A bihari Érmellék jelenkori katonai hagyományőrzése szempontjából a 2005-ös év mérföldkőnek nevezhető. A történeti hagyományőrzés a Kárpát-medencében Pákozd után, Bihardiószeg központtal (hajdúk, kurucok, huszárok) Érmelléken fedi le a legszélesebb időskálát (honfoglaláskor is). Ez volt az a kapocs, mely mentén Diószeg és Pákozd közt testvértelepülési kapcsolat jött létre. E cikkben katonai hagyományaink és lovaskultúránk érmelléki múltját és jelenét járjuk körbe röviden.
Előzmények
Ha azt mondjuk, Háry János, akkor a „legvitézebb huszár” Simonyi József óbesterre gondol mindenki. Azonban voltak hős érmellékiek is, akikről azóta elfeledkeztek: a gálospetri Csonka Gábor közlegény, aki 1742-ben bátorságával Prágánál a fiatal 37. gyalogezredet táltosította meg, vagy az éradonyi Mile István közhuszár (1769–1841), akinek a napóleoni háborúkban tanúsított hősiességénél csak a szerénysége volt nagyobb (csak áristom után volt hajlandó elfogadni a káplárságot). XIII. Leó pápának úgy volt magyar huszárja, hogy kívánságára IX. Zichy Ferenc egy diószegi magyar legényt küldött neki, aki élte végéig szolgálta. Száz éve halt meg Ferenc József, aki 1857-ben két napra meglátogatta Érmellék nagy településeit, majd 1890. szeptember 12. és 16. közt Székelyhídon szállt meg a Stubenberg-kastélyban a nagy érmelléki hadgyakorlat idején. Diószegen szállt meg ekkor József Károly Lajos főherceg (1833–1905) és fia, József Ágost főherceg (1872–1962). Az apa 1900-ban, majd 1902-ben is visszatért diószegi hadgyakorlatokra, míg fia 1941. március 15-én ráismert még az öreg 39-es bakákra ugyanitt. A bihari Érmellék katonai hagyományai nem merülnek ki csak ennyiben. Sajnos, a 16–17. században sűrűn esett a vidék a vonuló hadak útjába, míg a nyugalmasabb Habsburg-uralom idején a mindennapi katonai beszállásolások nyűgével bíbelődtek az itt élők.
A hajdú hagyományőrzés
Kismarjai Bocskai István (1557–1606), személyi sérelmek és politikai pálfordulás hatására 1602-től Habsburg-ellenessé vált. Fel is lázadt 1604-ben II. Rudolf ellen. Diószeg Nyúzóvölgy nevű részén, 1604. október 15-e hajnalán, az általa vezetett hajdúk lesből támadva, véres csatában szétverték Johann Baptista von Pezzen zu Croviana (1567–1616) zsoldosvezér nagy tűzerejű seregét, amely a Szalárd mellől indult Giovan Giacomo Barbiano di Belgioioso (1565–1626) csapataival kellett volna egyesüljön Félegyházánál, hogy elfoglalva Bocskai Nagykereki várát, elfojtsák a felkelést. Bihardiószegen a katonai hagyományőrzés eszméje először 2004-ben jelent meg – közvetett formában – egy emlékkő kihelyezésével a csata helyén, majd 2005-ben az I. Bihardiószegi Ifjúsági Kuruc Napok rendezvényének szervezésével. A Bocskai halálának 400. évfordulójára 2006-ban szervezett Magyar Református Világtalálkozó apropója a történelmi évforduló, a történelmi helyszín, amelyek szinte kínálták az alkalmat Gellért Gyula lelkész-esperesnek – hogy szinte elsőnek a magyarlakta területeken – csataimitációt rendezzen a hatóságok engedélyével a román–magyar határ tövében. A szükséges kellékeket fanatikus elszántsággal és hatalmas szervező erővel, a semmiből teremtette elő vagy gyűjtötte össze, Diószeget és az egész egyházmegyét mozgásba hozva. A Bihardiószegi Református Egyházközség és az Érmelléki Református Egyházmegye együttműködésében így jött létre az első csataimitáció 2006. október 15-én, melyet újabbak követtek évente. Ezt követően az időpontját augusztus elejére tették át, így 2013-ig szerencsésebb időjárás mellett sikerült megrendezni mint nyúzóvölgyi történelmi-egyházi-kulturális népünnepélyt – később bográcsostalálkozóval és Érmelléki Nemzetközi Népművészeti és Kézműves Kirakodóvásárral egészült ki, ezáltal még inkább felidézve a középkori és tábori hangulatot. A csataimitáció szervezésére 2011-ben egy HU–RO CBC pályázatot is sikerült megnyerni. Akkorra már Észak-Bihar emblematikus rendezvényévé vált. A lebonyolításban elsősorban a diószegi presbitérium, valamint határon inneni és