Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az árvízi hajós „természetes” gyermekei

A reformkor egyik legkiemelkedőbb alakja, Wesselényi Miklós (1796–1850) főként a politikusi tevékenységéről és az irodalmi munkásságáról ismert. Azt azonban igen kevesen tudják, hogy a báró korának egyik legnagyobb „nőfalója” volt. A szeretőivel való viszonyáról elsősorban saját naplójából tudunk, amit több mint 20 éven át, napi gyakorisággal vezetett. Ebben rendszeresen feljegyezte a nőkkel való találkozásait és a szexuális aktusok számát. (Volt olyan, hogy egyszerre több mint tíz lánnyal is testi kapcsolatban állt, és gyakran egy nap alatt többel is szeretkezett.) Nos, ennek a kicsapongó életnek, életmódnak – többek között – az volt az egyik folyamodványa, hogy szeretőitől törvénytelen gyermekei születtek.


Wesselényi Miklós. Barabás Miklós festménye

A 19. század végétől egészen napjainkig csak néhány olyan monográfia és tanulmány látott napvilágot, amely – igen röviden – említést tesz Wesselényi természetes gyermekeiről. A legfrissebb szakirodalmi forrás szerint „Wesselényi Miklós törvénytelen gyermekeiről több forrás is a rendelkezésünkre áll. Sok egyszeri kalandja miatt valószínűleg ő maga sem tudta pontosan, hány gyermeke lehet.” Az alábbiakban tehát arra a kérdésre próbálok választ találni, hogy az „árvízi hajós”-nak hány gyermeke lehetett, és közülük kik azok, akiket név szerint is azonosítani lehet.

Már a legelején szeretném megjegyezni, hogy a legfrissebb genealógiai szakirodalom szerint Wesselényi Miklósnak a feleségétől, Lux Annától két törvényes fia született. Az igazság azonban az, hogy – a zsibói és pesti református egyházközségek matrikuláinak az adatai szerint – az „árvízi hajósnak” nem két, hanem három törvényes gyermeke volt. Mégpedig a Zsibón 1845. december 13-án született Miklós, az ugyancsak Zsibón 1847. március 11-én született Béla-Pál és a Pesten, 1850. május 16-án – igaz posztumusz – született Heléna.

A korabeli források közül, először barátja, Újfalvi Sándor emlékiratait kell megemlítenem, amelyekben a vadászati szakíró 13 törvénytelen gyermekről beszél. Mint írja, „Függetlensége s szabadsága túlfeszített elhittségiben különböző aljas nőktől tizenhárom fattyú gyermekkel szaporítá a születés által már céltévesztettek számát”. Ez a szám azonban talán túlzás. (Bár ki tudja, semmi sem lehetetlen, ismerve Wesselényi – a naplófeljegyzései szerint is – igen nagy szexuális „étvágyát”.)

A következő említésre méltó kútfők Wesselényi Miklós végrendeletei. A Pesten 1832. április 12-én kelt testamentumában öt – sajnos név nélküli – természetes gyermekéről emlékezik meg. Végakarata szerint „A mi eladandó felkelhetője, a jószágok termése, keresménye stb. összesitett árából – adósságai, tisztei és cselédei kifizetése után – fenmarad, osztassék öt egyenlő részre, s adassék azon három gyermek számára, kiket Galaczon neveltet, és azon egy fiu és leányka részére, kik Zsibón vannak, s a kiket mind Kelemen, mind Nagy Lázárné jól ismernek. Ez öt gyermeknek – úgymond – én adván életet: nevelést, s a mennyire lehet, élelmet is tartozom adni, melyért mindenik ezen öt gyermek közül a maga részére esendő pénznek kamataiból neveltessék, s midőn a fiuk 24 évöket elérik, a lányok pedig vagy férjhez mennek, vagy azon kort elérik, akkor vegyék a tőkepénzt.” A Zsibón, 1848. március 25-én kelt végrendeletében azonban már csak négy – igaz, itt név szerint is megnevezett – törvénytelen gyermekéről tesz említést. Mint írja, „De nőmet, valamint gyermekeimet is ezennel kötelezem ara, hogy természetes kedves gyermekeimnek, ú: m: Wersényi Rósa Reinagel Richardnő ’s Wersényi Kata leányimnak, Wersényi István és Wersényi László fiaimnak mind a’ négynek külön 10 000 = tízezer pengő forintot tartozzék vagy tartozzanak ezüst pénzben – három darab ezüst huszast egy pforintban számítva – halálom után négy év alatt kifizetni”.

