Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Pali bácsi csodálatos öröksége

Székelyföldön, ezen belül Alsócsernátonban létezik egy jellegzetes múzeum, amelyet immár fél évszázada keresnek fel a kíváncsi turisták a világ minden tájáról, mivelhogy ennek az élő-eleven múzeumnak a híre a világ minden tájára eljutott. Olyan ez a múzeum, mint egy hagyományos, igazi székely porta, csak annál sokkal nagyobb. Az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumról van szó, ahol nemcsak a múltidéző tárgyakat találsz, hanem azt is megcsodálhatod, ahogyan a mesteremberek mívesen faragott székelykaput készítenek, ahogyan a fiatalok fafaragást, bútorfestést, ács- és asztalosmesterséget tanulnak.

Néhány napja még itt, ebben a szokatlan székely gazdaságban találkozhatott az ide betérő a múzeumalapító idős Haszmann Pál egyik fiával, ifjabb Haszmann Pállal is, aki hol gyümölcsfát ápolt, hol fúrt-faragott, vagy javított valamit. Pali bácsi, aki mindig szelíd örömtől ragyogó arccal fogadott, szombaton, 2021. április 10-én az Úr zsámolya mellé távozott, de lelkének teljes jósága és gazdagsága itt maradt, hogy az édesapja nevét viselő múzeum minden zegzugát örökre beragyogja.




A székelykapukon felfutó életfáról nemcsak mesélni tudott, hanem rajzolta és faragta is azokat
többszáz kapura. Haszmann Pál Péter 1996-ban

Csernáton község Sepsiszentgyörgytől alig 25 kilométerre, Kézdivásárhely tőszomszédságában fekszik, a céhes várostól alig tíz kilométernyire. A község Felső- és Alsócsernáton egybeolvadásából jött létre. A múzeumot megálmodó és valóra váltó emberek azt akarták, hogy részben egy letűnt világot megörökítő, részben a helyi, a székely közösség művelődési, társadalmi és gazdasági életét továbbvivő falumúzeumot hozzanak létre. Ennek a csoportnak az élén az idősebb Haszmann Pál (1902–1977) állt, aki még az élenjáró, igazi tanítók nemzedékéhez tartozott.

Amint az bármelyik intézmény esetében történni szokott, a csernátoni múzeum esetében is volt egy úgynevezett csírázási időszak. Ennek első jelei az 1920-as években mutatkoztak meg, amikor idősebb Haszmann Pál közölte a helyiekkel abbéli szándékát, hogy létre akar hozni egy falumúzeumot, ahova egybegyűjtené, ahol megőrizné, és ahol szellemi értelemben értékesítené mindazt, ami a térség, a környék székely közösségének történelméről, mindenkori életéről szól. Idős Haszmann Pál tehát egybegyűjtött sok-sok néprajzi, népművészeti, történelmi és kulturális tárgyat és emléket mindazokban a falvakban, ahol élete során tanított, illetve megfordult, egyben arra buzdítva az embereket, hogy ők is gyűjtsék össze mindazt, amit kötelező módon meg kell menteni az enyészettől. Így jött létre idős Haszmann Pálnak az a gyűjteménye, amely numizmatikai emlékeket, régi pénzeket, hagyományos munkaeszközöket, festett bútordarabokat, házi szőtteseket és hímzéseket, cserépedényeket, régi üvegtárgyakat, ásványgyűjteményt, különféle írott forrásokat, régi könyveket, bélyegeket, végül, de nem utolsó sorban egykori mezőgazdasági gépeket és felszereléseket is magába foglalt. Ezt a gazdag gyűjteményt az évek során a néprajzi szakmai követelményeknek megfelelően osztályozták és rendszerezték. Idős Haszmann Pál tisztában volt a gyűjtemény szellemi értékével, ezért azt akarta, hogy a nyilvánosság elé tárásával az mind a köznép közművelődési elvárásainak, mind a néprajzi, műszaktörténeti szakma kutatási igényeinek megfeleljen.

Idős Haszmann Pál álma 1973. február 25-én teljesült. Ezen a napot nyitotta meg kapuit hivatalosan a Csernátoni Falumúzeum, több száz érdeklődő jelenlétében. Ráadásul ugyanezen a napon két másik, rendkívül fontos közművelődési intézmény is született: megalakult a csernátoni Bod Péter Művelődési Egyesület, valamint a Népfőiskola. A kommunista diktatúra legnehezebb éveiben a Népfőiskola fafaragó és kézműves iskola néven, közismertebb szóhasználatban fafaragó és bútorfestő táborként működött. Ma is ekként működik tovább, hiszen ez az intézmény szervezi meg az évenkénti kézműves táborokat, ahova tavasztól őszig, vagyis áprilistól októberig olyan hatszáz bel- és külföldi fiatal tanulja a különféle hagyományos, kézműves mesterség fortélyait.