túli katonai hagyományőrzők, illetve lelkes amatőrök is részt vettek. Az egyenruha- és fegyverutánzatok döntően Diószegen készültek. Az elkészített 6 ágyúból 2 fautánzat, 4-et Csokalyon öntöttek – itt készültek még az ágyútalpak és a kerekek is. Egy eredeti, a csata helyszínen talált középkori bronz ágyúcsövet is felajánlott C. Füzesi József, mely 2014-ig volt az egyházközség használatában. Gellért Gyula legalább 7 ráfos szekeret vásárolt Érmelléken az ágyúk vontatására. Piro- és hangtechnikai, egyházi és népművészeti programkavalkád, valamint igáslovakból lett alkalmi katonai lovak tették színesebbé a termőföldek közt rendezett egyedi hangulatú imitációt. Sajnos a csata éves szervezésével járó hatalmas előkészületek megviselték a diószegi gyülekezetet. Gellért Gyula nyugalomba vonulása óta (2014) csak kisebb ünnepélyeket szerveznek a csata helyszínen októberben. Élénk érdeklődés mutatkozik a felújított váradi vár gondnoksága részéről az ágyúk iránt 2015 óta. Remény van rá, hogy megfelelő anyagi fedezet esetén, a reformáció 500. évfordulója kapcsán, 2017-ben újra megrendezi az érmelléki egyházmegye a csataimitációt. A csata margójára hagyományőrző hajdúcsapat alakult, melynek a csata szervezésében közreműködött egyének a tagjai. Ők nemzeti ünnepeinken is szerepelnek, bár kissé háttérbe szorultak az újabb hagyományőrző csoportok látványosabb megjelenése miatt. Gellért Gyula egy Bocskai-trilógiát festetett Petrucz József diószegi festőművésszel: A hajdúk gyülekezése az Egyedi-erdő mellett, Pezzen ezredes Bocskai István előtt, valamint Bocskai István Rákos mezején. Az alkotások előbb a Bocskai-házban és a templomban, véglegesen pedig a Zichy-kastélyban kerülnek elhelyezésre.
A kuruc és huszár hagyományőrzés
A Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszárhagyomány-őrző Közhasznú Egyesület tagjainak – Szoboszlai Endre, Csontos János és Papp Gyula – vezetésével már 4-5 éve rendszeresen jelen voltak történelmi ünnepeinken, mielőtt megalakult a diószegi huszárcsapat. A megalakulásba egy kis helyi dafke is belejátszott. Több hónapos tervezgetés és fokozott előkészületek után, Benedek Tamás ötletéből, Gellért Gyula szervezésében, 2009. március 15-re felállt a Széchenyi István Hagyományőrző Huszárszázad, melynek tagjai 3 csoportba osztva azok közül kerültek ki, akik addig is részt vettek a csataimitáció szervezésében. 2011-ben megalapították a Széchenyi István Hagyományőrző Egyesületet. A környék legszebb és legeredetibb egyenruhája az övék. A név- és ruhaválasztásban Széchenyi István diószegi szolgálati idejének emléke és korhű megidézése vezette a tagokat. Ruházatuknak a mintát a Simonyi óbester vezette 4. császári-királyi Hessen-Homburg Huszárezred napóleoni háborúk idején hordott viselete adta (1798-as hadügyi reform utáni viselet). Ebben az ezredben szolgált Diószegen Széchenyi is. Biharban szembesült a „magyar ugarral”, itt fogalmazódtak meg későbbi zsenijének elképzelései. A huszárok érmelléki huszárakadémiákon, Kárpát-medencei huszárportyákon vesznek részt, díszsorfalat állnak nemzeti ünnepeinken helyben, Váradon, Szatmáron stb. igény szerint. Németországba is eljutottak a szentjobbi és erdélyi huszárokkal Simonyi József óbester nyomdokain járva, 2013 tavaszán (Königgratz, Austerlitz), ahova azóta is visszatérő vendégek. A kezdeti botlások után letisztult és állandósult csapat vezetői Benedek Tamás, Kiss Géza és a később társult Bíró Gyula. Egy nézeteltérés, majd hosszas pereskedés után a csapat kettévált. A Kiss-Bíró páros vezette többség tovább viszi az eredeti egyesületet új csapatzászlóval – melyet 2016-ban Bara László bihardiószegi református lelkész és felesége adományoztak –, míg a Benedek vezette kisebbség a régi zászlóval új egyesület bejegyzését kezdte el 2016-ban. Az egyenruha mindkét csapatnál közös maradt. A tagok méltón képviselik vállalt szerepüket, a csataimitáció és a szőlészet-borászat mellett jelentősen hozzájárultak Diószeg ’89 utáni pozitív megítéléséhez.