A témával kapcsolatos eredeti források sorában a következő, amelyről említést kell tennem, az Wesselényi Miklós 1835 és 1839 között zajlott felségárulási perének a Marosvásárhelyen 1835. március 18-án kelt vádirata. Ebben – sok más vétke mellett – az „erkölcstelen életét” bizonyítandó a következőket fogalmazták meg: „Ugyan a maga jószágbeli jámbor adózó polgár szolgáló embereinek, fiatal, ártatlan, szűz több leányait szűzességekben megrontotta vétkesen, a földesúri fényes tulajdoni jusnak gyalázatos, ocsmány visszaélésével és a köztársaságnak undorodásával megszeplősítette, kiktől élő gyermekei vannak, jelesen törvénytelen élete gyümölcsei. aa) Molnár Borbálától egy fiú és egy leány. bb) Szántó Zsuzsannától egy fiú. cc) Salamon Esztertől egy fiú. dd) Réti Borbálától egy fiú. ee) Daróczi Erzsébettől egy leány. ff) Udvari jágere leányától, Springer Pepitől egy fiú gyermekek.” Summa summarum, Wesselényi Miklósnak 1835-ben – már és még – hét élő gyermeke volt. (Ugyanezen adatokat közli egyébként több, a témát érintő publikáció is.)


Wesselényi útinaplója

Igen fontos dokumentumok még magának, Wesselényi Miklósnak a naplói is, amelyeket már többen górcső alá vettek. Takács Péter egy tanulmányában például – e témában – a következőket fogalmazza meg: „A naplók is visszatérően foglalkoznak a Versényi névre hallgató lányok – Róza és Katalin – neveltetésével. A levelek és a gräfenbergi naplófeljegyzések a fiúk – Károly, István és László – taníttatásával, sorsával is. László és István az 1848 májusától szervezett nemzetőrség, majd a szabadságharc veresége után az osztrák hadsereg kényszersorozása miatt Wesselényi haláláig szinte minden, Nagy Lázár gazdatiszttel váltott levélben szerepelnek. Naponkénti odafigyeléssel kíséri a két felnőtt fia honvédséghez történő beállását. Lovat rendel alájuk méneséből, majd megnyugszik gyalogsági szolgálatukban. Izgul értük a szabadságharc elvesztését követően. Gazdatisztjeit, barátait, az osztrák hadseregben szolgáló katonatiszt ismerőseit környékezi meg, hogy beszéljék rá mindkettejüket a sorkatonai szolgálatra.” Priszlinger Zoltán 2008-ban megjelent publikáció­jában pedig – többek között – azt írja, hogy a naplók alapján hét nevet tudott azonosítani, és így, „Katica, Rózsi, Ilka, Ádám, Pista, Károly, Laci nevű törvénytelen lányait és fiait ismerjük név szerint”. (Közülük Ilka és Ádám gyermekként halt meg, mivel – mint azt a naplójában olvashatjuk – 1838-ban, amikor hazaszökött Zsibóra, felkereste két gyermeke, a „szegény kis Ádámom és a kedves Ilka sírját”.) Továbbá azt is Priszlinger kutatásaiból tudjuk, hogy a „törvénytelen gyermekeinek anyjai: Molnár Borbála (»MB«), Szántó Zsuzsanna (»SzS«), Réti Borbála (»RB«), Salamon Eszter (»E« ?), Daróczi Erzsébet és Springer Pepi” voltak.

