Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Múzeum születik


Németh Júlia

Amikor a rendszerváltást követő években Jakobovits Miklós festőművész, az 1994-ben újjáalakult Barabás Miklós Céh alelnöke, majd 1997-től elnöke felvetette egy erdélyi magyar kortárs művészeti múzeum létrehozásának gondolatát, s annak fölöttébb szükséges voltáról igyekezett apáczais lendülettel meggyőzni társait, sokan javíthatatlan álmodozónak tartották. Az etnikai alapon szerveződött, kóskárolyi, bánffymiklósi, szolnaysándori hagyományokon nyugvó, Kolozsvár központú céh ugyanis még bemutatkozó kiállítását sem tarthatta meg az őt megillető helyen, a Bánffy-palotában. A hatalmi tiltás egyértelmű volt, sőt a barokk palotában székelő Kolozsvári Művészeti Múzeum vezetősége mindössze a puszta szándék miatt is megrovásban részesült.

Hogyan is lehetne szó akkor egy önálló magyar intézmény létrehozásáról?

A gondolat azonban befészkelte magát a szívekbe, a lelkekbe, s a Barabás Miklós Céh mellett csírájában jelen volt a csíkszeredai KOKEM, a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a sepsiszentgyörgyi Etna Alapítvány tevékenységében is, és lassan, de biztosan terjedt Erdély-szerte. A hamu alatt parázsló tűz pedig egyszer csak lángra lobbant. Mégpedig ott, ahol levegőhöz jutott. A funári Kolozsváron belefojtották a lelket, Sepsiszentgyörgy viszont életre keltette. A Vargha Mihály szobrászművész vezette Székely Nemzeti Múzeum szimbolikusan, de gyakorlatilag is szélesre tárta kapuit a gondolat és annak megvalósítása előtt. Tehette, hiszen a megyei és a városi vezetőség részéről maximális támogatásra lelt.

És hosszú évek után, 2012 szeptemberében a Kós Károly tervezte és Bánffy Miklós színes ablaküvegeivel pompázó intézmény – a véletlen néha fölöttébb találó egybeeséseket is teremt – legfiatalabb belső osztályaként létrejött az Erdélyi Művészeti Központ, az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK). Azzal a céllal és hovatovább elodázhatatlan nemes feladattal, hogy elsősorban a magyar vonatkozásokra összpontosítva feltérképezze, összegyűjtse, feldolgozza, kutathatóvá tegye, és kiállításokon is bemutassa az 1945 utáni reprezentatív erdélyi képzőművészeti anyagot, műveket és életműveket.

Tevékenységét a Vargha Mihály elnökletével működő, neves székelyföldi, kolozsvári, partiumi szakemberekből álló kuratórium irányítja olyan összerdélyi program keretében, amely ha teljes mértékben nem is, de valamelyest gátat szabhat a feledésnek, a hagyatékok elkallódásának, szétszóródásának, értékeink folyamatos Nyugatra vándorlásának, hozzá nem értő műkereskedők kénye-kedve szerinti árucikké degradálódásának.

Jakobovits Miklós már nagybetegen, de még megérte merész álma megvalósulásának első, konkrét jeleit. De amint arra Vargha Mihály is utalt, a végső cél az önálló gyűjtőkörű, külön épülettel rendelkező múzeum létrehozása, amihez Sepsiszentgyörgyön adottak ugyan a feltételek, megvalósulásához azonban az anyagiakon kívül idő is szükségeltetik. A városvezetés egyelőre a volt postaépületben biztosított teret az EMŰK-nek, az ünnepélyes székházavató idén május 24-én volt. Az EMŰK létrejöttének jogi procedúrái is megtörténtek, pillanatnyilag a sepsiszentgyörgyi városháza irodájaként működik Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész irányításával.

Az adminisztratív, hivatali munka, valamint a színfalak mögött zajló számbavétel, tudományos osztályozás mellett az EMŰK eddigi, kétéves tevékenysége leglátványosabb pillanatainak a helyi és régióbeli tárlatok bizonyultak. Ezeken a Gyárfás Jenő képtári anyagon kívül bemutatták a Stuttgartból, Budapestről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról adományként kapott műtárgyakat, többek között Baász Imre, Balázs Péter, Benczédi Sándor, Cseh Gusztáv, Gazdáné Olosz Ella, Gergely István, Gy. Szabó Béla, Jakobovits Miklós, Jecza Péter, Kós András, Lövith Egon, Mattis Teutsch János, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Nagy Albert, Nagy Imre, Pallos Sch. Jutta, Plugor Sándor, Román Viktor, Sükösd Ferenc, Szolnay Sándor, Tóth László, Varga Nándor Lajos, Vetró Artúr munkáit.

Az eddigi eredmények alapján pedig elmondhatjuk: az EMŰK létrejöttével az 1945-től napjainkig terjedő időszak talán legjelentősebb erdélyi művészeti szerveződésének lehetünk szemtanúi: műkincseink méltó otthonra lelnek. Múzeum születik.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.