Ugyancsak Gellért Gyula kezdeményezésére, Thököly Imre fejedelem és Vay Ádám kuruc tábornok születésének 355. évfordulójára, 2012-ben megalakult a Bóné András Hagyományőrző Kurucezred ötven diószegi, szentjobbi, jankafalvi, székelyhídi, debreceni, álmosdi, létavértesi, újlétai, bagaméri, hajdúsámsoni és tépei kurucjelöltből. Vezetői lett Vadász István ezredesi, Meleg Vilmos, B. Kovács Lajos és Rákóczi Lajos alezredesi rangban. Bihardiószegnek a Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepére hivatott emlékezni. A Diószegen 2014-től tervezett hajdú–kuruc–huszár kiállítás még szervezés alatt áll. Gellért szerénysége miatt sehol sem tette meg magát vezetőnek, átengedte azt másoknak. Tovább folytatja a Diószegen elkezdett munkát Hegyközszentimrén is a kuruc hagyományok ápolásával, illetve 2015 óta Adorján Várnapi történelmi-egyházi-kulturális népünnepély szervezésével. Ezt egészítette ki ugyancsak ő a Partiumi Hajdú–Kuruc–Huszár Hagyományőrző Egyesület, a Partiumi Kuruc Várszövetség, a Báthory István Zászlóalj, a Vay Ádám Kurucezred és Gróf Tisza István Huszárezred megalakításával. Az I. Partiumi Hajdú és Kuruc Tábor megszervezésével 2016. október 15-én Gellért Gyula visszatért a diószegi Nyúzóvölgybe is.
Bihar megyében leghamarabb a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület alakult meg 2005-ben Zatykó István (elnök) és Kiss István vezetésével, melyet 2008-ban jegyeztek be. Első egyenruházatukat a 2010. március 15-i ünnepségekre cserélték le újabbra. A nagyváradi Vilmos huszárezred egyenruhájáról van szó, mely aranysárga sujtásos fekete csákóból, kékszínű mentéből és atillából, valamint piros nadrágból áll, természetesen a kiegészítőkkel együtt. Kezdettől rendszeresen részt vettek az erdélyi és kárpát-medencei hagyományőrző mozgalomban.
Állandó rendezvénye az érmelléki huszár hagyományőrzésnek az év eleji huszárportya (és az azt követő tavaszi huszárportya), amelyet a 2007-ben Székelyföldről indult Szent Imre Milleniumi Emléktúra nyomán szerveztek meg a szentjobbi huszárok. A 2016. januári portyán a Kárpát-medence 13 településéről vettek részt mintegy 80-an, lovon és gyalog (szekéren). Állandó résztvevők a szilágybagosi zenekar és a diószegi citerazenekar, valamint Gellért Gyula nyug. esperes, hagyományőrző vezérezredes. Állandó helyszín az útvonalon a Nyulas-erdő többszázéves tölgye, melyet még a szentjobbi apát ültetett. A 2017 januári portya „huszárdiplomáciai” sikere volt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia szalárdi jótékonysági koncertje.
