Napsugár-köszöntő

Nagyanyám ugyancsak szerény könyvtárának volt egy nagy becsben tartott és féltve őrzött kötete. Az egykori gyermeklapnak, a Benedek Elek és Pósa Lajos szerkesztette Az Én Újságomnak egyik múlt század eleji évfolyama, bekötve. Nagyanyám időnként levette a polcról, felolvasott belőle nekünk, unokáknak egy-két mesét, vagy rövid történetet, majd szőtte az emlékezés fonalát arról, hogy hajdanában mekkora izgalommal várta ezt a vasárnap megjelenő gyermeklapot. És nemcsak ő, hanem sok-sok más nagyon fiatal olvasó is, hisz abban az időben, az egyre szaporodó sajtótermékek között ez volt az első, amelyik nekik, gyermekeknek szólt, ami csak az ő újságjuk volt.

Dáné Tibor Kálmán

Már kezdtem hátulgombolós lenni, amikor hatvan évvel ezelőtt, 1957 januárjában, Kolozsváron, megjelent a Napsugár gyermeklapunk. Nagyanyám rögtön megrendelte nekünk, unokáknak ezt a havonta jelentkező kiadványt, az év végére az első évfolyamot beköttette, s karácsonyra a gyermekszoba könyvespolcára tette. Aztán amíg számunkra, mármint az unokák számára, tartottak a Napsugaras évek, addig nagyanyám jóvoltából gyarapodtak gyermeklapunk beköttetett évfolyamai a szobánk könyvespolcán. A megjelenés utáni években még silabizálni sem tudtam a betűket, így hol nagyanyámat, hol szüleimet, hol pedig a már iskolás nővéremet nyaggattam, hogy olvassanak nekem a lapból. Nos, a Napsugár hamar belopta magát az életembe, vártam megjelenését a postaládánkban, az én újságom lett, s mi tagadás, a gyermeklapunknak is sokat köszönhetek, hogy elég hamar megtanultam olvasni. A Napsugár jóvoltából életre szóló barátságot kötöttem olyan halhatatlan mesehősökkel, mint Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek, vagy Rongy Elek. Halhatatlanok, hisz örömmel tapasztalom, hogy alakjuk most is feltűnik valamelyik magyar gyermeklapban, könyvben, vagy éppen bábszínházban. Gyermekeim – akik ma már unokáimat nevelik – számára is kijutott a folyóirat felejthetetlen hőseinek barátságából. A naiv, de gézengúz Fülöpke, vagy Csipike – a nagyon szeretett, de olykor hol gonosz, hol pedig óriás, de valójában mindig jóságos – törpe, ma is szembejön velük, velem és természetesen unokáimmal, egy-egy újrakiadásban: folyóiratban, könyvben, vagy éppen mesehősként, valamelyik bábjátékban.

Persze ne tévesszünk szem elől egy dolgot: az akkori Napsugár a kommunista hatalomnak az ifjúság számára „ideológiai nevelést” adó folyóirata is volt. Öntudatos pionírokkal, egykori kommunista hősökkel, kollektív gazdaságokban keményen dolgozó falusiakkal, szocializmust építő munkásokkal is találkozhattunk a lap hasábjain megjelenő versekben, vagy éppen „mesés” történetekben. Szóval meg kellett adni a császárnak, ami a császáré, annak érdekében, hogy a hazai ifjúsági irodalmunk gyermeklelkeket egészségesen formáló alkotásai is megjelenhessenek. Hisz ne feledjük, az erdélyi magyar (ifjúsági) irodalmunk kiválóságai írtak a lapba, vagy éppen szerkesztették is: Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Marton Lili, Méhes György, Bajor Andor, Lászlóffy Aladár (és ezzel még nem teljes a névsor), vagy a gyermeki fantáziát nagyon jól ismerő, a lap grafikai kivitelezését évtizedeken keresztül meghatározó Soó Zöld Margit.

Amikor aztán 1989 karácsonyán nálunk is „kitört a demokrácia”, majd számtalan magyar nyelvű folyóiratunk megszűnt, a Napsugár átvészelte a nagy változást, és ma a legnagyobb példányszámban megjelenő hazai magyar nyelvű sajtótermékünk. A mai gazdasági követelményeknek megfelelő lapszervezéssel – modern kifejezéssel élve menedzsmenttel – független, önálló és önfenntartó vállalkozásként működik a szerkesztőség. Nem csoda, hisz a legfiatalabb nemzedék fantáziáját megmozgató, remek grafikai kivitelezéssel jelenik meg, valamint a hazai írók, költők legkiválóbbjai gyarapítják és alakítják a lap hasábjain a kortárs gyermekirodalmat.

Elnézést kérek az olvasóktól, érintettektől azért, hogy ez a születésnapi Napsugár-köszöntőm kissé személyes élménybeszámolóra is sikeredett, és hogy írásomban főleg a lap történetének régmúltjából merítettem, kevesebbet szóltam a kiadvány nagyon termékeny jelenéről. (Meg sem említettem például a Napsugár „kisöccsét”, a Szivárványt.) De mentségemre szolgáljon, hogy amíg írtam, egy kicsit nosztalgiázhattam a saját napsugaras éveimről.

Szóval Isten éltessen, Napsugár, s kívánom neked, hogy újabb hatvan év múltával, a Művelődés folyóirat akkori főszerkesztője hasonlóképpen köszöntsön születésnapodon.

Hozzászólások

Tóthfalussy-Ve… (nem ellenőrzött) küldte be 2022. 02. 10., cs – 10:25 időpontban

Permalink

Kimaradtam a Napsugaras évekből, csak a Piornir korszakban volt részem, de szívesen megfordultam a szerkesztőségben, nemcsak amiatt, mert neves irók és szerkesztők voltak ismerőseim, barátaim, hanem értékeltem Farkas János akkori főszekesztő áldozatkész munkáját, mindazt amit a lap fennmaradásáért tett és azt, ahogy maga köré gyújtötte az akkori kolozsvári írók színe javát: (Bajor Andor, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Bálint Tibor, Marton Lil. Méhes György, és a képzőművész Soó Zöld Margit), és megteremtette számukra az alkotás légkörét és lehetőségét. Mindnikük szemlyes ismerősöm volt.  Nem hiszem, hogy volt még egy magyar lap, amelyik ilyen rangos írói közöséggel dicskedhetett volna. Jó volt a hangulat a szerkesztőségben, kellemes volt meginni néha egy kávét és elbeszélgetni közös dolgainkról.

Új hozzászólás