A semmiből született csoda

Zord helyen járunk, a Bekecs (a Kele­ti-Kárpátok legnyugatibb nyúlványa) nagy árnyékot terít. A római birodalom mindenek ellenére itt húzza meg a li­mest, ezen a vonalon ásnak ma is pes­ti, kölni, londoni régészek, a hajdan itt álló castrum (állótábor) nyomait kere­sik. Időkapszulánk is van hozzá, ha va­lakinek kedve támad időutazásra.

Mikháza ferences kolostora a csík­somlyóit követően Erdély második leghíresebb rendháza, itt írt, tanított, zárdát épített Kájoni János a 17. század­ban. A kommunista hatalom 1949-ben felszámolta a kolostort, elűzte a szerze­teseket, a rendház tekintélyes könyv­tárának (ősnyomtatványok) jó részét a marosvásárhelyi Teleki Könyvtárba szállították.

A falu szülöttje Kacsó Sándor író, hírlapíró, a marosvécsi Helikon tagja, és itt született egyazon kapun kijáró Széllyes Sándor népdalénekes, a legen­dás Székely Népi Együttes vezéralak­ja. Ide jár vissza a nagyszülői házhoz Szélyes Ferenc Jászai-díjas színművész, akit most már végképp a falu lakójának tekinthetünk. Ő jelenleg a budapes­ti Nemzeti Színház és a soproni Petőfi Színház között ingázva Magyarorszá­gon játszik.

Bevezetőnkből remélhetőleg kide­rült, miért épült Mikházán csűrszín­ház, anélkül, hogy mindjárt meghatá­rozó indítékokat keresnénk.

„2003-ban indítottuk el a Csűrszín­ház mozgalmat. Akkor még a maros­vásárhelyi színház színészeként ja­vasoltam, hogy a nyári szünetben szülőföldemen, Mikházán rendezzünk előadásokat. Egy maroknyi csapat há­rom hét alatt hozta tető alá az első előa­dást a kultúrotthonban. Itt, ahol most beszélgetünk, régi csűr állt, ami elé egy színpadot ácsoltunk, s ebből fakadt a Csűrszínház elnevezés. Az időjárás nem kedvezett e formának, s hosszabb ki­lincselés, hányattatás után – a helyi, megyei, más forrásokból származó be­vételekből későbbiekben felépítettük a mai formájában álló csűrszínházat. Eredetileg a környékbeli falvak lakosai­nak szerveztük az előadásainkat, mivel a városi színházak tájolásai napjainkra elmaradoztak, de a közönség java része mégis a környező városokból látoga­tott ide. Szerencsére, az utóbbi időben a környékről is egyre többen érkeznek, állandóan telt ház előtt játszunk: a te­átrum hangulata, a drámától a zenés vígjátékig terjedő repertoár vonzza a közönséget” – emlékszik a kezdetekre Szélyes Ferenc színművész.

Volt, amikor a marosvásárhelyi Téka Rotary Club évi tevékenységét a színházi élet támogatásának szentel­te, segítve a mikházi Csűrszínház fel­építését, akkoriban ez volt az ország egyetlen ilyen jellegű vidéki játszóhe­lye. Már akkor felvetődött, hogy Mik­háza csűrszínháza és a falu adott sűrű történelmi, néprajzi, geográfiai feltéte­leivel a vidék összművészeti központjá­vá válhat. Az ügy felkarolásában dön­tő szerepet vállalt Lokodi Edit Maros megyei tanácselnök, néhai Gál Lajos polgármester, és természetesen Szélyes Ferenc ötletgazda. A csűrszínház jelen­legi formája Koszta Árpád tervező-épí­tész munkája. Az alapítók leszögez­ték, itt nem üzleti vállalkozásról lesz szó, hanem lehetőséget kell teremteni arra, hogy a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata, az Ariel Ifjú­sági Színház, az Állami Filharmónia, a Színművészeti Egyetem vidékre is ki­vigye műsorait.

