A magyar történetírás korszerűsödési folyamatában, a 19. század második felében a forráskiadványok és a nagy összefoglaló művek mellett egyre több helytörténeti munka látott nyomdafestéket. Kolozsvár már 1870-ben közzétette várostörténetét Jakab Elek tollából, a következő évtizedekben pedig sorra jelentek meg a vármegyék és a városok múltját feltáró kötetek.
E változó színvonalú művek hosszú sorából két erdélyi vármegye többkötetes monográfiája emelkedik ki. Szolnok-Doboka vármegye hétkötetes története Kádár József nevéhez fűződik, a nagy munka létrejöttében jeles történészek is közreműködtek. A Kraszna és Közép-Szolnok vármegye egyesüléséből 1876-ban létrejött Szilágy vármegye monográfiáját Petri Mór írta meg.
A kezdeményezés a fiatal vármegye törvényhatósági bizottságától indult ki, 1885-ben határozták el a munka megíratását, ám az első jelentkező hamar visszalépett. Szikszai Lajos alispán Petri Mórt, a Wesselényi Kollégium 1889-ben kinevezett tanárát kérte fel a monográfia elkészítésére, 1894-ben meg is kötötték a szerződést.
Megfelelő ember kellett a nagy feladatra. Szikszai alispán jól választott, Petri tanár urat családi hagyományai és neveltetése is predesztinálták e munka elvégzésére. Hollómezei Petrikás (később Petri) László tasnádszarvadi birtokos, volt 1848-as honvéd tizedes és Gúthy Teréz házasságából Szarvadon született 1863. július 11-én, a zilahi református Wesselényi Kollégiumban érettségizett 1881-ben, majd 1886-ig a budapesti egyetemen hallgatott magyar, latin, irodalomtörténeti és történelmi előadásokat. Tanári és bölcsészdoktori oklevele birtokában egykori iskolájában kapott magyartanári állást, Ady Endrét is tanította. 1894-ben Szilágy vármegye tanfelügyelője lett, ebben a minőségében vállalkozott a kutatómunkára és a monográfia összeállítására.
Bejárta a megye mindegyik helységét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. Kisebb családok levelesládáit is átnézte, és jól használhatta Szikszai Lajos terjedelmes iratgyűjteményét, valamint a szilágyi református egyházmegye levéltárát. A megjelent kötetetek forráshivatkozásai egyébként pontosan tanúsítják szorgalmát és lehetőleg mindenre kiterjedő kutatói figyelmét.
Az első kötet kéziratát 1900-ban fejezte be, a következő évben elhagyta a nyomdát az ívrétű könyv Szilágy vármegye monographiája címen, a címlap is rögzíti a tényt, hogy a vármegye „törvényhatósági bizottságának megbízásából írta dr. Petri Mór”, a kiadás költségeit pedig a vármegye közönsége hordozta. E kötet Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék múltját mutatja be. A monográfia második kötete 1902-ben jelent meg, a szilágysági várakat és birtokosaikat tárgyalja, itt kapott helyet Zilah története is. A harmadik és a negyedik kötet Szilágy vármegye községeinek történetét foglalja össze a helységek ábécérendjében. A hatalmas munkát az 1904-ben megjelent ötödik és hatodik kötet zárja a birtokosok és a családok ábécérendben olvasható történetével.
A kortárs bírálók, egyes hibák és mulasztások említése mellett általában nagy elismeréssel szóltak a monográfiáról. Kuun Géza például 1903-ban a Századok hasábjain közölt recenziójában megállapította, hogy „rendesen több szakember szövetkezik egy megyei monographia megírására, és íme Szilágy vármegye tanfelügyelője egymaga írta meg megyéje monographiáját, s adott oly munkát kezünkbe, melyben a régész, a történész, a néprajzos, a családtörténet-kutató és az irodalomtörténész egyaránt megkapják azt, amit a Szilágyságról tudni óhajtanak, s azok is kellő tájékozást nyernek, kik a talaj minősége, terményei, a földművelés és az ipar állapota s fejlődése iránt érdeklődnek. Ez a különböző anyag a helyes feldolgozás által összhangzó egésszé egyesül, sőt gyakran lendületes, mindig érdekes olvasmányt nyújt annak, aki e munka lapjait forgatja.”
Török István, a kolozsvári református kollégium történetének szerzője az Ellenzék hasábjain méltányolta 1902-ben az első három kötetet, leszögezve, hogy eredeti forrásokon alapuló adatgazdag műről van szó, amely megbízható kiindulópontként szolgálhat majd a későbbi szerzők számára.
A Szilágy-Somlyó című hetilap 1901. októberi 31-i vezércikke elégtétellel állapította meg, hogy „az érdemes író megbízatásától kezdve mind a mai napig folytonosan teljes odaadással működött a nagy munkának létrehozásán. Ha elgondoljuk azt, hogy emellett mint vármegyénk királyi tanfelügyelője is a legpéldásabb szorgalommal töltötte be hivatalát, aránylag rövid idei tanfelügyelői működése alatt vármegyénkben egyre-másra szervezte az új állami iskolákat, erélyes kézzel mintaszerű rendet teremtett vármegyénk népnevelésügyében, valóban bámulattal kell adóznunk dr. Petri Mórnak, aki igazán sisyphusi munkát végzett.”
A monográfia megjelenése óta eltelt évtizedek alatt beteljesedett Török István jóslata, Petri hatalmas művéhez nyúl először mindenki, akit a Szilágyság múltjának egyik vagy másik részlete érdekel. Olvasói érdeklődés késztette arra a Históriaantik Könyvkiadót, hogy a hat kötetet hasonmás kiadásban 2016-ban újra megjelentesse.
A Szilágyság történetének mai kutatói Petri Mór művének folytatásaképpen állították össze a Szilágysági magyarok című kötetet 1999-ben, amely aztán sorozattá bővült a következő években.
Petri Mór életművébe a monográfia mellett tankönyvek is beletartoznak, és amit kevéssé tartunk számon, több verseskötete is megjelent. A megifjodás varázsregéje és egyéb versek című gyűjteményes kötetét 1935-ben bocsátotta közre, az 1883 és 1934 között írt költeményekről Schöpflin Aladár közölt kedves hangú ismertetést 1935-ben a Nyugat 5. számában: „Mikor verseket kezdett írni, még alig hűltek ki Arany János hamvai. Akkor kezdett zsendülni az a költői stílus, amely legmagasabb pontját Reviczky lírájában érte el: hangulatköltészet némi pesszimista színezettel, sok érzelmességgel, a külső forma eleganciájára törekedve. Petri Mór is ebben a hangnemben kezdte, s ebben maradt meg máig. A kis versek költője a lélek apró, finom rezzenéseié, az elmélázás könnyű bárányfelhőinek igyekszik állandó formát adni. Poézise a normális ember poézise: azt adja, amit önmagában a legszebbnek tart: egy szép polgári élet csendes, egyszerű kísérőzenéjét.”
