Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Tettekben a lényeg

Serfőző Levente, a kapitány és csapata

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában lapunk a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

 

Nagyszeben (románul Sibiu, németül Hermannstadt, latinul Cibinium) történelme a 12. században kezdődött. II. Géza magyar király alapította 1150 körül, amikor szászokat telepített le Erdélynek ezen a részén. A város első írásos említése 1191-ből való. Kiemelt figyelmet érdemel a már 1528-tól európai hírű nagyszebeni könyvnyomtatás. A szebeni nyomdából 43 könyv került ki, ezek közül 18 magyar, 24 latin és egy német nyelvű. Arra is büszkék lehetünk, hogy a nagyszebeni Állami Levéltárban őrzik az 1568-as tordai országgyűlés eredeti iratait. Ugyanakkor a Brukenthal Múzeumban őrzik az erdélyi rendi országgyűlés néhány fontos dokumentumát.

Városunk egyik, talán legfontosabb eseménye az volt, amikor Petőfi Sándor és a legendás hírű Bem tábornok a szabadságharc idején itt járt. Petőfi 1849. április elsején érkezett Nagyszebenbe, szállása az egykori Wiesengasse utca 23. szám alatti házában volt. Ezt az utcát az osztrák–magyar kiegyezés (1867) után Petőfi utcának nevezték el, majd a kommunizmus idején Tipografilor (Nyomdászok) utca nevet kapta. A Petőfi szebeni jelenlétének emlékét megörökítő dombormű az első világháború viharában eltűnt, majd 1948-ban a szebeni városi tanács két magyar tanár javaslatára magyar és román nyelvű emléktáblát helyezett el az épület homlokzatán. 2007-ben a városi tanács a Szent Ferenc rendi iskola mögötti parkot Petőfiről nevezte el. Ebben a parkban állítottak Petőfi emlékművet a szebeni magyarok ugyanabban az évben. A Petőfi parkban szerették volna felépíteni a Kós Károly stílusában tervezett Magyar Pavilont, de ezt a tervet az akkori polgármester nem hagyta jóvá.

Nagyszebenben főleg a 19. század közepétől fejlődött a magyar kultúra. Noha a magyarok létszáma az első világháború után apadt, gazdag magyar kulturális tevékenység bontakozott ki napjainkig, s főképp az 1989. decemberi rendszerváltás után. Sok jelentős magyar tudós, író, képzőművész és zeneművész élete és tevékenysége kapcsolódik Nagyszebenhez.




Serfőző Levente

A 19. század második felének egyik fontos eseménye volt, amikor 1887-ben Kós Károly édesapját áthelyezték Temesvárról Nagyszebenbe főtávírdásznak. Ez a város nem volt idegen számára, mert néhány évig az itteni jogakadémia hallgatója volt. A család a felsővárosi Reispargasse (Rizskása, jelenleg Avram Iancu) utca 19. szám alatt a régi várfalba épített emeleten lakott 1893-ig, amikor az édesapát Kolozsvárra helyezték át. Szebeni egyik szobájuk hatszögletű toronyszoba volt, öles falakkal, kis helyiségeknek is beillő ablakmélyedésekkel. Ebből is ihletődött Kós Károly, amikor a sztánai Varjúvárat megtervezte és felépítette. Valószínűleg Kós Károly felnőtt korában többször meglátogatta gyermekkorának kedves színhelyét, Nagyszebent és annak környékét. Ezt bizonyítja egyik, A Szebeni havasok között című útleírása.

Nagyszebenben kezdte meg festészeti tanulmányait Barabás Miklós (Márkosfalva, 1810 – Budapest, 1898) festő, grafikus, fényképész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A huszadik századi jelesek közül is hadd emeljünk ki néhányat. Nagyszebenben született Vámszer Géza (1896–1976) néprajzkutató, művészettörténész, Bács Ferenc színművész (1936). Városunkban született a magyar szobrászat és grafika nemzetközi hírű alakja, a gyergyócsomafalvi családból származó Borsos Miklós (1906–1990), aki itteni élményeit a Visszanéztem félutamból című önéletrajzi regényében rögzítette. Innen ismerhetjük meg egyebek mellett a 20. század eleji Nagyszebent, annak német, magyar és román lakosait, a múzeumokat, a színházi előadásokat.

