Lokodi Imre
Zord helyen járunk, a Bekecs (a Keleti-Kárpátok legnyugatibb nyúlványa) nagy árnyékot terít. A római birodalom mindenek ellenére itt húzza meg a limest, ezen a vonalon ásnak ma is pesti, kölni, londoni régészek, a hajdan itt álló castrum (állótábor) nyomait keresik. Időkapszulánk is van hozzá, ha valakinek kedve támad időutazásra.
Mikháza ferences kolostora a csíksomlyóit követően Erdély második leghíresebb rendháza, itt írt, tanított, zárdát épített Kájoni János a 17. században. A kommunista hatalom 1949-ben felszámolta a kolostort, elűzte a szerzeteseket, a rendház tekintélyes könyvtárának (ősnyomtatványok) jó részét a marosvásárhelyi Teleki Könyvtárba szállították.
A falu szülöttje Kacsó Sándor író, hírlapíró, a marosvécsi Helikon tagja, és itt született egyazon kapun kijáró Széllyes Sándor népdalénekes, a legendás Székely Népi Együttes vezéralakja. Ide jár vissza a nagyszülői házhoz Szélyes Ferenc Jászai-díjas színművész, akit most már végképp a falu lakójának tekinthetünk. Ő jelenleg a budapesti Nemzeti Színház és a soproni Petőfi Színház között ingázva Magyarországon játszik.
Bevezetőnkből remélhetőleg kiderült, miért épült Mikházán csűrszínház, anélkül, hogy mindjárt meghatározó indítékokat keresnénk.
„2003-ban indítottuk el a Csűrszínház mozgalmat. Akkor még a marosvásárhelyi színház színészeként javasoltam, hogy a nyári szünetben szülőföldemen, Mikházán rendezzünk előadásokat. Egy maroknyi csapat három hét alatt hozta tető alá az első előadást a kultúrotthonban. Itt, ahol most beszélgetünk, régi csűr állt, ami elé egy színpadot ácsoltunk, s ebből fakadt a Csűrszínház elnevezés. Az időjárás nem kedvezett e formának, s hosszabb kilincselés, hányattatás után – a helyi, megyei, más forrásokból származó bevételekből későbbiekben felépítettük a mai formájában álló csűrszínházat. Eredetileg a környékbeli falvak lakosainak szerveztük az előadásainkat, mivel a városi színházak tájolásai napjainkra elmaradoztak, de a közönség java része mégis a környező városokból látogatott ide. Szerencsére, az utóbbi időben a környékről is egyre többen érkeznek, állandóan telt ház előtt játszunk: a teátrum hangulata, a drámától a zenés vígjátékig terjedő repertoár vonzza a közönséget” – emlékszik a kezdetekre Szélyes Ferenc színművész.
Volt, amikor a marosvásárhelyi Téka Rotary Club évi tevékenységét a színházi élet támogatásának szentelte, segítve a mikházi Csűrszínház felépítését, akkoriban ez volt az ország egyetlen ilyen jellegű vidéki játszóhelye. Már akkor felvetődött, hogy Mikháza csűrszínháza és a falu adott sűrű történelmi, néprajzi, geográfiai feltételeivel a vidék összművészeti központjává válhat. Az ügy felkarolásában döntő szerepet vállalt Lokodi Edit Maros megyei tanácselnök, néhai Gál Lajos polgármester, és természetesen Szélyes Ferenc ötletgazda. A csűrszínház jelenlegi formája Koszta Árpád tervező-építész munkája. Az alapítók leszögezték, itt nem üzleti vállalkozásról lesz szó, hanem lehetőséget kell teremteni arra, hogy a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata, az Ariel Ifjúsági Színház, az Állami Filharmónia, a Színművészeti Egyetem vidékre is kivigye műsorait.