Honfoglaláskori íjászat
Az íjászkodni vágyók Váradon Árpád Farkasai, Székelyhídon pedig Turul Baráti Kör néven tevékenykednek 2005-től. Ezt egy nagyszalontai egyesület alapítása és egy érmihályfalvi közös íjászverseny követte az Arany-család szervezésében, majd közös íjászbemutatók falunapokon stb. A Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesületet 2007-ben jegyeztették be Székelyhídon. Ezt három év termékeny időszak követte, mely során az egyesület tagjai versenyeken és fellépéseken sikert sikerre halmoztak. A honfoglalás kori magyarságnak, valamint a pusztai nomád népek életének, viseletének, harcművészetének, hagyományainak felelevenítése, terjesztése, népszerűsítése az egyesület célja. Eszközeiket, ruházatukat maguk készítik. Elnöke volt Arany János, alelnökök pedig Bokor Zoltán, Szabó Árpád, Tank György. Ez a felállás megszűnt 2010-ben, és hosszú vajúdás után nemzetségi rendszer létrehozása mellett döntöttek: Nagyváradon létrejött az Ordas nemzetség (Ilkei Sámuel, Wilhelm Ákos, Szabó Bálint, Ridi Ferenc, Balog János, Posta Péter stb), Székelyhídon és Szalacson a Turul nemzetség (vezetője Bokor Zoltán Csaba), Érmihályfalván a Kartal nemzetség (Szabó Árpád), később Élesden pedig a Sólyom nemzetség (Létai Zoltán). A régi egyesület jogi utódja az eredeti bejegyzés helyén, Székelyhídon maradt, a nemzetségek közötti kapcsolatot is sikerült megőrizni. Honlapjuk 2013-ig rendszeres kronológiát tartalmaz tevékenységükről. Máig eleget tesznek reprezentációs felkéréseknek. Megmaradt a sportélet is, melynek sikereiről a napi sajtó rendszeresen beszámol. A székelyhídi-szalacsi tagok újabban a székelyhídi Phoenix Sportegyesület (elnök-edző Guba József) keretében működnek.
Versenylótenyésztés és fogathajtás
Napjaink romániai lovassportjának egyik bölcsője Bihar megye. A minőségi lótenyésztés a katonai hagyományőrzésnek köszönhetően is kezd virágzani. Mint annyi mindent, ezt is a kommunista rendszer tette tönkre. Azonban régen országos hírű főúri tenyészménesek voltak Bihar megyében is – a bihari Érmelléken a legjelentősebb 1880-ban: „Székelyhidon gr. Stubenberg József ménese, mely áll: 2 mén és 20 kanczából, angol mén és kanczákból alakítva; melyek háti és kocsilovakul használhatók, magasságuk 160–165 cm, évenkint eladásra kerül 10–12 db”. Dr. Szabó József kutatásai szerint a ménest 1836-ban alapították vegyes anyagból, „melyben irlandi, trakéni és hannoveri kanczák is szerepeltek”. A lovak száma, összetétele változó volt (az angol telivér ménes állt 40 kancából is). Kisbéri magménekkel hágatott, saját anyakancákból származó versenylovakat 1864 óta treníroztatott az 1890-es évekig, aztán már csak a tenyésztésre koncentrált. Az 1860-as évek közepén Pretty Maid és Sam Slick, az 1880-as években Cymball, Molly, Trésor nevű lovai nyertek jelentős díjakat a versenyeken. Foglalkozott hágómén-tenyésztéssel is. Jelentőssé vált angol telivér ménese a századfordulóra. Mikor 1906-ban egy felmérésben megállapították a különböző, Magyarországon is tenyésztett lófajták méreteit, a magyar félvér átlagadatait a székelyhídi ménesben vették fel. Nánási Zoltán szerint az uradalmi ménes fenntartói alkalmazkodtak a Trianon utáni új körülményekhez, és beszállítóivá váltak a román hadseregnek is. A nagykágyai Lónyay-uradalom is rendelkezett a Stubenberg-méneshez hasonló minőségű ménessel a 19. században, de a beházasuló Pongrácz-grófok tulajdonába kerülő uradalmi ménes jelentősége később csökkent. Borovszky Samu szerint (1901) a pocsaji Szunyogh-féle félvértenyészet érdemelt még említést.