Szeben zenei életének fontos eseménye volt Liszt Ferenc és Bartók Béla vendégszereplése. Borsos Miklós nagy lelkesedéssel írta le Bartók Béla szebeni koncertjét. „Az 1922-es tél végén a ­Musikverein Hermani (Zeneművészetű Társulat) kirakatában (a mai Filarmonicii utca) megpillantottam egy fényképet: Bartók Béla. Álltam, néztem az arcot. Ilyen művészfejet még nem láttam, pedig sok világjáró művész járt Nagyszebenben. (…) Bartóknak akkor fiatalember arca volt, de erősen őszülő haj, szép, fekete csokornyakkendő, a szeme pedig olyan volt, hogy nem tudtam betelni vele. Csodálattal, tisztelettel néztem… Azt éreztem lényéből, hogy a művész, a művészet valami rendkívüli és nagyon komoly dolog, s kételyek támadtak bennem, hogy én ilyen nagy dolgokra képes lehetek-e valaha is?” – írja. Megtudta, hogy Pesten Bartókot botrányosan fogadták, Szebenben viszont a többnyire szász közönség ünnepelte.




A szebeni Nagypiac régi képeslapon

Városunkban élt és alkotott Bodor Mária Rozália (1933–2004), a nagyszebeni Állami Színház jelmez- és díszlettervezője, akinek legértékesebb művészi alkotásait a Brukenthal Múzeum őrzi. Ugyancsak itt töltötte életének egy szakaszát Incze Ferenc (1910–1988) gyergyószentmiklósi születésű festőművész, Orth István (1945, Nagyszékely) grafikus, aki tanulmányai elvégzése után a Brukenthal Múzeum főrestaurátora volt 1976-tól 2000-ig.

Nagyszeben leghíresebb turisztikai látnivalói közé tartoznak a templomok, a Brukenthal Múzeum, a város Nagypiaca, a Hazugok hídja, amely az ország első vasból öntött hídja.

A helyi Filharmónia 1949-ben alakult, azóta 31 magyar zenész volt a tagja. 1956 óta 14 magyar zenetanár dolgozott Nagyszebenben, ennek ellenére a 15. számú általános iskolában mégis román zenetanárok tanítottak a magyar osztályokban. A katolikus és a református egyháznak vegyes kórusa van, karvezetőjük Bajka Ödön kántor és Fekete Ibolya tanárnő. A Tháliának kettős szerepe van: önvédelmi épületnek épült és átalakították kulturális központtá, mivel már nem volt szükség önvédelmi bástyára.

 

Hétköznapi hőseink: a HÍD

A HÍD csapata már kezdettől fogva igazi család volt. Minden tagja szabad idejében segítette és segíti az egyesület működését. A csapaton belül nagyon jó a hangulat, sok a szép emlék. Nagyszeben létezik a Polgári Magyar Művelődési Egyesület, a HÍD velük próbált együttműködni, de mivel ez nem jött létre, utóbbiak külön szervezetet alapítottak, és elkezdtek magyar koncerteket és színházi előadásokat hozni Nagyszebenbe. Az alapítók a következők: a Guttmann család, Fám Erika (1973–2021), Bándi István, a Márton család és a Serfőző család. A csapat 2004- ben jött létre, és 2005-ben jogilag is bejegyeztették a HÍD–Szebeni Magyarok Egyesületet. A HÍD-Szebeni Magyarok Egyesülete elnökéül Serfőző Leventét választották, tervezni és szervezni kezdtek, az első esemény az Ars Hungarica volt 2006-ban, amikor három napon át hat rendezvény zajlott. Első nap kiállítás-megnyitó, második nap koncert, harmadik nap konferencia szerepelt a műsoron.

