Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Megismerni egymást!

Beszélgetés Bordás Istvánnal, a Magyar Népművelők Egyesületének elnökével

Mióta foglalkozol közművelődés szervezéssel?

– 1986-ban kezdtem a pályámat a bodrogkeresztúri (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Faluházban. Több mint 30 év elteltével belegondolva, máig sem értem, hogy volt bátorságom 21 éves fejjel elvállalni egy, éppen akkor újonnan épített intézmény vezetését. Akkortájt nem sokat gondolkodtam ezen, állást ajánlottak, szolgálati lakással, belevágtam. Nagyon jó iskola volt, hiszen a közművelődés minden területével kellett foglalkoznom, a székek cipelésétől a rendezvényszervezésen át a kisebb kulturális csoportok menedzseléséig. Az azóta eltelt 30 évben foglalkoztam múzeumvezetéssel, kiállítások rendezésével, szerveztem népfőiskolát, vezettem megyei kulturális szolgáltató intézményt. Jelenleg a Sárospataki Képtár igazgatója vagyok. Számtalan nyomdai kiadványt gondoztam, ma is részt veszek a Zempléni Múzsa folyóirat kiadásában.


Bordás István

Magyarországon a kommunista rendszerben is volt népművelő képzés a főiskolán. Miben különbözik az akkori és a mostani népművelő munkája?

– A kommunista diktatúra végnapjai idején a központi hatalomnak már nem volt ereje közvetlenül befolyásolni a települési közművelődési munkát. A terepen dolgozó népművelőknek elsősorban a helyi hatalmasságokra kellett figyelniük. Sok helyen azonban ez sem volt túl zavaró. Leginkább a lakosság, a közönség igényei voltak a mérvadóak. Ha a napi munkában nem foglalkoztunk közvetlen politizálással, nem nagyon szóltak bele abba, hogy mi történik egy-egy kultúrházban. Nyilvánvaló, hogy ez helyenként változó volt, hiszen egy nagyvárosban a politikai befolyás másképp csapódott le, mit azon a helyen ahol én dolgoztam.

Akkoriban a kultúraközvetítés körülményei is másak voltak. A televízión kívül nemigen volt konkurenciája a helyi közművelődésnek. Az internetről még nem is hallottunk. Nyilvánvaló, hogy az emberek igényei nem voltak ilyen sokrétűek, mint manapság.

A mai népművelő számára sokkal nagyobb kihívást jelent az érdeklődés felkeltése, vagy annak kipuhatolása, hogy milyen kultúrigény van egy-egy településen. A körülöttünk lévő világ sokkal „zajosabb” lett, nehéz átlépni az érdeklődés küszöbén. Másfajta programokra van szükség, amelyeket másféle módon és eszközökkel kell népszerűsíteni. Ha úgy tetszik, egy mai népművelőnek sokkal tájékozottabbnak kell lennie, ezt nemcsak a világról való tájékozottságra értem, hanem arra is, hogy ismernie kell például a gazdálkodás, vagy éppen a marketing modern módszertanát is.

Ugyanakkor a világ sokkal színesebb lett. Ezt nemcsak a lehetséges programok sokszínűségére értem, hanem például arra is, hogy a munka módszertana több alternatív lehetőséget is felvet egy-egy program vagy folyamat megszervezésekor.

Egy dolog azonban nem változott: ha valaki sikeresen akarja végezni ezt a munkát, nap mint nap figyelnie kell a közösségére, közönségére. Folyamatosan új és új ötleteket kell kipróbálnia.


Kárpát-medencei találkozás. Magyar Kulturális Szervezetek 7. Konferenciája Kecskeméten 2017 márciusában

Tavaly a Magyar Népművelők Egyesületének (MNE) az elnöke lettél. Szólnál néhány szót az Egyesület történetéről?

– A Magyar Népművelők Egyesülete 1979-ben alakult. Akkoriban azon kevés társadalmi szervezetek közé tartozott, amelynek működését engedélyezte a kommunista hatalom. Az adott politikai körülmények között mindig is a népművelők szakmai érdekképviseletét tartotta szem előtt. A ’80-as évek tevékenységéről viszonylag kevés feldolgozott információnk van, azonban azt tudjuk, hogy az Egyesület mindvégig progresszív erőt képviselt az adott politikai körülmények között. A letűnt szocializmus éveiben többek között ennek volt köszönhető, hogy a magyar közművelődési rendszer művelődési házai amolyan ellenzéki bázisfélék lettek. A ’80-as évek végén rengeteg ellenzéki csoportosulás működése köthető ezekhez az intézményekhez.

A ’90-es évek közepétől az MNE-ben hangsúly a szakmai érdekképviselet irányába tolódott el. Az utóbbi években az Egyesület kezdeményezései inkább a szakmai tájékozódás megkönnyítését célozták. Rendezvényei egyszerre igyekeznek szolgálni az innovációt, illetve a kapcsolattartás fórumai is egyben.

AZ MNE milyen kapcsolatokat épített ki a Kárpát-medence különböző történelmi régióiban működő kulturális intézményekkel? Milyen jövőbeni elképzelések vannak Erdély irányában?

– Az MNE változó intenzitású, elsősorban a személyes ismeretségeken alapuló kapcsolatokat alakított ki a határon túli magyar szervezetekkel. Ennek legfontosabb rétege az a megyei tagszervezetekhez kötődő, határ menti együttműködés, amely természetszerűleg alakult ki az egyes államhatár mentén található megyék között. Országos szervezeti szintű szisztematikus kapcsolatépítés csupán az utóbbi néhány évre visszamenőleg követhető nyomon. Ez elsősorban a Kecskeméten minden évben megrendezett Kárpát-medencei magyar kulturális szervezetek találkozójához köthető. A hetedik éve tartó találkozósorozat áttörést azonban nem hozott. Az Egyesületben mostanra érett meg a szándék arra, hogy a határon túli magyar területeken dolgozó kulturális ernyőszervezetekkel rendszeresebb együttműködést alakítson ki.


Bordás István és Bak Lajos, a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ igazgatója

Természetszerűen adódott, hogy legelőször ezt a folyamatot az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel való együttműködésben teljesítsük ki. Hiszen az EMKE a Kárpát-medencében működő legnagyobb magyar kulturális szervezet. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy személy szerint ezzel a szervezettel van a legsokrétűbb kapcsolatom. Az EMKE legutóbbi közgyűlésén megállapodtunk Széman Péter elnök úrral, hogy egy éven belül egy átfogó együttműködési megállapodást dolgozunk ki a hosszú távú közös munka kereteinek meghatározására.

Az EMKE tiszteletbeli tagja vagy, valamint aktív részese voltál és vagy az utóbbi időben a romániai magyar házak közötti kapcsolatépítő folyamatoknak. A Kovászna Megyei Művelődési Központ régiós kulturális stratégiájának a kidolgozásában is részt vettél. MNE- elnöki munkádban milyen mértékben tudod majd hasznosítani az eddig szerzett erdélyi művelődésszervezői tapasztalataidat?

– 1995 óta folyamatos kapcsolatot tartok fenn az erdélyi közművelődés különböző szervezeteivel. Ez a folyamat még az EMKE égisze alatt a Romániai Magyar Népfőiskolák és Közösségfejlesztők Társasága alakulásakor (1994) kezdődött, amely intézmény később Romániai Magyar Népfőiskolai Társaságként kapott jogi státust. Az eltelt több mint 20 évben változó intenzitással mindig részt vettem valamilyen magyar-magyar együttműködést megmozgató programban. Az utóbbi tíz évben ez a közös munkálkodás napi szintű intenzív kapcsolattá alakult. A Magyar Házakkal való közös munka, amelyet az Észak-Magyarországi EMKE képviselete keretei között folytatok kollégáimmal, sem intenzitásában, sem szakmai tartalmában nem kevesebb, mint az itthoni intézményekkel működő kapcsolattartás.

Abban, hogy az EMKE és az MNE kapcsolatait magasabb szintre emeljük és szisztematikusan tervezzük, nagyban segíti, hogy az előbb említett közös munka során jól megismertem az erdélyi magyar közművelődés mindennapjait, az egyes Magyar Házak munkájának körülményeit. Számomra például rendkívül fontos az az ismeret, amely a szórványban történő művelődésszervezés sajátos körülményei között zajlik. Szintén fontos tapasztalás volt az a kitartás és hihetetlen innovációs kedv, amely képessé teszi az erdélyi magyar közművelődés szakembereit a magyar kultúra mindennapi ápolására, a közösségek megtartására. Személyes tapasztalatom, hogyha ezt a magyarországi művelődésszervezőknek megmutatjuk, egészen más megközelítésben látják a magyar-magyar kulturális kapcsolatok mindennapjait és jövőjét. S talán a saját munkájukat is.

Miben látod ennek a kulturális kapcsolatnak a lehetőségeit és gondjait?

– A kommunizmus évtizedeiben mindannyian magyarok maradtunk, ez nagy eredmény. Néhány kelet-európai nép sajnos nem volt ennyire szerencsés. Ugyanakkor kiesett a közös emlékezetből jó néhány évtized. Itt nemcsak arra gondolok, hogy 30 év erdélyi magyar kultúrájáról alig van információja a magyarországi értelmiségnek, hanem arra is, hogy az elmúlt évszázadok erdélyi történelmét is igyekeztek elfeledtetni a magyarországi köztudattal. Rengeteg tévhit, félinformáció él ma is még a képzettebb magyar értelmiségiek körében is Erdéllyel kapcsolatban. Sokszor találkozom a pátosszal vegyes lesajnáló érzelmi hozzáállással, amely akadályozza a tisztánlátást az itt élők múltját és jelenét illetően. Azt hiszem, hogy ha mind az erdélyiek, mind a magyarországiak jobban megismerik egymás mindennapi kulturális életét, napi gondjait és lehetőségeit, helyreállhat az az egységes gondolkodás, amely általában jellemezheti a magyar kultúrát a Kárpát-medencében. Ez természetesen nem csupán Erdélyre, hanem a trianoni döntéssel elszakított minden magyar lakta területre is igaz lehet. Ha Magyarországról tekintek erre a folyamatra, ez valamiféle lelki megújulást, a történelmi megbékélés lehetőségét is magában hordozza.


A 2016 novemberében lezajlott, Sárospatak bemutatkozik elnevezésű program résztvevői

A veszélyeket illetően: túllépve az előbb említett cukormázas pátoszon, díszmagyarkodáson, legokosabb, ha megkérdezzük azokat, akik e közeledési folyamatban kulcsszerepet játszanak, magukat a kultúraközvetítőket. A legutóbbi kecskeméti találkozón, egy műhelybeszélgetés keretében volt erre mód. Függetlenül attól, hogy a kollégák mely határon túli területről érkeztek, mindannyian egybehangzóan a napi politikai érdekeknek való kiszolgáltatottságot említették. Azt, hogy az elmúlt több mint 25 évben mind az anyaországi, mind pedig az utódállamok politikai elitje nem hosszú távú stratégia mentén, hanem a napi aktuálpolitikai érdekek alapján döntöttek olyan kérdésekben, amelyek a határon túli magyarságot érintették.

 

Tetszik az oldal? Segíts egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.

both joco, both zsuzsanna

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor. 

Balázs Ferenc

A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők. 

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi Képviseleti Pontján működő Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely megtisztelő lehetőséget kapott kolozsvári bemutatkozásra, a Györkös Mányi Albert Emlékházba. A kör tagjai azzal a kiállítással köszöntötték a látogatókat, amelyet 2017. február 19-én, a Fejedelemasszony névnapján mutattak be a sárospataki Művelődés Házában. Az úri hímzéssel készült textíliák egyben a reformáció 500. évfordulója előtti tisztelgés jegyei is.

bodrogközi táncok

A Művelődés folyóirat olvasói is olvashattak már alap hasábjain arról az együttműködésről, amely a romániai szórvány közösségek által működtetett magyar házak és a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára között az elmúlt évek alatt kialakult.

