Bábszínház az egész világ (8.)

A kesztyűs bábu

Népszerű és kedvelt

Annyit tud, mint a benne lévő kéz

Tárgyiasít, nem utánoz

„A báb jelenlétét fellelték az emberi történelem legősibb idejétől, gyakorlatilag a világ minden táján megjelent, ahol az emberek társadalmat alkottak.(...)A legkülönbözőbb módon alkalmazták: temetési rítusokban, mint áldozati adományt, mágikus praktikákban, mint rontás tárgyát, jóslásban, jövendőmondó gyakorlatban beavató eszközként. A szent tárgy isteneket képviselt a kultuszokban vagy a vallási ceremóniáknál. Később részt vett a szent történetekben, illusztrálta a nagy vallási misztériumokat. Végül profán színházi eszközzé vált. Évszázadokon keresztül közönsége meghatározott körében népszerű és kultivált volt, s fejlődése az egyes korok eszmeváltozásait tükrözi” – írja Roland Schohn A bábszínház sajátosságai, pszichikai hatása a nézőre és a bábszínészre című tanulmányában. Schohn megfogalmazásában a bábu az emberi testet és mozgást elvont formában képezi le. Művének egyik fő gondolata szerint a bábu legkiemelkedőbb vonása a stilizáltság, hiszen akár kesztyűs bábu, akár marionett vagy síkbábu, soha nem az embert utánozza, hanem tárgyiasítja, kivetíti a belső tartalmakat, érzéseket, gondolatokat. Minden bábtípus másképpen képes erre. Szűkebben mért kultúrtérségünkben a huszonegyedik század elején a bábu fogalma legtöbb felnőtt és kisgyerek számára egyet jelent a kesztyűs bábuval. Manapság ez a legismertebb, leggyakrabban használt bábtechnika.

Mazsola és Manócska

A kesztyűs bábu – másik nevén zsákbábu – fizikai tulajdonságait meghatározza az emberi kéz formája. Feje nagy a rövid karjaihoz, kis testéhez képest. Ettől groteszk, vicces és szeretni való. Rögtön mozdul, eleven, gyors váltásokra képes és energikus, hiszen kesztyűként simul a kézre. Karjai rövidek, de ha szükséges, akkor biztonságosan tudnak érinteni, hiszen a bábos ujja közvetlenül érzi mihez nyúl, mit fog meg, mennyire szorítja bábja a tárgyakat. Az sem gond, ha a bábu befejezetlen, és csak egy kis szoknya vagy egy szoknyaszerű nadrág a „zsák” szája, amelybe a bábos karja van beledugva. Jól mozgatva olyan, mintha a bábu két lábon járna, mi több odaképzeljük a hiányzó lábfejeket is.

A kesztyűs bábunak lába is lehet, akár a bábos alkarját fedő zsák előtt a derékhoz varrva, ezeket a bábos meglendíti, és azok saját tehetetlenségük folytán mozdulnak. Ha úgy vannak megszerkesztve, akkor a bábos másik kezével segít be, ujjaira húzza, hogy kalimpáljanak, rúgjanak, nyújtózzanak, vagy kucorogjanak. Ha a lábacskákat nem használjuk folyamatosan, akkor meglepetésként bukkannak elő, amikor a bábu leül, lefekszik, bukfencezik, kézállásba áll. Ilyenkor a bábos két csuklója illeszkedik, és a két kéz egyszerre dolgozik: egyiken a bábu felsőteste, másikon a kis nadrág a lábacskákkal, melyek ha eltűnnek a szemünk elől, akkor alig várjuk, hogy ismét meglepjenek. Kicsit olyan, mint első játékaink egyike, a Kukucsi játék. A kendő alatt ott a játszótársunk arca, mégis, ha le van takarva, a játékszabály szerint nem létezik. Ha lehúzza a kendőt, ott a meglepetés, kikukucskál, a viszontlátás és a meglepetés öröme játékká változtatja a találkozást. Egy ilyen előbukkanó lábacskának is mindig lehet örülni! Főleg akkor, ha működik, azaz ügyes, eleven és szinkronban mozog a felsőtesttel. Ha mozgása stilizált, nem utánozza, hanem újraalkotja a már ismert mozdulatokat a saját lehetősége szerint. Ha irreális, felnagyított, néha hiányos, de mindig pontos és belső tartalommal rendelkező mozdulatsorokat végez.

