Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Szeretettel

Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke

Rácz Éva
Rácz Éva

Megszületett, és volt, aki rögtön azt is mondta: kicsi és életképtelen. Ő, erről mit sem tudva, cseperedni és – mint minden élelmes poronty – rosszalkodni kezdett. Néha hagyták, néha fegyelmezték. Amikor eljött az ideje, megszólalt, amikor (és ameddig) a nagyok engedték szólni, mondhatott valamit. Végignézte a történelem változásait, élt és okosodott egy-két uralom alatt. Látta hogyan ünneplik a „Megéneklünk, Románia!” győzteseit, és szerette, ha magyarok is voltak köztük. Lelkesen tapsolt nekik, értette, hogy most így lehet, tehát így kell őrizni a magyarságot. Végezte a rábízott munkát legjobb tudása szerint. Ahogy az évek teltek, egyre bölcsebb lett, egyre több értéket és tudást szívott magába. S most, hogy átlépte a 70-es küszöböt, hajlott háta még mindig egyenes, tekintete éles, értékrendje biztos alapokon áll.

Társai fogyatkoztak az évek során. Testvér, közeli és távolabbi rokonok lassan elfogytak – de ő maradt. Ma a család nagy öregjének tekintik. De ez nem a korát, hanem sokkal inkább a tudását jelzi. Felnézhetnek rá, faggathatják a régmúltról. Ő pedig ma is – talán egyre jobban – örül, ha adhat valamit magából, s mindabból, ami felgyűlt benne az idők során: ismeretet, emlékeket.

Az előbbi sorok szólhatnak édesanyámról, nagyapákról, az Önök szüleiről – de éppúgy a most ünneplő Művelődésről. Nekem kicsit mindkettőről szólnak.

Voltak más lapok, amelyek korábban jöhettek létre, s voltak mások, amelyeknek ez csak később sikerült. Voltak rendszerek, amelyek akarták a létét, támogatták és népszerűsítették, s biztosan jöttek olyan idők, amikor szerették volna, ha nem lenne, nem hallana, nem írna, nem mondana.

70 év: ez már bizonyíték. Tanúságot tesz arról, hogy bármit is jelentsen a művelődés a különböző korokban (gondolom, legalább tízévente mindig mást jelent a fogalom), van egy lap, a – csupa nagybetűs – MŰVELŐDÉS, amelynek sikerült mindezt túlélnie.

Persze, egyszerűen csak túlélésről beszélni nem igazságos vele szemben. Aki kezébe veszi a mostani, pár éve ismét megújult külsejű lapot, látja, hogy ma is egybegyűjti a kor több szellemi vezetőjének gondolatait, a különböző vidékek és élethelyzetek krónikásait. S aki kezébe veszi a sok évvel ezelőttit, az tudja, hogy ma miért oly egyszerű ezt megtenni: mert van szilárd alap, amelyre ez a munka épülhetett. Ha meg lehetett jelentetni akkor, amikor nem volt papír a nyomtatáshoz, amikor nem volt szabad magyar neveket magyarul írni vagy mondani, amikor bűn volt Sütő Andrást olvasni, akkor ma már szinte csak ujjgyakorlat lehet a lap kiadása. Vagy inkább csak lenne, mert ma túl drága a papír, mindig túl kevés a támogatás, nem sokan olvassák Sütőt vagy mai kortársainkat, és talán még kevesebben hajlandók a közéletben részt venni, s még írni is róla.

Meggyőződésem: nem volt könnyű a csasztuska-korban magyar értékekről írni, s biztosan vannak olyan napok, amikor ma sem egyszerű. De büszke vagyok rá, hogy vannak olyan – hadd fogalmazzak így – megszállottak, akik életükből, ha kell, évtizedeket áldoznak arra, hogy ez a munka folytatódjon.

Nekem úgy adatott, hogy a lapot Szabó Zsolt tanáromtól kaptam kézbe először. Aztán – szintén az ő biztatására – közölhettem benne publicisztikát, majd riportot és könyvismertetőt is. S most hirtelen elgondolkodom, vajon a mai olvasók, sőt, szerkesztők közül ezeket hányan olvasták, s hányan emlékezhetnek rá. Akkori, napilapos életemnek ezek voltak a kiemelkedő pillanatai: mindegyik témájára ma is emlékszem. S néha arról álmodom, hogy jönnek a mai pörgésben is olyan nyugalmi pillanatok, amikor nem csak előveszem a lapot és beleolvasok, hanem még írok is bele publicisztikát, riportot vagy könyvismertetőt.

