Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Helytörténet – két tételben

Refl exiók Hitter Ferenc újabb könyvei olvasásakor

Globalizálódó, szekularizálódó világunkban anakronizmusnak tűnhet, ha valakit a lokálpatriotizmus, a szülőföld sajátos hagyományai, a nemzeti hagyományok iránti ragaszkodás motivál, buzdít arra, hogy tollat ragadjon a kezébe, könyvek sorával ápolja – ébressze vagy erősítse, mélyítse – kötődésünket bölcsőhelyünkhöz. S azon túlmenően: mutassa fel a szűkebb és tágabb világnak azokat az értékeket, amelyeket az évszázadok során nemzetünknek, a világnak adott. A felsőbányai Hitter Ferenc egy korábbi vallomásában azt is elmondta, hogy mindezen fölül adott volt egy harmadik indíték is ahhoz, ami írásra ösztönözte: a történelemhamisítás, a hamis mítoszteremtés törekvéseivel szemben fölmutatni a valós folyamatokat, a sajátos helyi értékeket, hagyományokat.

I.

Szmik Antal Adalékok Felsőbánya szabad királyi bányaváros monográfiájához című könyvének megjelenése (1906) óta nem került kezünkbe olyan összefoglaló kötet, amely e helység múltjával foglalkozott volna, amely a történelmi múlt kereteiben ismertette volna e nagy hagyományú város életét, természeti és társadalmi rajzát. Olyan könyv, amely az azóta eltelt évtizedek eseményeit számba vette volna. Hitter Ferenc arra vállalkozott, hogy autodidakta módon, hangyaszorgalommal gyűjtse az adatokat, felkutassa azokat a részmunkákat, szétszórtan megjelent írásokat, amelyek a szülőváros életéből ihletődtek, arról kívántak képet alkotni, számba vegye az e városban született nevezetes személyiségeket, ismertesse munkásságukat, azokét is, akik bár más vidékek szülöttei, alkotó munkájukkal hírt s nevet szereztek Felsőbányának…

Ezt szolgálták a Felsőbánya (1993), a Felsőbányai arcképcsarnok (Pain Lajossal közösen, 2002), a Tiszteljétek az ősöket! (2004), a Baia Sprie Felsőbánya Civitas de Medio Monte (2004), továbbá a Nagyboldogasszony templomról és a Kálvária kápolnáról írott füzetei (2008, illetve 2009) valamint cikkek és előadások hosszú sora. Ezt szolgája legújabb kötete, a Könnyező aranytelérek (2016)(1)is.

A kötetcím invenciózus költői képnek is tekinthető. Mi is a telér? Dr. Szeőke Imre okleveles bányamérnök, királyi bányabiztos Bányászati Kisszótár (1903) című művének a Szeiler János által, 2011-ben újra kiadott könyv címszava szerint: „az érces ásványokkal egészen vagy részben megtöltött nagyobb kőzethasadékok; a földkéreg hasadékát kitöltő kőzet, ásvány. Érc, ásvány, kőzet (tele–ér).” Aki valaha is bányában járt, tapasztalhatta, hogy a mennyezetről állandóan csöpög a víz, azaz a kőzet könnyezik, mintegy kipréseli magából a vizet.

Hitter Ferenc kötete – amint alcíme is jelzi – helytörténeti gyűjtemény. Előző kötetei ismeretében azt is mondhatjuk, hogy az előzők terjedelmesebb kiadásban megjelenített szintézise. Méhkaptárhoz hasonlíthatjuk, amelybe a méhcsalád az erdők, mezők, virágoskertek nektárját összehordó bogarak serege begyűjti mindazt, ami, a teremtés törvénye szerint: nektárból mézzé nemesül. A szerző elkötelezett, szorgos gyűjtőmunkája az évtizedek alatt megannyi telérből feltárt, felszínre hozott, tudásban és dokumentumokban egybegyűjtött anyagból, mondhatnánk, új szellemi értéket teremt. Nem tudományos monográfia, bár nyilvánvalóan nem nélkülözi annak igényét és szándékát. Kötete olyan, mint a mélyszint jellege: a sokszínűség jellemzi. Akár a felsőbányai színesfémbánya kínálata: arany, ezüst, réz, ólom, cink, pirit… Olyan, mint az üregek falát néha egészen elborító ásványkristályok, bányavirágok sokfélesége, pompás csillogása, mely külön-külön is csodás, de együtt jelentik azt az értéket, amelyet a bányászok verejtékes munkával a felszínre hoznak. Ez a kötet akár mozaikhoz is hasonlítható, amely sok-sok apró színes kődarabkából – az aranytelérek könnyeivel, mint nemes kötőanyaggal egybeforrasztva –, értő kézzel, a téma iránt elkötelezett szerető szívvel összeválogatva, összerakva teremt valami újat. Úgy is értelmezhetjük, akár száz esztendővel ezelőtti elődje – Szmik Antal – teljességre törekvő adalékoknak ama arculat megrajzolásához, amelyet egy szó, egy helységnév – Felsőbánya – jelenthet a mai olvasó számára. Történelem és természeti leírás, kultúra és egyházi hagyományok, lexikon és portréképek, saját írások, előadások és vendégszövegek kavalkádja, fénymásolatok és mai fotók sokasága tárul elénk a kötet lapjairól.