Végezetül szeretnék még röviden szót ejteni Wesselényi Mikós törvénytelen gyermekeinek a vezetéknevéről, azaz a Versényi – vagy másképpen Wersényi – családnévről, amelynek eredetéről az „árvízi hajósnak”, Kelemen Benjámin jószágigazgatójával folyatott levelezéséből szerezhetünk közelebbi információkat. Wesselényi 1835. szeptember 6-án, Kelemennek szóló levelében ugyanis a következőket írja: „Gyermekeimnek név kell, nem lehetnek mint az agárkölykök a hány annyi név alatt. Ha a törvény nem ad is szegényeknek nevet, azért gondosságom s szeretetem kell hogy azt tegye. Nem adhatom nekik a magamét, de adom egy részét, s igy az első szó-tagot elhagyván, nevök lehetne: Elényi. De tán Wessényi jobban hangzana. Írja meg édes Kelemen e tárgyról véleményét. Szükséges, hogy ezentúl történjék, a mi eddig nem történt, hogy adassék tudtul a gyermekeknek, hogy én apjok vagyok, a nélkül nem fejlődhetik bennök irántam gyermeki szeretet, pedig attól várom napjaim derültségét.” Úgy látszik, Kelemen Benjámin véleménye az volt, hogy a szóban forgó utóbbi névhez tétessen egy „r” betűt és az legyen Wersényi. Ezen felvetésre Wesselényi Miklós egy, 1835. szeptember 25-én kelt levelében azt válaszolta, hogy az ajánlott „Wersényi” név jó és azonnal megvalósítandó. 1835. december 6-án pedig már azt közli Kelemennel, hogy „A gyermekeknek ezennel uj esztendei ajándékul adom a »Wersényi« nevet. Viseljék Ők s maradékuk becsülettel.” Summa summarum 1836. január 1-től „beszélhetünk” a Versényi, Wersényi családnévről.

Lássuk tehát, hogy a fentebb idézett kútfők és publikációk, valamint a zsibói református matrikulák, illetve egyéb levéltári és kézirattári források tanúsága szerint kik voltak bizonyosan – igaz nem DNS teszttel bizonyítottan – Wesselényi Miklós törvénytelen gyermekei és milyen életrajzi adatokkal rendelkezünk róluk:

1. Versényi Rozália

„Rósália Szerentse Leán” született – a zsibói református egyház keresztelési matrikuláiban található bejegyzés tanúsága szerint – „Molnár Bori” törvénytelen lányaként, Zsibón, majd megkeresztelték ugyanott 1824. szeptember 26-án. A zsibói református anyakönyvbe 1848. február 5-én bevezetett „Anya Könyvi Megigazítás”-ból pedig megtudhatjuk azt is, hogy „1824ben Sept[ember] 26án Kereszteltetett Molnár Borbálának B[áró] Wesselenyi Miklos Urtol Ön elösmerete szerént természetes Leánya Rozália – Wersényi vezeték névvel.”

„Fräulein Rosa Wersenyi” (Wersényi Róza kisasszony), „Nikolaus Versenyi, Gutsbesitzer zu Zsibó in Siebenbürgen” (Versényi Miklós [!] zsibói, erdélyi földbirtokos) 21 éves, zsibói születésű, református felekezetű „eheliche Tochter” (törvényes lánya [!]) – a császári-királyi 39. gyalogezred esketési matrikuláiban található német nyelvű bejegyzés tanúsága szerint – házasságot kötött Pesten, 1847. február 11-én Richard Rainagel cs. kir. alhadnaggyal.

Meghalt – testvére, Versényi Károly gyászjelentése szerint – 1887 után.

2. Versényi Károly

„Zab Fiu Károly” született – a zsibói református egyház keresztelési matrikuláiban található bejegyzés tanúsága szerint – „Molnár Borbála” törvénytelen fiaként, Zsibón, majd megkeresztelték ugyanott, 1826. április 6-án.

