kép szülessen. Ezeknek a neveknek jelentésük van. Múltat, jelképeket hordoznak, amit az ott élőknek is ismerniük kell, de az átutazónak is át kell adniuk. Ha saját értékeinkkel nem vagyunk tisztában, más értékeknek sem lehetünk a birtokosai, csak a szolgái. Ezek a jelképek az építészetben is jelen vannak, de elsősorban a tájrendezésben mutatkoznak meg. Bármennyire „alaktalan” a képi megjelenítése, az ott élők jelenlétéről vagy hiányáról beszél. Azt tartom lényegesnek, hogy úgy szóljunk a múltról, hogy az a jövőnek üzenjen.

– A képei mintha a táj égi mását tükröznék, ugyanakkor az ismétlődő színhatások és motívumok következtében mintha ugyanaz a belső táj köszönne vissza…

– Bár látszólag helyhez kötődnek a képeim, nem az a fontos, hogy hű képet adjanak a motívumról, hanem az, hogy annak üzenetét hordozzák, és az én közölnivalóm is benne legyen. Wass Albert mondja, hogy a honvágy tárgya nem létezik abban a formában, ahogy hosszú idő távlatából emlékszünk rá, ezért beteljesületlen maradhat. Az ember otthona nem egy helyhez, hanem egy korhoz: a gyermekkorhoz kötődik igazán, a további identitásunkat a gyermekkor élményei határozzák meg azután. Egy kép, egy hang, egy illat otthonosság érzetét keltheti bennünk. Ezt úgy is meg lehet jeleníteni, ha a realitás illúzióját keltjük. Egy-egy kép láttán ezért érzik, hogy otthon vannak azok is, akik soha nem jártak az adott vidéken.

– Gyulai Ábrahám jegyzi meg Kovács Emil Lajos képei kapcsán, hogy „a valóság mindennapjai átalakulnak képi megszépülésbe”. Mit jelent a teremtett harmónia?

– Az alkotás és a teremtés rokon értelmű szavak. Az alkotó tehát közel áll a Teremtőhöz. Ha ezt az összhangot meg tudja őrizni és nem rugaszkodik el tőle, akkor létrejön a harmónia. Egy vidék megkövetel és ki is alakít egy harmonikus építészetet, viseletet, folklórt. Ami tájidegen az ellentmond ennek a harmóniának, és rögtön szembeötlő, olyan, mintha nyáron nagykabátban, vagy télen rövidnadrágban járnánk.

– A reális képábrázolások univerzális szimbólumokat is megörökítenek. Például a Hegyeim című összeállításában a megjelenített hegy a forráshoz való visszatérés, a szakralitás intenzív kifejezője, amely által a völgy is megszelídül…

– A hegyek a magány, és ez által az Istennel való találkozás, szimbólumai. A szakralitásnak mindenhol helye van, és jelen is van mindenhol, ez a harmónia ismérve. A fának, az útnak, a kapunak, a házaknak is szimbolikus jelentésük van. Ha ez nem derül ki, akkor a kép csak percekre köti le a néző figyelmét. Ha igen, akkor hosszú távú párbeszéd kezdődhet el befogadó és alkotó között. Ez az alkotás lényege, másképp minden csak egy termék, egy árucikk.

– Egyik interjúban megjegyzi, hogy a képek jelentését éppen az határozza meg, hogy milyen színek kerülnek egymás mellé. Hogyan talált rá a sajátos színharmóniára és ritmusra?

– Ez félig tudatos, félig ösztönös. Az alkotás utolsó fázisában válik tudatossá, addig nem én irányítok. Lehet, hogy ez másnál másképp van, de nekem így természetes.

– A szatmári Északi Színház díszlettervezője is volt. Ez a tapasztalata hogyan gazdagította művészeti tárházát, eszközeit és világlátását?

– Sokat alakított világlátásomon, hogy volt alkalmam mások szellemi szférájához közel kerülni. Nehéz lenne nyomon követni, hogy kitől mit tanultam, de sokaknak vagyok hálás akkor is, ha ennek ott és akkor nem voltam a tudatában. A szakmai ismeretek, de a szemléletmód is nyer az ilyen megtapasztalással.

– Művészetterapeutaként autista gyermekekkel is foglalkozott. Hogyan lehetne megragadni a gyermekekkel történő együttalkotások jelentéseit?

– Ez nagy élmény volt! Itt, ebben az időszakban vált hangsúlyossá, hogy minden ember egy külön univerzum. Az űrhajósoknak lehet hasonló élményük, hiszen különleges emberek ők. Nem tudom, hogy a gyermekek mit tanultak tőlem, de én tőlük sokat. Az volt a mértékegysége az együtt alkotásnak, hogy kapcsolatunk meddig tudott eljutni, hiszen minden művészetnek a párbeszéd a lényege, s ez itt teljesen nyilvánvalóvá lett.