A város történelmének időkereke a 14. századba visz vissza: pápai tizedlajstromokban, hiteles oklevelekben megörökített írásos forrásokhoz, s vezet végig a zivataros századokon, amely e bányaváros lakóinak része volt, jóban és rosszban egyaránt, egyfelől önmagát építve, másfelől kiszolgáltatva külső erőknek, hatalmaknak. A Rozsály, a Gutin, a Fekete-hegy ölelésében meghúzódó város dacolt az idővel: ott, a mélyszinteken – füstölgő mécsesek és foncák, karbidlámpák és pislákoló égők fényében – a kemény, nehéz munka volt az állandóság, a szűkös élet forrása. De mégis életforrás, dacos és konok küzdelem a természettel. A közelmúlt diktatúrája minden addiginál is sötétebb időket teremtett azzal, hogy a múlt század ötvenes évei elején, pár évig, a kincset rejtő vájatokat a borzalom poklává aljasította: politikai elítéltek kényszermunkatáborává változtatta. A helyieket pedig belehajszolta egy testet-lelket sorvasztó munkaversenybe, melynek sok korai bányászhalál lett a következménye.

A csodás természeti környezet, a gyümölcsösök közt keresztül-kasul kanyargó közökön, utcákon kicsiny bányászházak csöndje, varázsa egy másik világot teremtett, mintegy ellenpárjaként a mélység birodalmának. A földmélyi homály és verejtékes munka után a természet éltető, örökkön megújuló ciklusát. A kicsiny házacskákban élet lüktetett, a sok gyermek a hitet és bizalmat árasztotta. Azt a hitet és bizalmat, amely templomaikból sugárzott, amely a bányaváros oly nagyon szeretett és tisztelt plébánosa a bányászhimnusz átköltésében megörökítette: „Sötét tárna az életünk, / Te vezetsz benne Istenünk. A Te védő, áldó kezed / minden veszélyen átvezet”.

A város és környéke szépsége, varázsa nem csak a benne élőkben ébresztett vonzalmat, oly mély hatást, amely, ha messze is sodorta őket az élet, bárhova elkísérte őket. Felsőbánya spontánul vonzotta a Nagybányán megtelepedett festőket. Száz évnél is több ideje annak, hogy fölfedezték magunknak a várost, megszámlálhatatlan alkotás született ott a festőállványokon. Egyéni és csoportos alkotóműhelyek műhelye lett, s maradt mind a mai napig, amikor hagyományt teremtettek/folytattak, bizonyítva azt, hogy az ihlető forrás kiapadhatatlan.

A város architektúrájában ott találjuk a szakrális építészet értékeit felmutató, megejtő szépségű alkotásait is. S azon túl a régi időkre emlékeztető, azt megidéző létesítményeket is: városháza, bányahivatal, iskola, polgári családi házak, otthonok… A városról alkotott/rajzolt képet gazdagítják a múlt hagyományai, közösségi, kulturális kisközösségei, melyekre különösen az utóbbi másfél évszázadban találunk utalást. Egy város szellemi arculatát azok is gazdagítják, meghatározzák, akik falaik közt születtek, nőttek fel. Felsőbánya arcképcsarnokából – a kötetben megidézett elődök közül – megemlítjük Csausz Márton anatómiaprofesszort, Divéky Ferenc botanikust, Fizély Sándor bányafőtanácsost, Hüttl Hümér sebészt, Kandra Lajos római katolikus egyháztörténészt, Lugossy József orientalistát… A kötet ugyanakkor számba veszi azokat az elhunyt és ma is élő személyeket – alkotókat, művészeket, tanárokat, újságírókat… – is, akik ugyancsak e városban születtek vagy ott tevékenykedtek, akik munkásságukkal hozzájárultak a város hírnevének öregbítéséhez.

