„Háromszor négy, tizenkettő. Éljen a naptárszerkesztő!” – ezt a rigmust kiabálva járták rikkancsok az utcákat Benedek Elek képviselőválasztási kampánykörútján 1887-ben.
Benedek Elek, a legnagyobb magyar meseíró, Erdély szimbóluma, lapszerkesztő és irodalomszervező, 1859-ben született, és hetvenéves korában, 1929. augusztus 17-én hunyt el. Egyetlen székelyföldi, erdélyi, sőt magyarországi gyermek sem nő fel Benedek Elek meséi nélkül, így méltán emlegetjük minden magyar gyermek Elek apójaként.
A legszélesebb olvasóközönséghez szólni
Benedek Elek nemcsak meseíró és lapszerkesztő, szépíró, történelmi, néprajzi és ifjúsági regényíró volt, hanem emellett évtizedeken keresztül közel száz kalendárium szerkesztője, írója volt. A legszélesebb olvasóközönséghez kívánt szólni. Egész életében azért küzdött, hogy a népnek, és kiemelten a gyermekeknek a lehető legtöbb és legmagasabb színvonalú irodalmat adja.
A régi családi Bibliában olvasható feljegyzés szerint Benedek Elek 1859. szeptember 30-án Erdővidék egy piciny falujában, Kisbaconban látta meg a napvilágot. Elemi tanulmányait a helyi iskolában kezdte, majd nyolcévesen szülei a székelyudvarhelyi református kollégiumba vitték továbbtanulni. Az érettségi után rövidesen Pestre utazott, és 1878-ban beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészeti karának magyar–német szakára. A székelyudvarhelyi diákévek alatt végzett néprajzi gyűjtéséből jelent meg első munkája a Magyar Népköltési Gyűjtemény 1882-es évfolyamában, Székelyföldi Gyűjtés címmel, amelybe a sajátján kívül beledolgozta Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtését is.
Újságíróként kezdte pályafutását, első állása a Budapesti Hírlapnál volt. Itt jelentek meg írásai a székely népköltészetről, a székelyföldi népszokásokról, és néhány részlet is a készülő mesekönyveiből. Mivel székely viseletéhez nagyon ragaszkodott, ezért legtöbbször a Zeke, Kópé, Góbé, Elek nagyapó, Székely, Igazmondó és a Székely Huszár álneveket használta.
Fiatal újságíróként úgy gondolta, hogy azzal lesz leginkább hasznára szeretett székely népének, ha magát parlamenti képviselőnek jelölteti. 1887-ben kormánypárti képviselőként jutott be a Parlamentbe. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a politikai küzdelembe, és végig küzdött az egyszerű nép taníttatása és szellemi felemelkedése érdekében. Hangsúlyozta, hogy magyar népmesét kell a gyermekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé.
„Tizenkét kalendáriom az új esztendőre”
Ebben az időszakban Benedek Eleket nem székely meseíróként vagy pesti újságíróként, hanem kiemelten naptárszerkesztőként ismerte a nép, s ezért hirdették ilyen minőségben választási kampánykörútján. Ez nem meglepő annak tükrében, hogy az 1900-as évek elején az Athenaeum kiadó szinte minden kalendáriuma az ő szerkesztésében jelent meg. Érdekesség, hogy a naptárak, kalendáriumok jelentős része Székely Huszár álnéven (habár szinte mindenki tudta, hogy ez Benedek Elek kedvenc álneve), vagy sok esetben más álnéven, illetve történetesen szerkesztői név nélkül jelentek meg.
Benedek Elek (Székely Huszár) szerkesztésében megjelent kalendáriumok:
Pallas nagy képes naptára: 1887–1892.
Székely Egyesületi Képes Naptár: 1892–1917.
Az Athenaeum kalandos mesenaptára: 1901–1910.
Az Athenaeum Magyar Iparos képes családi naptára: 1897–1900.
Az Athenaeum kis családi naptára: 1902–1910.
Az Athenaeum alföldi dalos naptára:1901–1908.
Az Athenaeum kis regélő kalendáriuma: 1902–1909.