facebook

Nap mint nap számtalan fontos és kevésbé fontos döntést hozunk meg, amelyek aztán alakítják életünket és újabb döntéshelyzetek elé állítanak. Az énképünk szerves részét képezi az az elképzelés, hogy ezeket a döntéseket néhány kivételes esettől eltekintve szabadon és saját elhatározásunkból hozzuk. A digitális térben tett online „sétáinkra” is inkább tekintünk szabad barangolásként, mintsem befolyásolt lépések sorozataként. A Facebook közösségi oldal gyengéd noszogatásainak „leleplezésén” keresztül mutatom be, hogy miért gondolom illúziónak azt az egyébként identitásvédő mechanizmus mögötti gondolatot, miszerint teljesen szabadon cselekszünk az online vagy akár az offline térben is.

bábszínház

„Itt nem fontos a koncepció, viszont nagyon fontos a jó ízlés, a tiszta gondolat, a szándék, a játék: az, hogy amit meg szeretnél mutatni a gyermekeknek, az játékos legyen, de­rűs, színes… Valami olyat akartunk létrehozni, ami úgy készül, mint egy ajándék. És valahogy úgy is adjuk át, mintha ajándék lenne. Gon­dolkodtunk, hogy mi az, ami az apró gyerme­kek figyelmét megragadja: színek, formák, tér – az atmoszféra. 

Magyarzsákod

A magyarországi és erdélyi falugondnoki kapcsolat gyökerei az 1990-es évek elején keresendők, amikor Kemény Bertalan, a mindannyiunk Berci bácsija Magyarországon hallatlan sikerrel szervezte meg kidolgozott programmal a falugondnoki szolgálatot.

„Az előadásaink sikere, igazi kézzelfogható sikere az, mikor érezzük, hogy a gyermekközönség lélegzetvisszafojtva figyel, együtt rezdülve a színpadi érzelmekkel, mikor felszabadult, boldog nevetés tölti be a termet, mikor spontán felkiáltásokkal, beleszólásokkal vesznek részt a játékban, együtt játszva teljes átéléssel velünk; és a legnagyobb siker az, amikor fellázadnak cselekvésig a rossz, a gonosz ellen, az igazság, a jó védelmében. Mindez a művészetünk értéke, ereje, a játékunk „fizetsége”.

A bihari Érmellék jelenkori katonai hagyományőrzése szempontjából a 2005-ös év mérföldkőnek nevezhető. A történeti hagyományőrzés a Kárpát-medencében Pákozd után, Bihardiószeg központtal (hajdúk, kurucok, huszárok) Érmelléken fedi le a legszélesebb időskálát (honfoglaláskor is). Ez volt az a kapocs, mely mentén Diószeg és Pákozd közt testvértelepülési kapcsolat jött létre.  

Kányádi Sándor, Fodor Sándor

A Napsugár szerkesztőségének a jóvoltából nézegetem, olvasgatom a valamikori kiadványokat. Doboznyi, évfolyamokba rendezve, bekötve szépen. A legelső 1957-es. Lassan forgatom az időtállóan vastag lapokat.

Guttmann Mihály, megemlékezés

December 7-én, a 90 éves Misi bácsi köztünk elnevezésű emlékest szólamvezetőjeként, a jelenlévőket Guttman Mihály portréháttérrel közös megalkotására késztetve ennek az arcképnek az előzetes vázlatát igyekeztem megrajzolni, amennyire élményeim és emlékezeti képességem megengedték.

Vizi E. Szilveszter

December utolsó napján töltötte 80. életévét Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas orvos és kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, illetve volt elnöke. A kiváló tudóst a következő interjúval köszöntjük, melynek mondanivalója ma is időszerű.

studio színpad kolozsvár

A Stúdió Színpad akaratlanul is hozzájárult a hazai színházak színészutánpótlásához. A rendre cserélődő tagságból sokan felvételiztek sikerrel a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolára. 21 olyan személyről tudunk, aki később elismert színművésszé vált, és akit a mindenkori tagság büszkén emlegetett.