– Hajnal Éva versfestményeit Kovács Emil Lajos képei ihlették. A képek és a versek párbeszéde mit jelent? Annál is inkább, hogy a magyar irodalom gyöngyszemeiből különböző verseket társítottak hozzá a képeihez: Babits Mihály, Reményik Sándor, Wass költeményeit…

– A versek a legtömörebb, sallangmentes megfogalmazásai a gondolatoknak. Magam is meglepődtem ezeken a társításokon, és természetesen nagyon örültem nekik. Sokatmondó, hogy kinek a gondolatai társíthatók képeimhez. Ezeket nem én társítottam, de nagyon örültem annak, hogy egyet tudtam érteni velük, tehát helyénvalóknak bizonyultak. Hajnal Éva festményverseinek száma meghaladja a százötvenet, remélem, hogy egyszer egy kiadást is megér. Sajnos, a színes reprók miatt nem olcsó mulatság…

– Egyik képének a címe: Legszebb meséim zöldje. A kozmikus szabadság élményét is felidézi. Melyek a „legszebb mesék”?

– A legszebb mesék bennünk vannak. Ha befogadóra találnak, akkor a legnagyobb öröm, és a lelki harmónia előidézői. A mesék olyanok, mint a képek: léteznek is, és vágyakat is megtestesítenek, de akár félelmeket és megtapasztalást is. Mindig lesznek mesék, csak legyen kinek mesélni. Tudjunk egymásra figyelni! Mert addig nem veszti értelmét létünk.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Hozzászólások

Kedves Emil te már az vagy. Nagyon éttékelem azt az elkötelezettdéget a nagybányai festészetert teszel

Új hozzászólás

További írások

Horváth Gyöngyvér

Horváth Gyöngyvér grafikus negyven éve van a pályán, de még rengeteget szeretne tanulni. A belülről jövő, igazán jó alkotásokhoz elengedhetetlennek tartja a szellemi frissességet és a fizikai erőnlétet. Február 9-én ünnepelte 66. születésnapját – de nem szűk családi körben, hanem barátai, ismerősei, alkotótársai, a kolozsvári művészetkedvelők társaságában, a jeles nap apropóján ugyanis 66 munkáját állította ki a Művészeti Múzeum földszinti termeiben. Ennek apropóján beszélgettünk a művésszel.

Talán ezért aktuálisak ma is Bocskai Vince kisplasztikái, mert nagyon emberiek és mélységesen őszinték. E szobrok zömének születésekor a kimondott igaz szóért akár börtön is járt. Ez a kor volt, amikor a művészek és a nézők a szimbolikus jelhasználat okán mint cinkosok összekacsintottak. A jelbeszéd, a titok, a szimbólum tartotta a lelket az emberekben.

Földlakó lévén az ember együtt élt a kővel, mint földünkhöz tartozó képződménnyel. A kőhöz való viszonyunk valamelyest változott az idők folyamán, főképp a kő felhasználásának és a vele kapcsolatos ideák szempontjából. Mindenki másképpen közeledik a kőhöz. Az építő a neki való alkalmasságot, a szobrász a faraghatóságot, az esztétikai látványt látja benne, a nők és más érdekeltek egy része a drágaköveknek lesz az ismerője.

Pierro della Francesca: Feltámadás (részlet)

Elsősorban a képzőművészet és irodalom kapcsolatáról akartam írni, de időközben rájöttem, hogy más művészetek is, mint például a zene és táncművészet, sok esetben dolgoztak fel irodalmi alkotásokat. Áttekintem tehát ezeket a kapcsolatokat, a régi koroktól napjainkig, természetesen csak nagy lépésekben, mivel nagyon gazdag múltra tekintenek vissza.

Kedei Zoltán: Fülöp Dénes

A makfalviak sok más kulturális tevékenységük mellett elindítottak képzőművészeti alkotótábort is. Ennek előzménye és közvetlen oka, hogy két aktív képzőművészük volt, Kusztos Endre és Suba László. El kell mondani, hogy Vass Albert enyedi rajztanár és festőművész is makfalvi származású volt. De népi alkotók is többen voltak, akik az agyagművességből emelkedtek ki (Molnár Dániel, Vass Áron).

Az ókori görög kultúra meghatározta az európai kultúra alakulását. Róma meghódította országukat, majd átvette ezt a kultúrát és közvetítésével hozzánk is eljutott. Tulajdonképpen a műveltség minden ágában nagyot alkottak, filozófiában, matematikában, művészetekben egyaránt.

