„Mit játsszunk a gyermekeknek?”
„Az előadásaink sikere, igazi kézzelfogható sikere az, mikor érezzük, hogy a gyermekközönség lélegzetvisszafojtva figyel, együtt rezdülve a színpadi érzelmekkel, mikor felszabadult, boldog nevetés tölti be a termet, mikor spontán felkiáltásokkal, beleszólásokkal vesznek részt a játékban, együtt játszva teljes átéléssel velünk; és a legnagyobb siker az, amikor fellázadnak cselekvésig a rossz, a gonosz ellen, az igazság, a jó védelmében. Mindez a művészetünk értéke, ereje, a játékunk »fizetsége«”.1
(Kovács Ildikó)
Mit játsszunk a gyermekeknek? A bábosok gyakran teszik fel ezt a kérdést egymás között a színházi évad küszöbén, amikor a színpadra javasolt előadások terveit előkészítik. Mit játsszunk a gyermekeinknek? – kérdezik olykor a pedagógusok és a szülők, és elmondják a színházi embereknek, hogy óvodás és kisiskolás korú gyermekeik mennyire igénylik a felnőttekkel való közös játékot. Néha az is kérdéseket vet fel, hogy különböző korú és nemű gyermekek esetén, mit és hogyan játszanak velük felnőtt játszótársaik, hogy a játék mindenki számára élvezetes legyen: az alig óvodásnak, a nyolcévesnek, az apukának, és a tanító néninek egyaránt. „A gyermek sajátos nyelve a játék”2 – írta Polcz Alaine a Világjáték teszthez bevezetőként, és tudjuk, hogy a József utcai Fővárosi Gyermekideggondozó Intézeti rendelőjében már 1961-ben játszóházat rendezett be a beteg gyermekek számára. A kérdésre Kovács Ildikó3 talán azt válaszolná, hogy bármit játszhatunk, nem a mit-en hanem a hogyan-on van a hangsúly, és figyelmeztetne, hogy csak az öröm-játék, a teljes jelenlét elfogadható a gyermek számára úgy ahogyan ő (a kisgyermek) szabadon, önfeledten örül a létnek, a mozgásnak, a játéknak, a természetnek, a mesének. „Az örömkészsége még épen jelenlevő!”4 Kétséget kizáróan igazat adok Kovács Ildikó kiáltványnak is beillő állításának, ami a színpadi jelenlétet és a színészi játékot illeti. A Mit játsszunk gyermekeinknek? – kérdést ezúttal inkább a bábszínházi műsorpolitika és az alkotói témakeresés szemszögéből vizsgálnám.
A felvetett kérdés összefügg és párhuzamba állítható egy másik kérdéssel, ami ugyancsak foglalkoztatja napjainkban a közvéleményt: mit olvassunk gyermekeinknek? Milyen kortárs könyvek ajánlhatók óvodás vagy kisiskolás korú gyermekek számára? Bábszínházi rendezőként a (báb)előadások nyelvi és képi egységét befolyásoló kortárs gyermekirodalmat, illetve a kortárs bábművészet és gyermekirodalom kölcsönhatásait vizsgálnám a romániai magyar és a magyarországi bábjátszásban. Tanulmányom az elmúlt 15 évre tekint vissza, és a gyerekirodalmi műfajok színpadi adaptációit vizsgálja egy-egy kiemelt előadáson keresztül.
A forrásmunkákról
A színpadi feldolgozások vizsgálatakor megkerülhetetlen forrásaim voltak Kovács Ildikó bábszínházzal kapcsolatos elmélkedései, Tömöry Márta báb-antropológiai kutatásai, Lovász Andrea kortárs gyermekirodalmi szövegekre vonatkozó kritikái és Kiss Judit Bevezetés a gyermekirodalomba című tanulmánya. Különösen nagy segítséget jelentett Kiss Juditnak a gyermekirodalom elméleti kérdéseit elemző munkája, amelyben kiemelten foglalkozik a narratíva, a fantázia és a játék fogalmával, mint alapvető fontosságú tényezőkkel a gyermekirodalom interpretációját illetően. Bár sajnálatos módon magyar fordításban még nem olvashatók, Henryk Jurkowski bábtörténeti munkái, műfajelméleti írásai is igen nagy segítségemre voltak a társművészetek és a színházművészet különféle irányzatai összefüggéseinek vizsgálatában. A modern bábszínház nyelvezete című esszé Henryk Jurkowski meghatározó írása a modern bábjáték iránt érdeklődők körében.
