Palocsay Rudolf, a békási varázsló

Palocsay Rudolf, a saját erejéből építkező növénynemesítő mindig, minden időben és minden rendszerben megállta a helyét, mert hihetetlen munkabírással rendelkezett, illetve nagyon szerette a növényeket és a természetet. Palocsay Rudolf kertész volt, növénynemesítő, kertészeti szakíró, valamint a Román Mezőgazdasági Akadémia tiszteletbeli tagja. Nemesítési kísérleteivel hírnevet szerzett belföldön és külföldön egyaránt, és hozzájárult a romániai mezőgazdaság fejlődéséhez és hírnevének öregbítéséhez.

Élete és munkássága

Palocsay Rudolf 118 évvel ezelőtt, 1900. március 12-én született a kincses városban, Kolozsváron, és 40 évvel ezelőtt, 1978. május 27-én halt meg szülővárosában. Palocsay főleg rózsafajtákat állított elő, de kardvirággal és oroszlánszájjal is kísérletezett. Ez a virág hozta meg végül számára a külföldi elismerést, és az anyagi függetlenséget. Rózsából 15, kardvirágból 29 új fajtát állított elő. Az öreg kertészek figyelemmel kísérték a „nagy varázslót”, és mindegyre elmondták, micsoda nagy szerencséje volt. Azt azonban be kell ismerni, a szerencse a dolgos embereknek kedvez.

Palocsay Rudolf 1935-ben vásárolta meg azt a másfél hektáros földdarabot a Borhács út egyik oldalán, amit körülkerített, és rá házat épített. A telekre való pénzt két oroszlánszáj virágáért cserébe fizette ki egy dán kertész azzal a feltétellel, hogy azt a két fajtát soha ne termessze többé. Talán érdemes megemlíteni, hogy a nagy bordó oroszlánszáj neve a Lya Rosescu volt. Így hívták a tűzoltóparancsnokának a kislányát is, aki pár évtized múlva a kolozsvári magyar opera kosztümtervezője lett. A kénsárga változat a Marika nevet viselte. Palocsaynak a Békásban, a maga pénzén vásárolt másfél hektáros kertben teljesedett ki virág-, zöldség- és gyümölcs-nemesítői tevékenysége. Híre ment az egész országban. Sikereire felfigyelt az uralkodó is. II. Károly román király állást ajánlott neki a fővárosban, a palotakertben, de ő nem fogadta el, hű maradt szülővárosához. Ezt követően kinemesített egy gyönyörű, nemes vonalú, karcsú bimbójú, narancssárga tearózsát, amit a király megvásárolt, és ami az ő nevét viselte. Jóllehet Őfelsége csak 25 000 lejt fizetett érte, de kapott egy olyan kedvezményt, ami számára megfizethetetlen volt: nem kellett adót fizetnie. Így jutott pénz az épülő ház 800 téglájára és gerendáira. A harmadik rózsát Horthy Miklós kormányzó vásárolta meg, ebből már berendezésre, öntözésre is futotta. A második bécsi döntés után, a magyar érában a II. Károlytól kapott kedvezményt elveszítette, de felkereste Horthy Miklós kormányzót azzal a kéréssel, hogy neki ez a királytól szerzett joga, ezután újra adókedvezményben részesült.

Időközben újabb impériumváltás következett, Palocsay kuláklistára került. „Akkor az okos emberek – elsősorban Veress István és Lazányi Endre professzor uraknak helyén volt az esze – Palocsayt megtették »Románia legsikeresebb micsurinistájának«” – olvashatjuk Dáné Tibor visszaemlékezéseiben. Így aztán alkothatott tovább. Később Emil Pop és Péterfi István professzorok is felfigyeltek munkásságára, és 1948-tól Lazányi Endre növény genetikus, a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának akkori megszervezője segítségével ismerkedett meg a micsurini módszerekkel, különös tekintettel az almafajta-keresztezési kísérletekre.

1949-től már felkérték egyetemi bemutató előadások megtartására, 1950-től pedig genetikai gyakorlatok vezetésére a Bolyai Tudományegyetemen. Ugyanakkor egy vegetatív hibridizációról szóló pályamunkájával elnyerte a Román Tudományos Akadémia ötvenezer lejes díját is, és megválasztották a bukaresti Micsurin Tudományos Társaság alelnökévé. Majd a Kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben adjunktusi állást töltött be. Egyre-másra jelentek meg könyvei. Ezután már a legkorszerűbb tudományos gépezet segítségével végezhette kísérleteit. Hivatásszerűen foglalkozott gyümölcs- és zöldségnemesítéssel is, de erős oldala továbbra is a virágkertészet maradt.

Állami Díjban részesítették, többször is beválasztották a Nagy Nemzetgyűlésbe. 1953-ban létrejött a Palocsay-féle Kertészeti Kísérleti Állomás, az alapokmány szerint „Palocsay Rudolf eddig elért eredményeinek széles körű terjesztésére és újabb eredmények elérésére”, olvashatjuk Dáné Tibor visszaemlékezésében. A Kísérleti Állomást később 1160 hektárra bővítették. Ebben az intézetben Palocsay Rudolf igazgatói kinevezést kapott, ezt az állását nyugdíjazásáig (1974) töltötte be.