Paulovics László

Több évtizedes szünet után Paulovics László kiállítása nemcsak egy életmű bemutatását, hanem egyben a művésszel és alkotásaival az újratalálkozást is jelentette a kolozsvári közönség számára. A művész több mint fel évszázados tevékenysége mély nyomot hagyott az erdélyi magyar közösség kulturális életében, és a Kolozsvári Művészeti Múzeumban augusztus 11-én megnyílt kiállítás ezt a tényt csak alátámasztani tudja. A múlt század ’60-as éveiben készült munkák mellett a Bánffy-palota termeiben megtekinthető volt a művész Németországban készült számos alkotása, illetve az elmúlt évtized színes olajfestményei is.

Sokan kétkedve gondolnak arra, hogy a matematika és a művészetek között kapcsolat lehet, mert két különböző alkotói felfogásról van szó. A művészet a fantázia, az érzelmek területe, míg a matematika a logika és a ráció segítségével old meg feladatokat. Ajánlom a téma iránt érdeklődőknek, hogy nézzünk együtt utána néhány ilyen kapcsolatnak a képzőművészetben, a művészetekben és a természetben, továbbá vizsgáljuk meg, a mai kutatók miképp vélekednek erről a témáról.

csiksomlyoi székely szoba

Andory Aladics Zoltán (1899–1990) csíkszeredai fényképész módszeresen fényképezte a korabeli székelyföldi látványosságokat és a csíki népi életet.

Torda alabástrom

A tordai alabástrom a Borrévtől Tordatúrig terjedő hegyvonulatban található. Jelenleg a Mészkő határában levő bányából termelik ki és gipsz előállítására használják. Régen több bányát ismertek, ilyen volt a Farkasőri, a Szarvas, a Fehér-kő, a Szőke-domb, és elmondások szerint Mészkő határában, Sinfalva közelében is található barna és sárga alabástrom. A mészkőiek emlékezete szerint az alabástrom feldolgozásának kezdetei egy Jobbágy nevű családhoz fűződnek, később Tordán is alakultak műhelyek. Készítettek vázát, éjjeli lámpát, csillárt, tintatartót, hamuzót, cukortartót. A csillárt és a lámpát áttetsző alabástromból készítették, ezek több részből álltak, összeillesztésükhöz csöveket és csavarokat használtak.

Nagy Ödön emlékére

„A gyász feketéje nem a jelenbeli kutatások múltból eredő emlékezetmaradványok utáni sikertelenséget fojtja magába, hanem azt, hogy hány lehetőséget megragadhattunk volna.”

Vass Áron: Bivaly (égetett agyag)

Néhány szobrászról akarok írni, akiknek a munkáit jobban ismerem, egyesek a főiskolán engem is tanítottak, másokat személyesen is ismertem. Azért teszem, mert úgy gondolom, hogy az emberek kevesebbet tudnak a szobrászatról, mint a festészetről. Például minden gyermek rajzol és fest, de szobrot nem nagyon készít és a megfelelő anyagokkal sem tud bánni. Mielőtt rátérek a szobrászokra – Fadrusz János, Medgyessy Ferenc, Borsos Miklós, Étienne Hajdu, Benczédi Sándor, Kós András, Vetró Artúr, Korondi Jenő, Vass Áron – tekintsük át röviden a szobrászat történetét.

A 19. század végén megkezdődtek a pszichológiai kutatások a művészet értelmezéséről. A kutatók jórészt német ajkúak voltak, de a 20. században bekapcsolódtak mások is. Heinrich Wölfflin (1864–1945) művészettörténész azt hangsúlyozta, hogy az építészetet csak a pszichológia segítségével érthetjük meg teljes mértékben.

bodosi dániel - árnyékban

Bodosi Dániel számára tehát a festészet nem stílus, nem a korszerű festői irányzat és kifejezési eszközök kérdése volt, hanem az a „végtelen elmerülés” a minden esetlegestől megtisztított életben, hogy keresse és megtalálja Isten képét az Őt, a művészt dajkáló, felemelő erdővidéki Mindenségben.

Boroso Miklós szobrászművész

1922 tavaszán érkezett meg a család Győrbe. Ott döbbent rá a fiatal Borsos Miklós, hogy mit veszített a szülőváros elhagyásával. „Erdélyben már büdös magyarok voltunk – írja önéletírásában – Magyarországon, Győrben menekültek lettünk. Mindennap hallottuk a sértő szót: »menekültek«. Idegenek!”