Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A szórvány kultúrának (is) háza vagyon

A szórvány kérdésnek számtalan vetülete van. Meg lehet közelíteni ezt az ugyancsak sajátságos Kárpát-medencei magyar problémát demográfiai, nemzetstratégiai, nyelvészeti, kulturális, szociális és ki tudja még hány szempont szerint.


Dáné Tibor Kálmán

Mint ismeretes, Erdélyben a magyar közösségeink szórványosodása nem újkeletű. Már a 19. században komoly problémaként kezelte a hazai magyar politikai és társadalmi elit. Gondoljunk csak az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre, az EMKE-re, melynek megalakulása 1885-ben Kolozsváron főleg abból a célból történt, hogy intézményesítse és fellendítse az erdélyi szórványközösségek kulturális életét. Ennek a folyamatnak akkor talán legjelentősebb intézménye az EMKE által 1892-ben Algyógyon létrehozott Székely Gazdasági Iskola volt, mely rövid időn belül jelentős demográfiai változást és gazdasági erősödést hozott az egykori Hunyad Vármegyében az ugyancsak szórványosodó magyar közösség javára.

Az elmúlt huszonöt év történelme is ezt igazolja. Hisz a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, a szamosújvári Téka Alapítvány, a Böjte Csaba atya által irányított Szent Ferenc Alapítvány, vagy akár a moldovai csángó gyermekek magyar nyelvre tanításának megszervezése és számtalan más példa is bizonyítja, hogy a magyar közösségeink által egyházi vagy civil kezdeményezéssel létrehozott szórvány kulturális intézmények mentőövei lehetnek a hazai magyar társadalmunknak, és számtalan gyermeket (esetenként családokat is), téríthetnek vissza az asszimiláció ösvényéről. Lehet, hogy egyeseknek illuzórikusnak tetszik, vagy ideig-óráig tartó megoldásnak látszik a szórvány kérdésnek ilyetén kezelése, de mégis sokkal hatásosabb és eredményesebb, mint az újabb és újabb elméletek gyártása a témában, és azoknak szakmai konferenciákon történő bemutatása. Nem is beszélve arról, hogy hányan vannak olyanok, akik jó politikai kapcsolataikat kihasználva, szimbolikus és kellőképpen mediatizált, bőséges pályázati pénzekkel is megspékelt (pót)cselekvéseikkel, a szórványból akarnak megélni.

Az elmúlt huszonöt évben országszerte, főleg Erdélyben, de Moldvában és Bukarestben is – felismerve társadalmi életük intézményesítésének fontosságát – a szórvány közösségek Magyar Házakat hoztak létre. Ezek az intézmények jórészt „külső segítséggel” – magyar állam, RMDSZ, EMKE, egyházi támogatás – jöttek létre, vagy éppen a helyi közösség által az államtól visszaperelt épületekben működnek. Bárhogyan is emelkedtek a Magyar Házak, tény, hogy a szórvány-magyar közösségek belső teremtő energiájának a mozgósítása nélkül ma nem állnának, és főleg nem működhetnének. Gyakran úgy emlegetjük ezeket az épületeket, mint független autonómiaszigeteket, hisz semmilyen állami vagy önkormányzati intézmény nem szólhat bele a működésükbe, csakis a helyi magyar közösségek irányítják programjaikat és fenntartásukat, az általuk megteremtett gazdasági-társadalmi feltételek között. Véleményem szerint nemzetstratégiai szempontból a szórvány kollégiumok mellett a Magyar Házak közel negyven épületet tartalmazó romániai láncolata a hazai magyar közösségünk elmúlt huszonöt évének legjelentősebb megvalósításai. Ha művelődésformáló tevékenységüket sikerülne hálózatba fogni – mint ahogyan beindult egy ilyen folyamat az EMKE égisze alatt – akkor a Házak között olyan intézményi szimbiózis jöhetne létre, amelynek kultúrateremtő ereje méltóképpen egészítené ki a tömbmagyarság ilyen irányú tevékenységét, a hazai és az egyetemes magyar művelődés javára.

A Művelődés folyóiratnak ez a melléklete a Magyar Házak nemzetstratégiai fontosságára akarja felhívni az érdeklődők figyelmét. Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy összefoglaló kiadványban jelentessük meg mindazokat a Magyar Házakról szóló írásokat, amelyek az elmúlt másfél esztendőben a folyóirat hasábjain már megjelentek. De ugyanakkor e kiadványban a témával kapcsolatos néhány olyan tudósítás is olvasható, amelyeket eddig még nem közöltünk a Művelődésben. A kiadvány a teljesség igénye nélkül készült, hisz mint jeleztük, közel negyven ilyen épület áll idehaza a szórvány-magyar kultúra szolgálatában, s ez a melléklet még az intézmények feléről sem tudósít. Tehát maradt még bőven romániai Magyar Ház, melyeket igyekszünk rendre bemutatni a Művelődés hasábjain, majd pedig összegezve egy újabb mellékletben közreadni.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.