Az Athenaeum magyar vitéz naptára: 1902–1910.
Az Athenaeum Petőfi naptára: 1901–1911.
Az Athenaeum Kossuth naptára: 1908.
Az Athenaeum nagy regélő kalendáriuma: 1900–1908.
Az én naptáram: 1922–1926.
Ország-Világ naptára.
A naptárszerkesztésről maga Benedek Elek mesél a következő történetben:
„Mielőtt valamelyik írótársam leleplezne, megvallom a magam jószántából, hogy a jövő évre tizenkét kalendáriomot szerkesztettem. Úgy kell lenni, hogy valami különös, nagy talentum lakozik bennem a kalendáriom-csinálásra, mert a kiadók oly előnyös ajánlatokat tettek, hogy ezek elől egyszerűen lehetetlenség lett volna kitérnem. Nem is tértem ki.
Alapos megfontolás után a következőképp állítottam föl a mérleget:
A kalendáriom-csinálás nem kiváló szellemi munka, de hat gyermeknek harminchat pár cipő kell egy esztendőben. Az ellenségeim megbotránkozással kiáltanak fel: Nézzétek, már kalendáriomot is csinál ez az ember! Ellenben a derék, jó családapák helyeslőleg bólintgatnak: Szép, nagyon szép, a munka nem szégyen.
Az írótársak az orrukat fintorgatják: Milyen süllyedés! Az én szűkebb hazámban pedig a jó székelyek kedves dicsekedéssel hirdetik: Halljátok, atyafiak, ez a híres ember! Tizenkét kalendáriomot csinált az új esztendőre!
Így felállítván a mérleget, őszinte párbeszédbe merültem saját magammal, s az volt első kérdésem is:
– Tulajdonképpen mit gondolsz, mivel szerezted azt a kicsi népszerűséget szűkebb hazádban?
Egy kicsit megsajdult a szívem, de nem adhattam egyéb feleletet:
– A kalendáriom-csinálással.
Fülembe csendült a már tíz esztendeje elhangzott kortesnóta:
Háromszor négy tizenkettő,
Éljen a naptár-szerkesztő!
Három hétig dúdoltak a fülembe. Ez a nóta kísért faluról-falura.
Még a varjú is ezt károgta, a veréb is ezt csiripolta:
Háromszor négy tizenkettő,
Éljen a naptár-szerkesztő!
Látjátok ebből, feleim, a népnél hálásabb publikum nincs. Elég egy huszonöt krajcáros kalendáriom, hogy bejuss a szíve közepébe, s nótás ajkára vegyen.
– Tehát megcsinálja? – kérdezte a kiadó.
– Meg.
Mikor a szerződést aláírtam, mosolyogva nézett rám.
– Az ám, el is feledtem. A százesztendős jövendőmondó versét is önnek kell megírni.
– De kérem, nem tudok én jövendölni.
– Ugyan, kell is ahhoz jövendölés. Írjon csupa jót minden évszakra, hadd örüljön a magyar.
– Jól van, hát örüljön. Úgyis eleget búsul…..”
(Részlet A százesztendős jövendőmondó című írásból)
Mire való a kalendárium?
A kalendárium vagy nyomtatott naptár, a latin Calendae Januariae (az év első napja) kifejezésből származik. Az első magyar nyelvű kalendáriumot 1538-ban Krakkóban Székely István készítette. A magyar nyelven írt kalendáriumok nyomtatása a 16. század végére gyorsan elterjedt, a nagyobb magyarországi városok nyomdáiban évről évre, egymástól függetlenül, nagy számban jelentek meg. 1592-ben nyomtatta Kolozsvárott ifj. Heltai Gáspár a Cisiót, amely egy latinról magyarra fordított kalendárium asztrológiai jóslásait foglalta össze, megtoldva a lóbetegségek gyógyításával, valamint kuruzslást és babonás szokásokat is tartalmazott. A jóslatokat rímekbe szedve írták le, nagy részüket a nép évszázados tapasztalata érlelte és igazolta. Számos, időjárásra utaló megfigyelés népi szólások formájában ezeknek a kalendáriumi rigmusoknak köszönhetően maradt fenn. A művelt nemesi és polgári rétegnek szánt nagyalakú, ismeretterjesztő naptárak mellett egyre nagyobb tételben jelentek meg a szegényebb sorsú földművesek számára készített kisalakú, néhány íves, 10–15 krajcáros kalendáriumok. Ennek eredményeként a 18. századtól kezdve a magyar nyelvű kalendárium a polgárság és a parasztság egyik legfontosabb olvasmányává vált. A legsikeresebb magyar népnaptárokat Mayer István, Bucsánszky Alajos és Méhner Vilmos szerkesztették, adták ki. A 19. század hozta meg a kalendáriumirodalom virágkorát: becslések szerint 1868-ban több mint 500 ezer kalendárium kelt el Magyarországon és Erdélyben. Ha valaki tájékozódni akart a várható időjárásról, a remélt termésről, pontosan ki akarta számolni a háziállatok vemhességének idejét vagy csak egyszerűen szórakoztató olvasnivalót keresett, elővette a bőrbe kötött, egész éven át féltve őrzött kis könyvet, a kalendáriumot.
Így emlékszik vissza a gyerekkorában gyakran előkerülő családi naptárra Benedek Elek az Édes anyaföldem című munkájában:
„Nemcsak édesapámnak, de az egész családnak igen kedves, agyonolvasott könyve volt Mayer István esztergomi püspöknek az 1859-ik évre szóló Kalendáriuma. Ezt édesapám annyira megbecsülte, hogy be is kötteté. Ez a derék püspök István bácsi név alatt szerkeszté Kalendáriomait, melyek tele voltak falusi népnek való, Egy ballépés ezer bajt okoz s efféle hasznos és erkölcsös történetekkel. Kioktatott arról, hogy kell a fagyott embert életre kelteni; szívre hatóan prédikált a pálinkaivás szomorú áldozatairól, s örök időkre emlékezetembe vésődött ez a verse:
A pálinka gonosz ital,
Ki azt issza, korán meghal.
Nyáron izzaszt, télen fagyaszt,
Okos ember nem issza azt.”
Az Athenaeum kiadónak szerkesztett naptárak átvették az előző korszakok kalendáriumainak stílusjegyeit. A rendszerint késő ősszel megjelenő naptár mindig az év hónapjait bemutató verses rigmusokkal kezdődött, majd a következő évre szóló verses jövendöléssel folytatódott. A kalendáriumokban minden hónapot külön fejléc díszített, amely a vadászatot, a szénamunkát, az aratást, a szüretet, a disznóvágást, a vásárpiacot vagy a karácsonyi ünnepet ábrázolta. A naptárrész lapjai közé szabad lapok voltak bekötve gazdasági és családi feljegyzések számára. Ezt követték a hónapokra bontott asztrológiai elemzések, időjárási jóslatok, csillagászati jelenségek, a királyi és császári család bemutatása, háborús történések, hírek járványokról, hitbéli dolgokról, tanácsok a várható termésről, betegségekről, állategészségügyi megfigyelések, majd az országos sokadalmak, vásárok listája következett. Később a vásárok és a közigazgatási tisztinévtárak mellett megjelentek a szépirodalmi szövegek, a rövid elbeszélések és tanító szándékú írások is. A naptárakat számos tetszetős fametszet, karikatúra és fénykép díszítette. A szerzők közül Benedek Elek mellett ott találjuk Donászy Ferencet, Gaál Mózest és Jókai Mórt is. Benedek Elek hatására az Athenaeum és a Pallas nagy képes naptára rövid idő alatt elsőrangú könyvvé fejlődött, és mind tartalmánál, mind képeinél fogva a legnagyobb és a legszebb naptárnak tartották, mert terjedelme négyszáz lap fölött volt, művészi képeinek száma pedig rendszerint meghaladta a százat.
