Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Könyv és gyertya

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg. A kommunista diktatúra befejezettnek hitt időszakának első olyan megmozdulása volt ez, amelyen úgy zártuk össze sorainkat, mint talán még soha, s azóta sem nagyon, és egymás kezének szorítása, az apró gyertyalángok, a magunkhoz ölelt legkedvesebb könyvek melege soha el nem felejthetően ölelt egybe mindahányunkat. Kifejeztük ezzel egyszersmind azt is, hogy a könyv életünk nélkülözhetetlen tartozéka, mert ismeretet, tudást, lelki-szellemi táplálékot nyújt, s a gyertyaláng a meleg mellett fényt is ád.




Benkő Levente

Igaz, hogy egy könyvből nem tudható meg minden, amit a világról tudni érdemes, de kettőből már kétségtelenül több, háromból annyival is több, könyvtárnyiból, de legalább ölnyiből pedig már egészen nagy valószínűséggel kerek(ebb) és egész(ebb) lesz a világ. S ugyanígy igaz, hogy egy kis gyertyaláng még nem elég, hogy melegedni tudnának az emberek, de minden kétséget kizáróan egyetlenegy ilyen parányi fénynél is el lehet már igazodni, ha mély a sötétség, s mint tudjuk, több ilyen apró fénnyel akár palotákat is ki és be lehet világítani. Azt is tudjuk, hogy a bolsevik internacionalizmus s a megvadult, sovén nacionálkommunizmus emlőin nevelkedett hatalmasságok képtelenek voltak felfogni ezt a másságigényt, ezt az elemi emberi követelményt. Mármint az anyanyelvű szellemi táplálék és tudásszerzés iránti alapvető emberi igényt és jogot. És azt is tudjuk, hogy az azóta eltelt három évtized alatt efféle dolgaink miként, merre és hogyan alakultak, de itt és most nem erről akarok szólani. A lényeg, hogy ezen a néma tüntetésen az történt – kicsiben – velünk, ami úgy összességében a magyarsággal 1956 késő őszén: visszataláltunk saját kultúránkhoz. És ami ama ötvenhatot értő más nemzetiségű testvéreinkkel is történt: visszatérhettek az egyenes gerinchez. Erkölcsi, emberi vonatkozásban, természetesen. Már aki akart.

No, de itt és most például arról akarok szólani, hogy az azóta eltelt harminc esztendők alatt az ismeretek, a tudás megszerzésének eszközei és ezzel együtt lehetőségei korábban nem remélt s nem képzelt tárházzal bővültek ki. Ma már pillanatok alatt, néhány egérkattintással elérhetők olyan adalékok és részletek, amelyek megszerzéséhez vagy ellenőrzéséhez korábban könyveket, de legalább -fejezeteket kellett fellapozni. S ha az éppen szükséges könyv nem volt meg a családi könyvtárban, akkor fel kellett hívni valakit, egy barátot, egy ismerőst, egy tanárt, egy, az éppen búvárolt kérdésben esetleg járatos valakit, hogy nem tudna-e segíteni. Vagy be kellett menni a városi, esetenként a megyei tékába, s ha ott sem volt szerencse, akkor jöhettek a dokumentációs könyvtárak. A műszaki kelléktár s ezzel együtt a világhálós távközlési galaxis oda fejlődött, hogy például ma már a közelmúlt vagy/és a régebbi múlt kiadványritkaságai, de esetenként levéltári forrásai, vagy/és ezek alapján összeállított digitális adattárak is tanulmányozhatók akár otthonról, a saját kuckónkból is. S arról is szeretnék szólni, hogy a mostani, kitágult világban ma már szinte bármilyen nyelven bármilyen olvasni- vagy búvárolnivaló, szinte bármilyen kultúra első kézből elérhető, egyszóval csak az nem él a mai lehetőségekkel, aki nem akar. Más kérdés, hogy ki-ki hogyan tud és akar-e egyáltalán válogatni, meg tudja-e, és egyáltalán meg akarja-e szűrni az emberiségre rázúduló iszonyatos információmennyiséget.

De ama emlékezetes néma tüntetés óta azért néhány dolog mégsem változott. A bolsevik internacionalizmus s a megvadult sovén nacionálkommunizmus emlőin nevelkedett, s a jelek szerint örökletes betegségként terjedő gondolkodásmód csak más csomagolást kapott, és köszöni szépen, él tovább, miközben ugyanolyan képtelen felfogni azt a másságigényt, ami elemi emberi követelmény. És jog. És egyáltalán. De tényleg nem erről akarok szólani. Hanem arról, hogy a Gutenberg galaxisban született mindenkori könyv, s az a parányi világítóeszköz kivívta, pontosabban tartja és megerősítette örökérvényű jogállását. Mert ha elveszik a villanyt, ha a világűrben keringő, információ-milliókat továbbító műholdaknak valami baja esnék, ha a számítógépünk vagy az adattároló külső merevlemezünk lerohad, ha a telefonunk vagy a laptopunk is lemerül, ott van a könyv. És a gyertya. Meggyőződésem, hogy ez sok harminc esztendők múlva is így marad.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk.