Otthon a könyvet kézbe vettem, kiültem vele a bejárati lépcsőre, felütöttem, ahol nyílt. Mindjárt láttam, hogy ez igazán nekem való. Rövid sorokkal rövidebb írások voltak benne, no meg, ha ilyen sokat írt ez a Petőfi, csak akad benne nekem való is. Olvastam az első versből öt-hat sort, majd újra és újra. Ekkor jött nagymamám a kertből, és csodálkozva kérdezte, mit csinálok. Mondtam, Petőfit olvasom. Ne olvassam, ami nekem való, azt majd elolvassa ő nekem meg a húgomnak. Én akarom végigolvasni, feleltem. Minden versből három-négy sort, és eldöntöm, nekem való-e. Próbált erről az „őrültségről” lebeszélni. Mikor látta, hogy eredménytelen, csak annyit mondott: makacs vagy, mint nagyapád.
