Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A romániai kommunista börtönviszonyokról

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

A könyv másik darabja dr. Tempfli Imre tanulmánya. Olyan szerző munkája, aki 1979 és 1989 között több alkalommal maga is megtapasztalhatta a Securitate „vendégszeretetét”. Papként az örömhírt osztotta és osztja meg ma is híveivel. Azonban ez a könyve nem okoz örömöt az olvasónak, különösen nem azoknak, akik vallatók vagy vallatottak, netán besúgók voltak. Elégtétel lehet azok számára, akik az igazságot keresik, és azoknak, akik átélték azt az időszakot, és rémálmaikban vissza-visszatér a kommunista korszak mára már kopott jelszavainak világa.


Dr. Tempfli Imre

Tempfli Imre 1954. december 3-án született a Szatmár megyei Kaplonyban. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskolai tanulmányai Nagykárolyban végezte. 1973-ban sikeresen felvételizett Gyulafehérváron a Hittudományi Főiskolára. 1979-ben dr. Jakab Antal pappá szentelte. Máramarosszigeten, majd Nagybányán volt segédlelkész. 1986-ban plébános lett Alsóhomoródon. 1990-ben teológiai tanár volt Gyulafehérváron, 1991 és 1993 között pedig egyháztörténelmi tanulmányokat folytatott Rómában, amiből licencstátusi fokozatot szerzett. Rövid ideig lelkész volt Szatmárnémetiben a Szentcsalád Plébánián. 1994-ben, Königsteinben egy nemzetközi katolikus segélyszervezet osztályvezetője volt. Ugyanebben az évben, Budapesten teológiából doktorált. 2007-től Stuttgartban a Magyar Misszió plébánosa lett, valamint a németországi magyar közösség életének szervezője. Mindezek mellett egyháztörténeti (elsősorban a román, a náci és a kommunista terror egyházüldözése foglalkoztatja), teológiai és lelki tartalmú könyvek szerzője. Foglalkoztatja a hit nemzetmegtartó erejének tanulmányozása.

Legújabb munkája évtizedek óta érlelődik a szerzőben. Személyesen élte át és tapasztalta meg a papság kiszolgáltatottságát, üldözését Romániában. Pakocs Károllyal ellentétben nem emlékeket, keserű tapasztalásokat mesél el (bár azok leírása is nagyon fontos történelmi dokumentum lenne), hanem az államvédelmi gépezet létrehozását, felépítését, szerkezetét és működését mutatja be. Miért írt Tempfli Imre tanulmányt a román államvédelem 1945–1964 közötti működéséről? Az csak természetes, hogy államvédelemre szükség van még nagyhatalmú országok esetében is.

Miért érdemel kiemelt figyelmet szülő-hazájának kommunista államvédelme? Azért vette tolla hegyére ennek a sötét intézménynek sötét múltját, mert csak az igazság megismerése által léphetünk ki abból a rabságból, amit a Securitaté-val az élen az a rendszer működtetett.

Paptestvérei közül többen részesei voltak mindannak, amit úgynevezett emberek elkövettek emberek ellen az állambiztonság pincéiben, vallatószobáiban. De nem csak a papság – félelemben élt az egész társadalom, éjjel-nappal. Hogy ne legyünk egyedül vacogó félelmünkkel, hol sírtunk, hol énekeltünk, hol fütyörésztünk. Szerzőnk azonban nem érzelmi húrokat penget, hanem tényekről beszél, félelmeink, rettegéseink okozójáról. Aki elolvassa ezt a tanulmányt, megérti, miért is vált hírhedté a Securitate.

Sok és sokféle háborús gaztettről tudunk, de azokkal a kegyetlenségekkel, irgalmatlanságokkal, amit a román államvédelem művelt békeidőben, rabtartó birodalmában, még nem találkoztunk. Kányádi Sándor gondolatát idézve elmondhatjuk, hogy olyan rendszer volt az, amelynek csak tövisei teremtek, de gyümölcstelen volt elsőtől utolsó napjáig.

