Kincses Kolozsvár egyetemének volt sok híres tanára, nem egyet nemzetközi szinten is számon tartanak, mások neve legalább helyi viszonylatban közismert maradt. Az 1872-ben alapított magyar királyi egyetemnek azonban csak egyetlen professzora töltötte be a város polgármesteri székét is, s hagyott kitörölhetetlen nyomot a várostörténetben. Ez hilibi Haller Károly volt.
Haller nem Kolozsvárt született, hanem Nagyszebenben 1836-ban. Nem is valami nagy múltú nemes famíliából. A családtörténet csak nagyapjával kezdődik, azzal az 1774-ben Kantán világra jött Haller Ferenccel, aki 1842-ben alázatosan esedezett az erdélyi országgyűlés karaihoz és rendjeihez, hogy neki és fiának bocsássanak ki címeres nemeslevelet. A folyamodvány leírja, hogy felesége, fuldai Eckhardt Johanna lovagi családból származott, s főúri családoknál nevelősködött. Ő maga, Haller Ferenc egy Székelyföldre vetődött német család leszármazottja, de anyai felmenői a hilibi Nagy család fiusított leszármazottai. Ő Kolozsvárt a Királyi Líceumban végezte a bölcseletet, s közben a gubernátor fiának a nevelője lett. A bányakamaránál helyezkedett el, kiküldték Selmecbányára, ahol elvégezte a Bányászati Akadémiát, s utána az erdélyi bányáknál mérnöki munkát végzett. 1817-ben szél érte, fél oldalára megbénult. Ezután Kolozsvárt telepedett le, s itt szőlészkedni kezdett. Hogy nem eredménytelenül munkálkodott, azt bizonyítja Az ugaros szőlőmívelés című 1834-ben megjelent könyve, melyet 1902-ben új kiadásra is érdemesnek véltek. Az országgyűlés bizonyára kedvezően terjesztette az uralkodó elé a kérelmet, mert az meghallgatásra talált.
Az egyetlen fiú, Haller Sándor (1807–1884) is bányahivatalok alkalmazottja volt előbb Nagyszebenben, majd Nagybányán, végül Szatmáron. Neki már hét felnőtt kort ért gyermeke született, közülük négy fiú. A legidősebb, Rezső (1835–1907) ügyvéd lett, a kolozsvári Ügyvédi Kamara elnöke, a Kossuth Lajos és Berde Mózes utcák sarkára emelt Haller-ház, valamint a Majális utcai Haller-villa máig őrzi emlékét. A következő fiú Károly, a jogászprofesszor.
Haller Károly életútja eleinte az apjáét követte. Nagybányán a minorita gimnáziumban kezdte tanulmányait, majd 1853-ban a szatmári Katolikus Főgimnáziumban tett érettségit. Visszatért szülővárosába, ahol az 1851-ben megnyílt német tannyelvű Császári és Királyi Jogakadémia diákja lett. Három év alatt szerzett diplomát. 1856 szeptemberében a nagyszebeni kincstári ügyészségen felesküdött tisztviselőnek. Ő is lassacskán emelkedhetett volna a hivatali ranglétrán, ha nem vált a tanári pályára. A fiatal jogász beiratkozott a pesti egyetemre rendkívüli hallgatónak, ahol néhány év után megszerezte a jogi doktorátust. Így amikor 1863-ban megnyitották a magyar tannyelvű Királyi Jogakadémiát Kolozsvárt, ennek helyettes tanárául nevezték ki. Fő tárgya az ausztriai magánjog lett, de a kereskedelmi jogot és a bányajogot is ő adta elő. Feleségül vette Mikó Lőrincnek, az unitárius jogtanárnak Róza nevű lányát, s így gyorsan beilleszkedett a város társadalmába. Az egyik tekintélyes polgár, Korbuly Bogdán javaslatára 1865-ben beválasztották a várost vezető százas tanácsba.
Az 1867-es kiegyezés után éppen a Jogakadémia tanári kara kezdeményezte a kolozsvári egyetem felállítását. Csak 1872 őszén nyílt meg az új egyetem. A négy kar közül az első helyre került a Jog- és államtudományi kar, amelynek 12 professzorából öt a Jogakadémia tanári karából származott. Az akadémia utolsó igazgatója, Berde Áron lett az első rektor, Groisz Gusztáv pedig a kar első dékánja. Haller ezután csak az osztrák polgári jogot adta elő. Ez akkoriban főtantárgynak számított, mert a kiegyezés után is Erdélyben az osztrák magánjog maradt érvényben. Az egyetemi tanár munkája akkoriban nem volt túl megterhelő, heti 5–8 óra előadást kellett tartania. A főkurzus mindig az „Ausztriai magánjog” valamelyik fejezete volt, s néha melléje beiktatott egy-egy nyilvános, közérdekű előadást vagy szemináriumi órát. Haller közkedvelt előadónak számított, aki sok példával színezte jogi fejtegetéseit. Diákjaival órán kívül is szívesen találkozott, nála a vizsga inkább beszélgetésnek tűnt. Szakjába vágó kiadványai a polgári törvénykönyv éppen érvényes szövegének kommentált és utalásokkal ellátott kiadásai voltak (1865, 1870, 1884), néhány törvényjavaslathoz szólt hozzá a Jogtudományi Közlöny hasábjain.