Sokan állítják, a csűrszínház építé­szeti kuriózum. Koszta Árpád műépí­tész, a hagyományos csűr minden jel­legzetességét megőrizve, az építmény központi terére helyezte a színpadot. A régi csűrbe a rakott hordószekérrel is be lehetett, illetve be kellett állni lovastul. Ez a szerkezet eleve akkora játékteret biztosít, amelyen egy nagy létszámú együttes is táncra perdül­het. A csűr hátsó kapuja hagyomá­nyos ácsolatú építmény rusztikus ke­resztkötésekkel. Az első csűrajtó nem szárnyas, hanem harmonikaszerű­en összecsukható. Emiatt a nézőtérre nem kell rányitni a deszka-„függönyt”, az oldalfalak kiképzése is az ajtóhoz hasonló és ehhez illő. Népi ihletésű darabokat, táncokat ebben a környe­zetben „örökös” díszletben lehet ját­szani. Ehhez az építményhez Keresz­tes Géza egy jurtaszerű, hatalmas nézőteret épített. Belső faszerkezete, a domborított tartópillérek, a pillérek vasalása formájában, rusztikusságá­ban és anyagszerűségében szervesen kapcsolódik a csűrhöz, azaz a játék­térhez. A fedett nézőtér – a jurta – és a csűr nagy formája is arányos, egy­máshoz illő, valami ősiséget sugárzó, a Makovecz Imre építészetére jellem­ző stílusjegyeket felmutató építmény, amely önmagában, játék nélkül is ma­gához vonz tekintetet és gondolatot.

Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi néhai újság- és közíró, egykori szín­házigazgató sajátosan írta le az általa látottakat: „Marosvásárhelytől nem egészen harminc kilométerre, Szová­tától alig húszra van egy mesefalu. Hogy ez a városi világ érdeklődését mi­lyen mértékben kelti fel, annak jelzé­sére legyen elegendő azt mondanom, hogy »fő műsoridőben« kilométeres, két utcaoldalas gépkocsioszlop szállta meg a falut, de jutott vendég a négy­csillagos Reneszánsz Szálló és vendég­lő udvarára, éttermébe, a sátrak töme­ge telepedett a porták hatalmas diófái alá. A Marosvásárhelyi Nemzeti Szín­ház Tompa Miklós Társulata, amint láthattuk, felkarolta az ötletet. Napok múlva Bródy Sándor A tanítónőjét mu­tatják be, az iskola tanulóit a mikházi gyerekek közül válogatják ki. Országo­kat behálózó tendencia, hogy a városi lakosság megszállja a falvakat, felújít­ja a saját tulajdonában lévő házakat, vagy felvásárolja a kótyavetyére kitett portákat. Ez a folyamat sok esetben az újfajta gyarmatosítás nemkívánatos eszköze, ez a típusú megszállás meg­bontja az etnikai arányokat.

Mikháza más. A faluhoz valamiképp kötődő, szokásait és építészeti öröksé­gét becsülő seregek szálláshelye.

A mikházi csoda a semmiből szüle­tett. Egy szenvedélyes színész, ifjabbik Szélyes Ferenc ötlötte ki, hogy a meg­maradt csűrt, a körülötte lévő, majdan egy egész kempinget befogadó kertet felajánlja ennek a meseszép gondolat­nak fészekül. És figyelemre méltó mó­don a támogatás, a támogatók melléje nőttek, és megtámasztották az ötle­tet. A nyárádremetei tanács, Maros­vásárhely és ennek hivatalai, a Rotary Club.”

Tekintettel arra, hogy keretünk­be nem férhet bele a Csűrszínház több mint másfél évtizedének sűrű törté­nete, mi inkább a színház köré szer­veződött népi vonalú eseményekre térünk ki bővebben. Nos, a későbbiek­ben Csűrszínházi Napokká emelkedett rendezvény kilencedik fordulóján megnyitották a Széllyes Sándor-em­lékszobát. A falu szülöttje több évti­zedig a Székely, majd a Maros Népi Együttes tagja, közismert és közked­velt rímfaragó mókamestere volt.Előbb a Szélyes-portán – a Kacsó Sán­dor írónak is emléket állító szoba mel­lett – rendezték be a helyiséget a család itthon maradt tagjai. Az emlékszobák 2019-ben költöztek át a falu hajdani kántori lakásába, kiegészítve mind­ezt Salat Dénes fafaragász bútoraival. A hangulatosan elrendezett tárgyak kö­zött megtalálhatjuk a népdalénekes út­levelét, írógépét, az általa faragott szé­kely kapu makettjét.

