Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Százhetven év után

Van valami sajátosan – és jó értelemben vett! – magyaros az 1848-49. évi magyar, szabadságharccá váló forradalom kirobbanása évfordulójának megünneplésében. Kétségtelen, azzal együtt, hogy mi, magyarok nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak másoknál, európai, de akár világviszonylatban is egyedülálló nemzetnek számítunk, ha egyébért nem, hát például az anyanyelvünk tekintetében mindenképpen. Abban is, ahogyan egymással marakodunk, de ez most nem tartozik ide. És alighanem abban a tekintetben is hungarikumok vagyunk, ahogyan nemzeti ünnepeinkhez, ahhoz a háromhoz ragaszkodunk.


Benkő Levente

A mi esetünkben nem áll fenn, legalábbis egyelőre nem, és reményeim szerint nem is fordul majd elő az, ami a franciáknál. Hogy tudniillik náluk olyan évtizede kemény vita volt arról: túl sok a történelmi jellegű, illetve kötődésű ünnepek és megemlékezések száma. Na jó, akkoriban frankhonban volt idő ilyesmire, mert még nem – és másutt sem – okozott ekkora fejtörést a manapság egész Európa homlokát összeráncoló és a hírcsatornák tekintélyes részében majd’ minden témát háttérbe szorító migránsáradat. De ez utóbbi sem tartozik ide, úgyhogy félre minden aktuálpolitikai vonatkozást, és maradjunk a franciák évtizeddel korábbi bajánál. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, csak jelzem: akkor André Kaspi francia történész arról értekezett – nem kis vitát gerjesztve –, hogy csökkenteni kéne az akkori tizenkettő helyett háromra a nemzeti ünnepek számát. A francia történelem győzelmesnek tartott három mozzanatát: az 1789. július 14-én kirobbant forradalom évfordulóját, az első világháború végének napját, azaz november 11-ét, valamint a második világégés európai befejezésének időpontját, vagyis május 8-át javasolta évenként megünnepelni a jeles historikus.

Az eseményekben nem kevésbé gazdag történelmünkből mi, magyarok is hárommal, azaz két nemzeti és egy nemzeti-állami ünneppel számolunk. Itt sem mennék bele részletekbe, hiszen közismert, hogy mit jelöl-jelent számunkra március 15-e, augusztus 20-a és október 23-a. A háromból egy, vagyis augusztus 20-a, első királyunk, Szent István, egyben az alkotmányos magyar állam megalapításának évfordulója, a másik kettő pedig ugyancsak kiemelkedő történelmi események – az 1848-49-es, illetve az 1956-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának – jeles napja. Utóbbiak akkor is ünnepnapok, ha mindkét történet esetében az elnyomók katonailag viszonylag gyorsan felülkerekedtek a szabadságra vágyó nemzeten; sőt, éppen azért jelesek, mert mindkettő esetében egy-egy velejéig romlott, idejétmúlt, embertelen, durva, elnyomó, ráadásul nemzetellenes rendszerrel szembeni – akkor vérbe fojtott, de mint utólag bebizonyosodott: eszméjében győztes – ébredés, lázadás, felkelés pillanatát örökítik meg. A franciák július 14-éje is ezekhez hasonló alapokon nyugszik, illetve pontosabban: mindkét forradalmunk gyökerei a francia július 14-ében (is) keresendők.

Nem véletlen tehát, hogy százhetven évvel ezelőtti eleink legelső évfordulóján, már 1849-ben megünnepelték a kor szokásai szerint március 15-ét. Hiszen az európai Népek Tavasza, s ezen belül a magyar negyvennyolc nem volt más, mint az imént említett abszolutista, úrbéri rendszerrel való szakításra, más szóval a gyökeres rendszerváltásra tett kísérlet. Jóleső érzés tudni, hogy bár a szabadságharcot, amint mondtam: hadászatilag legyőzték ugyan, de a gyökeres változásokat elindító, 1848. tavaszi, vértelen pesti forradalmat soha. Ami (későbbi) beérésében megszűntette az ország társadalmi, gazdasági, kulturális, tehát szellemi fejlődését is visszavető, ráadásul mély társadalmi ellentéteket gerjesztő feudális berendezkedést. Alighanem itt, ebben (is) keresendő az a ragaszkodás, az az érzelmi társulás, amely a magyarságot világviszonylatban egyedülálló módon köti negyvennyolchoz. És 1956-hoz.