Sokan állítják, a csűrszínház építészeti kuriózum. Koszta Árpád műépítész, a hagyományos csűr minden jellegzetességét megőrizve, az építmény központi terére helyezte a színpadot. A régi csűrbe a rakott hordószekérrel is be lehetett, illetve be kellett állni lovastul. Ez a szerkezet eleve akkora játékteret biztosít, amelyen egy nagy létszámú együttes is táncra perdülhet. A csűr hátsó kapuja hagyományos ácsolatú építmény rusztikus keresztkötésekkel. Az első csűrajtó nem szárnyas, hanem harmonikaszerűen összecsukható. Emiatt a nézőtérre nem kell rányitni a deszka-„függönyt”, az oldalfalak kiképzése is az ajtóhoz hasonló és ehhez illő. Népi ihletésű darabokat, táncokat ebben a környezetben „örökös” díszletben lehet játszani. Ehhez az építményhez Keresztes Géza egy jurtaszerű, hatalmas nézőteret épített. Belső faszerkezete, a domborított tartópillérek, a pillérek vasalása formájában, rusztikusságában és anyagszerűségében szervesen kapcsolódik a csűrhöz, azaz a játéktérhez. A fedett nézőtér – a jurta – és a csűr nagy formája is arányos, egymáshoz illő, valami ősiséget sugárzó, a Makovecz Imre építészetére jellemző stílusjegyeket felmutató építmény, amely önmagában, játék nélkül is magához vonz tekintetet és gondolatot.
Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi néhai újság- és közíró, egykori színházigazgató sajátosan írta le az általa látottakat: „Marosvásárhelytől nem egészen harminc kilométerre, Szovátától alig húszra van egy mesefalu. Hogy ez a városi világ érdeklődését milyen mértékben kelti fel, annak jelzésére legyen elegendő azt mondanom, hogy »fő műsoridőben« kilométeres, két utcaoldalas gépkocsioszlop szállta meg a falut, de jutott vendég a négycsillagos Reneszánsz Szálló és vendéglő udvarára, éttermébe, a sátrak tömege telepedett a porták hatalmas diófái alá. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amint láthattuk, felkarolta az ötletet. Napok múlva Bródy Sándor A tanítónőjét mutatják be, az iskola tanulóit a mikházi gyerekek közül válogatják ki. Országokat behálózó tendencia, hogy a városi lakosság megszállja a falvakat, felújítja a saját tulajdonában lévő házakat, vagy felvásárolja a kótyavetyére kitett portákat. Ez a folyamat sok esetben az újfajta gyarmatosítás nemkívánatos eszköze, ez a típusú megszállás megbontja az etnikai arányokat.
Mikháza más. A faluhoz valamiképp kötődő, szokásait és építészeti örökségét becsülő seregek szálláshelye.
A mikházi csoda a semmiből született. Egy szenvedélyes színész, ifjabbik Szélyes Ferenc ötlötte ki, hogy a megmaradt csűrt, a körülötte lévő, majdan egy egész kempinget befogadó kertet felajánlja ennek a meseszép gondolatnak fészekül. És figyelemre méltó módon a támogatás, a támogatók melléje nőttek, és megtámasztották az ötletet. A nyárádremetei tanács, Marosvásárhely és ennek hivatalai, a Rotary Club.”
Tekintettel arra, hogy keretünkbe nem férhet bele a Csűrszínház több mint másfél évtizedének sűrű története, mi inkább a színház köré szerveződött népi vonalú eseményekre térünk ki bővebben. Nos, a későbbiekben Csűrszínházi Napokká emelkedett rendezvény kilencedik fordulóján megnyitották a Széllyes Sándor-emlékszobát. A falu szülöttje több évtizedig a Székely, majd a Maros Népi Együttes tagja, közismert és közkedvelt rímfaragó mókamestere volt.Előbb a Szélyes-portán – a Kacsó Sándor írónak is emléket állító szoba mellett – rendezték be a helyiséget a család itthon maradt tagjai. Az emlékszobák 2019-ben költöztek át a falu hajdani kántori lakásába, kiegészítve mindezt Salat Dénes fafaragász bútoraival. A hangulatosan elrendezett tárgyak között megtalálhatjuk a népdalénekes útlevelét, írógépét, az általa faragott székely kapu makettjét.
