Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Ki asszonya a „Mi Asszonyunk”?

Az idei húsvétot nemcsak Nagycsütörtök és Nagypéntek, de Nagyhétfő is megelőzte… Lélegzetvisszafojtva hallgatták és nézték világszerte a közel 400 tűzoltó viaskodását a lángokkal, hogy megmentsék a világ egyik legismertebb épületét, templomát, turisztikai látványosságát: más és más jelentőséggel bír Párizsban a Szajna Île de la Cité nevű szigetecskéjén közel nyolcszázötven éve épült Notre-Dame-katedrális.

A francia hatóságok még tűzoltás közben igyekeztek megnevezni a katasztrófa okát, sietve megelőzni a találgatásokat, gyanúsítgatásokat, miszerint más vallású bevándorlók bosszújából csaphattak fel a lángok. Az amúgy is zaklatott, naponta sárga mellényben tüntető/zavargó francia közvéleménynek most nincs szüksége többletfeszültségekre…


Péter István

A valóban hajó nagyságú, ám öt hajójával mégis világszerte páratlan ikertornyos hajlék egyszerre mintegy 6000 hívőnek képes helyet adni Isten színe előtt, Krisztus keresztje alatt, Mária közelében.

A szemtanúk is összeroskadtak, amikor a fő- és a kereszthajó képzeletbeli metszéspontján ágaskodó „huszártorony” közel száz méter szédítő magasságából a lángok martalékaként beleroskadt a boltívek ölelésébe. Vele együtt omlott a katedrális kúp alakú tornya. Az egykoron közel ezerötszáz tölgyfából készült tetőszerkezet kétharmada megsemmisült.

Majdnem kétszáz évig épült: alapkövét III. Sándor pápa 1163-ban fektette le, de csak 1345-ben sikerült felszentelni. Már menet közben korrigálni kellett a tervet, mert a „karcsú asszonynak” megálmodott épület hatalmas méretű kövekből összerakott gótikus falait a világon először alkalmazott módon támfalakkal kellett megerősíteni, hogy megtarthassák a rájuk nehezedő súlyt.

Faragott kőcsipkéi, akár a vert csipke: leheletkönnyűek. Homlokzatát faragott alakokkal díszített oszlopsor emelte ki, színes rózsaablaka tízméteres, a díszes ólomüvegeken beszűrődő napsugarak csodálatos fényben fürdették meg a templom belsejét. Orgonája – a Le grand Orgue – méretében, hangzásában egyaránt lenyűgöző. Már 1730-ban úgy érezték, hogy a hatalmas belső térnek nagyobb „tüdőre” van szüksége, így XVI. Lajos utasítására ötmanuálosra bővítették, és 46 regiszteren közel 7800 síppal szólaltatta meg az isteni zenét. Nem véletlenül tekintették a világ egyik legjobb hangszerének. A templom mérete, fénye, zengése, csillogása az egyház diadaláról tett vallomást. Tanúja volt őszinte hitnek és tagadásnak, hűségnek és árulásnak, szeretetnek és gyűlöletnek, háborúnak és békének. A reformáció idején Franciaországban a kálvini teológiával együtt terjedt a feszültség a protestánsok és katolikusok között. 1570-ben a saintgermaini szerződésben a hugenották először „visszavonhatatlan” engedményeket kaptak. Az anyakirályné
a felek békítésének jegyében leányát, Valois Margitot feleségül adta Henri de Bourbonhoz, ám a „Mi Asszonyunk” templomában tartott esküvőn jeles katolikus és protestáns személyiségek összegyűltére sem jelent meg a vőlegény a római katolikus szertartáson 1572. augusztus 18-án. Látnia kellett a két nappal később a „Szent Bertalan éji mészárlás” hugenotta áldozatait, menekültjeit. Igaz, hogy csak tanúként, mert az öldökléshez a jelet a Saint-Germain-l’ Auxerrois-templom harangja adta meg.

Hallhatta 1593-ban IV. (Bourbon) Henrik híressé vált mondatát – „Párizs megér egy misét” –, amikor uralmát csak akkor ismerte el a pápa, ha katolikus hitre tér. Megérte azt is, amikor a hitgyakorlatában protestáns király kiadta a széleskörű vallásszabadságot hirdető nantes-i ediktumot, ám „Mi Asszonyunk” megmaradt katolikus szertartású helynek, mert Párizsban továbbra is tilos volt protestáns istentiszteletet tartani.

A későbbi korok okozta sebek miatt többször szorult felújításra. Nem annyira a kövekben esett sérülések voltak a mélyebbek – amikor például az 1789-es francia forradalom idején a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jegyében „felvilágosuló tömeg” megrongálta a művészi szobrokat, legtöbbnek összetörve a fejét –, hanem sokkal kártékonyabb esemény volt, amikor az 1792. szeptemberi mészárlások idején a papságot végezték ki, űzték szanaszét a tomboló szabadság jegyében. Hamarosan új rendeltetéssel ruházták fel: az „Ész Temploma” nevet kapta 1793 novemberében, mint az újonnan bevezetett ateista „Értelem/ráció kultusz” fellegvára. Lerombolták régi oltárait, és helyükbe a „Szabadság”-nak emeltek oltárt, majd az „egyenlőség hamvain” koronáztak benne császárt is 1804. december 2-án I. Napóleon személyében. Végül a rombolás fölött győzött a józan ész, és 1845–1878-ig eredeti állapotába visszaállították.

A tűzesetkor az elvilágiasodás következtében megfogyatkozott hívek csoportja imával kísérte a tűzoltók munkáját. A csak műemlékként rátekintők a pótolhatatlan muzeális értékek megsemmisülés miatt gyászoltak. Milliomosok nyitották meg látványosan a zsebüket, Európa polgárai, kormányok, önkormányzatok ajánlottak fel kisebb-nagyobb összeget az újjáépítéshez.

Macron elnök határidőt szabott: öt éven belül vissza kell állítani a felújítási munkálatok alatt levő katedrálist. Egy híres francia építész szerint technikailag lehetetlen. A szükséges faanyag meglenne, de a szakszerű szárítás nem egyszerű: a faanyag évente egy centimétert száradhat, így például a 60 centi vastag gerendáknak hatvan évig kellene száradni, hogy megfelelők legyenek.

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Lehet, hogy a fejlett civilizáció és technológia korában sem könnyű templomot építeni?

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.