Én abban látom e ragaszkodás lényegét, hogy – bár Európa és a világ egyetlen népénél és nemzeténél sem vagyunk sem nagyszerűbbek, sem jobbak, de gyámoltalanabbak és rosszabbak sem – őrizzük meg őket. A napokat és azokat is, akik ezeket jelesekké tették. És azokat az értékeket, azt a szélesebb értelemben vett magyar kulturális örökséget is, amely éppen a kezdeményezésük nyomán kibontakozó rendszerváltás nyomán teljesedett/-dik ki. Igen óvatos és nagyon enyhe aktuálpolitikai vonatkozást sem mellőző megfogalmazással élve: a jelek szerint ebben egy kicsit mégiscsak többek vagyunk az önfeladás igen veszélyes útjára lépő nyugatnál. Talán a derék frankoknál is.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Adorjáni Anna

Kissé csalódottak voltunk, amikor nem a négy napig tartó pezsgésről, a tanulás lehetőségéről és a gazdag zenei kínálatról, hanem a jó levegőről áradoztak. Időbe telt, amíg megértettük, miért volt a gyermekeknek igazuk: Mérában lélegzik a hagyomány. Él és éltet.

Rácz Éva

Kívánom, hogy a most felnövekvő fiatal újságírók is találjanak hozzá témát, amelyről szívesen írnának. S kívánom, hogy a mostani szerkesztőknek is legyen erejük a szerzőkből kicsalni azokat a művelődés-cseppeket, amelyekből összeáll a következő lapszám.

Rostás Péter István

Jelentéstartalmában, de főképp küllemében a ballagás az utóbbi két évtizedben jócskán odébb ballagott valahai mintájától: felturbósított-ultradizájnolt változatával azon igyekszik, hogy újra révbe érjen a tanoda–végzős–család határolta Bermuda-alakzatban

Pozsony Ferenc

A pünkösd mozgó ünnep, mely minden évben ötven nap után követi húsvétot. A keresztény egyház ezen a napon a szentlélek eljövetelét ünnepli. A szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel és harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. A szentlélek jelképeként a csíki falvakban ilyenkor a mise alatt fehér galambokat röpítettek szabadon a templomban.

Hegedüs Csilla

Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük.

Lakatos Artur

(...) a jogokat tárgyaló pontok nem teljesülése nem feltétlenül a gyűlés résztvevőinek a hibájából vagy mulasztásából történt, mivel a bukaresti törvényhozást a gyulafehérvári határozat jogi szempontból nem kötelezte.

Dáné Tibor Kálmán

Miközben az Európai Unió politikai elitje egyre jobban törekszik kontinensünk közösségeinek a társadalmi-gazdasági szabványosítására, általánosságban a globalizációra, addig a vallási és nemzeti identitások egyre karakteresebben követelnek maguknak érvényesülést földrészünkön. 

Dáné Tibor Kálmán

(...) a 2018. esztendőt jubileumi évnek fogjuk tekinteni, azonban nem végeláthatatlan ünnepléssel, hanem igyekszünk majd a lap hasábjain egy-egy írásban felidézni a folyóirat mindenkori kulturális közösségteremtő erejét. 

Gergely Zoltán

 A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a gyermekek zenei műveltségét.

Reményik Sándor

A wormsi birodalmi gyűlés  400 éves fordulójára 

Virág Erzsébet

Nem véletlenül kölcsönöztem Móra Ferenc szívszorítóan érzelmes, kedves írásának címét, így a régi iskolakezdésekre emlékezve az általa átéltekhez hasonló élmények is eszembe jutottak. De talán kezdjem az elején.

Hadnagy Jolán

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.”

Dimény-Haszmann Árpád

Nyugodjon meg minden kishitű, igenis olvas a 21. század embere, nem vált barbárrá, sőt merészen állítom, bár az olvasási módszerei változtak, a lehetőségek bővültek, úgy gondolom, az internetezés, számítógépezés, televíziózás ellenére is többet olvasnak, mint mondjuk, a boldog békeidőkben. 

Adorjáni Mária

Hogyan válhat a diákok szocio-emocionális fejlesztése, az önállóságra nevelés, a vállalkozó szellem támogatása, a felfedezés öröme időben és térben elszigetelt jelenségből a közoktatás állandó elsőbbségévé a gyakorlatban is? 

Újvári Mária

Igen, olvasnak a 14–18 éves fiatalok. Kevesebbet ugyan, mint szüleik, nagyszüleik, de olvasnak.