Tempfli Imre munkája hat nagy fejezetből áll. A kommunisták hatalomra jutását Romániában (akárcsak Délkelet-Európa országaiban) a szovjet megszállás biztosította, helyesebben erőszakolta. Az ellenállók az 1946. novemberi választáson meg kellett győződjenek arról, hogy a hatalom baloldalra tolódott, és az ellenzék számára nincs kegyelem. Megszületett a szovjet mintára megfogalmazott új alkotmány is.

A másodi fejezet címe: Leszámolás a népi demokrácia ellenségeivel. Ez a gondolat tulajdonképpen az 1946–1989 közötti időszakot végigkísérte. „Féljetek, mert leszámolunk veletek!” E bő négy évtized során a végig találtak vagy keltettek ellenségképet, osztályharcos uszításra okot adó eseteket. Eredményességük számokban is kifejezhető: „a kommunista diktatúra 1945 és 1989 között kétmillió embert hurcolt meg, börtönözött be” – írja a szerző. A politikai jellegű megtorlások már 1944. augusztus 23-án elkezdődtek. A front elhaladása után magyar és német nemzetiségű polgárokat deportáltak Barcaföldvárra csupán nemzeti hovatartozásuk miatt (lásd: Boros Ernő: Mindennap eljött a halál, Otthonom Szatmár megye, 2002.). A további „tisztogatást” a Groza- és az azt követő kormányok bírósági ítélet nélkül végezték azokkal szemben, akiket a politikai érdek ellenállóknak, nemkívánatos személyeknek minősített.

Kik voltak ezek a nemkívánatos személyek? Elsősorban az előző korszak pártjainak vezetői, a Vasgárda tagjai, a két világháború közötti időszak kormánytagjai. A következő lépés a tehetősebb, vagy gondolkodni bátor polgárság és a katonaság kitelepítése, bebörtönözése volt, amely több szakaszban történt. Olvashatunk a nevelők, oktatók és az oktatás kálváriájáról, majd megfeszítéséről. A parasztság, a birtokosság, a magántulajdon megszüntetésének folyamatait is leírja Tempfli Imre. Részletesen kitér az egyházakat célzó megsemmisítési politikára. Az ortodox egyházat azonban kesztyűskézzel, mint államvallást kezelték. A magyar nyelvű keresztény egyházak kétszeres elnyomásban próbáltak megmaradni, mint (nyugati?) keresztények, és mint magyarok. A Párt és a Securitate vezetésével folyt az „antiklerikális” harc.

A harmadik fejezet a Securitate alapításáról, átalakulásairól és a szervezet felépítésének részletes ismertetésével foglalkozik. Kitér a tagokra, a létszámra, majd a feladataira és a módszereire.

A kihallgatáskor használt módszereket negyven pontban foglalja össze a szerző. Ma már elképzelhetetlen és hihetetlen vallatási módszerekről kapunk tájékoztatót az ütlegeléstől kezdve a keresztre feszítésig. Megismerhetünk név szerint néhány szadista gyilkost is, és ízelítőt kaphatunk válogatott kínzási módszereikből. Dante pokla a Securitate tudományához képest üdülőhely, mert Danténál az ördög dolgozott, a Securitaténál pedig emberek.

A negyedik fejezet a Securitate által fenntartott Kommunista börtönök listáját ismerteti. Abban a Román Szocialista Köztársaságban, ahol az élelmiszerüzletekben eceten kívül csak nagyritkán, sorbaállással juthatott a polgár élelemhez (kínálkozik a párhuzam, amikor a keresztfán haldokló Krisztust ecettel kínálják meg hóhérai), az ecet mellett börtönök is akadtak bőséggel. Még nagyobb bőséggel besúgók és az azokat ellenőrző besúgók.

Több mint 680 megtorlási intézményt működtetett a rendszer: „ezek közül 240 volt fogház, 44 börtön, 61 vizsgálati, fogvatartási és száműzetési hely, 72 kényszermunkatábor, 63 deportálási központ, 10 pszichiátriai börtön, 93 kivégzési hely, valamint 100 megyei vagy rajoni fogda” – tudjuk meg a szerzőtől.

Fürtös Róbert tanulmányát felhasználva közelebb hozza az olvasóhoz azokat az intézményeket, ahol egyházi személyeket tartottak fogva, vallattak és kínoztak. Néhány példa ezek közül: Duna-csatorna, Felsőbánya, Zsiláva, Máramarossziget, Nagyenyed, Szamosújvár.

A börtönök különböző típusait is megismerhetjük, ahogyan az ottani életet, illetve a letartóztatás és a szabadulás folyamatát is. A börtönéveket követő újrakezdés tulajdonképpen börtönben folytatódott, ezt a börtönt úgy hívták, hogy Román Szocialista Köztársaság. A Securitate folyton a kiszabadultak nyomában volt, állandó rettegésben tartva őket. Ez az őrült malom félelemben tartotta és ledarálta az értelmiség színe-javának nagyobbik részét.

A negyven évvel ezelőtt történtekre világírt rá Tempfli Imre a 2019-ben megjelent munkájában. A félelemnek, a bizonytalanságnak a fenntartásával lett börtön az egész ország. Egyenlőtlen felek élet-halál harcáról szól ez a munka. A reményből az elé tolakodó félelem miatt tétlen várakozás lett, ami több mint négy évtizedig tartott. A várakozás pedig a tett megrontója. A nagycsütörtöki várakozás kiszolgáltatottságában féltünk egymástól is, és bezárult a kör. Ennek a fenntartásában és működtetésében voltak nagy érdemei a Securitaténak.

Tempfli Imre tanulmánya nem emlékkönyv az ártatlan áldozatok százezreiről, hanem emlékeztető azok számára, akik abban az átkos korban éltek, és figyelemfelhívó a fiatalok számára, akiket tapasztalat híján sok mindenre rá lehet venni ma is. Vigyázzanak, ne vegyüljenek báránybőrbe öltözött farkasok közé! Ugyanazok a farkasok vagy neveltjeik ma is körülöttünk ólálkodnak, szimatolnak. Legyen figyelmeztetés mindannyiunk számára Kányádi Sándor féltő verssora: „Szájuk szélét nyalogató farkasok gyűlnek”. Ezek a farkasok jó étvágyúak, sőt lehet, hogy kiéhezettek. És ma is gyűlnek, hogy sokkoljanak, hogy ijesztgessenek, hogy félelmet csikarjanak ki belőlünk. Ne feledjük, nemcsak a kényelemszeretet lehet akadályozója a tetteknek, hanem a félelem is.

II. János Pál pápa ezt nagyon jól tudta, hiszen megtapasztalta a szocialista táborban működtetett államvédelemi szervek eljárásait. Mégis csatába küldte híveit, mint annak idején Jézus az apostolokat. Azt mondta székfoglaló homíliájában: „Ne féljetek, mert a félelem a remény és a tett elé tolakszik, és akkor már nincs remény sem, tett sem.” Aki Tempfli Imre A romániai kommunista börtönviszonyokról című tanulmányát elolvassa, az rádöbben az igazságra, ami felszabadít. A szerző emberi tartásából, saját példájából kiindulva elsődleges feladatának érzi a félelem ködének eloszlatását az igazság fényében.

A Tanulmány és visszaemlékezés a romániai kommunista börtönviszonyokra című kétkönyves kötet Szatmárnémetiben beszerezhető a Retro Babám könyvesboltban a Papnevelde (Negruzzi) utca 7. szám alatt, valamint a Laudate kegytárgy- és könyvesboltban a Ruha István (Pannónia) átjáróban.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején

A mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek”. A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. 

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.