Serfőző Levente Szászrégenben született 1971. december 28-án, de nagyszebeninek tartja magát, hiszen mindös - sze párhetes volt, amikor a szülei ide költöztek. Gyermekkorában sokat sportolt, úszott, 28 évig focizott. Ifistaként tagja volt Románia UEFA-89 és az UEFA-90 keretének, előbbiben egy, utóbbiban három meccsen jutott neki szerep. Ebben az időszakban kereste meg édesanyját az egri futballcsapat vezetősége, de édesanyja kikötötte: előbb végezze el az iskolát. Aztán az 1989-es rendszerváltozás után úgy alakult, hogy mégis maradt, és a nagyszebeni Interben ifjúságiként, a medgyesi Gazmetan B osztályos csapatában, a mârșai Carpați, valamint a nagyszebeni Șoimii IPA C osztályos felnőtt csapataiban kergette a bőrt, csatárként. Felesége focistaként ismerte meg, boldog családi életet élnek, két gyermekük van, Betti és Tamás. Serfőző Levente az ifjúsági szervezetben kezdte kultúraszervező munkáját, de már gyermekkorában „szervezett” trükköket, diákcsínyeket, rövid bulikat. Ő a HID egyesület elnöke, de emellett más munkahelye is van. Ezt úgy választotta ki, hogy idejét tudja beosztani. Már volt rá példa, hogy elveszített munkahelyeket, amiatt hogy többet foglalkozott ezekkel az eseményekkel.




Könyvbemutató az Ars Hungaricán

A közművelődési eseményekhez visszatérve, 2007-ben partnereket kerestek, így az EMKÉ-hez fordultak segítségért és tanácsokért. Ennek köszönhetően fejlődni kezdett az egyesület. 2008-ban anyagi gondok miatt kérdésessé vált a nagyszebeni magyar fesztivál fennmaradása, s rájöttek, hogy két külön fesztivált kéne szervezni. Ezért kettéválasztották az eseményeket: a könnyebb műfajú események sorába illesztették a gasztronómiát és a néptáncot, a nehezebb műfajú rendezvények közé pedig az irodalmat, és általában a művészeteket. Így született meg a nyári fesztivál, a Hungarikum, ahol gasztronómiát, néptáncot, népviseletet, kézművesség szerepel a kínálatban, illetve az Ars Hungarica elnevezésű novemberi rendezvénysorozat, amelyen a komolyabb hangvételű rendezvények játsszák a főszerepet.

Nagyszeben magyar társadalma ös szetett, hiszen a más vidékekről érkezők hozták a maguk szokásait és ízlésvilágukat, amelyeket össze kell hangolni a helyi sajátosságokkal. Előfordult, hogy Levente, illetve, ahogy becézik: Sery, olyan tervet vagy műsort indított el, ami nem tetszett feltétlenül a közönségnek, de ez nem jelentett nagy bajt, mert a hibáiból tanult. Szerinte, ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

De azért, ami összejött, az összejött. A nagyszebeni magyarok például hűségesen ápolják Kós Károly emlékét, így 2007-ben a HÍD–Szebeni Magyarok Egyesülete és az Erdélyi Országépítő Kós Károly Egyesület Serfőző Levente és Guttmann Szabolcs közreműködésével Kós-emléktáblát helyezett el a Rizskása utcai épület főbejáratánál. Az ünnepségen Makovecz Imre is jelen volt. Ugyanakkor a Híd egyesület nagyon sokat tett Borsos Miklós emlékének ápolásáért. 2007-ben a Kutyahát utcai ház bejáratánál emléktáblát helyeztek el. 2006-tól napjainkig több alkalommal megemlékeztünk Borsos Miklósról, sok művét láthatta kiállítva a szebeni magyarság. Többször voltunk Gyergyócsomafalván is a Borsos Miklós Emlékház előadásain és kiállításain. A nagyszebeni városi köztemető római katolikus részében nyugszik a szobrász édesanyja és egyik leánytestvére. A sír felújítását 2012-ben a Híd egyesület közösön végezte el a budapesti és a csomafalvi egyesületekkel. Ezen a síron ma is látható az a tölgyfakereszt, amelybe a 14 éves fiú bevéste az édesanyja és a leánytestvére nevét. A felújított síremléket Kozma Imre atya, a magyarországi Máltai Szeretetszolgálat elnöke szentelte fel.