Az egyetemi tanárt érő legnagyobb megtiszteltetésnek számított a rektorrá választás. Hallert 1880/81-re, az egyetem kilencedik tanévére választották rektorul. Ehhez az évhez néhány, az egyetem történetében is emlékezetes esemény kapcsolódik. Mindenekelőtt meg kell említeni azt, hogy 1881. január 4-én a király elrendelte az egyetem alapítólevelének a kiadását és megengedte, hogy az intézmény nevébe felvegyék az ő nevét: Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Ezt akkoriban úgy értékelték, hogy véglegessé vált az egyetem megalapítása. Erre utalt az is, hogy ebben a tanévben október 17-én ünnepélyes keretek közt helyezték el az egyetem számára emelt első épület, a Vegytani Intézet alapkövét a Mikó-kertben (ma a földrajzi kar működik benne). 1881. május 14-én Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi miniszter kereste fel az egyetemet, s Haller tájékoztatta a legsürgősebb feladatokról: a könyvtár helyiségeinek bővítése, egy díszterem létesítése. A rektor utasítására Madarász Viktorral megfestették a tanácsterem részére az addigi három tanügyminiszter portréját, s Veress Ferenccel pedig porcelánra dolgoztatták az addigi rektorok arcképeit. Különben Veress ebben az évben lett a Matematika-természettudományi karon a fényképészet oktatója. A minisztérium elégedett lehetett Haller rektori munkájával, mert felterjesztésére még a tanév vége előtt, 1881. augusztus 1-jén a III. osztályú vaskorona-renddel tüntette ki az uralkodó.
Az egyetemi életben még kétszer került a figyelem középpontjába. 1888. október 11-én az adott okot az ünneplésre, hogy a három legidősebb professzor, Berde Áron, Groisz Gusztáv és Haller Károly 25 éve tanította a jogot. Délelőtt a Jogi kar tanárai lakásán keresték fel a három tanárt. Haller Majális utcai házában Kolozsvári Sándor, az akkori rektor tolmácsolta a jókívánságokat. Délután bankettet rendeztek a Hungária étteremben. Este pedig 200 joghallgató zenés-fáklyás felvonulással tisztelgett az ünnepeltek ablaka előtt. Ennél nagyobb szabású ünnepségre került sor 1904-ben. Az előző év őszén az egyik legidősebb tanítvány közhírré tette, hogy Haller 40 évet tölt a tanári pályán, ezt meg kell ünnepelni. Rendezőbizottság alakult, de az ünnepséget már csak 1904. május 23-án rendezhették meg. Előző este a diákság szerenádot adott Haller lakásánál. Az ünnepségre az új egyetemépület aulájában került sor. A legidősebb tanítványok nevében Benel Ferenc tb. városi főügyész mondott köszöntőt, majd Apáthy István rektor beszélt. Szvacsina Géza polgármester a város, Fekete Nagy Béla pedig az EMKE üdvözletét tolmácsolta. Még számos méltató beszéd hangzott el, s száznál több üdvözlő táviratról és levélről számoltak be. Ekkor már Haller tanítványai szerte az országban mindenféle tisztségben szolgáltak. Közéjük tartozott Lukács László pénzügyminiszter vagy báró Jósika Sámuel volt miniszter. Haller meghatódva köszönte a jókívánságokat. Az ünneplők átvonultak a New York Szálló éttermébe, ahol 150 fős banketten vettek részt.