A kortárs gyermekirodalom bábjátszásra gyakorolt hatása mindig is foglalkoztatott, ma is folyamatos témakereső úton vagyok. Rendezőként kérdéseimet a Bábszínházzal közreműködő kortárs szerzőkkel is megosztottam. A jelen tanulmányban elemzett bábelőadásokat nagyrészt személyesen láttam és igyekeztem az erre vonatkozó (interneten is megtalálható) recenziókat is idézni. Szövegkönyv-keresési kutakodásaim nyomán, átböngésztem a Puck Bábszínház szövegkönyvtárát és a terjesztésre kerülő friss gyermekirodalmi kiadványokat is. Továbbá kiemelném a Helikon Estek rendezvénysorozat keretében 2015. június 6-án A Gyermekbirodalom titkai, kortárs meseirodalom címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést és a Korunk 2002. októberi számában (Gyermekkultúra –Gyermekirodalom cím alatt) írtakat. Az említett Helikon Esten Demeter Zsuzsa három kérdést vetett fel:
1. A nemzetközi és a magyar gyermekirodalom igazodik az elmúlt évtizedek kommunikációs változásaihoz, megváltozott a gyermekirodalom nyelvezete, tematikája, illusztrációi a technikai változásoknak köszönhetően. Milyen ma a jó gyermekirodalom?
2. Van-e határ, s ha igen, mennyire ingatag a gyermek- és a felnőttirodalom között?
3. Milyen a mai gyermekolvasó, van-e lehetőség találkozókra, ahonnan meg lehetne tudni, mit szeretnek olvasni a mai gyermekek?
Ezekre a kérdésekre a Helikon című irodalmi folyóirat 2015. június 10-i számában Sándor Csilla, Jánosi Andrea, Merényi Ágnes, László Noémi, Szántai János, Zsigmond Emese, Simon Réka Zsuzsanna, Balázs Imre József és Bálint Péter válaszoltak. Véleményük továbbgondolásra késztettek a gyermekirodalom és a gyermekszínház kölcsönhatását illetően. A gyermekirodalom, a gyermekszínház és a pedagógia egyre inkább oldódó szimbiózisának vizsgálatában a köveztkező kérdéseket fogalmaztam meg:
a. Hogyan hat a kortárs gyermekirodalom nyelvezete a bábszínház jelrendszerére, művészi eszköztárára?
b. Neveljünk-e vagy inkább szórakoztassunk? Szempont-e az eszmeiség, a moralitás és a pedagógia a bábszínházi előadás üzenetében?
c. Mitől válhat tartalmatlanná egy bábelőadás? A színpadi adaptációk lehetséges hibáiról: „kakaó dimenziós hősök”5, hitel nélküli szereplők, lebutított értelmezések, logikátlan történések.
Az elmúlt tizenöt-húsz év gyermekirodalmi feldolgozásai a kolozsvári magyar bábjátszás, összességében a kolozsvári hivatásos színjátszás történetének fontos részét képezik. A szakmai körökből csökkentebb érdeklődéssel követett színházi alkotások a közönséggel való találkozásokban szublimálódtak a kollektív emlékezetbe. Ezeknek az együttléteknek a teljességéhez ez a kutatói munka semmit nem tehet hozzá. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kortárs gyermekirodalmi művek szemléletújító hatással voltak/vannak a rendszerváltás utáni bábjátszásra: felfrissítették, gazdagították annak színházi nyelvét. Ugyanakkor sajnálatos módon megfigyelhető (a hivatásos bábszínházak esetében is), egyfajta megrekedés egy kanonizált formanyelvben, kopott színházi esztétiká(k)ban. Ennek egyik oka a kortárs művészekkel való együttműködés hiánya lehet. Jelen írásommal szeretném ezeknek az alkotói műhelyeknek a szükségességét hangsúlyozni. A kutatás során feltárt dokumentumok, a felvetett kérdések, gondolatok a bábjátékot művelők/kedvelők népes táborának is segítséget nyújthatnak, legyenek gyakorló színházi emberek, pedagógusok vagy lelkes, irodalom- és színházrajongó szülők.
Korcsoportok és műfajok a bábos előadóművészetben
A bábelőadásokat (akárcsak a gyermekirodalmat a kiadók) a befogadó közeg életkora szerint csoportosítja a színházi gyakorlat. A gyermek és ifjusági színházak6 és a bábszínházak három-négy korcsoport igényei szerint tervezik évi műsoraikat. (Más kérdés, hogy az újabb fogyasztóvédelmi szabványok szerint az intézmények minden nyilvános fórumon – honlapokon, plakátokon, műsorfüzeteken is – kötelesek feltüntetni azon „fogyasztók” életkorát, akiknek a színházi terméket ajánlják.) A korosztályok szerinti felosztás a következő: 0–3 évesek (csecsemők), 3–6 évesek (kisóvodások), 6–8 évesek (nagyóvodások), 8–12 évesek (kisiskolások), 13 év felettiek (kamaszok, fiatalok).