Megtörtént párszor, hogy egy-egy rendezvényre, előadásra kevesen jöttek el. Ez sosem keserítette el őt, mert olyan események is vannak, amelyek nem igényelnek nagy közönséget. Voltak kudarcok is, amikor a kiválasztott időpont vagy helyszín, illetve az időjárás nem volt megfelelő. De ezekből is tanul, levonja a következtetéseket, és nem követi el ugyanazt a hibát még egyszer.

A szüreti bálokat régebb az iskolások szervezték. Erre az alkalomra megtanultak egy táncot is, s kiválasztottak egymás közül a csőszkirályt. Napjainkban már hagyományos bálokká változtak a farsangi és a szüreti bálok, amelyeket a fesztivál báljainak nevezünk.

Serfőző Levente ma már Erdélyben és Magyarországon is ismert szakértője a kulturális műsorok szervezésének. Erről tanúskodik a 2006 óta megrendezett Ars Hungarica, a Hungarikum Napok, a filmfesztiválok.

Tudni kell, hogy Nagyszebenben léteznek „nem hivatalos” csoportok is. A multicégek vezetői minden szerdán, a magyar férfiak minden csütörtökön összegyűlnek, ennek a csoportnak a neve: Gyere sörözni. Emellett a fiatalok is gyakran találkoznak. A HÍD egyesület kezdeményezésére és a Petőfi program nagyszebeni ösztöndíjasainak irányítása alatt ugyanis megalakult a Folk csapat, két éve pedig létrejött egy másik projekt, a Csodavár, ami sikeresen működik.

 




Takács Gyöngyi

Sery mai csapata

Takács Gyöngyi a szakmáját tulajdonképpen ebben az egyesületben kezdte. Számára ez egy időben munkahely is, szórakozóhely is, baráti kör is, egy kis család is. Rengeteget tanult a pályázatírás, a szervezés, a források elszámolása, az események népszerűsítése során. Itt szerette meg a város magyarságát. Rájött, hogy mi, nagyszebeniek az átlagosnál gazdagabbak vagyunk, mert három kultúrában részesülünk: a magyarban, a románban és a szászban.

A legnagyobb vitája Seryvel 2007-ben volt, az akkori Ars Hungarica idején. Már nem emlékszik pontosan, hogy mi volt a vita tárgya, de tény, hogy Nagyszeben és Vízakna között, a mező közepén Gyöngyi kiszállt a kocsiból. Később a rendezvényen találkoztak, s nagyon könnyen kibékültek, mert Seryvel nemcsak összeveszni lehet könnyen, hanem kibékülni is. Gyöngyi szerint Sery egy bipoláris személy, de ugyanakkor kitartó, és nagylelkű ember, aki rengeteget tud dolgozni, és a többieket pozitívan befolyásolja; rá tudja venni a szebeni magyar társaságot hogy tegyenek valamit a magyarság fennmaradásáért. Gyöngyi véleménye szerint Serynek egyik fő jelszava a „Tettekben a lényeg”.

 




Páll Ákos

Páll Ákos az egyik legrégebbi önkéntes a csapatból. Ő 11 évvel ezelőtt ismerte meg hősünket, amikor Nagyszebenbe került. Ákos el volt keseredve, hiszen nem találkozott még magyarokkal, s úgy döntött, hogy a Szeben.ro honlapon küld egy e-mailt, hogy szeretne kapcsolatba kerülni a magyarokkal. Pár nap múlva választ kapott, és találkozott Serfőző Leventével, s mivel ez pont az Ars Hungarica fesztivál idején volt, csatlakozott az önkéntes csapathoz.