Házasságot kötött – a gyászjelentése szerint – 1851 és 1852 között borosjenői Korda Annával.

„Versényi Károly díjnok a megyei Kir. törvényszéknél” meghalt – a zilahi református egyház halotti anyakönyveiben található bejegyzés tanúsága szerint – 61 éves korában, szívszélhűdés következtében, Zilahon, a Tuhutum utca 21. szám alatt, 1884. január 23-án. A gyászjelenéséből pedig megtudhatjuk azt is, hogy „Idősb Versényi Károly, zilahi kir. törvényszéki tisztviselő és 1848/49-iki honvédhadnagy” délután 4 órakor, élete 61. évében, házasságának 36. évében halálozott el és a temetésére a zilahi köztemetőben, 1887. január 25-én került sor.

3. Versényi Katalin

„Fattyú Szántó Kata” született – a zsibói református egyház keresztelési matrikuláiban található bejegyzés tanúsága szerint – „Szántó Susánna” lányaként, Zsibón, majd megkeresztelték ugyanott, 1827. január 28-án. A zsibói református anyakönyvbe, 1848. február 5-én bevezetett „Anya Könyvi Megigazítás”-ból pedig megtudhatjuk azt is, hogy „1827ben Janu[ar] 28an Kereszteltetett Szanto Susánnának B[áró] Wesselenyi Miklos Urtol Ön elösmerése szerént természetes Leánya Katalin – Wersényi vezeték névvel.”

Meghalt – egy osztrák forráskiadvány adatai szerint – 1863 után.

4. Versényi István

„Törvényetlen István” született – a zsibói református egyház keresztelési matrikuláiban található bejegyzés tanúsága szerint – [Salamon Terézia] törvényetlen fiaként, Zsibón, majd megkeresztelték ugyanott, 1829. május 5-én. A zsibói református anyakönyvbe, 1848. február 5-én bevezetett „Anya Könyvi Megigazítás”-ból pedig megtudhatjuk azt is, hogy „1829ben Majus 5en Kereszteltetett Salamon Théréziának B[áró] Wesselenyi Miklos Urtol Ön elösmerete szerént természetes fia István – Wersényi vezeték névvel.”

Házasságot kötött – testvérei, Versényi László és Versényi Károly gyászjelentése szerint – egy ismeretlen személlyel.

Meghalt – testvére, Versényi Károly gyászjelentése szerint – 1887 után.

5. Versényi László

„László” született – a zsibói református egyház keresztelési matrikuláiban található bejegyzés tanúsága szerint – „Réti Borbála” törvényetlen fiaként, Zsibón, majd megkeresztelték ugyanott, 1831. augusztus 28-án. A zsibói református anyakönyvbe, 1848. február 5-én bevezetett „Anya Könyvi Megigazítás”-ból pedig megtudhatjuk azt is, hogy „1831ben August[us] 28án Kereszteltetett Rétyi Borbálának B[áró] Wesselenyi Miklos Urtol Ön el osmerete szerént természetes fia László – Wersényi vezeték névvel.”

Házasságot kötött – a gyászjelentése szerint – 1861 és 1862 között rettegi Viski (Visky) Borbálával.

„Versényi László, 1848/49-iki honvéd, nyug. megyei és királyi tisztviselő” – a gyászjelentésének tanúsága szerint – meghalt Szamosújlakon, 1884. augusztus 10-én, délelőtt 8 órakor, élete 54. évében, házasságának 23. évében, majd eltemették a szamosújlaki temetőben, 1884. augusztus 12-én került sor.

6. Springer Ádám

„Springer Ádám” született – a zsibói református egyház keresztelési matrikuláiban található bejegyzés tanúsága szerint – „Springer Josefa” törvényetlen fiaként, Zsibón, 1834. március 1-én, majd megkeresztelték ugyanott, 1834. március 2-án.

„Springer Josefa Fia Ádám” – a zsibói református egyház halotti anyakönyveiben található bejegyzés tanúsága szerint – meghalt három éves korában, himlő következtében, Zsibón, 1837. január 19-én, majd eltemették ugyanott.

