Szeretettel

Megszületett, és volt, aki rögtön azt is mondta: kicsi és életképtelen. Ő, erről mit sem tudva, cseperedni és – mint minden élelmes poronty – rosszalkodni kezdett. Néha hagyták, néha fegyelmezték. Amikor eljött az ideje, megszólalt, amikor (és ameddig) a nagyok engedték szólni, mondhatott valamit. Végignézte a történelem változásait, élt és okosodott egy-két uralom alatt. Látta hogyan ünneplik a „Megéneklünk, Románia!” győzteseit, és szerette, ha magyarok is voltak köztük. Lelkesen tapsolt nekik, értette, hogy most így lehet, tehát így kell őrizni a magyarságot. Végezte a rábízott munkát legjobb tudása szerint. Ahogy az évek teltek, egyre bölcsebb lett, egyre több értéket és tudást szívott magába. S most, hogy átlépte a 70-es küszöböt, hajlott háta még mindig egyenes, tekintete éles, értékrendje biztos alapokon áll.

Társai fogyatkoztak az évek során. Testvér, közeli és távolabbi rokonok lassan elfogytak – de ő maradt. Ma a család nagy öregjének tekintik. De ez nem a korát, hanem sokkal inkább a tudását jelzi. Felnézhetnek rá, faggathatják a régmúltról. Ő pedig ma is – talán egyre jobban – örül, ha adhat valamit magából, s mindabból, ami felgyűlt benne az idők során: ismeretet, emlékeket.

Az előbbi sorok szólhatnak édesanyámról, nagyapákról, az Önök szüleiről – de éppúgy a most ünneplő Művelődésről. Nekem kicsit mindkettőről szólnak.

Voltak más lapok, amelyek korábban jöhettek létre, s voltak mások, amelyeknek ez csak később sikerült. Voltak rendszerek, amelyek akarták a létét, támogatták és népszerűsítették, s biztosan jöttek olyan idők, amikor szerették volna, ha nem lenne, nem hallana, nem írna, nem mondana.

70 év: ez már bizonyíték. Tanúságot tesz arról, hogy bármit is jelentsen a művelődés a különböző korokban (gondolom, legalább tízévente mindig mást jelent a fogalom), van egy lap, a – csupa nagybetűs – MŰVELŐDÉS, amelynek sikerült mindezt túlélnie.

Persze, egyszerűen csak túlélésről beszélni nem igazságos vele szemben. Aki kezébe veszi a mostani, pár éve ismét megújult külsejű lapot, látja, hogy ma is egybegyűjti a kor több szellemi vezetőjének gondolatait, a különböző vidékek és élethelyzetek krónikásait. S aki kezébe veszi a sok évvel ezelőttit, az tudja, hogy ma miért oly egyszerű ezt megtenni: mert van szilárd alap, amelyre ez a munka épülhetett. Ha meg lehetett jelentetni akkor, amikor nem volt papír a nyomtatáshoz, amikor nem volt szabad magyar neveket magyarul írni vagy mondani, amikor bűn volt Sütő Andrást olvasni, akkor ma már szinte csak ujjgyakorlat lehet a lap kiadása. Vagy inkább csak lenne, mert ma túl drága a papír, mindig túl kevés a támogatás, nem sokan olvassák Sütőt vagy mai kortársainkat, és talán még kevesebben hajlandók a közéletben részt venni, s még írni is róla.

Meggyőződésem: nem volt könnyű a csasztuska-korban magyar értékekről írni, s biztosan vannak olyan napok, amikor ma sem egyszerű. De büszke vagyok rá, hogy vannak olyan – hadd fogalmazzak így – megszállottak, akik életükből, ha kell, évtizedeket áldoznak arra, hogy ez a munka folytatódjon.

Nekem úgy adatott, hogy a lapot Szabó Zsolt tanáromtól kaptam kézbe először. Aztán – szintén az ő biztatására – közölhettem benne publicisztikát, majd riportot és könyvismertetőt is. S most hirtelen elgondolkodom, vajon a mai olvasók, sőt, szerkesztők közül ezeket hányan olvasták, s hányan emlékezhetnek rá. Akkori, napilapos életemnek ezek voltak a kiemelkedő pillanatai: mindegyik témájára ma is emlékszem. S néha arról álmodom, hogy jönnek a mai pörgésben is olyan nyugalmi pillanatok, amikor nem csak előveszem a lapot és beleolvasok, hanem még írok is bele publicisztikát, riportot vagy könyvismertetőt.

Kívánom, hogy a most felnövekvő fiatal újságírók is találjanak hozzá témát, amelyről szívesen írnának. S kívánom, hogy a mostani szerkesztőknek is legyen erejük a szerzőkből kicsalni azokat a művelődés-cseppeket, amelyekből összeáll a következő lapszám.

Mert mindig csak a következő a nehéz. A többi csak könnyű lehet, hiszen van már mögötte 70 év tapasztalat. Még legalább ugyanennyit kívánok a mai ünnepeltnek: a nagypapa-korú, de fiatalos, interneten is kacérkodó, örökifjú Művelődésnek!