A beilleszkedéssel nem volt gondja, csapattársai hamar befogadták. Leventét vicces személynek tartja, de ugyanakkor nagyon komolynak is, szerinte egy ilyen összetett személyiséget, mint Levente csak személyesen lehet igazán megismerni. Főnőkként nagy nyomás alatt nagyon szigorú tud lenni, de csak azért, hogy minden rendjén legyen, s hogy a fesztiválból a legjobbat tudja kihozni. Habár sokszor összeveszett Leventével rengeteget tanult tőle a szervezésről. Ákos három szóban jellemzi hősünket: pontosság, gyorsasság, humorérzék, szerinte Levente tele van energiával, és mindenáron tenni akar valamit a magyarság megmaradásáért. A fesztiválok alatt sokszor elfáradt, és arra gondolt, hogy abba kéne hagyni, de pár nap után már várta a következő eseményt. A tenni akarás a magyarság fennmaradása érdekében tartotta – ez tartja vissza, hogy ne hagyja abba az önkéntességet, hiszen ez a csapat neki is egy második család.




Simon Andrea

Simon Andrea Petőfi-ösztöndíjasként került Nagyszebenbe. A Petőfi-program lényege, hogy a fiatalok a szórványban élő magyarok körében segítsék az identitástudatot erősítő kezdeményezések létrejöttét, szervezését, lebonyolítását. Andrea annyira örült a nagyszebeni kinevezésnek, hogy amikor új ösztöndíjas érkezett, ő nem ment haza Magyarországra, hanem tovább maradt. Számára az elején nehéz volt az új környezethez alkalmazkodás, de rövid időn belül megszokta. Andrea tapasztalt a szervezés terén, de a helyi sajátosságokat nem ismerte annyira, mint Levente. Leventével dolgozni kihívás volt számára, de sikeresen együttműködtek. Andrea szerint Levente így jellemezhető: okos, jó kapcsolatteremtő és kitartó.




Páll Ákos

Lózer László Csaba már négy éve tagja az önkéntes csoportnak. Serfőző Leventét egy szerda este ismerte meg egy közös találkozás által. Nagyon kommunikatívnak és jókedvűnek látta, ezért hamar összebarátkoztak. Csaba szorgosan segít az események szervezésében. Volt olyan pillanat, hogy abba akarta hagyni, de visszatartotta az a tény, hogy sosem hagy semmit befejezetlenül. Serfőző Leventét sok mindenben segíti, főleg az események világhálós népszerűsítését, leírását. Az önkéntes csapatot ő is egy második családnak tekinti, szerinte a csapatban megvan az összhang, mindenki számíthat a másikra. A korkülönbség ellenére is nagyon jól egyezik Leventével mind szakmai, mind baráti téren. Számára Serfőző Levente példakép.

Kovács Géza (2021 márciusában elhunyt – szerk. megj.) 1964-ben született. Gyermekkora óta szebeni, hiszen már negyedik osztályt Nagyszebenben végezte, miután édesapját a medgyesi törvényszékről a Szeben megyei törvényszékhez helyezték át. A középiskolát az Octavian Goga-líceumban, a jogi egyetemet Budapesten végezte. Budapestről hazaköltözött Nagyszebenbe. Egy igen érdekes útikalauzt szerkesztett Nagyszebenről, a város érdekességeiről, de a kötetben mélyebben merít a történelemből, és a szebeni turistacsalogató fesztiválokat is bemutatja. Kovács Géza szerint Nagyszebenben közel 3000 magyar él, folyamatos a bevándorlás Medgyesről, Székelyföldről, de egyre több a vegyes házasság.

