Az alábbi publikációban a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett kolozsmonostori apátság (abbatia B. M. V. [Beata Maria Virginis] de Kolos-Monostor) címzetes apáti titulusról, illetve annak viselőiről, a tituláris apátokról (abbas titularis B. M. V. de Kolos-Monostor) szeretnék röviden szót ejteni.
A címzetes apáti és préposti titulusok adományozása egy sajátosan magyar egyházjogi képződmény volt. A csaknem másfél évszázados török megszállás után – de még a jóval korábban, a tatárjárás, vagy más történelmi okból kifolyólag – megszűnt szerzetesrendi prépostságok és apátságok, valamint a társaskáptalani prépostságok javait a világiak foglalták le, és így csak azok címeit adományozhatták az arra érdemes papi személyeknek. Abban az esetben, ha valamilyen javadalom is megmaradt, akkor javadalmas, vagy más néven reális – azaz valóságos – apátokról és prépostokról beszélünk. Bizonyos szempontból azonban őket is a tituláris prépostok, illetve apátok közé kell sorolnunk, hiszen egyrészt nem a szerzetesek, hanem világi papok voltak, másrészt pedig se szerzetesrendi, se társaskáptalani tagok felett nem rendelkeztek semmiféle joghatósággal.
Az első személy, aki a hazai egyháztörténelem során először részesült ilyen típusú adományban, az éppen az utolsó tényleges kolozsmonostori apát, Kolosvári János volt. Őt 1557-ben nevezték ki kolozsmonostori címzetes apáttá. Ettől kezdve – tehát a 16. század közepétől – vált gyakorlattá ezen egyházi intézmény működtetése.
Az adományozó minden esetben a magyar uralkodó volt, aki az úgynevezett főkegyúri jogánál fogva gyakorolta ezen privilégiumot. Ebben a rendszerben csak az 1921-ben történt trónfosztás hozott változást, amely megszüntette IV. Károly királynak ezen jogát is. Ettől kezdve az egyes egyházmegyék ordináriusai nevezhették ki a címzetes apátokat és prépostokat. Ezt később, 1934. július 25-én XI. Pius pápa is megerősítette egy brévéjében. Az egyes főpásztorok azonban csak azoknak az apátságoknak és prépostságoknak a címeit adományozhatták az arra érdemes papoknak, amelyek területe valamikor a saját egyházmegyéjük területén feküdt. A kolozsmonostori apátság esetében ezt a jogot az erdélyi (1932-tól gyulafehérvári) római katolikus püspökség (1991-től érsekség) mindenkori ordináriusa gyakorolhatta, illetve gyakorolhatja.
Csak az érdekesség kedvéért említem meg, hogy 1880-ban 151 címzetes apátság és 92 címzetes prépostság létezett Magyarországon. A 20. század végére – „köszönhetően” a trianoni békediktátum rendelkezéseinek – ez a szám jóval kevesebb lett. 1990-ben például 101 címzetes apáti és 73 címzetes préposti címet adományozhattak Magyarországon.
Az 1556-ban megszűnt, Boldogságos Szűz Máriáról nevezett apátság címét tehát először közvetlenül az apátság megszűnése után egy évvel, 1557-ben adományozta oda az uralkodó, I. Ferdinánd magyar király egy arra érdemes egyházi személynek, nevezetesen – a fentebb már említett – Kolosvári Jánosnak. Ezt követően azonban igen-igen hézagosan töltötték be a titulust. (Például 1597 és 1776 között, azaz majdnem 180 évig üresedésben volt az „apáti szék”.)
Említésre méltó tény – ami a címzetes apáti és préposti intézmény történetében igen ritkán fordult elő –, hogy a 19. században egyszerre több egyházi személy is viselte, viselhette a kolozsmonostori címzetes apáti titulust. Történt ugyanis, hogy amikor 1852-ben elnyerte az uralkodótól (I. Ferenc József) báró Geramb Antal nyitrai kanonok az apáti címet, még életben volt az előző apát, Szabó János erdélyi kanonok, nyugalmazott kolozsvári plébános, aki e titulusát – a gyászjelentése szerint – egészen az 1858-ban bekövetkezett haláláig viselte. Az ő elhunyta után, 1861-ben pedig egy újabb címzetes apátot, baróthi Keserű Mózes erdélyi kanonokot nevezte ki a király Kolozsmonostor „élére”, aki a „hivatalát” – a gyászjelentése és a sírkövének felirata szerint – szintén egészen a haláláig, azaz 1874-ig töltötte be. Geramb báró viszont csak 1883-ban hunyt el és – a gyászjelentése, valamint a halotti anyakönyvi bejegyzése szerint – pontosan eddig viselte a titulust. Úgy látszik, hogy csak az ő halála után igazították ki és rendezték e párhuzamos kinevezéseket, Devich József veszprémi kanonok 1884-ben történt kinevezése óta ugyanis mindig csak egyetlen címzetes apátja volt Kolozsmonostornak.
Lássuk tehát – elsősorban a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, az esztergomi Prímási Levéltárban és a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltárban található dokumentumok szerint –, hogy pontosan kik is viselték a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett kolozsmonostori címzetes apáti titulust:
1557–1562: Kolosvári (Poch) János (+ 1562) – volt kolozsmonostori apát, 1561-től csanádi címzetes püspök
1562–1592: „széküresedés”
1592–1597: Stroppa Lajos (+ 1597) – Ernst von Habsburg főherceg udvari káplánja
1592–1776: „széküresedés”
1776–1797: Delpini János Teofil (1721–1797) – jezsuita szerzetes, majd tiszteletbeli erdélyi kanonok, 1782-től nagyszebeni plébános, 1784-től nyitrai kanonok
1797–1818: „széküresedés”
1818–1858: kászonújfalvi Szabó János (1767–1858) – erdélyi kanonok, kolozsvári plébános
1852–1883: báró Geramb Antal (1805–1883) – pozsonyi kanonok
1861–1874: baróthi Keserű Mózes (1801–1874) – erdélyi kanonok, 1871-től arbei választott püspök
1884–1898: Devich József (1819–1898) – veszprémi kanonok
1899–1909: dr. theol. Újfalusi (Tódor) József (1852–1909) – erdélyi kanonok
1909–1935: szentkatolnai Pál István (1854–1935) – gyulafehérvári gimnázium igazgató, majd tiszteletbeli erdélyi kanonok, 1911-től székelyudvarhelyi főesperes-plébános
1935–1993: „széküresedés”
1993–2012: Szőke János (1927–2012) – szalézi szerzetes, tiszteletbeli nagyváradi kanonok, tiszteletbeli szatmári kanonok stb.
2012-től: „széküresedés”
Végezetül szeretnék még említést tenni két olyan egyházi személyről, akik a legújabb Magyar Katolikus Lexikon közlése szerint szintén kolozsmonostori címzetes apátok voltak. Ezek, báró Apor József erdélyi kanonok és kolozsvári plébános, valamint dr. Hirschler József pápai prelátus, erdélyi kanonok és kolozsvári főesperes-plébános. A valóság azonban az, hogy Apor báró a jánosi címzetes apáti titulust viselte, Hirschler József pedig – mint az erdélyi székeskáptalan tagja – a kolozsmonostori levéltár őre volt.