Kívánom, hogy a most felnövekvő fiatal újságírók is találjanak hozzá témát, amelyről szívesen írnának. S kívánom, hogy a mostani szerkesztőknek is legyen erejük a szerzőkből kicsalni azokat a művelődés-cseppeket, amelyekből összeáll a következő lapszám.

Mert mindig csak a következő a nehéz. A többi csak könnyű lehet, hiszen van már mögötte 70 év tapasztalat. Még legalább ugyanennyit kívánok a mai ünnepeltnek: a nagypapa-korú, de fiatalos, interneten is kacérkodó, örökifjú Művelődésnek!

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.

Dáné Tibor Kálmán

Az RMDSZ január 22-én, a Magyar Kultúra Napján immár hetedik alkalommal adott át Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A hagyományossá vált kitüntetéseket eddig három kategóriában: az irodalom, a képzőművészet és az előadó művészet terén kiemelkedőt alkotóknak ítélték oda. 

Dáné Tibor Kálmán

Jubileumi esztendőt tudhat maga mögött a Művelődés Az elmúlt év júliusában töltötte a 70. születésnapját a folyóirat. Emberi mértékkel mérve nem kevés idő. S ha arra gondolunk, hogy az 1989 karácsonyán kirobbant sajátos demokrácia hány romániai magyar sajtótermék agóniájának a kezdetét, aztán később a teljes kimúlását is jelentette, akkor elégedettek lehetünk, hogy lám-lám, folyóiratunknak sikerült átvészelnie a társadalmi „jobbra fordulás” nem könnyű időszakát. 

pozsony ferenc

Az elmúlással és a halál utáni léttel kapcsolatos képzetek, rítusok, tárgyak, objektumok, szimbólumok végül is egy‑egy kultúra mélyrétegéhez tartoznak. Az Erdélyben élő magyarok, románok, szászok, örmények, zsidók és cigányok sajátos magyarázatokat, válaszokat fogalmaztak meg az elmúlással és a túlvilági élettel kapcsolatban. 

Benkő Levente

Maga volt a varázslat. Az ember(i)ség huszadik századi történetének az a pillanata volt ez, amely joggal vált példává, mintává, egyfajta világítótoronnyá, irányjelzővé, ha úgy tetszik: mérföldkővé, amely után a kommunizmus dolgában Európa eme szegletében más időszámítás kezdődött. Egészen pontosan: visszaszámlálás.

Dáné Tibor Kálmán

„ ... mindig furcsa szorongás kapott el, amint átkeltem a Kárpátok karéján, vagy felszállt velem a repülő Kolozsvárról. S bár nagyon élveztem a nyaralás minden pillanatát, a feledhetetlen élményeket, a barátaim társaságát, de az a különös bizonytalan érzés kitartott mindaddig, amíg magam mögött nem tudtam újra Erdély felől a Kárpátok vonulatát, vagy meg nem hallottam a repülő kerekeinek surrogását, amint landolt a kolozsvári reptéren.”

Adorjáni Anna

Kissé csalódottak voltunk, amikor nem a négy napig tartó pezsgésről, a tanulás lehetőségéről és a gazdag zenei kínálatról, hanem a jó levegőről áradoztak. Időbe telt, amíg megértettük, miért volt a gyermekeknek igazuk: Mérában lélegzik a hagyomány. Él és éltet.

Rostás Péter István

Jelentéstartalmában, de főképp küllemében a ballagás az utóbbi két évtizedben jócskán odébb ballagott valahai mintájától: felturbósított-ultradizájnolt változatával azon igyekszik, hogy újra révbe érjen a tanoda–végzős–család határolta Bermuda-alakzatban

Pozsony Ferenc

A pünkösd mozgó ünnep, mely minden évben ötven nap után követi húsvétot. A keresztény egyház ezen a napon a szentlélek eljövetelét ünnepli. A szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel és harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. A szentlélek jelképeként a csíki falvakban ilyenkor a mise alatt fehér galambokat röpítettek szabadon a templomban.

Hegedüs Csilla

Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük.

Van valami sajátosan – és jó értelemben vett! – magyaros az 1848-49. évi magyar, szabadságharccá váló forradalom kirobbanása évfordulójának megünneplésében. Kétségtelen, azzal együtt, hogy mi, magyarok nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak másoknál, európai, de akár világviszonylatban is egyedülálló nemzetnek számítunk, ha egyébért nem, hát például az anyanyelvünk tekintetében mindenképpen. Abban is, ahogyan egymással marakodunk, de ez most nem tartozik ide.