Géza sok mindenben segített a szebeni magyarság megmaradása szempontjából. Kedvenc fesztiváleseménye az István, a király rockopera itteni bemutatója (2007), valamint Tamás Gábor koncertje volt. Szerinte Serfőző Levente nagyon jó szervező, gondolkodásmódjuk abban is hasonlít, hogy fiatal éveikben mindketten fociztak, és csatárok voltak. Leventét így jellemezte: jó humorú, jó focizó, ügyes.




Serfőző Levente az Ars Hungarica egyik rendezvényén

Serfőző Leventének nagyon sokat segítenek az egyesület tagjai, akiknek mottója: „Tettekben a lényeg”. Sery szerint 20–30 önkéntessel simán le lehet bonyolítani egy fesztivált. Sok önkéntes diák és egyetemista száll be, de vannak idősebbek is, akik már évek óta Sery mellett állnak. Emellett családja is nagyon sokat segít, édesanyja, félesége és gyermekei is. Az ő életében is előfordult, hogy el akart költözni a városból, amikor még nem voltak gyermekei. Minden kész volt ahhoz, hogy kiköltözzenek Magyarországra, de feltette magának a kérdést, hogy tényleg külföldön akar-e élni, és rájött, hogy nem lenne a legjobb döntés. Hiszen Sery annyira szerelmese Nagyszebennek, hogy amikor félesége megkérdezte tőle: őt vagy Nagyszebent szereti-e jobban, azt válaszolta: a feleségét Nagyszebenben.

Sery szerint nincs rossz vagy jó önkéntes, mert azzal, hogy valaki beáll önkéntesnek, már segít neki. Sery olyankor szokott felmérgelődni, amikor az önkéntesek nem szólnak neki, ha késnek, vagy ha nem tudják elvégezni a kiosztott munkát. Azt mondja: „Szép dinamikus életet élek”. A fesztiválok után nem kap fizetést, sőt néha a család pénzéből is elvesz, hogy meg tudja szervezni az eseményt. Mindezt azért csinálja, mert számára ez hobby.

Serfőző Levente számunkra példakép, mert kitartó, s mert neki semmi sem túl nehéz. Hálásak vagyunk a sok tanácsért és tapasztalatért, amit átadott, mert mindezek hasznunkra válnak nemcsak most, hanem a jövőben is. Ő nem lenne önmaga, ha nem szervezne valamit. Reméljük, hogy soha nem fogja abbahagyni. Amit mi meg tudunk ígérni az, hogy teljes szívünkből segítünk neki.

 

(Az írás készültekor, 2019-ben, a szerzők a nagyszebeni Octavian Goga-líceum diákjai voltak. Ma Molnár Brigitta a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem menedzsment szakos, Serfőző Betti a Babeș–Bolyai Tudományegyetem földrajz, Zárug Hanna pedig szintén a BBTE pszichológia szakos hallgatója. Csoportvezető: Serfőző Betti.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szellemi életére jellemző, hogy általában az adott feladatok határozták meg tevékenységét. Amikor egyházmegyei tan­ügyi előadóvá választották, minden erejét az iskolakérdések tisztázására összpontosította. Az idevágó problémák alapos ismerőjévé és céltudatos harcosává formálódott. Amikor pedig az egyházmegyei számvevő tisztségével ruházták fel, érdeklődésének középpontjába az anyagi kérdések kerültek.

Tőkés József 1884. december 16-án született Nagysajó községben (Beszterce-Naszód vm.). Édesapja Tőkés József lelkipásztor, édesanyja Tóth Irma. A második lelkipásztori nemzedékhez tartozott. Nagyapja – állítólag – az a marosvásárhelyi kőművesmester volt, akit Bolyai János temetése kapcsán tart nyilván a köztudat. (...) A mi hétköznapi hősünk különösebb gondok nélkül tölthette gyermekéveit, akárcsak ifjúságát, mert édesapja levette róla az anyagiak terhét. Vegyes lakosságú (magyar és román) szülőfalujában úgy nőtt fel, hogy – amint később elbeszélte – sohasem hallott a nemzetiségi kérdés nehézségeiről.

