Iskolánk múltja a református népiskola történetéhez nyúlik vissza, amelynek pontos alapítási idejét nem ismerjük. A több mint 300 éves, küzdelmes korszaka 1896. szeptember 10-én zárult, és átadta helyét a közben megalakult állami elemi népiskolának. Az öt tanerős állami iskola egyike lett a millennium évében a Kárpát-medencében megalapított 400 iskolának. 1898-ban a tanítás új iskolahelyiségben, a földszintes tízablakos épületben indult meg. A tanítás mellett a kultúra művelésére is időt fordítottak a tanítók: ifjúsági egyesület alakult dalkörrel, felolvasóestélyt tartottak, énekkel, versmondásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal.
1962-ben az iskola négy tanteremmel bővült, az építés közmunkával zajlott, majd 1969-ig újabb öt teremmel gyarapodott az épület. Ezzel a földszintes iskola emeletessé nőtte ki magát.
Az 1975-1976-os tanévben az iskola új épülettel bővült a Timafalvi utcában, itt ma is az 1–4. osztályosok tanulnak. Az 1980-as években a tanulók száma olyannyira megnőtt, hogy bevezették a kétváltásos oktatást. Az 1990-1991-es iskolai évben a tanulók létszáma 948 volt.
Az 1989-ben bekövetkezett társadalmi változások új irányt szabtak az iskola életének. 1990. március 15-én ünnepi keretek között az addigi állami elemi, majd 1-es számú Általános Iskola felvette a halhatatlan költő, Petőfi Sándor nevét.
Az intézmény előtt látható Petőfi-szobor, Márkos András szobrászművész alkotása, a székelykeresztúri múzeum jóvoltából került az iskola tulajdonába, és 1992-ben leplezték le.
A Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr város egyetlen általános iskolája, 2011-től alegysége a Napsugár Napközi Otthon. Pillanatnyilag 544 gyermek tanul intézményünkben.
Minőségi oktatás megvalósítása és a tantervben megfogalmazott kompetenciák kialakítása mellett intézményünk a megismerés következő három pillére köré szerveződik: (a) a megismerés eszközeinek elsajátítása, (b) környezetünkhöz való viszonyulás, (c) interperszonális kapcsolatok.
A tanterv, amelyből dolgozunk, kötelezően megadott órakerettel, műveltségi területekkel bír, azonban még ha eléggé korlátozott módon is, megvannak a helyi igényeket és lehetőségeket figyelembe vevő választható tantárgyak, köri tevékenységek, szabadidős programok, felnőtteket (is) megszólító rendezvények, hagyományos ünnepségek, amelyeket saját forgatókönyv, folyamatszabályozás, rítus szerint szervezünk meg.
Petőfis arculatunk meghatározói:
1. Jelképként, ráismerési jelként, az összetartozást jelentő felhívásként jelen levő szimbólumaink: az iskola címere, zászlója, irataink fejléce és logója, díszegyenruha nyakkendővel, iskolánk fő színeként, a sötétbordó.
2. Tárgyi elemek: kitűzők, szórólapok, zsebnaptárak, meghívók, üdvözlőlapok, plakátok, az anyagi bázis, iskoladíszítés.
3. Meghatározott munkastílus, viselkedési jegyek, eredményeink, önkéntesség.
4. Médiafelület arculata, kapcsolat a médiával.
5. Folytonosság hagyományok révén, rendezvényeink közül néhány: gólyabál (az ötödik osztályosok felső tagozatosokká avatása), adventi várakozás rendezvényei, szülői bál, Petőfi-napok, Petőfi-kupa (teremfoci és kézilabda), Petőfi-gála, játszóház az óvodában.
6. Versenyek szervezése, változatos projektek megvalósítása.
A 2016-os év eseményeit, rendezvényeit az iskola 120. évfordulójának jegyében szerveztük. 120 év még egy intézmény életében sem kevés, ez idő alatt mindvégig a nevelés, az oktatás és a kultúra szolgálatában állni és becsülettel, kitartással végezni a feladatokat több mint kötelességteljesítés. Úgy gondoljuk, hogy a 120 év mindannyiunkat kötelez, időnként az emlékezésre, jeles események megünneplésére éppúgy, mint napi feladataink magas szintű végzésére.
Forrásanyag:
Simó I. (szerk.). 120 év jegyében. A Petőfi Sándor Általános Iskola jubileumi (év)könyve. DPT Stúdió, Székelyudvarhely, 2016.
precio de priligy en mexico…
precio de priligy en mexico Г‚ EM equity funds tracked byГ‚ EPFR Г‚ have now reversed all the bumper year to date inflow registered by end May, but what of all the flows they have received in the preceding boom decade
Главные новости мира https:/…
Главные новости мира https://ua-vestnik.com и страны: политика, экономика, спорт, культура, технологии. Оперативная информация, аналитика и эксклюзивные материалы для тех, кто следит за событиями в реальном времени.
Главные новости мира https:/…
Главные новости мира https://ua-vestnik.com и страны: политика, экономика, спорт, культура, технологии. Оперативная информация, аналитика и эксклюзивные материалы для тех, кто следит за событиями в реальном времени.
Конструкторы оружия России…
Конструкторы оружия России https://guns.org.ru история создания легендарного оружия, биографии инженеров, технические характеристики разработок.
Gao D, Song J, Chen C, Zhu S, Wang Z, Sun S buy cialis online uk