Bözödi Györgyöt, a neves Gábor Áron kutatót az 1960-as években meglepte, hogy mennyi feltáratlan forrás, adat és szempont létezik még, amelyek feltétlenül szükségesek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székely hőse életútjának feldolgozásához.
2014-ben ünnepeltük Gábor Áron születésének 200. évfordulóját, ennek alkalmából az elmúlt esztendőt Kovászna Megye Tanácsa Gábor Áron emlékévvé nyilvánította. Az ez alkalomból sajtó alá rendezett Ágyúba öntött harangok című kötet számos, olyan új információt tartalmaz, amelyek kiegészítik az egykori tüzér őrnagy életrajzát. A mű megjelenése után került elő a bécsi Hadilevéltárból (Kriegsarchiv) egy kútfő, amely fontos adatokat szolgáltat Gábor Áron 1848 előtti katonai szolgálatához. Itt szeretnék köszönetet mondani Domokos György főtanácsosnak és Kiss Gábor századosnak, a Hadtörténelmi Levéltár Bécsi Kirendeltsége munkatársainak az általuk nyújtott önzetlen segítségért.
Gábor Áronról Jakab Elek 19. századi kiváló erdélyi történész a Szabadságharczunk története (Budapest, 1880) című művében számos életrajzi adatot közöl. Jakab adatait először a 20. századi neves társadalomtörténész, Imreh István vette górcső alá. Imreh a Gábor Áron útban a forradalom felé című, először 1974-ben megjelent tanulmányában így fogalmazott: „A katonai műszaki tudományokba való behatolás e kísérletéről Jakab Elek a következőket mondja el visszaemlékezéseiben. Ő is úgy tudja, hogy századából sikerült Gábor Áronnak a tüzérséget tanulókhoz eljutnia. Új és egyben az eddigieknek ellentmondó viszont az a közlése, hogy „1840-ben ismét szolgálatra jelentkezett, de most Pestre a cs. kir. 5-ik tüzérezredhez. Itt bő alkalma nyílt a német nyelv teljes megtanulására, vegyészeti, technikai s tüzérségi ismeretei gyarapítására; úgy látszik, ekkor szerezte meg ezen szakművet, melyet haláláig kézikönyvül használt (Handbuch für k. k. österreichische Artillerie-Offiziere stb. Karl Freiherrn von Smola stb. Wien, 1839); a benne levő jegyzetek mutatják, mily talpraesetten fordították ő és társai a legnehezebb német műszavakat. Két évet töltött itt, s 1842-ben, október 14-én visszament szülőföldjére, miután azon kívánságát, hogy cs. kir. tüzér hadtesthez (Bombardier-Corps) fölvétessék, el nem érhette; most öccse, Gábor Imre helyett soroztatta be magát s szolgált 1845-ig mint főkáplár.” Majd a leírtakhoz Imreh István az alábbi lábjegyzetet fűzte: „Jakab 1880. 503–504. Nagyjából hasonló adatokat közöl Bakk Endre. Szerinte 1839-ig Gábor Áron a határőrség keretében teljesített szolgálatot, majd „hazamegy”; egy év múlva jelentkezett a pesti tüzérezredhez és „Egy év múlva, immár harmadszor öccse helyett, újra fölcsapott tüzérnek, s egész 1845-ig maradott a tüzérségnél.” (KvÁLvt. Ereklye-Múzeum lvt. Emlékiratok 12. sz. Háromszék az 1848–49-iki szabadságharc alatt. 1894.) Mindenekelőtt az a felfogás okozhat zavart, hogy a székely határőrkatonákról is a másutt szokásos bevonulást és leszerelést tételezik fel. Nehéz elhinni azt is, hogy a testvér, Imre helyett a tüzérekhez állhasson be Gábor Áron, hiszen az öccsnek a berecki gyalogszázadnál volt már hosszú évek óta fennálló szolgálati kötelezettsége. 1843-ban különben éppen mentességért küzd Gábor Imre, és sikerrel. Az 1837-es, az 1839-es, valamint az 1845-ös esztendőkből több Gábor Áronra, az asztalosra vonatkozó feljegyzés, nyugta került elő, amelyek azt bizonyítják, hogy állandó távollétéről nem lehet szó – de az adatok a tüzérségnél való kísérletezést sem zárják ki. További kutatást érdemlő kérdések ezek.
A fenti, egymásnak ellentmondó adatok tisztázására nyújt részben lehetőséget az előkerült forrás, amely nem más, mint Gábor Áronnak, az 5. tüzérezred iratanyagában található törzslapja (Grundbuchs). (Jelzete: GBBL 1918. dob. Art. Reg. No. 5. Abg. Kl. I. 1841-54. Heft 32 Blatt 24.)