Idős Szélyes Ferenctől, az előadóművész testvérbátyjától tudjuk (kilencven évesen elkezdte megírni visszaemlékezéseit), Sándor öccsének nehéz sorsa, élete volt, hiszen miután a Bolyai Farkas-líceumban érettségizett, évekig munkaszolgálatos volt és napszámosként a marosvásárhelyi konzervgyárban dolgozott. A Székely Népi Együttes alapító tagja, 1956-tól 1988-ig a társulat énekeseként és egy ideig művészeti vezetőjeként is dolgozott. Az együttessel a rendszerváltás előtt sikerült eljutnia a Szovjetunióba, Észak-Koreába, Kínába és Mongóliába, majd 1990 után Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Svédországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában vendégszerepelt. Több díjat, elismerést kapott, például a Rákóczi-díjat, illetve a kanadai Orbán Balázs Egyesület oklevelét és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes emléklapját. Ezek közül több is látható az emlékszobában, fellépőruhái, csizmája és kalapja mellett.
Szélyes Ferenc színművész bevallottan állítja, többször volt alkalma bátyjával, vagyis Sándorral fellépni, és nagyon sokat tanult humorából, eredeti színpadi előadásmódjából.
A Csűrszínház 2012-től a Széllyes Sándor nevét viseli, hiszen egész lényével, műsoraival ő képviselte legeredetibben az ősi székely népi kultúrát, hagyományt, amely évszázadokig a mikháziakat, a felső-nyárádmentieket jellemezte. Így a neve a legjobb helyre, a Csűrszínház homlokzatára került.
A Széllyes Sándor Csűrszínház népi vonalát erősítő rendezvényeinek másik jelentős mozzanata Kallós Zoltán néprajzkutató szereplése volt. Mint tudjuk, azelőtt egy évvel nyílt meg a neves néprajzkutató szülőfalujában, Válaszúton a családi kúriában a múzeum, először csak három szobában. S bár időközben az egész házat népművészeti tárgyakkal rendezte be, rengeteg anyag maradt feldolgozatlanul a raktárban. Ebből hoztak el mintegy 300 darabot, s rendeztek be a mikházi kántori lakban vándormúzeumot. A belépők egyenesen a válaszúti szobában találták magukat, a két szélső helyiség mezőségi szoba tíz falu anyagából. A bútorokat, rokkát és egyéb fából készült használati tárgyat a helyiek hozták el, egyelőre kölcsön. Szélyes kifejezett szándéka volt egy tájház létrehozása, ahol a Nyárádmenti használati tárgyak, kézműves alkotások, lakberendezési tárgyak várják állandó jelleggel az ide látogatókat. A tájház megvalósult. „A Kallós-kiállítás tulajdonképpen nyitás volt egymás tájegységeinek megismerésére, a tárlattal a Mezőség eljött a Nyárádmentére” – emlékszik vissza Török Viola, színházi rendező, muzikológus.
A néprajzi tárgyú rendezvények koronája a 2019-es esztendő budapesti Hagyományok Házának vendégszereplése volt. Ennek előzménye a Duna Televízió Fölszállott a páva 2018-as előválogató műsorát a Csűrszínház fogadta be. Miért Mikházán? Kelemen Lászlót, a budapesti hagyományok Háza igazgatóját idézzük: „A nyárádmenti, Marosvásárhely közelében fekvő Mikháza az erdélyi kultúrának emblematikus helye. Lehet, hogy kevesen tudják, de a mikházi ferencesek rendfőnöke volt Kájoni János, a Cantionale Catholicum és a róla elnevezett Kódex szerzője, itt, egyházi keretek között, a kolostorban indult el az iskolai oktatás, amelyet később Vásárhelyre helyeztek. Itt született Kacsó Sándor hírlapíró és Széllyes Sándor, a legendás Székely Népi Együttes vezéralakja. Ezekhez a gyökerekhez térünk vissza az első Hagyományok Háza szabadegyetem megrendezésével, amely szándékaink szerint mindenki előtt nyitott, aki a hagyományátadás jó gyakorlatait akarja megismerni a nappali előadásokon, műhelymunkában. Ugyanakkor az esti műsorokra azokat is várjuk, akik egyszerűen akarnak egy jó előadást látni, és jót mulatni a hajnalig tartó táncházban.” Az már akkor eldőlt, hogy a választás helyénvaló volt, a Hagyományok Háza az idén, vagyis 2020-ban is visszatér Mikházára.