A kesztyűs bábu önálló élete

A kesztyűs bábu szerencsésebb helyzetben van, ha konkrétan le van választva a bábos testéről, és nem lóg a levegőben. A leválasztáshoz nem kell feltétlenül egy paraván, elég egy ruhaszárító kötél is, ami csak bejelöli a határt bábos és bábja között, hiszen a kesztyűs bábu sikeres életre keltésének nem feltétele a bábos elrejtése. A paraván vagy más dísz­letelem viszont segíti a bábut, hogy le tudjon válni az őt mozgató bábosról, külön lény illúzióját keltve. Az osztályteremben bábozó tanító néni, tanító bácsi, ha bábját magasra tartva „lógatja” a levegőben, nem tudja annyira sikeresen a bábjára irányítani a figyelmet, mint amikor a mellkasa előtt keresztbe tett bal keze mögül játszana vele, vagy a térdére ültetné, és ott mozgatná. Abban a pillanatban, hogy a bal kéz vagy a térd díszletelemmé válik, ezek hiába a bábos testének a részei, mégis elválasztják a bábut mozgatójától, és külön „lényként” kelhet életre.

A zsákbábu fejének arányítása (Bálon László: A bábu képzőművészeti megfogalmazása)

Ha a feje búbjától a kis lábujjáig ugyanaz a gondolat és érzés vezérli a kesztyűs bábut, akkor minden porcikájában eleven lesz. A nagy ívű mozdulatok úgy sajátjai, mint a legapróbb rezdülések. Annyit tud, mint a benne lévő kéz: gyöngéd, harmonikus, erős, agresszív, temperamentumos, gyors, lassú, kíváncsi, fáradt stb. Minél érzékenyebb és kifejezőbb, minél több mozdulatra képes egy kéz, annál gazdagabb kifejezőereje van egy kesztyűs bábunak. A kínai kesztyűs bábosok keze szinte emberfeletti mozdulatokra képes. Mutató és középső ujjukkal angol-spárgáznak, és tökéletesen képesek függetleníteni egymástól ujjaik mozdulatait. Az ő kezük és egy hétköznapi ember keze közti különbség olyan, mint egy olimpiai bajnok talajtornász és egy alig moccanó, napi tíz óra ülőmunkát végző, sportként maximum keresztrejtvényt oldó irodai munkás teste között.

Ám annak a bábosnak, aki kesztyűs bábbal dolgozik, nem csak a kezét kell állandóan „edzenie”. Valljuk be, jól esne, ha azért fordulna könnyebben a bábos fele a bábu, mert arra húz a szíve, de az igazság az, hogy egyszerűen csak kényelmesebb befelé mozdulni, mint kifele. Egy nehézkes, körülményesen és késve reagáló bábos test lehorgonyozhatja, vagy ok nélkül feszültté teheti a kis bábtestet. Ez pedig nem történhet meg. Bárhova mozdul, bármit tesz a bábu, a kesztyűs bábut mozgató bábos teste ugyanolyan könnyedén mozog, és változik, mint a bábuja. Ezt tudják és művelik a bábu életében hívő, és a játékba belefeledkező gyerekek, és azok a felnőttek, akik erre még emlékeznek. Ha kesztyűs bábut húzunk kezünkre, hagyjuk, felejtesse el saját testünk, gondolataink, érzéseink korlátait. Bízzuk rá magunkat: kizárólag csak nyerhetünk egy ilyen kalandból.