Ízes történelemóra úgy, hogy minden korosztály számára élmény legyen.
Képek a Haszmann család gyűjteményéből

Az 1999 óta alapítója, id. Haszmann Pál nevét viselő falumúzeum a község felső részén, Damokos Gyula egykori birtokán található. Az alapgyűjtemény a Damokos-kúria több szobájában kapott helyett. Az alapító és felesége, id. Haszmann Pálné Cseh Ida saját gyűjteményüket a csernátoni falumúzeumnak ajánlották fel. Az alapító-adományozó levél szerint a Haszmann házaspár 8000 tételből álló magángyűjteményét két feltétellel adta át az akkori Kovászna Megyei Múzeumnak, az egyik feltétel az volt, hogy a gyűjteményt soha nem költöztethetik el Csernátonból, a másik az, hogy a falumúzeum mindenkori őrei legyenek a Haszmann család vagy a közeli rokonság tagjai. Mindkét feltétel idős Haszmann Pál 1977-ben bekövetkezett halála után is érvényesült: az örökséget a Haszmann fivérek, ifj. Pál és József vették át és vitték tovább.

Édesapja nyomdokain haladva, ifj. Haszmann Pál, teljes nevén Haszmann Pál Péter is gyarapította a múzeum gyűjteményét, kapcsolatokat épített néprajzkutatókkal, muzeológusokkal, egyszóval tudományos szakemberekkel, akik hozzájárulhattak és hozzájárultak az alapgyűjtemény kibővítéséhez és a falumúzeum egész területének ötletes átrendezéséhez. Így vált a Haszmann Pál Múzeum Székelyföld, ezen belül Kovászna megye egyik legkedveltebb idegenforgalmi látnivalójává. A Damokos-udvarházhoz tartozó kéthektáros területen Székelyföld épített örökségének darabjai, így például székely lakóházak és épületek, székely faragott kapuk, vízimalom, fából és kőből faragott síremlékek kaptak helyet. Kiemelkedő látogatottságnak örvend az Erdély-szerte páratlan szabadtéri mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény.

A múzeum számos gyűjteménye között nagy értéket képvisel a magyar öntöttvasművesség szép tárgyait őrző gyűjteménycsoport, valamint a 2004- ben megnyílt, A háromszéki rádiózás múltja elnevezésű technikatörténeti kiállítás is.

A csernátoni Haszmann Pál Múzeum szellemi és dokumentációs értéke felbecsülhetetlen, miként felbecsülhetetlen Haszmann Pali bácsi hagyatéka is!

 

(Covasnamedia, 2021. április 13. Fordította: Benkő Levente)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Gyermekkoromban a hagyományos szekerekkel bonyolítottak le minden szállítást. Akkoriban Kibéden ötven szekérkészítő dolgozott, akkora igény volt ezekre a szállítóeszközökre, amelyek munkáját ma traktorok, gépkocsik végzik. A szekérkészítők mestersége feledésben van, ezért fogok írni most ezekről az ügyes kezű kibédi mesterekről.

Halász Péter könyvei, számtalan tanulmánya a moldvai magyarokról tudósítanak, vagyis mindig ugyanarról, az ugyanott élő magyar népességről, de annak mindig más-más arculatáról, színéről, fonákjáról, múltjáról, jelenéről, életmódjának helyi valóságáról, változó és stabil világáról, életszemléletéről, kultúrájáról, erdőt-mezőt művelő, a természet titkait figyelő, ezeket hasznosító tehetségéről, mágikus praktikáiról, gyógyításairól, hitéről, egyéni és társas életéről, a közösségi szokások megtartásáról és mindezek visszahatásáról.

A királyi honvédek élelmezéséről tiszta képet kapunk abból az 1942-ben összeállított anyagból, melyet a katonai szakácsképző tanfolyam számára írt Ujváry Sándor igazgató tanár. A tankönyv publikálása határozott bizonyíték arra, hogy a katonák megfelelő élelmezése felelősségteljes feladatnak számított. Béke- és háborús időkben a szolgálatban lévő katonákat egyaránt táplálni kellett, a lehetőségek szerint egészségesen, változatosan, hogy minél eredményesebben tudják szolgálatukat teljesíteni.

Az ünnep olyan különleges időszak, amikor egy közösség a megszokottól, a hétköznapoktól eltérő módon viselkedik, hagyományosan megszabott előírásokat és tilalmakat tart be. A karnevál, a farsang azonban az egyetlen az ünnepek közül, amikor a tilalmak felfüggesztődnek, amikor az emberek életében oly hangsúlyozottan jelen lévő hierarchikus viszonyok megszűnnek. Ebben az időszakban az ünneplő közösség úgy viselkedhet, olyan tettekhez folyamodhat, amelyektől az év többi szakaszában tiltva van. Ezt az ünnepi időszakot az evés-ivás, a szórakozás, a nevetés, de a kinevettetés is jellemzi.

A majorság „hátrafelé kapar”, a disznó „előre túr”, a hallal „elúszik a szerencse” vagy „gazdagságot hoz”?