A magyar és a román világban is rendelkeztek a községek állami hágóménekkel. Sajnos, ez a kollektivista világban megszűnt. Romániában 1989 előtt 1,2 millió lovat jegyeztek, azóta felére csökkent az állomány. A baj az, hogy legtöbbjük nem fajállat, alig ötszázra tehető a jegyzett patások száma. Ezzel szemben Magyarországon az alig hatvanezres állományból harmincezer tiszta génállományú. Az 1989-es rendszerváltással magántulajdonba kerültek a kollektívák lovai is. Így Bihar megyében közel 10 000 ló került falusi gazdákhoz (csak összehasonlításképpen, ma Szlovákiában 7 000 lovat regisztrálnak). A mezőgazdasági munkák mellett fölmerült az igény arra is, hogy az új gazdák bemutassák lovaikat különféle rendezvényeken. Így a ’90-es évek elején külön falunapi programmá vált egy-egy településen a lószépségverseny. Érmihályfalván, Nagyszalontán, Szalárdon, Paptamásiban, Érköbölkúton és jó néhány más településen is a gazdák egyes-, kettes-, ritkábban négyesfogatban is végigvonultak a települések központjain. Majd ’92-től már néhány ügyességi versenyt is szerveztek fogatos lovak, illetve hátaslovak számára. Ezek az egynapos versenyek a falunapok részeivé váltak. Paptamásiban rendeztek először országos fogathajtó versenyt, néhai Imre Zoltán szervezésében. Későn kezdett el versenyezni, de falusi lovasgazdaként vált világhírűvé. Szenvedélyének köszönhetően 1997-ben, személyében először képviseltette magát Románia nemzetközi fogathajtó versenyen Németországban. Sajnos, 59 évesen elhunyt 2013-ban. Rákóczi Lajos terve alapján, Szabó István képzőművész faragta meg a Kárpát-medence első lovas kopjafáját a sírjára 2014-ben.
A lóversenyzés Érmelléken csak az utóbbi években kezd elterjedni – a Nemzeti Vágta regionális lecsapódása a Partiumi Vágta, de említsük meg az Adorján Várnapi Népünnepély lóversenyeit is. A fogathajtás – a lovassportok királynője – sokkal mélyebb gyökereket eresztett már, bár a közérdeklődés méltatlanul lecsökkent iránta. A 2000-es évekre már 12 állandó versenyhelyszín volt Bihar megye településein. Sajnos, a számuk mára megcsappant, ezért szervezték az I. Nagykágyai Kettesfogathajtó Versenyt is. Igény mutatkozott rá, hogy az Érmelléken a versenyzők klubba tömörüljenek. Így alakult meg 2004-ben az érköbölkúti bejegyzésű Tulipán Sportegyesület (Rákóczi Lajos magyartanár elnökletével), amely magába foglalja az Érmellék, illetve Dél-Bihar fogathajtóit, biztosítva a törvényes keretet a regionális, illetve országos versenyzéshez. Egyre többen bekapcsolódtak a lovassportokba, és a Bihar megyeiek máig sikeresen szerepelnek országos versenyeken is. Az érköbölkúti Rákóczi Gergő hatszoros országos bajnok lett, 4 világbajnokságon tagja a román nemzeti válogatottnak, és az utóbbi 2015-ös világbajnokság után a világ legjobb 10 fogathajtója közé rangsorolták. A lovasoktatás hiányát pótolandó, 2014 januárjában megalakult az Érlovas Lovasiskola a Rákóczi család érköbölkúti tanyáján kiépített fedett lovardában, Ádám Andrea budapesti lovasedző irányításával. A lovasiskola nem élménylovaglást biztosít, hanem segít a lovaglás, a lóval való bánásmód és a lovas élet technikai elemeit elsajátítani az ide látogató tanoncoknak. A lovardát gyermekek és felnőttek egyaránt látogatják nemcsak Érmellékről, hanem Székelyhídról, Margittáról, Nagyváradról és Magyarországról is. A kezdeti sikereken felbuzdulva 2015-től folyamatosan tartanak nyaranta egyhetes lovas táborokat, ahol a lovak szerelmesei együtt élhetnek a lóval, betekintést kaphatnak nemcsak a lovaglásról, hanem a ló anatómiájáról, ápolásáról és magáról a lótartás felelősségteljes munkájáról. A lovasiskola eljövendő céljai egyikeként az érmelléki lovas turizmus kialakításán és fejlesztésén fáradozik a vállalkozást működtető csapat. Rákóczi Lajos hagyományőrző ezredes is. Gellért diószegi tevékenységéhez hasonlóan Érköbölkúton szoborparkot állított: kopjafa a Köbölkúton szabadcsapatot toborzott Vasvári Pál és Dráveczky László emlékének (2010), a ’48-as Vasvári Pálnak és a szabadságharcok lovainak (2011), II. Rákóczy Ferencnek (2015), Romániában elsőként Luther Mártonnak (2016), de Varjú Elemér és Gyalokay Lajos emlékét is megörökítették.