A tenyérrel érez, az ujjbeggyel lát

Kesztyűs bábu (Cristian Pepino: Az animációs színház technikája)

A kesztyűs bábu tekintete az ujjbegyekbe koncentrálódik. Ezért ha a bábu jól van megépítve, akkor nagyon biztonságosan lehet irányítani, hiszen a bábos úgy érzi, mintha az ujjbegyeivel látna. A kesztyűs bábu átveszi a kéz puhaságát, keménységét, feszességét vagy lágyságát. A bábos tenyerében és kézfejében lévő izmok a bábu légző izmai. Ők veszik a levegőt, ha a bábu szuszog. Ha piheg, akkor a pihegésnek megfelelő felületi légzéshez moccannak a kéz izmai, a rekeszlégzésért vagy egy mélyebb sóhajért megdolgozik a kéz. A légzés, a tekintet kapu a bábu és a világ között. A bábos keze szó szerint kinyílik belégzéskor, energikussá válik, majd összecsukódik, elernyed a kilégzéskor. A bábos keze kíváncsivá válik, a tekintetet irányító ujjbegyek, mint valami csápok ráfordulnak arra, amit/akit éppen meglát a bábu, vagy akinek kinyílik, felajánlva a tekintetét. Jelen van, befogad, megnyílik, amikor lát, és bezár, elszigetelődik, elutasít, ha elfordul, ha nem létesít szemkontaktust.

A kesztyűs bábu energiaközpontja a tenyér közepe. Oda koncentrálódik a bábos testéből áttevődött energia, amely szétárad az ujjakba, a tenyér és a kézfej izmaiba vagy akár a bábos csuklójába, amely valójában a bábu csípője. Billen jobbra-balra, csavarodik, hajlong, dől és megmerevedik, ha szükséges. A bábu feneke a kézfej csuklóvégződése.

A bábu fejét nagyon sokféleképpen készíthetjük el. Lehet kitömött rongyfej vagy faragott fej. Papírmaséval is burkolhatjuk a fejet, gipsz negatívba rétegezhetjük a ragasztós papírszeleteket, vagy nyomjuk a purhabot. Bármilyen technikával készítjük, soha ne feledkezzünk meg arról, hogy a bábuval játszunk, mozgatjuk, és ilyenkor ütődik, súrlódik, összenyomódhat. Alaposan, és biztonságosan minőségi alapanyagokat használva készítsük el a bábu alkotóelemeit.

A fejbe egy, két, három ujjunkat tehetjük be, attól függ, hogy milyen a bábu alakja, és milyen mozgásokra kell képesnek lennie. Az egyik legegyszerűbben elkészíthető bábu, a zokni-bábu esetében, a félpár zoknit felhúzzuk kezünkre úgy, hogy a három középső ujj a zokni fejében van, a hüvelyk és a kisujj a két kar. A másik félpár zokninak levágjuk a lábfejét, és ráhúzzuk a kezünkön lévő „testre”. A két anyag között kitömjük a zoknifejeket, így kialakítjuk a fejet is, de a bábuban lévő ujjak is kényelmesen fekszenek a rugalmas anyagban. Bármit varrunk, ragasztunk vagy módosítunk a bábun, folyamatosan a kezünkön tartsuk, mozgassuk, és figyeljük működik-e, kényelmes-e, kifejező-e. Ha nem tudunk dönteni, egy vagy két ujjal mozgassuk a bábu fejét, akkor gondoljunk arra, hogy ha két ujjunk van a fejében, akkor a két ujj előre-hátra mozgatásával a nyak külön forgatja a fejet, egy ujjal a fejben a bábu farkasnyakú.

Dönthetünk úgy is, hogy nincs benne az ujjunk a bábu fejében, hanem egyszerűbb-bonyolultabb, hosszabb, rövidebb fogantyúval mozgatjuk, amely vagy a mutató- és középső ujjunk között mozog, vagy a tenyerünkbe illeszkedik, vagy precíz kis mechanikai szerkezetként irányítja a fej különböző részeit. Tehát egy szabály van: hogy tudjuk, mit akarunk elérni a bábuval, és annak függvényében hozzuk meg döntéseinket. Hiszen, ha világítania kell a fejnek, akkor átlátszóra készítjük, és belehelyezünk egy fényforrást. Ha nagyon megviseli a fejet a játék, akkor a papírmaséra ráhúzunk védőrétegnek egy réteg ragasztós gézt, majd alapozzuk egy gumírozott felülettel. Nincs olyan anyag, amit a bábkészítő bábos ne tudna felhasználni! Az építkezési anyagok közül majdnem mindenik alkalmas az alapszerkezetek és a festések, ragasztások, illesztések kivitelezéséhez. A hulladékok, csomagolóanyagok, régi ruhák, kalapok, cipők stb. mind félkész alapanyagok lehetnek, melyekkel munkát, időt takaríthatunk meg. A már létező tulajdonságaik ihletadóak, ötletes megoldások forrásai lehetnek.