Idős Szélyes Ferenctől, az előadómű­vész testvérbátyjától tudjuk (kilenc­ven évesen elkezdte megírni vis­szaemlékezéseit), Sándor öccsének nehéz sorsa, élete volt, hiszen miután a Bolyai Farkas-líceumban érettségi­zett, évekig munkaszolgálatos volt és napszámosként a marosvásárhelyi konzervgyárban dolgozott. A Székely Népi Együttes alapító tagja, 1956-tól 1988-ig a társulat énekeseként és egy ideig művészeti vezetőjeként is dolgo­zott. Az együttessel a rendszerváltás előtt sikerült eljutnia a Szovjetunióba, Észak-Koreába, Kínába és Mongóliába, majd 1990 után Ausztriában, Német­országban, Franciaországban, Svédor­szágban, az Amerikai Egyesült Álla­mokban, Kanadában vendégszerepelt. Több díjat, elismerést kapott, például a Rákóczi-díjat, illetve a kanadai Orbán Balázs Egyesület oklevelét és a Harg­ita Nemzeti Székely Népi Együttes em­léklapját. Ezek közül több is látható az emlékszobában, fellépőruhái, csizmája és kalapja mellett.

Szélyes Ferenc színművész bevallot­tan állítja, többször volt alkalma báty­jával, vagyis Sándorral fellépni, és na­gyon sokat tanult humorából, eredeti színpadi előadásmódjából.

A Csűrszínház 2012-től a Széllyes Sándor nevét viseli, hiszen egész lé­nyével, műsoraival ő képviselte legere­detibben az ősi székely népi kultúrát, hagyományt, amely évszázadokig a mikháziakat, a felső-nyárádmentieket jellemezte. Így a neve a legjobb helyre, a Csűrszínház homlokzatára került.

A Széllyes Sándor Csűrszínház népi vonalát erősítő rendezvényeinek má­sik jelentős mozzanata Kallós Zoltán néprajzkutató szereplése volt. Mint tudjuk, azelőtt egy évvel nyílt meg a neves néprajzkutató szülőfalujában, Válaszúton a családi kúriában a mú­zeum, először csak három szobában. S bár időközben az egész házat népmű­vészeti tárgyakkal rendezte be, ren­geteg anyag maradt feldolgozatlanul a raktárban. Ebből hoztak el mintegy 300 darabot, s rendeztek be a mikhá­zi kántori lakban vándormúzeumot. A belépők egyenesen a válaszúti szo­bában találták magukat, a két szélső helyiség mezőségi szoba tíz falu anya­gából. A bútorokat, rokkát és egyéb fá­ból készült használati tárgyat a helyi­ek hozták el, egyelőre kölcsön. Szélyes kifejezett szándéka volt egy tájház lét­rehozása, ahol a Nyárádmenti hasz­nálati tárgyak, kézműves alkotások, lakberendezési tárgyak várják állan­dó jelleggel az ide látogatókat. A tájház megvalósult. „A Kallós-kiállítás tulaj­donképpen nyitás volt egymás tájegy­ségeinek megismerésére, a tárlattal a Mezőség eljött a Nyárádmentére” – emlékszik vissza Török Viola, színházi rendező, muzikológus.

A néprajzi tárgyú rendezvények ko­ronája a 2019-es esztendő budapesti Ha­gyományok Házának vendégszereplése volt. Ennek előzménye a Duna Televí­zió Fölszállott a páva 2018-as előválo­gató műsorát a Csűrszínház fogadta be. Miért Mikházán? Kelemen Lászlót, a budapesti hagyományok Háza igaz­gatóját idézzük: „A nyárádmenti, Ma­rosvásárhely közelében fekvő Mikháza az erdélyi kultúrának emblematikus helye. Lehet, hogy kevesen tudják, de a mikházi ferencesek rendfőnöke volt Kájoni János, a Cantionale Catholicum és a róla elnevezett Kódex szerzője, itt, egyházi keretek között, a kolostorban indult el az iskolai oktatás, amelyet ké­sőbb Vásárhelyre helyeztek. Itt szüle­tett Kacsó Sándor hírlapíró és Széllyes Sándor, a legendás Székely Népi Együt­tes vezéralakja. Ezekhez a gyökerekhez térünk vissza az első Hagyományok Háza szabadegyetem megrendezésével, amely szándékaink szerint mindenki előtt nyitott, aki a hagyományátadás jó gyakorlatait akarja megismerni a nap­pali előadásokon, műhelymunkában. Ugyanakkor az esti műsorokra azokat is várjuk, akik egyszerűen akarnak egy jó előadást látni, és jót mulatni a haj­nalig tartó táncházban.” Az már akkor eldőlt, hogy a választás helyénvaló volt, a Hagyományok Háza az idén, vagyis 2020-ban is visszatér Mikházára.

