Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Rómeók és Júliák lázadása, avagy a nyers igazság színháza

Nehéz és első látásra hálátlannak tűnő feladat újat mondani vagy mutatni egy olyan klasszikusról, amelyet valamilyen formában mindenki látott vagy hallott már. Legyen szó színpadi előadásról vagy filmes feldolgozásról, William Shakespeare leghíresebb tragédiájának a lehető legkülönbözőbb változatai élnek és égtek be korosztálytól függetlenül mindannyiunk emlékezetébe, a szigorúan kor- és szöveghű megközelítésektől kezdve akár Baz Luhrmann zabolátlan indulatokkal teli, szédületes vizuális tempót diktáló 1996-os filmadaptációjáig. Alapos oka van annak, hogy a két veronai szerelmes tragikus történetét ötszáz év alatt sem nyelte el a feledés homálya, a legújabb „Apáczai-musical” pedig igencsak elevenen bizonyítja azt, hogy a Rómeó és Júlia nem csupán egy örökérvényűnek titulált szerelmi történet, hanem annál sokkal több, és a romantikus cselekményszálon túllépve századok múltán is tud az éppen aktuális közönségnek másról és máshogyan beszélni.


Demeter Zsuzsanna

A musical, bár nem ma született műfaj, esztétikai érték és minőség szempontjából még mindig igencsak vitatott. Az alapvető ellentmondás leginkább talán a jelentős drámai súllyal bíró helyzetek és az azok tolmácsolására választott mód ütköztetésében érhető tetten, hiszen első látásra érthetetlen és hiteltelen az, hogy életének legkilátástalanabb konfliktushelyzeteiben miért akarna bárki könnyedén dalra fakadni vagy táncra perdülni, és úgy tolmácsolni az érzéseit. Éppen ezért az eszképizmus legelhivatottabb rajongóiban is gyakran felmerül a kérdés egy-egy ismert irodalmi mű „musical-esítésének” hallatán (mint például újabban az Abigél vagy A Pál utcai fiúk, de elképzelhető, hogy a rockopera egyik mérföldkövének számító Jézus Krisztus Szupersztár esetében is voltak hasonló reakciók), hogy vajon tud-e az nem csupán a felszínt exhibicionistán kapargató tinglitangli bohóckodás, hanem a történet igazán átélhető tolmácsolása lenni.

A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyeskarának Rómeó és Júliája keményen rácáfol a musical műfajának látszólagos könnyedségére és felületességére. A zenés színház gyakran negédes, valódi tartalmat felszínre nem hozó túlzott magamutogatásának nyoma sincs – egy velejéig leegyszerűsített, nyers és ugyanakkor nagyon is hihető előadást látunk, amelyben ha elő is fordul néha, hogy néhány jelenet nehezebben, akadozva kapcsolódik egymásba, az nemhogy elvenne az események és a karakterek hitelességéből, hanem épp ellenkezőleg, a maguk tökéletlenségében meglehetősen „életszagúvá” teszi azokat. Az egyszerűre tervezett, de impozáns méretű díszletben a szereplők a cselekmény éppen aktuális dinamikája szerint helyezkednek hierarchikusan egymás fölé vagy alá (akár egymást taposva vagy földre tiporva), a jelmezek pedig szintén a maguk letisztultságában és funkcionalitásában, csupán egy-egy státuszt szimbolizáló dekoratívabb kiegészítővel adnak lehetőséget az igazán szabad mozgás általi önkifejezésre. Az előadás minden alkotóeleme a lehető legnagyobb összhangban kovácsolódik eggyé, a színészek pedig (igen, a szó legvalódibb értelmében nevezhetjük őket azoknak) szerepüket érezhetően magukra szabva, ám azok nagyságától függetlenül, elképesztő átéléssel és energiával lakják be a teret majd’ három órán keresztül.