7. Daróczi Ilona

„Darotzi Héléna” született – a zsibói református egyház keresztelési matrikuláiban található bejegyzés tanúsága szerint – „Darotzi Erzsébeth” törvénytelen lányaként, Zsibón, majd megkeresztelték ugyanott, 1834. december 22-én.

„Darotzi Erzsébeth Leánya Ilona” – a zsibói református egyház halotti anyakönyveiben található bejegyzés tanúsága szerint – meghalt két éves és egy hónapos korában, himlő következtében, Zsibón, 1837. január 18-án, majd eltemették ugyanott.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Hozzászólások

Így van. Dédnagyanyám is 3 "törvényes"  gyerekről tudott: két fiú, egy lány. Neki keresztapja volt ifj, Wesselényi Miklós.

Új hozzászólás

További írások

Márai Sándor

Szigorú morális döntése folytán, bár élete utolsó órájáig elzárta magát természetes anyanyelvi közegétől, az országtól, ahol e nyelvet beszélték, és az ország sem – azazhogy az országot uraló hatalom sem – engedte közel Márait könyvei, írásai révén az olvasókhoz, ez nem szegte kedvét az írónak: megmaradt mindvégig anyanyelvi közegében. Mi több: sajátos nyelvezete, kifejezésformái, nem kis mértékben letisztult gondolkodásmódjából fakadó nyelvi és stiláris tisztasága immáron a magyar irodalom klasszikusai közé emelte.

Szőcsné Szilágyi Piroska

Reményik Sándor költészetének hangulatváltásában, túl a költőnek már 20 éves korában jelentkező testi és lelki betegségein és a rá jellemző befelé forduláson, az életében szinte egyidőben megjelenő két női ideálnak is valószínűleg fontos szerep jutott. Egyikük Judik Józsefné Imre Ilonka, a költő sógorának, Imre Kálmánnak húga, a Reményik-líra talán legszebb verseinek ihletője. A másik a művésztárs, a lelki testvér és az eszményi asszonyi ideál megtestesítője, Szőcsné Szilágyi Piroska festőművésznő, a Piroska-versek nőalakja.

Andrásfalvy Bertalan

Az egyetlen lehetséges út Európa és az emberiség megmentésére, hogy visszafordulunk és megismerjük a néphagyományból, hogyan elégítették ki eleink alapvető szükségleteiket, ezzel évszázadokon át biztosítva fennmaradásukat és gyarapodásukat – vallja Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, tanszékalapító egyetemi tanár, a rendszerváltás első művelődési és közoktatási minisztere. A több száz könyvet, tanulmányt és publikációt jegyző Széchenyi- és Príma-díjas tudóssal a túlélés lehetőségéről, így a művészet és a népművészet 21. századi jelentőségéről beszélgettünk.

Andrásfalvy Bertalan: A Trianonhoz vezető útról

A trianoni békediktátum az európai történelem egyik legvitathatóbb határozata és egyenes következménye volt a magyarságról évszázadok folyamán itt kialakult képnek. Ennek a mindenképpen torz képnek a kialakulásáért mi is felelősek vagyunk, de ezen túl is terhel minket a felelősség abban, hogy ezt a magyar nép, társadalom sajátos belső alakulása, a nemzet meghasonlása és végzetes megosztása is lehetővé tette. Ennek részletesebb megismerése, bevallása a mai napig is hiányzik történelmi tudatunkból, történelmünket összefoglaló kötetekből és tankönyveinkből. Asztalos Miklós történész egyik tanulmányában ezt úgy fogalmazta meg, hogy a 13. században a nagy hatalommal rendelkező főurak „rendi nemzete” nemcsak az ország vezetését sajátította ki magának, hanem a történelmi szemléletet alakító történetírást is. Ettől kezdve szinte máig, több történeti tényt és következményeit ennek a kapzsi hatalmi körnek a szemszögéből ítéltünk meg, illetőleg erőszakkal is töröltünk történetírásunkból. Ezeket a vitatható vagy elhallgatott tényeket sorolom itt fel, és csak utalok néhány, állításaimat igazoló forrásra.

