A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Nyitott kapuk rendezvénysorozata

2025. február 24. – március 2. között tartják a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Nyitott kapuk című rendezvénysorozatát.

A Nyitott kapuk programjaira szeretettel várnak mindenkit – aki pályaválasztás előtt áll, érdeklődik a művészet titkai iránt vagy kíváncsi a színin zajló folyamatokra – a Művészeti Egyetem Köteles Sámuel utcai főépületében, a Pálffy-házban, valamint a Levél (Frunzei) utcában található Stúdió 2.1-ben.

Horváth Csaba történész, könyvtáros vetített képes előadása

2025. február 25-én, kedden 18 órától a KT Kolozsvár kincsteremtő polgárai sorozat keretében Horváth Csaba történész, könyvtáros tart vetített képes előadást  Schweinitz Gyula honvédőrnagy, a Kolozsvári Iparmúzeum és a kolozsvári I. Ferenc József Ipariskola megalakulásában fontos szerepet játszó közíró, a Mária Erzsébet Kórházat támogató Vöröskereszt Egylet elnöknőjének, Nemes Ilona férjének kolozsvári vonatkozású tevékenységéről életéről és tevékenységéről.  A rendezvény helyszíne az EME előadóterme, Jókai/Napoca utca 2–4. szám.

Könyvbemutató: Pozsony Ferenc: Festett bútorok a Székelyföldön

2025. február 19-én, szerdán 16 órától a Székely Nemzeti Múzeumban bemutatják Pozsony Ferenc: Festett bútorok a Székelyföldön (Pro Múzeum Egyesület - Kriza János Néprajzi Társaság, Zabola - Kolozsvár, 2024) című könyvét.

A szerzővel beszélget, a könyvet bemutatja: Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus.

A Tompa Miklós Társulat márciusi műsorrendje

Március 10., hétfő 19:00 óra – BEMUTATÓ!
Radu Afrim: Ház a blokkok között. Dramedy. Rendező: Radu Afrim.
Nagyterem. Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott.
Március 11., kedd 19:00 óra
Radu Afrim: Ház a blokkok között. Dramedy. Rendező: Radu Afrim.
Nagyterem. Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott.
Március 16., vasárnap 19:00 óra
Székely Csaba: Az igazság gyertyái. Történelmi színmű. Rendező: Sebestyén
Aba. Nagyterem. Az előadás 12 éven felülieknek ajánlott, időtartama 2 óra 40
perc (1 szünettel).
Március 17., hétfő 19:00 óra

Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya Kovásznán szervezi a 33. Tudományos Ülésszakát

Az erdélyi magyar tudományosság egyik legfontosabb fóruma, az 1859-ben gróf Mikó Imre által alapított EME, gazdag, ám történelmi kényszerek által gyakran viszontagságos múltra tekint vissza. A tudományos kutatás kezdettől fogva összekapcsolódott az eredmények saját kiadványokban való közlésével, s e szellemiségben az Orvostudományi Szakosztály 1906-ban önállóvá vált.

Mikola Emese: Hősnők tere

Női sorsok, női történetek bontakoznak ki Mikola Emese második prózakötetének írásaiban. A Hősnők tere – a Félrehallgatások című korábbi kisregény párjaként – „átélt, megfigyelt vagy örökölt” élményei szólítják meg az olvasót, benne különféle női attitűdök sorozatával. Ahogy a nagyváradi születésű, Kolozsvárt élő szerző rövid előszavában fogalmaz: „A történet mindig csak okozat, az örök körforgás kivetülése, az ok maga a karakter, az ember.”