Mielőtt azonban a forrás részletes ismertetésébe kezdenénk, szükségesnek tartjuk néhány sorban ismertetni azokat az alakulatokat, amelyekben Gábor Áron a katonai szolgálatát töltötte. Ezek pedig a következők voltak: 15. (2. székely) határőrezred és az 5. tüzérezred.
A Habsburg-birodalom katonai határőrvidékének láncolata Dalmáciától a galíciai határig húzódott. A területet ezredekre osztották, s Bécsből az Udvari Haditanács közvetlenül rendelkezett velük a főhadparancsnokságok (Generalkommandok) útján. A határőrvidék végleges szervezete 18 határőr gyalogezredből, a titeli sajkás zászlóaljból, egy székely huszárezredből állt. A határőrvidék generalátusokra, ezeken belül ezred- és századkerületekre, a századkerületeken belül több családból álló házközségekre oszlott egy-egy önként választott családfő alatt. Minden házközség bizonyos mennyiségű földet kapott katonai hűbér gyanánt, s mindegyiknek bizonyos számú katonát kellett kiállítania. A századok létszáma 206 fő volt, ezek közül 20 fő lovas határőr (szerezsán) volt. Minden ezrednek volt egy három ágyúból és egy tarackból álló tüzérsége, amit az 50 főnyi, az ezredhez tartozó tüzérségi kiképzést kapott katona kezelt. A sajkás zászlóalj századainak létszáma 187 fő volt, s összesen 139 tüzérrel rendelkezett. A határőrök egyenruhájának főbb darabjai az alábbiak voltak: kávébarna színű frakk, fekete szíjazat és fekete csákó. Fegyverzetük megegyezett a sorgyalogságéval, vagyis 1842M gyutacsos és 1844M kamrás puskával harcoltak. A szerezsánok sajátos fegyverzetéhez tartozott a kovás puska és pisztoly, calamint a balkáni jatagán.
Az erdélyi határőrvidéket – amely katonai igazgatási szempontból a nagyszebeni székhelyű erdélyi főhadparancsnoksághoz tartozott – a 16. (1. román), 15. (2. székely), 14. (1. székely), 17. (2. román) határőr gyalogezred és a 11. (székely) határőr huszárezred képezte. A 15. határőrezred hadkiegészítési területe Háromszék és az Udvarhelyszékhez tartozó Bardoc fiúszék volt. A határőrök szabad székelyek voltak, akik földdel is rendelkeztek. Ugyanakkor a határőr gyalogezredek férfitagjainak 18 és 50 év között katonai szolgálatot kellett teljesíteniük. A huszár családoknál csak egy férfi volt kötelezve a határőri szolgálatra, ennek azonban súlyos ára volt, mivel a ló felszerelésről is gondoskodniuk kellett. A határőröknek a rendes szolgálat mellett évente 50 napot különféle gyakorlatokon kellett tölteniük. Elsődleges feladatuk a határok őrzése volt, de háború esetén a hadszíntérre is vezényelhették őket. A családok mindennapi életüket csak a katonai törvények szerint élhették, ugyanez vonatkozott a gyermekeik iskoláztatására és nevelésére. Emellett a határőröknek kellett gondoskodniuk a ruházatukról, felszerelésükről, tisztjeik eltartásáról és még sok más olyan teherről, amelyeket csak nehezen tudtak teljesíteni. A fentiek alapján nem véletlen, hogy Háromszék határőr lakossága mindenképpen szabadulni akart az 1764 óta ráerőszakolt kényszertől.
A császári-királyi tüzérséget 1848-ig Bécsből a tüzérségi igazgató irányította, munkáját egy törzs segítette. Közvetlen alárendeltségébe tartozott a főszerhivatal, ami a tüzérség béketevékenységét irányította. Az érvényben lévő szervezetnek megfelelően a tüzércsapatokat vezető szervekre, tábori tüzérségre, helyőrségi tüzérségre és tábori szerhivatalra osztották fel. A tábori tüzérséget Magyarországon az 5. tüzérezred képviselte. A legénységi állomány kiegészítési területe 1830-tól Csehország volt, Magyarországról és az észak-itáliai tartományokból csak szükség esetén vonultattak be embereket a tüzérséghez. Az ezred nem egy helyőrségben, sőt nem is egy országban települt. A törzs, illetve a századok többsége Pesten volt. 1848 nyarán öt század Dalmáciában, egy-egy század Erdélyben, illetve Szlavóniában, három a lombard-velencei főhadparancsnokság állományában, egy pedig Komáromban állomásozott. A helyőrségi tüzérigazgatóságok közül az országot a magyarországi, az erdélyi, a bánáti, a szlavóniai és a horvátországi fogta át. A magyarországi igazgatóság állomásai Budán, Komáromban, Lipótváron, Pozsonyban és Kassán voltak. Az erdélyi helyőrségi tüzérigazgatóság székhelye Kolozsváron működött.