Ábrám Zoltán

A történetírás szerint a legkeletibb csángó falu, a természetes körülmények között létrehozott legkeletibb magyar település neve Csöbörcsök, ritkán használt formában Töbörcsök (románul Cioburciu, oroszul Csobrucsi). Már a név is az egykori magyar jelenlétre utal. Földrajzilag a Dnyeszter folyón túl, a Moldovától elszakadt Dnyeszter Menti Köztársaságban fekszik. Eredete vitatott, még etelközi maradványmagyarságról is beszélnek a történészek.

A falu, ahol élt és meghalt, ahol a birtokai feküdtek, teljesen elfelejtette őt. Nem zárta szívébe, nem lett belőle legenda. Sírhelyéről sem tudni semmit. De nem emlékszik rá még Háromszék sem, pedig jó kétszáz évvel ezelőtt a vidék leghatalmasabb emberei közé tartozott. A neve csak elvétve bukkan fel egy-egy tanulmányban; azokban is inkább negatív szereplő, olyan hadúr, aki szigorúan, az erőszaktól sem visszariadva, büntet minden ellenszegülést.

Bölöni Farkas Sándor

A csalódott, reményvesztett Farkas Sándor 1822 novemberében írta egyik barátjának, Gyulai Lajos grófnak: „Most meglehetősen vagyok… s talán mindenütt megelégedve lehet az ember, mikor nincs semmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen.” Mennyi fájdalom, mennyi lemondás lakozik e sorokban!

Kolozsvár, Nemzeti Színház

Kolozsvár dualizmus kori története mindmáig javarészt ismeretlen a történészek számára. Ennek elsődleges oka, hogy a dualizmus időszakában megjelent történeti jellegű írások elsősorban a város egy-egy jól körülhatárolt szegmenésre fókuszáltak, és nem készültek részletes, átfogó, a teljesség igényét kielégítő munkák. A két világháború között sem született egy, a város dualizmus kori időszakára koncentráló általános várostörténeti monográfia. Ezt követően pedig az ország államszocialista berendezkedése tette lehetetlenné a korszakkal kapcsolatos mélyrehatóbb vizsgálódásokat, így a kutatások zöme leginkább a középkor és a kora újkori történelmi folyamatok feldolgozására figyelt. De mi a helyzet a rendszerváltás utáni kutatásokkal? Történtek-e jelentősebb előrelépések a város dualizmus kori múltjának feltárásában? Milyen akadályok nehezítik a vizsgálódást, milyen típusú források állnak a kutatók rendelkezésre? Az alábbi dolgozatban ezekre a kérdéskörökre igyekszem választ adni.

Bölöni Farkas Sándor

A régi Erdély egyik legigazibb, de legmagányosabb tudós-hőse, aki új és bátor eszméket, új gondolatokat érlelő tanokat terjesztett a téves előítéletektől megszabadulni nem tudó kortársaknak” – írta róla Jancsó Elemér. Úgy vélem, hogy kötelességünk felidézni Bölöni Farkas Sándor (1795. december 15.–1842. február 2.) – a demokrácia hírnöke – életét és munkásságát születésének 225., halálának 178. évfordulója alkalmából. Megtisztelő adósság leróni iránta érzett hálánkat, és méltóképpen tisztelegni a méltánytalanul elfeledett, de a legjelesebb erdélyi reformkori személyiségek egyike előtt, akiből – Wesselényi Miklóshoz és Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – áradt a nemzetszeretet, a tenni akarás és gondoskodás a közösség jövőjéért. Az áldozatvállalás és segítőszándék megtestesítője volt. A Bölöni Farkas Sándor és Wesselényi között kialakult ifjúkori barátság az évtizedek folyamán, a reformkor nagy eszmei küzdelmeiben, valamint a merész hazafias tettek mezején még inkább elmélyült, szorosabbá vált. Életük végéig őszintén tisztelték, szerették, sőt segítették egymást.