A karácsony, Jézus születésének napja, egyik legfontosabb ünnepünk. Ehhez az ünnepkörhöz több egyházi eredetű vagy évkezdő jellegű népszokás fűződik. A középkorban karácsonykor kezdődött az új év, valamint ez az időszak foglalja magába a téli napfordulót is. Ezért a karácsony ünnepe köré csoportosuló, Jézus születésével kapcsolatos népszokásokhoz gonosz- és sötétségűző játékok is társultak.

„A jó életet hamar megszokja az ember” – tartja a közmondás. Nem is volt olyan rég, amikor az alapvető élelmiszerek hiánycikknek számítottak, a boltok polcai üresen álltak, jegyre adták a tojást, a vajat, a lisztet, a cukrot, az olajat. Húshoz is nehezen lehetett hozzájutni.

Ilyen népi alkotásokkal már ifjú koromban találkoztam, és ezeket mindig megcsodáltam. Most alkalmam volt átnézni B. Nagy Margit (1928–2007) művészettörténésznek a Reneszánsz és barokk Erdélyben című könyvét, amelyből értékes információkat kaptam ezek eredetére és fejlődésére vonatkozólag. Könyvében oklevelekre és helyi dokumentációra támaszkodva az erdélyi reneszánsz és barokk művészet alakulását követte a várak, kastélyok és udvarházak tanulmányozásával.

Haszmann Pál Péternek nagy szerepe volt abban, hogy a csernátoni tájmúzeum napjainkban is fontos szerepet játszik a helyi, a regionális székely és az össznemzeti magyar azonosságtudat megerősítésében, folyamatos újrafogalmazásában. Az elmúlt hosszú, nagyon bonyolult évtizedek alatt testvéreivel és gyermekeikkel együtt jelentős szerepet vállalt Háromszék, Székelyföld kulturális örökségének szakszerű feltárásában, megőrzésében, múzeumi reprezentációjában és továbbörökítésében.

bolgárkertész, marosvásárhely, kolozsvár, erdély

A növekvő városi népesség, az ipari munkásság biztos és jól jövedelmező piacot jelentett a bolgárkertészeknek, ami egyfajta húzóhatásként érvényesült a vándorlásukban. És érdemes itt azt is megjegyezni, hogy Bulgáriában jóval később indul be az a fajta iparosodás, ami magyar területeken. Tehát ilyenformán ez arra ösztönözte az ottani bolgárkertészeket, hogy az egykori Magyarország területén próbáljanak szerencsét. Bulgáriából főként a tövisvári településekről érkeztek Erdélybe és Magyarországra vendégmunkások, már a 19. század első felében. Előbb keresetükkel – a kétlaki életmódot választva – minden ősszel hazamentek, majd két-három nemzedék alatt a vándormunkás státuszból a középosztály soraiba emelkedve véglegesen letelepedhettek az itteni városokban, így Marosvásárhelyen, de Kolozsváron is. 

Kalendáriumi értelemben már tavaszi, de amúgy felettébb fura, télies reggelen indultunk mi, a moldvai delegáció, a néptáncegyesület (Romániai Magyar Néptánc Egyesület) közgyűlésére a minap. A napra pontosan érkező, Mátyás-napi jégtörés után szépen mosolygó derűbe ugyanis váratlanul belehavaztak az égi magasok. 

Régi fényképfelvételekből nyílt kiállítás a csíkszeredai és környékbeli közönségnek a Megyeháza galériában. A negyven válogatott felvétel a múlt évszázad első felének székelyföldi valóságából idéz fel jellegzetes helyzeteket és helyszíneket, illetve munkaalkalmakat.

bukovinai székelyek

A Madéfalvi Veszedelem után Bukovinába került székely-magyar népcsoport életével és megőrzött népköltészeti és népművészeti hagyományaival szinte egyedülállóan gazdag kincset ajándékozott a magyar kultúrának és néprajztudománynak. Néhány, számomra is legtöbbet jelentő vonását mutatom be most.

zsobok

Az emberiség történetében csak igen későn jelent meg az írás, az írásbeliség, lényegében a megismert ókori nagy birodalmak, a mezopotámiai, az egyiptomi, majd a földközi-tengeri – görög, makedón, római – államalakulatok hatalommal rendelkező szűk rétegének körében és kiszolgálásában. A kevésbé ismert kelet-ázsiai birodalmak írásbeliségéről nincsenek megbízható ismereteink, amit viszont tudunk, hogy ott sem alakult ki sokkal korábban, és nem volt általános a nagyobb tömegek használatában.

Időbeli gasztronómiai utazásunk nem kronológiai sorrendben fog történni. A 19. században született sorok indítanak útra, onnan visszalépünk a 16. századi fejedelmek udvarába, ahol megnézzük, milyen alapanyagokkal, főzési technikákkal dolgoztak az akkori szakácsmesterek. Ebből a világból majd nagyot dobbantva ugrunk, nem csupán időben, hanem egy teljesen más társadalmi osztály, a száz évvel ezelőtti földműves réteg konyhájába. Onnan jutunk el majd a mai, modern konyhák főzésvilágába.