Az előadások során Nyitrai Mariann néprajzkutató-népdalénekes a hely­hez, a vidékhez kötődve Bartók Béla nyárádmenti gyűjtéseit foglalta ös­sze. „1914-ben járt Maros-Torda várme­gyében Bartók Béla, feleségével, Zieg­ler Mártával. Nagyon gazdag, alapos, analitikus gyűjteményt köszönhetünk nekik, a székelyföldi, a majdnem a Székely-Mezőséget érintő zenei dialek­tus gazdagodott munkájuk nyomán. Utolsó pillanatban érkeztek ide, külső hatásoktól mentes zenei világot rögzí­tettek, a világháború, s az iparosodás széthordta a férfinépet. A vármegyében 10-12 faluban jártak, falvanként húsz gyűjtött dallammal számolhatunk, így két-háromszáz dallamot minden bi­zonnyal lejegyeztek e tájon. Több nép­szerűvé vált, mint például a páva-dal­lam hamar elterjedt, s az oktatásban is szerepet kapott.”

A Csűrszínház Egyesület rendez­vényeinek sodrására időközben rá­épült a Maros Megyei Múzeum. Amint azt Pánczél Szilamér és Győrfi Zalán, a múzeum munkatársai, illetve Szé­lyes Ferenc színművész, a Csűrszín­ház Egyesület vezetője a fesztivál in­dulása idején elmondták, céljuk a kettős örökség népszerűsítése, illetve hosszú távon értékesíteni, hozzáférhe­tővé tenni a helyi lakosság és az egye­temes kultúra számára. A térség két fontos kulturális örökségi helyszíné­hez kapcsolódóan két történelmi kor hangulatát szeretnék feleleveníteni. A római határvédelmi rendszer Maros megyei szakasza és ennek részeként a mikházi katonai tábor és település nagy eséllyel pályázhat az UNESCO világörökségi státusra a több ország­ra kiterjedő Római Birodalom hatá­rai világörökségi helyszín részeként. A mikházi ferences kolostor és temp­lom az erdélyi késő reneszánsz építé­szet párját ritkító alkotása, alapítása pillanatától jelentős egyházi, szelle­mi, oktatási központ. A fesztivál célja egyrészt a római civilizáció és Dácia tartomány, másrészt a fejedelemség kori Erdély sajátos kultúrájának nép­szerűsítése. Mindezt az egy napon át zajló és a legszélesebb közönségnek szánt számos esemény, kulturális és didaktikai jellegű rendezvény és inter­aktív múzeumpedagógiai foglalkozás segítségével próbálja megvalósítani. Általában több helyszínen zajlanak a fesztivál programpontjai, e helyszínek között szekerek szállítják az érdek­lődőket. A programot a Csűrszínház udvarán a hagyományőrző csoportok bemutatói (katonai hadgyakorlatok, gladiátorharcok stb.) mellett a római tartományok lakosainak hétköznap­jait megidéző műhelytevékenységek gazdagítják, betekintést engedve az egykori római civilizáció polgárainak hétköznapjaiba.

Ha a színházi előadásokról ejtünk szót, mindjárt a budapesti Nemze­ti Színházat kell említenünk, hiszen a rangos társulat évente jelen van Mikházán. Legutóbb Tamási Áron Vi­téz lélek című darabjával jelentkezett. A csűrszínház további hűséges társu­lata a Csíki Játékszín, rendszeresen el­jön a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Társulat, újabban a temesvári Csíky Gergely Színház, valamint a szatmá­ri Harag György Társulat is jelen van. Ugyancsak a Csűrszínház visszatérő vendége a Soproni Petőfi Színház, a For­rás Színház, valamint a felvidéki Csa­var Színház. E sorokban nem tisztünk okokat keresni, mintegy ténymegálla­pításként jelentjük, hogy jó ideje sem a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, sem a Szín­művészeti Egyetem nincs jelen előadá­saival a Csűrszínházban.

Említést érdemel, hogy a Csűrszín­ház minden évadkezdés idején kép­zőművészeti tárlatnyitással indít, fontos marosvásárhelyi, szovátai, sóvi­déki, székelyföldi képzőművészek állí­tottak ki, járt Mikházán Nagy Imre- és más gyűjteményes képanyag is.