Haller koránt sem volt az egyetem falai közé zárkózó szobatudós. Minden érdekelte, ami a városban történt. Mint a városi tanács tagja, számos feladatot kapott és számos javaslatot tett. Kötődését az is fokozta, hogy első felesége korai halálát követően a kiegyezés utáni első kolozsvári polgármester, Szentkirályi Zsigmond Gizella lányát vette feleségül. 1865-ben ő volt a Sétatér Egylet egyik megalapítója, szabályzatának kidolgozója, később a Sétatér igazgatói tisztségét is betöltötte. 1867-ben egy Tornászegylet felállításának szorgalmazója, majd segítségével épül fel 1872-ben a kolozsvári Tornavívoda a Széchenyi téren (ma a Vásárcsarnok áll a helyén). 1869-ben ő kezdeményezi a városi Lövészegylet megszervezését, s a sétatéri Lövölde felállítását. Ez a célba lövés gyakorlása mellett inkább a szórakozást szolgálta. 1872-ben egy bizottság élén bejárta az egész várost, hogy javaslatokat tegyenek a közhelyek jobb hasznosításáról. Már 1874-ben javasolta Kolozsmonostor egyesítését Kolozsvárral – erre csak 1895-ben került sor. 1880 júniusában a Mátyás-szülőház és más fontos épületek emléktáblával való megjelölésére készít tervezetet. 1883-ban pedig vezetésével jön létre a Kolozsvári Szépítőegylet, mely a város legtekintélyesebb polgárait vonja soraiba, s célkitűzések egész sorát fogalmazza meg. Ilyenek a Trencsin (Bocskai) tér parkosítása, a Fellegvár oldalának fásítása, utcafrontok megállapítása, a Főtér rendezése, a temető gondozása, a Szamos-part fásítása, emléktáblák kihelyezése,
pissoirok felállítása.
Városatyaként Haller a szabadelvű (kormány)pártnak volt a tevékeny tagja. Így mikor kiírták az 1884 júniusi országgyűlési választásokat, Haller az egyik választási kerület elnöke lett. A képviselőjelöltek júniusi állomásról történő bevonulásakor az ellenzéktől felbérelt suhancok kőzáporral fogadták a kocsisort. Maga Haller is egy követ kapott az arcába, két fogát vesztette el. A botrány következtében Minorich Károly polgármester kénytelen volt lemondani. A szabadelvű pártiak Hallert kérik fel a polgármesteri szék betöltésére. 1884. július 18-án megválasztják polgármesternek. Az egyetemről – miniszteri jóváhagyással – szabadságoltatja magát. Megválasztása előtt Haller pártsemlegességet ígér, s ehhez ragaszkodik is, csak a város érdekeit tartja szem előtt. Nem egészen két évnyi elöljárósága idején nagy alkotásokra nem kerülhetett sor, de sikerült néhány folyamatot lezárnia, másokat elindítania.
Ő zárta le a Nagypiac-Főtér dísztérré alakításának előmunkálatait: lebontották a templom köré épített szedett-vetett üzleteket. A városfalak keleti szakasza előtti sáros tér északi felének parkosítását 1885 márciusában kezdték el fák ültetésével, létrehozták a Kissétateret. 1923-tól ennek helyére épül fel az ortodox katedrális. Ugyancsak Haller idejében állapították meg a tér keleti oldalának a frontvonalát, s jelölték ki a helyét, ásták ki az alapját az Erdészeti Igazgatóság és a pénzügy palotáinak. Az állomás felé vezető főútvonalon épülő vashíd tervét is ekkor dolgozták ki, s végezték el az építéshez szükséges utcaszabályozást. A várfal egy szakaszának lebontását követően a Fogoly (ma Potaissa) utcát – a Kis-Búza utca folytatásában – összekötötték a Külső Torda (utóbb Petőfi) utcával. Az addig csak a belvárosra korlátozódó légszeszvilágítást kiterjesztették Kolozsmonostorig és az állomásig. Rendezték a Szamos és a Malomárok partját, a belvároshoz közel eső részeken fakorlátot építettek a part mentén. A Malom utcában megnyílt a városi közfürdő. Beindult a közvágóhíd építése. Tárgyalásokat kezdtek egy városi vízvezeték létesítésére, de ennek megvalósulására még egy évtizedig kellett várni. A neológ izraelita hitközség megkapta templomépítésre a Nagy (Horea) utcai Domokos-féle telket, ahová aztán felépítették a ma is álló zsinagógát. A város fedélcserép-gyárat létesített. A korábban hozott szabályrendeletnek megfelelően rendezték a Házsongárdi temetőt. Új építési szabályrendeletet hoztak, s megalkották a zsibáruskodásra, cselédszerzésre, kéményseprésre, hordári munkára vonatkozó városi törvényeket.
A polgármestereket hatéves ciklusokra választották. 1886 áprilisában járt volna le Minorich szolgálata. Így újabb hat évre kiírták a választást. Haller helyzete nehéz volt, mert az egyetemtől nem igényelhetett hat évi szabadságot, pártja sem állt egyértelműen mögéje, így lemondott az újabb jelölésről. Albach Géza törvényszéki bírót választották új polgármesterül.