A helytörténeti tematikájú kötetek szándékaikban mindig a teljességre kívánnak törekedni, minél szélesebb spektrumban körüljárni a választott kutatási területet. De amint – hogy a témában maradjunk – egy bányát sem lehet úgy kiaknázni, hogy abból minden érékes kőzetet a felszínre hozzunk, úgy bármely várostörténet olvasásakor is támadhat hiányérzetünk. Hitter Ferenc is érezhette ezt, hisz azért írta, gyűjtötte újabb s újabb kötetbe a városról szóló írásait, mindenikben nyújtva valami többletet, gazdagítva a témát kibontó oldalakat. Érezte, látta  ugyanakkor azt is, hogy a bányák bezárásával a város sorsa, története hanyatló ágba sodródott, eljött az órája annak, hogy a kötetek lapjain mentsük, örökítsük meg azt, ami a tragikus változással végleg az enyészet, az eltűnés, a feledés kútjába hull.

Külön és különleges elismeréssel kell szólnunk a kötet bőséges képanyagáról: fénymásolatokban megjelenített dokumentumokról, a városképet megörökítő, a kötetben megemlített személyiségek portréképeiről. A képanyag esetünkben nem illusztráció, maga is része helytörténet vonzó és színes megjelenítésének.

Kötetét érdeklődéssel olvashatjuk, ajánlhatjuk másoknak is, akik érdeklődnek Felsőbánya, a bányavidék múltja és jelene iránt.

II.

Hitter Ferenc személyiségéhez szorosan hozzátartozik a fotózás: az álló és mozgóképeken történő megjelenítés – eddigi kötetei is alátámasztják – épp oly fontos számára, mint a számítógépbe beírt szöveg. Az érdeklődési kör pedig korlátlan. A város életének minden mozzanatát megörökíteni kívánó szándék szenvedéllyé vált.  A kamerát épp oly biztonsággal kezeli, mint a fényképezőgépet. Ez különösképp a televíziós tevékenységében nyert hatványozott szerepet. S nem csak abban. A felsőbányai római katolikus templom felszentelésének 150. évfordulója 1858–2008 (2008), a Boldog Scheffler János püspök élete és mártíriuma 1887–1952 (2011), Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatása (2011), Nagybányai Panteon (2012), és más dokumentumfilmek, riportok, klippek Felsőbányáról jelzik ez irányú érdeklődősének, munkásságának irányvonalait.

A nagybányai festőkolónia művészettörténeti értékeinek ismerete, Felsőbánya képzőművészeti megjelenítése iránti érdeklődés indította arra, hogy felkarolja dr. Csillag Antal (1933–2006) kezdeményezésének – a festőiskola Nagybányán elhunyt, a Virághegy alatti, a Postaréti, a Horea úti ortodox és a többi, a későbbiekben nyitott temetőkben található művészsírok megjelölése, az érdeklődőket a sírok megtalálásban segítő, a sírkertek helyszínrajzát ábrázoló pannók elkészítése – tovább folytatását: könyv alakban történő megjelenítését. A Csillag Antal által létre hívott Panteon-bizottság fölvetette annak a gondolatát, hogy a művészsírok mentesüljenek az időszakos megváltás kötelezettsége alól; egységes megjelenítési formájú azonosító jelekkel lássák el a sírokat; hozzátartozók hiányában a temetőgondnokság vagy valamely társadalmi szervezet, esetleg a szomszéd sírokban nyugvók hozzátartozói vállalják a sírok gondozását; a városnak a jövőben pedig gondoskodnia kellene művészparcellák létrehozásáról. A kezdeményezés gyümölcsöző visszhangra talált. E gondolat folytatásaként született a Nagybányai Panteon című dokumentumfilm.

Hitter Ferenc gyermekkorában láthatta, amint a város utcáin festőművészek örökítik meg a város, a táj szépségét; láthatta vásznakon újjászülető világot, mely azonos volt az eléje táruló látvánnyal, de mégis több, szebb, varázslatosabb annál. Az érdeklődés vonzalommá vált, a vonzalom a megismerés ösztönző indítékává: minél többet tudni, minél többet láttatni meg abból a világból, a művészek életéből. Ez adta az ötletét annak, hogy tovább folytassa, könyv alakban is megjelentesse(2) a dokumentumfilmmel fölvállalt és megvalósított szándékot. Hisz a könyv időtállóbb, könnyebben hozzáférhető módon közvetíti, szélesebb körben terjesztheti a nagybányai festőiskola alkotói iránti tisztelet és kegyelet kinyilváníthatóságát.

A művészsírok fotóját háromnyelvű – magyar, román, angol – kísérő szöveg lexikontömörségű bemutatásával és a szócikkben ismertetett alkotó művészi munkásságából ízelítőt nyújtó reprodukciókkal egészíti ki.

A Virághegyi temetőben 19, a Postarétiben 13, a Horea úti ortodox sírkertben öt, a Diófák alattiban kettő, a koltói úti Tanatorioban egy, a felsőbányai sírkertben pedig két sír rejti a nagybányai művésztelephez kötődő alkotók földi maradványait. 