Márton Ferenc (...) három falu gyermekeiért lett felelős, ugyanakkor a teljes közösség kulturális életét is próbálta fellendíteni. Gyermek- és felnőttkórust szervezett, valamint elkészítette a település monográfiáját, amelyben az iskola történetével, a népi hagyományokkal, a falvak kapcsolatával foglalkozik, miközben kötetét képekkel és szőttes anyagokkal illusztrálja. Harminchat éven át oktatott és nevelt Pálfalván – ebből huszonhárom évet igazgatóként –, mielőtt nyugdíjba vonult. Egész nevelői és vezetői tevékenységét a hivatástudat, az önzetlen, odaadó munka, a szigorú, de emberséges magatartás jellemezte.

A Hétköznapi hősök program keretében elkezdett kutatás során kincsre leltünk: olyan hagyatékra, amely eddig majdnem ismeretlen volt, de hihetetlenül gazdag. Bálint András (1886–1962) négyfalusi tanító, tanár, iskolaigazgató, népbankvezető, autodidakta néprajzkutató, helytörténész (és a felsorolásból bizonyára kimaradt néhány megnevezés) levelei, jegyzetei, monográfiakötetének több változata, fényképgyűjteménye és néhány személyes tárgya.

A Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezés azokra a személyekre hívja fel a figyelmet, akik sokat tesznek másokért, akiktől távol áll a magamutogatás és az önfényezés, akik megérdemlik, hogy figyeljenek rájuk, és megkapják a nekik járó hálát, tiszteletet és elismerést. Fontos, hogy lássuk és halljuk őket, mert olyan értékeket képviselnek, amelyek közösségünk fejlődését szolgálhatják. Az általunk választott hétköznapi hős Vida Katalin, aki teljes mértékben megérdemli ezt az elismerést, mivel a fenti „kritériumoknak” egytől egyig megfelel.

Miklós Artúr János, maratinfutó, Domokos

Minden kisebb-nagyobb közösségnek szüksége van hétköznapi hősökre. Olyan emberekre, akik képességeikhez, tehetségükhöz mérten a közösség meghatározó tagjaivá válnak, akik tevékenységükkel szebbé és jobbá teszik az adott közösség hétköznapjait. Ilyen hétköznapi hős lehet például a tanító, a tanár, a lelkipásztor, a vállalkozó vagy bárki más, aki azzal tűnik ki a többiek közül, hogy saját közösségét szem előtt tartva cselekszik, és ezzel példaként áll előttünk. A mi hétköznapi hősünk Miklós Artúr János, maratoni és félmaratoni versenyek többszörös győztese, aki sikereivel ismertté tette Domokost és a Láposi-medencét, de azt is felismerte, hogy a mi falusi közösségünk kincseket, csiszolatlan gyémántokat rejt, s azokat meg kell találni, és csiszolni.

Szerte a nagyvilágban éltek és élnek ismert, híres költők, írók, művészek, történelmi hősök és tudósok, akiknek a hátrahagyott írásaikkal, feltalálásaikkal, tetteikkel sikerült magukat beírniuk a történelembe. A mi hétköznapi hősünk Brittich Erzsébet, Simonyifalva szülötte, sokoldalú képzőművész. Fest, linómetszeteket készít, bronzplaketteket alkot, sőt fa- és kopjafafaragással is foglalkozik. Az irodalom terén verseket, elbeszéléseket, monográfiákat, cikkeket, esszéket ír, és román nyelvről fordít verseket. Ezek alapján Brittich Erzsébet neve is méltán bekerülhet a nagyok közé a történelembe. 