Dáné Tibor, aki jól ismerte Palocsayt, hiszen négy éven keresztül dolgozott a Palocsay-kertben, 1960-ban megjelent írásában a következőképp sorolja fel Palocsay érdemeit: „Amint a »békási mágus« lehunyta a szemét, igazgatásban méltatlan utóda a kertet örökösétől, a fiától, Palocsay Zsigmond költőtől egyszerűen elrabolta, és mindent hagyott kipusztulni belőle. Unokái, dédunokái ma is a megcsonkított telken élnek. »Teremtményeinek« nincs múzeuma. Nem is volt soha. Pedig ha valahol, úgy a kolozsvári kutatóállomáson minden általa előállított virág-, gyümölcs- és zöldségfajtából a fajta fenntartásához szükséges mennyiségnek lennie kellene. Több ezer üvegházi négyzetméteren kereskedelmi céllal termelik az 55–65 mm virágátmérőjű Chabot szegfűt, de Palocsaynak a Gloria Clujului néven anyakönyvezett 100–110 mm virágátmérőjű fajtájának nyoma sincs. Pedig a trieszti virágbiennálén aranyérmet nyert. Hát a Nizzában aranyérmes két vörös rózsája, az Aurora Clujului és a 23 August hol vannak? És hol van a csodálatos narancssárga rózsa, a Carol II.? Hát annak tovább nemesített változata, véleményem szerint a csodaszámba menő »Palocsay Rudolf«? Néha július második felében a kolozsvári virágpiacon meg-megpillantom egy-egy szemkápráztató kardvirágját. Ezeket az elkallódástól az mentette meg, hogy a gladiolus-gumók rendezése, válogatása közben egyet-egyet a munkások elcsenegettek, és a kardvirág termesztése könnyű.

A nantes-i ezüstérmes Anna-napi különös kedvencem. Ha valahol belebotlok, egy-egy szálat megvásárolok belőle. Bársonyos, mélyvörös szirmai nemcsak gyönyörködtetnek, de keserű gondolatokat is támasztanak a szívemben. Arról elmélkedem, hogy minden nagy emberi teljesítmény csak az őt megértő társadalomban válik közösségi erőforrássá.”

Palocsay Rudolf amellett, hogy a virágok szerelemese volt, még számos hobbinak hódolt: sportolt, futballozott (nem is akárhogyan, hiszen a román nemzeti válogatottban játszott), később vadászott, hegedült és gyönyörű aprólékos rajzokat készített kedvenc virágairól. Munkabírása csodálatra méltó volt, következetes, kitartó, makacs és fáradhatatlan. Mi sem bizonyítja jobban dolgos természetét, mint az a tény, hogy tíz év alatt 20 000 oltást végzett, ami évi 2000-et jelent.

Palocsay édesapám, Veress István kortársa volt. Az egyetemen az édesapám által vezetett tanszéken dolgozott. Otthon a családban sok szó esett a tehetséges és hihetetlen munkabírással rendelkező növénynemesítőről. Édesapám csodálattal jelentette ki, nagyon jó szeme van, mindig észreveszi az egész kis különbségeket is: rügyvariációkat, mutációkat. Ezeket szelektálta, válogatta tovább. Három közös könyvük is megjelent. A gyümölcsfák és bokrok metszését pedig román nyelvre is lefordították.

Rudi bácsit és feleségét, Anikó nénit személyesen ismertem. Kisgyerekként nem egyszer megfordultam Palocsay kertjében. Rudi bácsi még fényképet is készített rólam és kishúgomról, akkor lehettem tizenhárom éves, Judit húgom pedig tizenegy. Annak idején még a város utolsó házát elhagyva jó ideig mennünk kellett, hogy megpillantsuk a Palocsay-portát, amely akkoriban még valóságos kis oázisnak számított. Azóta a város terjeszkedett, magába szippantotta a Palocsay kert jó részét, de az utódok – unokája, Palocsay Kata és három gyermeke – őrzik az ő emlékét.

Rudi bácsi kapcsolata édesapámmal folytatódott, hiszen ugyanazon vadász-csapatnak voltak a tagjai, a vadászok pedig egy nagyon összetartó társaság, mindenben segítik egymást. Kapcsolatuk 1956-ban teljesedett ki, amikor ketten képviselték az országot a nantes-i virág-világkiállításon, ahol a román stand második díjat nyert. Jutalmul a román államtól egyhónapos tanulmányi kirándulást kaptak, amelynek keretében széltében-hosszában, keresztül-kasul beutazták Franciaországot. Megismerkedtek az akkori modern nyugati módszerekkel, akkor tájt még hazai berkekben a növénynemesítés Micsurinnal (Ivan Vlagyimirovics Micsurin orosz agrobiológus, növénynemesítő, 1855–1935 – szerk. megj.) kezdődött és végződött. Édesapám később is sokszor hasznosította az ott tanultakat.

A számtalan közös emlék még jobban összekovácsolta ezt a két, a maga nemében páratlan szakembert. Rudi bácsi ott is sok fényképet készített, amelyeket itthon sokáig nézegettünk, miközben édesapám elbeszéléseit tátott szájjal hallgattuk.

Palocsay gazdag örökséget hagyott az utókorra. Elsősorban rózsanemesítő volt. Első sikereit két oroszlánszájjal aratta, kinemesített egy korai kardvirágot, amit már Anna-napon árult a piacon. Románia hírnevét öregbítette a Nantes-ban, Nizzában, Triesztben, Párizsban elért nemzetközi sikereivel. Fiába, Palocsay Zsigmondba oltotta a növények, a virágok szeretetét, melyet ő számos verssel hálált meg. Zsiga átadta lányának, Palocsay Kisó Katának az apai örökséget. Unokája jól sáfárkodik az immár felújított, de gondolatiságában megmaradt Palocsay családi házzal, kerttel. Kata mindhárom gyermekét természetközeli élet-módra nevelte.

Palocsay Rudolf élete és munkássága példaértékű, megtanulhatjuk belőle, hogy ha valakinek a múlt század eleji vérzivataros, nehéz időkben nincs is lehetősége a továbbtanulásra, sok-sok munkával, hangyaszorgalommal, önképzéssel figyelemre méltó eredményeket érhet el – nemcsak hazájában, hanem külföldön is.