A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelentetett kötet méltó tiszteletadás, emlékállítás a művészelődök előtt. Ugyanakkor hasznos kézikönyv azoknak, akik számon tartják őket s alkalomadtán egy-egy csokorral kívánnak tisztelegni előttük, megemlékezni kívánnak rájuk.

1. Hitter Ferenc: Könnyező aranytelérek.  Helytörténti gyűjtemény Felsőbányáról  Eurotip, 2016

2. Hitter Ferenc: Nagybányai PANTEON de Baia Mare  of Baia Mare.  Eurotip, 2017

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején

A mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek”. A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. 

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.

A tordaszentlászlói amatőr színjátszás története – a népi kultúrától a magas kultúráig . Laczi Enikő

Igényesen összeállított, tetszetős kivitelű és nagy körültekintéssel megírt, olvasmányos monográfiát, gazdag forrásfeltáró és forrásközlő kötetet vehet kezébe a polgárosodás, az egyesületi élet, a néptanítók és lelkészek közösség- és művelődésszervező munkássága, valamint a kalotaszegi nagytelepülés, Tordaszentlászló múltja iránt érdeklődő olvasó Laczi Enikő tollából. 

Erdély jogtörténete

Kiemelkedő jelentőségű kiadványról van szó, amely Erdély jogtörténetét az ókortól úgyszólván napjainkig tárgyalja és mutatja be. Erdély jogtörténete tudományos munka és tankönyv egyszerre, amely történetiségében mutatja be Erdély jogi helyzetének alakulását. Számos kérdésben új szempontokat érvényesít. 

Hidán Csaba László - Fegyverek magyar kézben

A kötet lényegéről annyit lehet mondani: nagyszerű szintézise a kora középkori íjfeszítő népek hadművészetének, betekintést nyújtva az olvasó számára a legegyszerűbb technikáktól egészen a harcosok freskón történő ábrázolásáig. Ezek figyelembe vételével tudom ajánlani elolvasásra a kimondottan szakmai és a pusztán csak érdeklődő olvasóközönségnek egyaránt.

Furu Árpád

Nemcsak a magyar népi építészetet, annak táji tagolódását dolgozza fel – mint ahogyan ez egy hasonló nagy földrajzi táj népi kultúrájának valamely jelensége esetében megszokott dolog. Itt valóban Erdélyről van szó és az ezt benépesítő etnikumok összességéről.

furu arpad

Szakított a korábbi etnocentrikus hagyományokkal: bejárta az erdélyi magyarsággal szomszédos, együtt élő, szomszédos népcsoportok (szászok, románok, örmények) építészeti szempontból legjelentősebb, legkararkterisztikusabb kulturális zónáit és településeit. Elemzéseit józan és szakszerű komparatív szemlélet és módszer jellemzi.

Takács Gábort már vagy négy évtizede grafikusként, művészeti íróként, az exlibrisek alkotójaként és népszerűsítőjeként tartjuk számon. Barcsay Jenő és Gy. Szabó Béla tanítványának vallja magát. Eddig kiállított, megjelent metszetei is sejtették, hogy szenvedélyes utazó, aki nyitott, művészszemmel járja a világot. Felkészül az útra, hogy annál jobban befogadhassa a látványt, hogy megértse az összefüggéseket.

Csinos kivitelezésű, érdekes és ritka témájú könyvet adott ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum a Pro Havadtő Egyesülettel közösen. Egy település régi sírjeleit veszi számba a szerző, Kinda István, a néprajztudományok doktora, a múzeum munkatársa.

Fodor Nagy Éva: Az égből küldött napló

Egy hosszadalmas, bizonytalan várakozást követően mégis eljött a pillanat, hogy kezünkben tarthatjuk Az égből küldött naplót. Nagy öröm a számomra, hiszen éveken keresztül végigkísértem és együtt aggódtam Éva nénimmel, ahogy kereste, kutatta a megfelelő utat, amely elvezetett e könyv megjelenéséhez.

 Gazda József: A Golgota útján

A címben szereplő idézet – amely a zsidó chaszidizmus alapítójától, Báál Sém Tov lengyelországi zsidó rabbitól (1698–1760) származik – akár mottója is lehetne a hosszúra nyúlt, 2015 és 2017 közötti GULAG-GUPVI-emlékévnek, hivatalos nevén a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének.

Kalotaszegi birók

... szülőfalujában prédikált, ostorozta a nemességet, népiskola felállítására buzdított, mint érvelt, művelt, haladó eszméket hirdető papok, tanítók kellenének, meg egy népújság. Naplója 1834. március 23-án egy befejezetlen mondattal szakad meg. Kabós Ferenc további sorsáról csak homályos utalások maradtak fenn. Talán a Dunába ölte magát, esetleg a titkosrendőrség tüntette el.