Thamó Gyula

Thamó Gyula 1858. november 25-én született Páván, Háromszék megyében. Akkoriban a székelyföldi kis falu szegény volt. A település a Lübecz- és az Árgyus-patakok mentén helyezkedik el. Mostanra összenőtt a déli szomszédjával, Zabolával. A falu a nevét az egykor ott élő sok páváról kapta. Első okleveles említése 1567-re vezethető vissza, ekkor Pawa alakban jelenik meg, de a település jóval régebbi lehet, mivel református temploma (ami eredetileg római katolikus volt) a 14. században már állt. 

Ismerjük meg jobban a Jakab házaspár, Rozália és Zsigmond munkásságát, életét. Nem sokat tudtunk róluk. Emlékeink között él egy kép, amikor a helyi gyermekkórus tagjaiként, székelyruhában énekeltünk Rózsika néni temetésén. Akkor nem tudtuk, hogy miért is volt ilyen fontos személy, mert nem szokványos, hogy temetésen gyermekek énekeljenek.

Rátonyi János, Buzásbesenyő

Búzásbesenyő az egyik legszebb nevű település a Kárpát-medencében. Erdély középső részén, Marosvásárhelytől délnyugatra, mintegy 20 kilométernyire található, a Besenyő (Nagy) patak völgyében, amely balról torkollik a Marosba. A falut az E60-as nemzetközi főútról lehet megközelíteni. A helység évszázadokon át Küküllő vármegye, majd a kiegyezés utáni közigazgatási átszervezés eredményeként 1876 után Kis-Küküllő vármegye része volt. A kommunizmus idején több közigazgatási egység része a többszöri átszervezés miatt, 1956-ig pedig önálló község volt. Az 1968-as megyésítés óta a Maros megyei Kerelőszentpál község egyik faluja.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

Szabó György, Székelyhodos

Szabó György Székelyhodos szülötte. Tanulmányai elvégzése után, 1963-ban hazakerült, előbb tanárként, majd igazgatóként állt helyt abban a kommunista világban, amelyben nem volt egyszerű tanárnak, tanítónak, de főként intézményvezetőnek lenni. Gyuri bácsi mégis megtalálta a módját, hogy egy olyan intézményt építsen újra, álmodjon gyermekbaráttá és vezessen, amely példaértékű volt abban az időben. 

Szabó István, Ottomány

Szabó István emléke még elevenen él a falu tudatában. Ez annak is köszönhető, hogy élete időben nem túlságosan régre nyúlik vissza. Szinte minden jelenlegi ottományi lakos emlékszik még rá valamilyen formában. Ebből az előfeltevésből indultunk ki, amikor kutatómunkánk elején egy kérdőíves felmérést végeztünk. Azt szerettük volna kideríteni, hogy a lakosság mit tud Szabó Istvánról, és mit nem. 

nyisztor ilona

A Tázló menti Pusztinában élő népdal­énekes, oktató, művelődésszervező, tanítónk, Nyisztor Ilona néni hosszú évek óta, így jelenleg is gyermekeket tanít. Saját szavait idézve, ezt mondja a tanításról: „Nagyon boldog vagyok, hogy a magyar anyanyelvű oktatáson keresztül, taníthatok a gyermekeinknek éneket, táncot, mindent, ami a mi kultúránkhoz tartozik.”

Virágh László

A mi hősünk vitéz Virágh László (1918–2014), akinek élete, munkássága, életformája és a kommunizmus által elszenvedett mindennapjai keltették fel érdeklődésünket. Nagyszüleink, a rokonok, a szomszédok elbeszélése szerint Virágh László úgy él Csíkszentimre község emlékezetében, mint a fiatalság összetartó alakja, a Csíki-medence film­vetítő embere, „Laci bácsija”, a kuláksors miatt elhurcolt kulákok/nagygazdák egyike. Fontosnak tartottuk, hogy kutassunk életének olyan eseményei között, mint például a Kalot Egyesület és Népfőiskola újraszervezése, a csíkszent­imrei passiójátékban és a helyi színjátszó csoportban vállalt szerepe, valamint a Duna–Fekete-tenger csatorna építésén elszenvedett megrázkódtatásai.