Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Zsidó Ferenc

Gyermekként, 18 éves korom tájékán másra se vágytam, mint megszabadulni a kisvárostól. Szűknek, parlaginak, korlátoltnak gondoltam Székelykeresztúrt, amely kibontakozásomnak is kerékkötője. Bukarestbe mentem egyetemre, magyar–német szakra, mert az még messzebb van, mint Kolozsvár. Nem is nagyon jártam haza, inkább csak a tankot feltölteni, a nyári vakációkat például többnyire utazgatással töltöttem el: autóstoppal végigjártam jó öreg kontinensünket. Élveztem, hogy önerőből bárhol boldogulok, élveztem, hogy új embereket, kultúrákat ismerhetek meg. És fennen hangoztattam a kozmopolitizmus jelmondatát, hogy ubi bene, ibi patria (ahol jól vagyok, az a hazám). Árulkodó jelek pedig már akkor is voltak, mert például hiába fordult meg Bukarestben a környezetemben ezernyi szabad lány, „valamiért” kitartottam régi, otthoni kedvesem, mostani feleségem mellett. Na, de csak szépen, sorjában!

Hol és kivel is kellene kezdeni a Ke­resztúr irodalmi életéről szóló bemu­tatót?, teszem fel magamnak némi­képp zavartan a kérdést, hisz e város talán nem büszkélkedhet olyan nagy nevekkel, mint Nagygalambfalva Kányádi Sándorral, vagy Farkaslaka Ta­mási Áronnal (hogy a példálózással csak a szűkebb régióban maradjak).

A keresztúri szakoktatás története a kommunizmus idejéig nyúlik vissza. Mint ismeretes, a város – akkor még egyetlen – líceuma az 1977–78-as tanévtől ipari líceummá alakult, ahol elsősorban fémipari szaktantárgyakat oktattak.

Feliratkozás Zsidó Ferenc csatornájára