kolozsvár polgári házasság

Erdély fővárosában az első polgári házasságot egy héttel a fővárosi után, 1895. október 8-án kötötték meg, amelyet akárcsak Budapesten, óriási kíváncsiság és érdeklődés előzött meg. A helyi lapok egymással versengve már napokkal azelőtt hírt adtak az újdonságnak számító eseményről. Az Ellenzék, az akkor egyik legolvasottabbnak számító napilap már október 3-án hírül adta az eseményt: „Kedden (október 8-án – szerk. megj.) d.e. ½ 11 órakor lesz az első polgári házasság. Tamásy Péter nagybirtokos és Tauffer Mária (helyesen Tauffer Margit – szerk. megj.) k.a. esküsznek egymásnak örök hűséget. A szertartás, ha a hivatalos helyiség addig el nem készül, a városház közgyűlési termében fog lefolyni.”

szamosújvári vár

A 16. században, Erdélyben lakozó Gyulai Pál orvos, történetíró, fejedelmi titkár, krakkói alkancellár élete és halála, feleségének és barátainak sorsa nagyon tanulságos és jellemző az akkori fejedelem, Báthory Zsigmond korára. (Báthory Zsigmond 1586 és 1602 között négyszer volt Erdély fejedelme.) Végigkövethetjük, hogy egy egyszerű plebejusi származású ember, tudása és tehetsége révén hogyan tudott felemelkedni rangban, vagyonban, miként tudott bekerülni a neves főúri családok körébe, s azok barátságát élvezni. 

Dr. Mártonfi István

Mártonfi doktor régi örmény családból származott, Szamosújváron született 1895-ben. Édesapja, Mártonfi Lajos geológus, biológiatanár, a gimnázium alapítója és igazgatója volt. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megbízásából gróf Esterházy Kálmán elnök és dr. Brassai Sámuel alelnök ajánlásaival, még ifjú korában több éven át földtani kutatásokat végzett, és tudományos anyagot szolgáltatott a múzeum gyűjteménye számára. Fia tőle örökölte, tanulta a szorgalmat, az erős akaratot, a becsületességet és a tudományok iránti érdeklődést is.

A francia Louis Daguerre találmányát 1839. február elején mutatták be Párizsban, majd az új eljárás Jules Garbiel Janin (1804–1874) francia újságíró cikkei révén indult hódító útjára. Híre a korabeli magyar, német és román nyelvű sajtó révén jutott el a hazai olvasókhoz.

1848–1849 és öröksége kiemelt helyet foglal el a magyar történelmi tudatban és az azóta eltelt másfél évszázad emlékezetében is. Ez az emlékezés nemcsak politikai hagyományt vagy magáért az emlékezésért való több évtizedes küzdelmet jelent, hanem egyéni törekvést is 1848– 1849 életben tartására, ami az elhanyagolt, elfeledett sírhelyek, emlékhelyek újrafelfedezését, gondozását is jelentheti.

makkfalva

Ez év nyarán a makfalvi Nagy Pál alkotótáborban bemutattak egy különleges könyvet, A makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola történetét, amelynek szerzője két makfalvi tanár, Péterfi György és Péterfi Levente. Miután belelapoztam, láttam, hogy egy nagyon dokumentált könyvről van szó. Makfalvi vagyok, és gyermekkoromban az öregek sokat emlegették a kolégyomot. Több írásban olvastam, hogy a reformkor idején Wesselényi a marosvásárhelyi megyegyűlésen szeretett volna beszélni, de az elöljárók figyelmeztették, hogy nincs joga erre, mert nincs birtoka a megyében. A székelyek a segítségére siettek, a makfalviak telket írattak a nevére, amiért másnap már szólásjogot kapott. Wesselényit annyira meghatotta a gesztus, hogy megígérte, iskolát épít a telekre.