Az erdővidéki kalendáriumok
A naptárszerkesztő Benedek Elek 1885-től kezdve számos újságot alapított és szerkesztett Budapesten. A Nemzeti Iskola című újság volt az első, amelyet hamarosan követett a Magyar Kritika és a Magyar Világ című irodalmi lapok elindítása, majd a Magyarság és a Néptanítók Lapjának szerkesztése. 1889-ben Az Én Újságom címmel Pósa Lajossal közösen elindították az első irodalmi értékű gyermeklapot. Ezt követte később, 1909-ben, Sebők Zsigmonddal a Jó Pajtás gyermekújság szerkesztése. Az újságszerkesztés mellett, tanító célzattal, újabb és újabb mesekönyveket jelentetett meg. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.
Az első világháború végén közel kétszázezren vándoroltak ki Erdélyből, amikor Benedek Elek szembefordult a menekültáradattal, és Magyarországot hátrahagyva végleg hazatelepedett Kisbaconba. Visszament, hogy életének hátralevő részében fáradhatatlanul küzdjön az elszakított erdélyi irodalom talpra állításáért és megmaradásáért.
Benedek Elek szívvel-lélekkel csatlakozott a poraiból feltámadó erdélyi magyar irodalmi és társadalmi mozgalomhoz. A Szabó Zsolt szerkesztésében megjelent Benedek Elek irodalmi levelezése (I–III.) tanúsága szerint ekkor kezdődött a legnagyobb erdélyi vállalkozása, a ma már legendás hírű Cimbora gyermeklap szerkesztésével a kisebbségi magyar gyermeksajtó megteremtése. Ezt viszont megelőzte egy kalendáriumsorozat (Az én naptáram, 1922–1926). Így történhetett meg, hogy Benedek Elek első erdélyi könyve nem az 1922-es segesvári és fehéregyházi Petőfi-ünnepség után népszerűen megírt Petőfi-életrajz volt, hanem egy kalendárium. Az erdővidéki kisváros, Barót nyomdásza, Égető Árpád kereste fel, és előállt azzal a kéréssel, hogy szerkesszen neki a „nagyságos úr” egy kalendáriumot.
A következőt írja 1921. november végén Benedek Elek a fiának, Marcellnek címzett levelében:
„…Igen, van nekem egy baróti kiadóm. Összeütöttem neki egy ötíves kalendáriumot, hogy boldoguljon szegény. Még a nevemet is rátettem. Most imprimálta az első ívet. Brassai nyomdász volt, a háború alatt betűi nagy részét elrabolták, aztán megvette a baróti nyomdát, csak annyi betűje van, hogy egy-két ívet ha kinyom, azt szétosztja, és így tovább! Mit szól ehhez majd Gaál Mózsi1, ha megtudja, hogy nekem még az ő városában is van kiadóm?...”
Azokban a nehéz, háború utáni időkben kalendáriumot és gyermekújságot szerkeszteni nem volt könnyű feladat. Elek apónak ez mégis sikerült; jó kapcsolataival és kifinomult szervezői munkájával a legjobb erdélyi magyar írókat és költőket nyerte meg Az én naptáramnak.
években
Benedek Marcell a Magyar író tragédiája 1929-ben című művében a következőt írta: „Az én naptáram olyan gonddal és lelkiismeretességgel szerkesztett kalendárium volt, amilyen soha azelőtt nem került magyar ember kezébe.” A rendkívül gondosan szerkesztett naptári és általános részen kívül valóban irodalmi értékű olvasmányok egész tárházát adta ez a kalendárium, amelyben nemcsak a legjobb erdélyi írók novellái, versei, tréfái vonultak fel, hanem Elek nagyapó meséi és régi magyar dalok örökszép versei is. Balázs Ferenc, Baksay Sándor, Balogh Endre, Berde Mária, Bethlenfalvi Pál, Csűrös Emília, Dsida Jenő, Gulácsy Irén, Jancsó Béla, Kós Károly, Molter Károly, Nyírő József, Paál Árpád, Sipos Domokos, Somogyi Endre, Szabolcska Mihály, Szentimrei Jenő, Szeremley Ákos, Szombati-Szabó István, Tamási Áron, Tompa László, Keresztury Sándor, Sipos Domokos és még sokan mások írtak a baróti kalendáriumba, amely végül összesen öt esztendőt ért meg.