A kiegyezés után az érmellékiek mindig nyakas ellenzékiek, Kossuth-pártiak voltak. Talán ez vezetett ahhoz, hogy a szájhagyományban is gazdag folklórja alakult ki a betyárvilágnak. Balán rablólegendája a csángóktól került át hozzánk, de a bihari Érmelléknek is voltak saját népi hősei. Az 1910-es év szeptembere határkő volt a bihari betyárság történetében: természetes úton halt meg Dobos Gábor, az utolsó érmelléki betyár (született 1836-ban létai román anyától Bihardiószegen), és nagy hajsza után lelőtték Vitális Imrét, az utolsó sárréti betyárt. Az érmelléki falvakat fosztogató, váradi származású Lakatos Bélát a diószegi állomásfőnök lőtte meg, elvérzésben halt meg a diószegi szőlőkben, a diószegi cigányok temették el 1924. július végén. A betyár szó hallatán felkapja fejét az emberfia még mai nap is, hát még, ha falunapi rendezvény elnevezéséhez társul. A szürke falunapok sűrűjében pezsdítően hat a Betyárfesztivál elnevezés. Kiskereki rendez ilyet 2015 óta, valódi értékekkel megtöltve azt.
Az I. világháború után az Országos Testnevelési Tanács hatására a Magyar Levente Mozgalom egy ártatlannak tűnő sportmozgalomból jött létre az Antant-ellenőrök orra előtt, 1938-ra pedig a katonaság előkészítőjévé vált. A II. világháború idején Érmellék településein is sorra alakultak a Levente-körök.
A Történelmi Vitézi Rend az Érmelléken
Befejezésül néhány szóban beszéljünk a Vitézi Rend Érmelléki jelenlétéről. Az 1920-as földbirtokreformot kidolgozó bizottság elnökeként, Horthy Miklós vitézi telkekkel jutalmazta a háborús hősöket, majd e miniszterelnöki rendelet végrehajtásával a hatósági jogkörrel felruházott Vitézi Széket bízta meg. A Vitézi Szék döntött úgy, hogy a tagokat és felavatott vitézeket Vitézi Rendnek nevezi el. A II. világháború idején Érmelléken is osztottak vitézi földeket, főleg az elkobzott zsidó vagyon rovására. A Vitézi Rendet az emigrációban levő József Ágost főherceg szervezte újjá, 1962-ben pedig felvették a nemzetközi lovagrendek sorába. Magyarországi visszatelepülése után a pártoskodás áldozatává vált, és több részre szakadt. Az ún. Történelmi Vitézi Rend Erdélyi Országos Törzsének Észak-Erdélyi Törzskapitányságába tartozott már az első, Bihar megyei Székkapitányság is (székkapitánya v. Szakál Antal, Érmihályfalva). Idővel a fejlődés és távolság miatt újabb székkapitányságok alakultak Biharban: Margittai Szék (v. Bódis Károly mb. székkapitány, v. Katona Nándor mb. v. hadnagy, Tatár Attila VRNT mb. v. hadnagy); Székelyhídi Szék (v. Bereczki András és v. Karancsi Béla székkapitány); Érmelléki/Érmihályfalvi Szék (v. Hegedűs Attila székkapitány, v. Réder Károly és v. Bihari Károly v. hadnagy); Nagyvárad Szék (v. Körösi Imre mb. v. hadnagy, v. Nagy József Barna v. hadnagy.); Hajdusági/Nagyszalontai Szék (v. Csete Ferenc János mb. székkapitány, v. T. Balogh Lajos és v. Buzetzky Sándor Ernő v. hadnagy). A székkapitányt kinevezik (nem választják), melyet a törzskapitány javaslatára az országos székgyűlésen a főkapitány aláírásával erősítenek meg. A Vitézi Rend támogatja a nemzeti érzés megtartását és fejlesztését, nemzeti jellegű ünnepeink megszervezését, hagyományaink ápolását, segíti a szegényeket, és jó kapcsolatokat ápol a történelmi egyházakkal. Tagjai rendi öltözetben, jelképekkel díszőrséget állnak az ünnepségeken.
Íme, ennyi dióhéjban az, amit katonai hagyományőrzés és lovaskultúra terén letettek őseink az asztalra, illetve elértünk mi is itt, a bihari Érmelléken.