A gyűszűkkel irányított bábu (Cristian Pepino: Az animációs színház technikája)

Minél mozgékonyabb, annál elevenebb

A kesztyűs bábu két karja közül az egyik mindig a hüvelyk­ujj. Ez az ujjunk ügyes, mozgékony, önálló. A kisujj sokkal gyengébb, ügyetlenebb, és a bábozáshoz kevésbé szokott kezet görcsösen lemerevíti a behajlított gyűrűs ujj. Ezért belophatjuk a gyűrűs ujjat a kicsi mellé. Így erősebb lesz a bábu karja, könnyebben fog, manipulál, és felszabadultabb, rugalmasabb marad az egész bábu. A kesztyűs bábu teste egy kívülről láthatatlan kesztyű. Ez a bábos kezének a méretei szerint van kiszabva rugalmas, lehetőleg pamut anyagból. Ehhez rögzül a fejből kiálló gyűszű, és esetleg a másik két gyűszű, amely a két kézfejet tartja, esetleg a karokat meghosszabbítja. A gyűszűkhöz a természetes, rugalmas, nedvszívó, és feltétlenül tartásos anyagok a legalkalmasabbak. A vastag filc, régi kalapok anyaga, amelyet esetleg érdemes összevarrni egy vékony bőrrel. A filc marad a kézzel kapcsolatban, mert kellemesebb a tapintása, a bőr lesz kívül, mert szívósabb anyag, jobban és tartósabban lehet ragasztani, varrni. Használhatunk karton gyűszűt is, de az hamar tönkremegy, kevésbé rugalmas és kényelmes.

A bábu fejét ne varrjuk hozzá körben a bábtesthez. Csak a nyak két oldalán illesszük a testhez, hagyjunk minél több mozgáslehetőséget, szabadságot a kéznek. Ha a kéz húzza maga után a testet, akkor illúzióromboló látvány születik: bábut a „saját teste” korlátozza a mozgásban, és a benne levő eleven kéz, mintha szenvedne a ráncolódó, feszülő anyagok alatt. A bábu ruhája is kényelmes kell, hogy legyen. Minél több a mozgó elem, minél nagyobb a mozgáslehetősége a bábu testrészeinek, annál elevenebb a bábunk. Lehet eleven a haj, bajusz, fül, pocak, kebel, fenék, szoknya, pelerin stb. Hagyjuk a bábut alkotó alapanyagokat szabadon, és saját lehetőségeik szerint reagálni a kéz impulzusaira. Így gazdagabb összhatást érünk el, izgalmasabban mozog a bábunk.

Nincs olyan tárgy, olyan alapanyag (nyersanyag), ami nem használható a bábkészítésben, éppen ezért érdekes alkotói folyamat az alapanyag (nyersanyagból), és a tárgyak tulajdonságaiból kiindulva elkészíteni bábunkat, de ugyanolyan izgalmas előbb elképzelni, megtervezni a bábut, majd megkeresni, felfedezni a hozzá alkalmas anyagokat. Ne feledkezzünk meg, hogy a bábuk is mind egyediek (kivéve természetesen a sorozatgyártásban készülteket), ezért ne általában „egy” tündért, manót vagy királylányt készítsünk, hanem konkrétan azt, akinek fizikai tulajdonságai utalnak a személyiségére. Ez a személyiség nem azáltal lesz befejezett és kiteljesedett, mert bábkészítéskor ennek minden jegyét kifaragtuk, ráragasztottuk, rávarrtuk, ráfestettük a bábu testére. Hagyjuk, hogy a mozgás, az anyagok reakciója a mozgásra és a néző fantáziája fejezze be a bábut.

Új hozzászólás