Az előadások során Nyitrai Mariann néprajzkutató-népdalénekes a helyhez, a vidékhez kötődve Bartók Béla nyárádmenti gyűjtéseit foglalta össze. „1914-ben járt Maros-Torda vármegyében Bartók Béla, feleségével, Ziegler Mártával. Nagyon gazdag, alapos, analitikus gyűjteményt köszönhetünk nekik, a székelyföldi, a majdnem a Székely-Mezőséget érintő zenei dialektus gazdagodott munkájuk nyomán. Utolsó pillanatban érkeztek ide, külső hatásoktól mentes zenei világot rögzítettek, a világháború, s az iparosodás széthordta a férfinépet. A vármegyében 10-12 faluban jártak, falvanként húsz gyűjtött dallammal számolhatunk, így két-háromszáz dallamot minden bizonnyal lejegyeztek e tájon. Több népszerűvé vált, mint például a páva-dallam hamar elterjedt, s az oktatásban is szerepet kapott.”
A Csűrszínház Egyesület rendezvényeinek sodrására időközben ráépült a Maros Megyei Múzeum. Amint azt Pánczél Szilamér és Győrfi Zalán, a múzeum munkatársai, illetve Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínház Egyesület vezetője a fesztivál indulása idején elmondták, céljuk a kettős örökség népszerűsítése, illetve hosszú távon értékesíteni, hozzáférhetővé tenni a helyi lakosság és az egyetemes kultúra számára. A térség két fontos kulturális örökségi helyszínéhez kapcsolódóan két történelmi kor hangulatát szeretnék feleleveníteni. A római határvédelmi rendszer Maros megyei szakasza és ennek részeként a mikházi katonai tábor és település nagy eséllyel pályázhat az UNESCO világörökségi státusra a több országra kiterjedő Római Birodalom határai világörökségi helyszín részeként. A mikházi ferences kolostor és templom az erdélyi késő reneszánsz építészet párját ritkító alkotása, alapítása pillanatától jelentős egyházi, szellemi, oktatási központ. A fesztivál célja egyrészt a római civilizáció és Dácia tartomány, másrészt a fejedelemség kori Erdély sajátos kultúrájának népszerűsítése. Mindezt az egy napon át zajló és a legszélesebb közönségnek szánt számos esemény, kulturális és didaktikai jellegű rendezvény és interaktív múzeumpedagógiai foglalkozás segítségével próbálja megvalósítani. Általában több helyszínen zajlanak a fesztivál programpontjai, e helyszínek között szekerek szállítják az érdeklődőket. A programot a Csűrszínház udvarán a hagyományőrző csoportok bemutatói (katonai hadgyakorlatok, gladiátorharcok stb.) mellett a római tartományok lakosainak hétköznapjait megidéző műhelytevékenységek gazdagítják, betekintést engedve az egykori római civilizáció polgárainak hétköznapjaiba.
Ha a színházi előadásokról ejtünk szót, mindjárt a budapesti Nemzeti Színházat kell említenünk, hiszen a rangos társulat évente jelen van Mikházán. Legutóbb Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával jelentkezett. A csűrszínház további hűséges társulata a Csíki Játékszín, rendszeresen eljön a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Társulat, újabban a temesvári Csíky Gergely Színház, valamint a szatmári Harag György Társulat is jelen van. Ugyancsak a Csűrszínház visszatérő vendége a Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház, valamint a felvidéki Csavar Színház. E sorokban nem tisztünk okokat keresni, mintegy ténymegállapításként jelentjük, hogy jó ideje sem a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, sem a Színművészeti Egyetem nincs jelen előadásaival a Csűrszínházban.
Említést érdemel, hogy a Csűrszínház minden évadkezdés idején képzőművészeti tárlatnyitással indít, fontos marosvásárhelyi, szovátai, sóvidéki, székelyföldi képzőművészek állítottak ki, járt Mikházán Nagy Imre- és más gyűjteményes képanyag is.