Viszonylag kevés gyermekszínház nyitott a kamaszok felé. A Budapest Bábszínház azon kevesek közé tartozik, akik több évtizede ifjúsági és felnőtt előadásokat is folyamatosan műsoron tartanak. Ezek között mindenképpen meg kell említenünk több nagy sikerű előadásukat: a Varázsfuvolát, a Semmit (Anne Teller regényének bábszínpadi változatát), a Trisztán és Izoldát, Az ember tragédiáját, a Kabarét.7 Itthon, Erdélyben a sepsiszentgyörgyi Cimbora Bábszínház fordult a középiskolások felé Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című kamaszmonológjának színpadi bemutatásával és a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermek Színház próbálkozott Barabás Olga rendezésében (a Yorick Stúdióval közösen) az Antosa8 című felnőtt előadás színrevitelével, bár az utóbbinak már semmi köze nem volt a bábszínházhoz.
Egy új bábos műfaj?
A csecsemőszínház9
„Művészi munkánk során tapasztaltuk, hogy hamarabb tanul meg beszélni, nagyobb szókinccsel rendelkezik az a gyerek, aki csecsemő korában színházi előadást látott, mint »színháztalan« kortársaik. Ez is jelzi, varázserő van a kezünkben! A felelősségünk is ebből a varázserőből fakad.” (Novák János: Új világot teremteni)
A csecsemőszínház,10 avagy a legkisebbeknek szóló színház megjelenésének nagyon is pragmatikus okai voltak itthon, Erdélyben és Magyarországon egyaránt. A rendszerváltást követően a legtöbb bábszínháznak azzal az igénnyel kellett szembenéznie, hogy a hétvégén játszott előadásaik közönsége túlnyomó részben a négy éves kor alatti gyermekekből és a velük érkező felnőttekből állt. A színházi tér, a váratlan fény- és hanghatások ijesztően hatottak/hatnak ma is a gyermekekre. A kicsik az előadások (többnyire) lineáris narratíváit képtelenek követni, a színpadi látvány és a teremben honoló sötétség sírást és tiltakozást váltanak ki az érzékenyebbekből. A zömében repertoárszínházként működő társulatok műsorán jelenleg is alig vagy egyáltalán nem szerepel az óvodás vagy bölcsődés korosztály számára rendezett előadás. Napjainkban is tanúi lehetünk, amint a hétvégeken bemutatott bábszínházi előadások11 játékideje alatt, a három évesnél kisebb gyermekek felfedező útra indulnak és a szülők engedékeny tekintetétől kísérve bebarangolják a színpadot, a bábuk után nyúlkálnak vagy reflektorfénybe érve egyéni produkciókkal szórakoztatják a közönséget…
(Folytatjuk)
Jegyzetek:
1. Kovács Ildikó, bábrendező. Tanulmányok, interjúk, írások. Koinónia–OSZMI, Kolozsvár, 2008, 128 old.
2. http://www.vilagjatek.hu/vilagjatek_teszt-1-vilagjatek_teszt_main-hu-hu…
3. Kovács Ildikó, bábrendező, a kolozsvári Bábszínház rendezője 1949-től nyugdíjazásáig, 1984-ig.
4. Kovács Ildikó, bábrendező. Tanulmányok, interjúk, írások. Koinónia–OSZMI, Kolozsvár, 2008
5. Lovász Andrea kifejezése.
6. A rendszerváltás után a romániai bábszínházak egy része a „Bábszínház” megnevezést „Gyermek és ifjúsági Színház” megnevezésre cserélte.
7. https://www.budapest-babszinhaz.hu/repertoar
8. http://www.teatrulariel.ro/magyar-tarsulat/musor/underground/antosa.html
9. A csecsemőszínház mozgalom (alkalmazott színházi forma) Norvégiából a Glitterbird projekttel és Olaszországból a Small Size – Előadóművészet a legkisebbeknek elnevezésű európai uniós projekttel indult. Célja, hogy a gyermekek művészeti értelemben elhanyagolt négy évesnél fiatalabb korosztályának is lehetősége nyíljon a színházi élmény megtapasztalására.
10. A csecsemőszínház elnevezést nem tartom szerencsésnek, mert ez az egy év alatti csecsemőkre utalhat, akiknek zörgőkön és színes lufikon kívül mást nem igazán lehet mutogatni. A csecsemőszínház közönsége gyakorlatilag az egy évesnél nagyobb gyermekek.
11. Azért hangsúlyozom a hétvégi előadásokat, mert ilyenkor rendszerint családok látogatnak el az előadásokra, míg hét közben szervezett csoportoknak játszanak a társulatok