A tábori tüzérségnél három-, hat-, 12, 18 fontos gyalog-, hatfontos lovas- és röppentyűütegeket rendszeresítettek. A legelterjedtebb a hatfontos gyalogüteg volt, amely négy hatfontos ágyúból és két hétfontos tarackból állt. Az üteg személyi állománya egyrészt tüzérekből, másrészt szekerészekből állt. A parancsnokon kívül egy tűzmester, négy tizedes, valamint hatvan bombász és tüzér, illetve egy tisztiszolga képviselte az ágyúk kezelőszemélyzetét. A szekerészeket egy őrmester vezette. Alárendeltségébe tartozott három tizedes vagy altizedes, 39 közlegény, két kovács és egy nyerges katona. A hat lövegen kívül hat lőszeres kocsi, egy kovácsműhely kocsi, két poggyászkocsi, két takarmányos szekér, illetve egy további fedeles kocsi tartozott az üteghez. A lövegeket és a lőszerkocsikat négy-négy ló húzta, ezen kívül még további harmincegy ló volt az ütegnél rendszeresítve. Az üteg lőszerkészletét a lőszerkocsikon tárolták. A tüzérek a lövegeket általában gyalogosan kísérték, csak szükség esetén ültek fel a kocsikra. Erre az időszakra már elavultnak számított a háromfontos löveg, így az ilyen űrméretű üteg összeállítása korszakunkban elsősorban a határőrezredeknél volt jellemző. Az ütegek másik jelentős csoportját a lovas ütegek képezték. Mivel minden tüzérnek saját lova volt, és több lovat fogtak a lövegek elé is, a tüzérségnek ez a fajtája az adott kor körülményeihez képest rendkívül mozgékonnyá vált. Ezek az ütegek elsősorban a lovasságot támogatták, de gyorsabban közelebb tudtak menni az ellenség harcrendjéhez is, így hatásosabban tevékenykedhettek, mint a gyalogos ütegek.
A fentiek után hadd térjek rá a forrás ismertetésére.
Gábor Áron törzslapja
Füzet: 32.
Oldal: 24.
Születési hely: Bereck
Születési év: 1815.*
A születési hely státusza: magisztrátus
Vallás: római katolikus
Kerület vagy megye: Székely szék
Családi állapot: nőtlen
Ország: Erdély
Foglalakozás: Nincs
Szolgálat kezdete: 1831. november 15-én a 2. székely határőr ezrednél N.15., mint összeírt és aktív szolgálatra kötelezett.
További szolgálat: 1837. július 1. Átképezték tüzérré
További szolgálat: 1838. december 1. Előlépett őrvezetőnek
További szolgálat: 1840. január 1. Áthelyezik az 5. tüzérezredhez alágyúsnak
További szolgálat: 1842. október 31. Visszahelyezik a 2. székely határőrezredhez. N.15.
* Az utóbbi adat téves. Gábor Áron 1814. november 27-én született.
A fenti forrásból a személyes adatokon kívül megtudhatjuk Gábor Áron katonai szolgálatának pontos adatait. Nagyon érdekes, hogy foglalkozás nélküliként szerepeltetik, holott egy 1837-ből származó nyugta szerint ekkor már asztalosként dolgozott. 1837-ben Gyulafehérváron átképezték tüzérré, és így Gábor Áron átkerült a határőr tüzérség állományába. 1840-ben – feltehetőleg saját kérésére – áthelyezték az 5. tüzérezredhez, ahol mindvégig alágyúsként szolgált. Az alágyúsok – vagy másodosztályú ágyúsok – a tüzérségnél szolgáló, káplári rangban lévő önkéntesek voltak. A korabeli szaknyelvben töltőkezelőnek is hívták őket, ami arra utal, hogy a tüzérek mellett a lövegek kiszolgálásában vettek részt. Gábor Áron alágyúsként a tüzérség állományában a hierarchia legvégén szolgált. Azonban figyelembe kell vennünk, hogy az 1837-ben Gyulafehérváron kapott négyhetes kiképzés ellenére még újoncnak számított. Ugyanakkor az 5. tüzérezred állományában lehetősége volt elsajátítani az ágyúk kezelésének fortélyait. Ez annyira jól sikerült, hogy Turóczi Mózes visszaemlékezése szerint Gábor Áron 1848. november végén, az első hatfontos ágyúk próbájánál bebizonyította, hogy „merész” tüzér. Ez pedig a két és fél év aktív tüzéri szolgálat nélkül aligha sikerült volna.
A fenti kútfő alapján azt nem tudjuk megerősíteni, hogy Gábor Áron Pesten, az ezredtörzsnél szolgált volna, hiszen a regimentnek több helyen, például Gyulafehérváron is állomásoztak századai, illetve azt sem, hogy ágyúöntödében dolgozott volna. Ezek a kérdések további kutatásokat igényelnek.