A naptár sikerét és népszerűségét hűen bizonyítja a következő két történet. Az elsőt Benedek Elek írja Sipos Domokosnak, aki szintén egy naptár szerkesztésének elvállalására szeretné felkérni Elek apót. „Én szíves készséggel vállalkoznám is a naptár szerkesztésére, ha már ez irányban le nem volnék kötve. Tavaly ősszel ugyanis úgyszólván az utolsó pillanatban állított be hozzám egy fiatal nyomdász, aki a szomszédságomban, Baróton települt le, s arra kért, hogy támogassam őt a kezdet kezdetén egy kis naptár szerkesztésével. Részint megkapott a gondolat, hogy Kisbaconban szerkesztődjék és Baróton nyomtatódjék naptár, ahol ezer esztendőn át könyvféle még nem látott napvilágot, s nagy hirtelenében megcsináltam neki ingyen. S bár november végén jelent meg Az én naptáram, mind egy szálig elfogyott az ötezer példányos kiadás. A váratlan sikeren felbuzdulva az idén már dupla terjedelmű (160 oldalas) naptárt ad ki, már szedi is a kéziratokat, sőt a körleveleket is szétküldte. Ebből láthatod, kedves öcsém, hogy a legjobb akarattal sem vállalhatom a felajánlott szerkesztést, de amennyiben megcsináljátok a naptárt, ha reflektálsz rá, szívesen írok bele egy kis elbeszélésfélét. Érdekes, hogy nemrégiben Keresztury Sándor is effajta tervvel keresett meg (pláne két naptárt akart, magyart és románt, magyar és román íróktól), de ezt sem vállaltam, mindössze annyit tehettem, hogy helyet adok a naptárban román írók dolgainak is, megkezdvén ezzel azt az „ismerkedést”, amiről a Keleti Ujság-beli levelemben írtam. De valószínű, hogy más formában az ő gondolatából is megvalósul valami még ez évben, az én fiatal, ambiciózus s máról hónapra meggazdagodni nem akaró nyomdászom jóvoltából. A remélhető megvalósulás esetén számítok majd a te tolladra is. Isten áldjon, kedves öcsém, minden jóval. Szeretettel, Benedek Elek.”
Szász István a következő anekdotát jegyezte le a Háromszék újság hasábjain: „Benedek Elek, hazatérve Erdélybe, Az én naptáram címmel jól szerkesztett és tartalmas kalendáriumot adott ki. A korán megjelenő, vaskos könyvecskének olyan kelendősége volt, hogy már az őszi vásáron elkapkodták a székelyek. Egyszer, a karácsonyi vásáron, Baróton egy öreg atyafi kitámadta Benedek Eleket:
– Hallja az úr! Miféle kalendáriumot csinált maga, hogy karácsonyra már nem lehet kapni belőle? A jó naptárnak még tavaszig is ki kellene tartani!”
1926-ban jelent meg utoljára a baróti kalendárium. Benedek Elek egyre inkább a Cimbora szerkesztésével és az erdélyi irodalmi élet vezetésével volt elfoglalva. 1929. augusztus 16-án reggel Benedek Elek a kisbaconi kúria kertjében kaszált, aztán leült levelet írni Szentimrei Jenőnek, hogy beszámoljon a Cimbora csődjéről. Elkeseredésében leírta, hogy vissza akar vonulni a közéletből, de a fiatal nemzedéknek azt tanácsolja, hogy maradjanak egységesek, „fő, hogy dolgozzanak”. Aztán félbeszakadt a levél, ezekkel az utolsó szavakkal örökre.
Benedek Elek emlékét, életművét számos kiváló író igyekezett újra és újra megóvni attól, hogy feledésbe merüljön. 1922-ben jelent meg Baróton Az én naptáram első kiadása, aminek századik évfordulója alkalmából önálló antológiával állítunk emléket Elek apó naptárkészítő munkásságának.
Kép: Hoffman Edit gyűjteménye
Jegyzet
1 Gaál Mózes, 1863–1936, baróti születésű, népszerű ifjúsági író, Benedek Elek barátja, egyidőben szerkesztőtársa.