Haller polgármesteri idejének legfontosabb tette az Erdély(rész)i Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalapítása volt. Az 1880-as években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a magyarság asszimilálódását meg kell akadályozni, az egyre nyíltabban terjesztett dákóromán elmélet ellen fel kell lépni. Mivel az állam ilyen irányban nem tett semmit, egyesületi úton lehetett kezdeményezni. Haller 1884. december 27-re hívta össze az első értekezletet a városházára. 1885. április 12-én tartották az alakuló ülést a Redut nagytermében, majd az alapszabályok miniszteri jóváhagyását követően augusztus 31-én sor került a szervezkedő gyűlésre, ez már országos érdeklődést keltett. Elnökül gróf Bethlen Gábor főispánt, egyik alelnökül Hallert, titkárul Sándor Józsefet választották. Ekkor már 6000-nél több taggal, 122 000 K vagyonnal a korabeli Magyarország legnagyobb egyesületét hozták létre. Haller egy konfliktus miatt 1889-ben lemondott az alelnökségről. Utóbb, 1897-ben az EMKE örökös tiszteletbeli tagjául választották.
Az 1890-es években Haller köztevékenysége főleg a Szépítőegylethez kötődik. 1900-ban kiépíttetik a Fellegvárra felvezető 420 m hosszú Erzsébet-sétautat. A következő év júniusában leleplezik a sétaút közepe táján a meggyilkolt Erzsébet királyné díszes talapzatra állított Stróbl Alajos-féle mellszobrát. 1902 augusztusára pedig megépíttetik a Sétateret az Erzsébet sétaúttal összekötő 35 m hosszú gyalogos vashidat, melyet szintén Erzsébetről neveznek el. Haller gyűjtőmunkájának is szerepe van a Mátyás-szobor 1902-es felállításában. A Szent György-szoborbizottságnak pedig ő az elnöke. Az 1904-re elkészült másolatot ő adja át megőrzésre a város akkori polgármesterének.
Jóformán minden kolozsvári egyesülethez, szervezkedéshez köze volt Hallernek. Az 1886-ban létre hozott kolozsvári Unió Szabadkőműves Páholynak egyik alapítója. Az 1890-ben létesült Kerékpáros Egylet első elnöke, az 1891-ben alakult Önkéntes Mentőegylet elnökéül is őt kérik fel. A Kolozsvári Kereskedők és Kereskedő Ifjak Társulatának 1888-tól nemcsak elnöke, hanem állandó előadója a téli vasárnap délelőtti tanfolyamokon. Néhány itteni jogi és közgazdasági népszerű előadása nyomtatásban is megjelenik.
A már idős professzor és közéleti férfiú 1904. december 1-jén kapja meg a legmagasabb elismerést: az uralkodó a Főrendiház tagjául nevezi ki. 1905 szeptemberében nyugalomba vonul, a következő év elején súlyos műtéten esik át, úgyhogy ezután alig tud beszélni. 1904-ben második feleségét is elveszti, ezért egyre inkább Budapesten, a fiánál tartózkodik. 1909. november 20-án levélben mond le a 45 éve viselt városi közgyűlési tagságáról, mire egyhangúlag díszpolgárrá választják. Az erről szóló oklevelet már csak küldöttséggel tudják hozzá eljuttatni. 1911. február 7-én éjjel Budapesten éri a halál, 10-én Kolozsvárt temetik a Házsongárdi temetőbe. A családon kívül az egyetem rektora és tanácsa, a jogi kar, a városvezetés és az EMKE igazgató-választmánya ad ki gyászjelentést. A temetésen is e testületek képviselői beszédet mondanak.
A múlt századfordulót megelőző évtizedekben senki sem tett annyit Kolozsvárért, mint Haller Károly. Jórészt neki tulajdonítható a modern Kolozsvár összképének kialakítása. Ezt már halálakor is tudták. Ráadásul az 1904-es jubileumot szervező bizottság Haller érdemeit egy 1906-ban megjelent Kuszkó István szerkesztette emlékkönyvben is megörökítette. Így nem csoda, hogy még a temetés idején mozgalom indult Haller kolozsvári szobrának a felállítására. Ez nem sikerült, de 1913-ban a Trefort és a Majális utcákat összekötő keresztutcát róla nevezték el. (Néhány év múlva az új hatóságok Ion Creangă román írót méltóbbnak találták az utcához.) Házsongárdi sírját az 1970-es évek közepén egy még élő állomásfőnöknek utalták ki, aki a márványoszlopról letöröltette Haller és felesége nevét. Szerény elégtétel, hogy 2008 táján a városi elöljáróság egy a bükki oldalban kiépülő, alig lakott zsákutcát nevezett el róla.
A 2015. október 15-én tartott A 130 éves EMKE-konferencián elhangzott előadás rövidített szövege.
