Reményi Ede, a világhírű virtuóz

Reményi Ede, eredeti nevén Hoffmann Ede, 195 éve született és 125 évvel ezelőtt fejezte be földi pályáját. A világ öt kontinensén ismert, virtuózként emlegetett, és Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére, Reményi Antal 1848–49-es honvédszázados.

Miskolcon született egy nyolcgyermekes családban. Apja, Hoffman Henrik aranyműves, anyja Vidov Katalin. Tanulmányait szülővárosában kezdte, kilencéves korában Egerbe került a ciszterciták gimnáziumába. Zenei képzését 1842 és 1845 között a bécsi konzervatóriumban, a bécsi hegedűiskola alapítójánál, Böhm Józsefnél (1795–1876) folytatta, Pyrker egri érsek támogatásával.

Húszéves korában, Bécsből hazatérve, részt vett a szabadságharcban. Görgei Artúr segédtisztje, majd kedvenc hegedűse lett, emiatt a szabadságharc leverése után külföldi emigrációba kényszerült. Konstantinápolyon, Párizson, Londonon keresztül utazott Amerikába. Képzett hegedűművészként tért vissza Európába, majd rövid idő alatt páratlan karriert futott be.

A kor számos kiemelkedő zeneszerzőjével kapcsolatba került, többek közt 1852–53-ban a fiatal Brahmsot magával vitte hangversenyútjaira. 1853-ban kapcsolódott Liszt Ferenc Weimari Társaságához is. 1854-ben egy ideig Londonban élt, itt Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel tüntette ki, valamint a „királynő hegedűse” címét is elnyerte. 1855-ben távozott Amerikába, majd öt év után, 1860-ban amnesztiával hazatért.

Ezután másfél évtizeden keresztül központi szereplője volt a magyar zenei életnek. Az ország több városában adott hangversenyt, koncertezett Liszttel, és több nagy jelentőségű alapítványt indított. 1870-ben a Nemzeti Színház intendánsa, báró Orczy István első hegedűsnek szerződtette. Azonban rövid időn belül otthagyta állását, lemondólevelét a Zenészeti Lapokban is közzétették. Ugyanakkor nagy áldozatot hozott a közművelődés terén, mivel kezdeményezte a gyűjtést a Petőfi-szoboralapra, melynek érdekében koncertkörutat szervezett, s ennek bevételét, 67 000 forintot, a Petőfi-szobor és a közben megalakuló Széchenyi-szoboralap részére adományozta.

1872. február 10-én Pesten, a belvárosi plébániatemplomban feleségül vette Fáy Antal lányát, Fáy Gizellát. A párt Haynald Lajos eskette. Liszt Ferenc, Mihalovich Ödön, Jekelfalussy Lajos és Blaskovich Ernő voltak az esküvői tanúk. Az ifjú házaspár külföldre ment, először Párizsba, majd Londonba, végül 1878 őszén az Egyesült Államokban telepedett le véglegesen. Amerikai évei alatt is rendszeresen koncertezett. 1878. november 23-án New Yorkban, a New York-i Filharmonikusokkal, majd ez év decemberében a Fehér Házban az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Rutherford B. Hayes vendégeként játszott, de egy másik amerikai elnöknek, William McKinley-nek is vendége volt a Fehér Ház kabinetirodájában.

Továbbra is fáradhatatlanul utazott és koncertezett, 1886 és 1890 között Japánban, Kínában, Tasmániában, Új-Zélandon, Ceylonban, Madagaszkáron és Dél-Afrikában is. Az Egyesült Államokból már csak koncertutakra jött át Európába, így járt még egyszer Magyarországon is, 1891-ben. A halál egyik San Franciscó-i koncertjén, hegedülés közben érte 1898. május 15-én. Búcsúztatása 1898. május 29-én volt New Yorkban.

Reményi több kiváló hangszerrel rendelkezett, saját tulajdonú Stradivarin játszott. Nevét a zeneirodalomban általában Brahmsszal kapcsolatban említik, Brahms állítólag tőle vette át a Magyar táncok két dallamát. Kortársai játékában a technikai briliáns fölényen kívül kiemelték rendkívüli szenvedélyességét, impulzivitását, a The New Grove Dictionary of Music and Musicians Reményi világutazó művészi karakterét üstököshöz hasonlítja, mely hol felbukkan, hol eltűnik a nemzetközi művészi életből. Virtuozitásáról és személyiségéről így emlékezik barátja, a magyar zenei élet egyik kiváló krónikása, id. Ábrányi Kornél: „Hallása és tapintási érzéke fenomenális volt. Képes volt a hegedű mind a négy húrját széthangolni, s még tiszta kettősfogásokat is hozni ki rajta. Ebbéli ördöngösségével nemegyszer ejtette ámulatba a szakértő zenei köröket. Ritka zsenialitásáról nemegyszer hallottam a legnagyobb elismeréssel nyilatkozni olyan nagy tekintélyeket, mint Liszt, Wagner, Bülow, Rubinstein, Brahms, sőt magát a hegedűkirályt, Joachimot is. Hazafiassága s jótékony áldozatkészsége nem ismert határt. Száz- és százezreket rakott le az emberszeretet, a közművelődés s a hazafias célok oltárára.”

(Az írás korábban megjelent a Felvidék.ma portálon.)