Az apáczaisok Rómeó és Júliájának talán legnagyobb érdeme mégis éppen az, amit nem akar hangoztatni: hogy nem egy szakképzett színészgárda szakmai értelemben vérprofinak nevezhető produkciója, hanem egy diákelőadás. Semmiképp sem szabad és nem is lehet „elkenni” a szereplők minősítését azzal, hogy mennyire édesek vagy jópofák, és az apró hibák ellenére mennyire korrekt munkát végeztek, „pedig még csak gyerekek”. Nem, ezek nem gyerekek, csupa fiatal felnőtt áll előttünk a színpadon, mindannyian alig pár évvel idősebbek, mint a drámabeli Rómeó vagy Júlia, és alakításuk ettől igazán ütős és hiteles. És amit mutatnak, a lehető legkevésbé sem édes vagy jópofa: kegyetlen valóságot mutató tükröt tartanak elénk, és az ifjúság indulatával, a maguk harsány őszinteségével kiabálják az arcunkba az igazat. Azt, hogy „lehetsz király”, de „jogod nem volt”. Hogy önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Bármilyen zenés műre is esne a jövőben az apáczaisok választása, azt gondolhatnánk, hogy a Rómeó és Júlia összetettségét és sikerét nehéz lesz túlszárnyalni. Abban azonban már most biztosak lehetünk, hogy a legnagyobb lendülettel, őszinteséggel és elszántsággal fogják megpróbálni.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.

Dáné Tibor Kálmán

Az RMDSZ január 22-én, a Magyar Kultúra Napján immár hetedik alkalommal adott át Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A hagyományossá vált kitüntetéseket eddig három kategóriában: az irodalom, a képzőművészet és az előadó művészet terén kiemelkedőt alkotóknak ítélték oda. 

Dáné Tibor Kálmán

Jubileumi esztendőt tudhat maga mögött a Művelődés Az elmúlt év júliusában töltötte a 70. születésnapját a folyóirat. Emberi mértékkel mérve nem kevés idő. S ha arra gondolunk, hogy az 1989 karácsonyán kirobbant sajátos demokrácia hány romániai magyar sajtótermék agóniájának a kezdetét, aztán később a teljes kimúlását is jelentette, akkor elégedettek lehetünk, hogy lám-lám, folyóiratunknak sikerült átvészelnie a társadalmi „jobbra fordulás” nem könnyű időszakát. 

pozsony ferenc

Az elmúlással és a halál utáni léttel kapcsolatos képzetek, rítusok, tárgyak, objektumok, szimbólumok végül is egy‑egy kultúra mélyrétegéhez tartoznak. Az Erdélyben élő magyarok, románok, szászok, örmények, zsidók és cigányok sajátos magyarázatokat, válaszokat fogalmaztak meg az elmúlással és a túlvilági élettel kapcsolatban. 

Benkő Levente

Maga volt a varázslat. Az ember(i)ség huszadik századi történetének az a pillanata volt ez, amely joggal vált példává, mintává, egyfajta világítótoronnyá, irányjelzővé, ha úgy tetszik: mérföldkővé, amely után a kommunizmus dolgában Európa eme szegletében más időszámítás kezdődött. Egészen pontosan: visszaszámlálás.

Dáné Tibor Kálmán

„ ... mindig furcsa szorongás kapott el, amint átkeltem a Kárpátok karéján, vagy felszállt velem a repülő Kolozsvárról. S bár nagyon élveztem a nyaralás minden pillanatát, a feledhetetlen élményeket, a barátaim társaságát, de az a különös bizonytalan érzés kitartott mindaddig, amíg magam mögött nem tudtam újra Erdély felől a Kárpátok vonulatát, vagy meg nem hallottam a repülő kerekeinek surrogását, amint landolt a kolozsvári reptéren.”

Adorjáni Anna

Kissé csalódottak voltunk, amikor nem a négy napig tartó pezsgésről, a tanulás lehetőségéről és a gazdag zenei kínálatról, hanem a jó levegőről áradoztak. Időbe telt, amíg megértettük, miért volt a gyermekeknek igazuk: Mérában lélegzik a hagyomány. Él és éltet.

Rácz Éva

Kívánom, hogy a most felnövekvő fiatal újságírók is találjanak hozzá témát, amelyről szívesen írnának. S kívánom, hogy a mostani szerkesztőknek is legyen erejük a szerzőkből kicsalni azokat a művelődés-cseppeket, amelyekből összeáll a következő lapszám.

Rostás Péter István

Jelentéstartalmában, de főképp küllemében a ballagás az utóbbi két évtizedben jócskán odébb ballagott valahai mintájától: felturbósított-ultradizájnolt változatával azon igyekszik, hogy újra révbe érjen a tanoda–végzős–család határolta Bermuda-alakzatban

Pozsony Ferenc

A pünkösd mozgó ünnep, mely minden évben ötven nap után követi húsvétot. A keresztény egyház ezen a napon a szentlélek eljövetelét ünnepli. A szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel és harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. A szentlélek jelképeként a csíki falvakban ilyenkor a mise alatt fehér galambokat röpítettek szabadon a templomban.

Hegedüs Csilla

Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük.