Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Balázs Ferenc és a 20. század végi erdélyi népfőiskola

A „népfőiskola szervezők” 1992 áprilisában meghívtak Gyergyószentmiklósra háromnapos, úgynevezett együttműködési tréningre. A rendezvény szervezője az akkor már működő, Garda Dezső történelem tanár által irányított, helybéli Gyergyói Népfőiskola volt, a szakmai és anyagi hátteret a budapesti székhelyű Magyar Népfőiskolai Társaság (MNT) biztosította. Az összejövetelre a hazai résztvevőket az egy évvel korábban újraalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) toborozta. A részvételre való megtisztelő felkérést annak köszönhettem, hogy 1982 és 1991 között szakmai irányítója voltam a Kolozsvári Szabadegyetem magyar nyelvű, Ember és természet nevet viselő kollégiumának, amely – nem kis büszkeséggel mondhatom – abban az időben a város egyik leglátogatottabb közművelődési fóruma volt. Mivel mindaddig a népfőiskoláról semmit sem hallottam, azzal a meggyőződéssel utaztam a gyergyószentmiklósi képzésre, hogy a népfőiskola valamilyen szabadegyetem féle. Ma már tudom, hogy ha ezt az intézményt a hazai, mármint a román, felnőttképzés hagyományai felől közelítem meg, akkor nem sokat tévedtem. De ha Európa felől, netán a skandináv államok demokratikus civil hagyományaiból kiindulva elemezzük a népfőiskola-szabadegyetem párost, akkor csak annyi közös bennük, hogy mindkettő felnőttképző intézmény, de szellemiségükben, működésükben már lényegi különbségek vannak.

Miután visszatértem Gyergyószentmiklósról, három dolog volt számomra világos. 1. A tizenkilencedik században élt Nikolaj Frederik Severin Grundtvig (1783–1872) dán evangélikus püspök munkássága nélkül nem beszélhetünk Európában népfőiskoláról. 2. A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc (1901–1937) egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők. 3. A nem formális felnőtt oktatásnak egy olyan intézménye, amelyet magánszemélyek, vagy kis közösségek kezdeményezésére is létre lehet hozni, hisz az 1989 karácsonyán ránk tört új demokráciában már nem kell mindenféle hivatalos engedélyek után szaladgálni, s így a népfőiskolák a kisebbségi népcsoportunk szellemi és nem utolsó sorban gazdasági felemelkedését hozhatják. Mint ahogyan Balázs Ferenc kortársa, a későbbi unitárius püspök, Erdő János írta, fellelkesedve a mészkői lelkész népfőiskola szervező törekvésein, A népfőiskola jelentősége népünk életében című tanulmányában, melyet a negyedévenként megjelenő Erdélyi Fiatalok 1934-es téli számában tett közzé: „A népfőiskola jövőjét nem a hivatalos, hanem a magánkezdeményezés biztosítja. A népfőiskolákhoz cselekvési szabadság és kitartó, prófétalelkű emberek szükségesek.” Bár ma magasztosan hangzó szavaknak tűnnek, de ahogyan hitte őket Erdő János 1934-ben, amikor megfogalmazta, éppen úgy bíztunk bennük mi is 1992-ben. Hisz a népfőiskolákkal „jövőt építő” terveink voltak.

Viszont ami a gyergyószentmiklósi együttműködési tréning után számomra nem volt világos, az pont a lényeg volt, vagyis, hogy valójában milyen intézmény a népfőiskola? Így vizsgálódásaimat Grundtvig tizenkilencedik századi első dán népfőiskoláitól kezdtem, s Balázs Ferenc mészkői népfőiskoláján keresztül jutottam a 20. századi intézményekig. Közben sikerült két alkalommal összesen közel egy hónapot tölteni Dániában, egyrészt Skivében az Európa Nemzetközi Népfőiskolán, másrészt Andersen szülővárosában, Odenseben egy ilyen intézményben, később pedig alkalmam volt néhány napot eltölteni a finnországi Espoo város svéd népfőiskoláján. Mindezt megtehettem a Magyar Népfőiskolai Társaság támogatásával, s ezen a téren Erdélyből nem voltam egyedül. Közben vállalkoztam egy csodálatos szellemi kalandra, Balázs Ferenc Bejárom a kerek világot és A rög alatt című kötetein, illetve különböző írásain keresztül, valamint a róla megjelent tanulmányok és monográfiák felhasználásával, az életútjából megpróbáltam kiragadni azokat a pillanatokat, eseményeket, amelyek egyértelműen elvezették a népfőiskola intézményéhez, és az Isten völgyének megálmodásához. Annyira beleéltem magam ebbe az oknyomozó munkába, hogy egy hosszabb tanulmányban, A jövőt kergető ember címmel, meg is írtam. A Balázs Ferencnek köszönhető szellemi népfőiskolai kalandom sokban hozzájárult ahhoz, hogy jobban megismerjem a felnőttképzésnek ezt a sajátos formáját, s megértsem a népfőiskola intézményének a lényegét.

Röviden összefoglalva: a tizenkilencedik századi grundtvigi dán népfőiskolák a felvilágosodást követő, tőkés társadalmi rend berendezkedése nyomán megjelenő gazdasági tanintézetek, úgynevezett parasztiskolák voltak. A tizen­nyolcadik század végén és a rákövetkező évszázad elején számtalan ilyen tanoda jött létre Európában. Magyar vonatkozásban gondoljunk csak a Tessedik Sámuel 1767-ben létrehozott szarvasi intézetére, vagy az 1797-ben Keszthelyen alapított Georgikonra, vagy akár az 1802-ben, a nagyszentmiklósi Nákó Kristóf uradalmán felállított gazdasági iskolára. Csakhogy amíg az európai parasztiskolákban az oktatás során a szakmai tudás elsajátítására helyezték a hangsúlyt, addig a Grundtvig elképzelései szerint a tizenkilencedik század közepén beindított dán népfőiskolákon írni, olvasni tanították a parasztifjakat, megismertették velük a hazai történelmet, jogot, de ugyanakkor sokat énekeltették és főleg beszéltették a fiatal hallgatókat, s a bentlakásos jelleggel működő intézményben igyekeztek a résztvevőkben erős közösség iránti elkötelezettséget kialakítani. A grundtvigi népfőiskolák alapgondolata tehát az volt, hogy a fiatal parasztifjaknak az általános műveltségét, a nemzeti öntudatát és a társadalom iránti elkötelezettségét kell erősíteni, s mindezek megteremtik majd a szakmai igényességet is. Persze ne tévesszük szem elől, hogy a tizenkilencedik század közepén Dánia történelmének a mélypontját élte, így a társadalom felrázása lett a közösségük iránt elkötelezett értelmiségiek elsőrendű feladata, s a népfőiskolák grundtvigi intézményei is ebbe a folyamatba illenek bele. A népfőiskolák Dánia történelmének az egyik sikertörténete, sokban hozzájárultak a kis ország szellemi-gazdasági felemelkedéséhez, ahhoz, hogy a tizenkilencedik század végére ez az Erdély méretűre zsugorodott kis állam a „gazdag parasztok országa” lett. Így nem meglepő, hogy ezek az intézmények hamar gyökeret vertek előbb a dán népi lélekkel rokonságban levő skandináv államokban, majd a századforduló után Európa más országaiban is megjelentek. Sikerük abban rejlett, hogy rugalmas oktatási rendszerként működtek, hisz miközben a népfőiskolák megtartották az eredeti, Grundtvig által kidolgozott szellemiségüket, tartalmukat tekintve – mint demokratikus felnőttképző intézmények – mindig alakíthatóak voltak a különböző tanulni vágyó közösségek kívánságai szerint. Engedtessék meg, hogy a teljesség igénye nélkül felsoroljak néhányat a grundtvigi szemlélet alapértékei közül, melyek mind a mai napig áthatják ezt az oktatási rendszert, s amikor az 1990-es években mi is elkezdtünk itt Erdélyben népfőiskolai összejöveteleket szervezni, igyekeztünk beépíteni ezeket a különböző programokba. Mindenekelőtt az oktatási folyamatban való részvétel önkéntes alapon történik, semmiféle kényszerítő körülményt nem szabad alkalmazni, nem lehet minősíteni a hallgatók tudását és az alapján rangsorolni őket a tanítási folyamat végén. Az élő szó erejének az előnyben részesítése, vagyis a résztvevők beszéltetése, az interaktív előadásmód alkalmazása, mely egyértelműen erősíti a partneri viszonyt az előadók-hallgatók, de a hallgatók-hallgatók között is. Az oktatás folyamatában a gyakorlatiasság, az életszerűség elsajátítása fontos szerepet játszik, hisz ne feledjük, a népfőiskolát a magyar kultúrkörben még az „élet iskolájának” is nevezték. A népfőiskolai élettér közös alakítása, így a bentlakásos rendszer alkalmazása, valamint a résztvevők együttes hozzáállása az étkezések előkészítéséhez, lebonyolításához (beleértve a mosogatást is), és nem utolsósorban a környezet rendben és tisztán tartása fontos részei az intézményi mindennapoknak. Az oktatás folyamatában kiemelt szerephez jut a múlt kulturális értékeinek az újraértékelése, a hagyományok tisztelete, a nemzettudat erősítése. És végül, de nem utolsósorban, a népfőiskolának mindig helyi vagy regionális, de mindenféleképpen közösségi érdekeket kell szolgálnia.

Amikor az 1990-es évek elején belevágtunk a felnőttképzés „népfőiskolai szemléletének” az erdélyi meghonosításába, mindenekelőtt az intézményesülés beindítása volt az egyik legfontosabb feladat. „Népfőiskolai szemléletet” írtam az imént, mert egyértelműen tudtuk, hogy azt az állam által támogatott oktatási intézményt, amilyen ma a dán népfőiskola, a hazai kisebbségi körülmények között egyrészt nem tudjuk megvalósítani, hisz állami támogatásra nem számíthatunk, másrészt nekünk itt Erdélyben a grundtvigi intézményi alapértékek megtartása mellett más kulturális erővonalak mentén kell szervezkedni, mint Hamlet országában, vagy a különböző európai közösségekben. Így az intézményesülés folyamatához két fontos dolgot kellett akkor szem előtt tartani: egyrészt a népfőiskola-alapítást az éppen kibontakozó hazai magyar civil társadalom rendszerébe kell illeszteni, másrészt működtetésüket a kisebbségi kulturális életünket alapvetően fenntartó közművelődési folyamatokhoz kell igazítani. Így 1992-ben a gyergyószentmiklósi legelső összejövetelen az EMKE égisze alatt megalakítottunk egy erdélyi népfőiskola-kezdeményező csoportot, amely együttműködési megállapodást dolgozott ki és írt alá az MNT-vel. Közös célkitűzéseink között szerepelt egyrészt az erdélyi magyar népfőiskolai hagyományok feltárása és közkinccsé tétele, másrészt a kor kihívásainak szellemében kezdeményezni népfőiskolai tevékenységek beindítását. Az intézményesülés második szakaszára 1994. január 29-én került sor Kolozsváron, amikor az EMKE tagszervezeteként megalakult a Romániai Magyar Népfőiskolák és Közösségfejlesztők Társasága (RMNKT). Elnöknek Egyed Ákos történészt, akadémikust választották meg. Ezen az összejövetelen jórészt szabadegyetem-szervezők gyűltek össze, s a Társaság főleg azzal a célkitűzéssel alakult, hogy tagjai a jövőben megpróbálják modernizálni a hivatalos oktatáson kívüli felnőttképzést, s lehetőségeik szerint népszerűsítik majd a népfőiskolai szemléletet azokban a közösségekben, régiókban, amelyekben tevékenykednek. Aztán az 1996-os közgyűlés részbeni névváltoztatást szavazott meg, jelezve, hogy a Társaság a jövőben csakis a népfőiskolai tevékenységre kíván összpontosítani, és az elkövetkezőkben is az EMKE keretében óhajt tevékenykedni. A továbbra is nem jogi személyként működő civil szervezetnek az új neve: Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság (RMNT) lett. Az intézménynek jogi személlyé válása végül 2002-ben megtörtént, az intézményalapítók: Egyed Ákos akadémikus, Kötő József, az EMKE elnöke, Cseke Péter író, és jómagam, mint aki a kezdetektől amolyan titkára voltam a népfőiskola körüli intézményesülésnek. A Társaság vezetőségébe bekerült: dr Ábrám Zoltán marosvásárhelyi orvos, egyetemi tanár, művelődésszervező, Csomós Attila agrármérnök, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Megyei szervezetének elnöke, valamint Balla Zoltán, az udvarhelyi Humán Reform Alapítvány vezetője.

A következőkben az elmúlt több mint huszonöt év nagyon sokrétű népfőiskolai tevékenységei közül – tematikus csoportokra osztva – mutatok be néhányat.

Hazai népfőiskolai hagyományaink feltárása

Az 1992-ben Gyergyószentmiklóson meg­alakult népfőiskola-kezdeményező csoport egyik célkitűzése az erdélyi magyar népfőiskolai hagyományok feltárása és közkinccsé tétele volt. Egyértelmű, hogy itt Balázs Ferenc életének az újraértékelése, különösen a népfőiskolai tevékenységének és az Aranyos menti közösségszervező munkájának a felidézése volt a fő cél. Ezért 1997. május 31-én, az RMNT kezdeményezésére és az Unitárius Egyház, valamint az EMKE szervezésében egy konferenciával emlékeztünk Balázs Ferencre, halálának a hatvanadik évfordulóján. Az összejövetelre az Unitárius Egyház Dávid Ferenc nevét viselő dísztermébe került sor, ahol a következő előadások hangzottak el: dr. Rezi Elek: Balázs Ferenc teológiája; Gúzs Ferenc: Egy falumentő küldetése; Keszeg Vilmos: Balázs Ferenc Aranyosszék emlékezetében; Vallasek Júlia: Száz nap India – Balázs Ferenc indiai levelei menyasszonyához; Cseke Péter: Balázs Ferenc világtávlatot átfogó mészkői tekintete; Balogh Ferenc: A mészkői unitárius templom építészettörténeti értékei. A konferenciát követő napon a mészkői unitárius templomban egy megemlékező istentiszteletre került sor, ahol a szószéki szolgálatot Szabó Árpád püspök tartotta, majd a templomkertben leleplezésre került Balázs Ferenc mellszobra, ifj. Starmüller Géza alkotása, azt követően pedig az emlékező gyülekezet megkoszorúzta Balázs Ferenc kopjafáját a helybéli temetőben. A Német Népfőiskolai szövetség – DVV Bukaresti Irodájának a támogatásával a konferencia anyaga kötetben is megjelent, Balázs Ferenc Emlékkönyv címmel. Az elhangzott előadások szövegein kívül a szerény kivitelezésű kiadványban még közzétettük Balázs Ferenc néhány rövidprózáját, meséjét, versét, valamint a konferenciát követő Szabadság című napilapban megjelent sajtóvisszhangokat Papp Annamária és Makkai József tollából. Nem utolsósorban a kiadvány tartalmazott még néhány levélfordítást is A Balázs család levelesládájából című fejezetben, melyet Vallasekné Dáné Márta műfordító tett közzé, s az egykori mészkői lelkész és felesége Christine Frederiksen néhány, angol nyelven írt, magyarra átültetett leveleit tartalmazza.

2001. május 26-án, szintén az RMNT kezdeményezésére és az Unitárius Egyház, valamint az EMKE szervezésében, egy újabb konferenciára került sor, amelyen a nagy Erdélyi író, népfőiskola- és közösségszervező születésének a századik évfordulójára emlékeztünk. A Kolozsváron megtartott összejövetel előadásai a következők voltak: Kovács István: Balázs Ferenc hit és életfelfogása; Dáné Tibor Kálmán: Izlandtól Mészkőig; Vallasek Júlia: Balázs Ferenc levelei feleségéhez, Christine Frederiksenhez; Cseke Péter: Balázs Ferenc relevanciák; Keszeg Vilmos: Irodalom a regionális kultúrában (Balázs Ferenc: Zöld árvíz című regényéről); Kötő József: Balázs Ferenc szellemiségének hatása az erdélyi magyar színházra. A konferenciát követő napon, Mészkőn emlékező istentiszteletre került sor, ahol Szabó Árpád unitárius püspök tartott szószéki szolgálatot, valamit Andrási György főtanácsos mondott ünnepi beszédet Balázs Ferenc, az unitárius lelkész címmel. A kétnapos összejövetelen elhangzott előadások, valamint a püspöki prédikáció és főtanácsosi emlékbeszéd anyagát Szép apostoli élet – Balázs Ferenc (1901–1937) Centenárium címmel kötetbe rendezve adta ki az EMKE és az RMNT még ugyanabban az évben, azaz 2001-ben.

A népfőiskola erdélyi hagyományainak a jobb megértése végett 2013-ban egy szerény kötetett állítottam össze, főleg saját írásaimból, melybe a már említett Balázs Ferencről írt oknyomozó tanulmányomat is közöltem. A kötet címe Gondolatok Erdély nem „kötött parancsra” működő iskolájáról, s a kis kiadvány tartalmazza még Erdő Jánosnak a már említett, 1934-ben megjelent írását is. Ez a könyvecske is az EMKE és az RMNT gondozásában jelent meg.

2001-ben az RMNT javaslatára az EMKE megalapította a Balázs Ferenc-díjat. Olyan személyek kaphatják meg ezt a rangos elismerést, akik a hazai magyar közösségépítésben, a különböző felnőttképzési tevékenységekben, vagy éppen a népfőiskola szervezésben értek el kimagasló eredményeket. A díjat eddig 9 alkalommal adták át.

(Talán nem lenne teljes a két világháború közötti népfőiskoláról alkotott erdélyi képünk, ha csak Balázs Ferenc munkásságára és Erdő János tanulmányára utalunk. Az akkori kisebbségi lét körülményei között a népfőiskola fontosságáról írt Mikó Imre, politikus köz­írónk Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című könyvében. Ugyancsak a népfőiskolák felállításában látta a nemzetünk felemelkedésének és megmaradásának egyik lehetséges módozatát Márton Áron katolikus püspök is, aki az Erdélyi Iskola című folyóiratban ezt részletesen kifejtette. Vagy ebben az időben a falusi életkörülmények nagy erdélyi szociológus kutatója, Venczel József is a népfőiskola intézménye mellett állt ki, a közösségünk művelésének és szellemi fejlődésének egyik leghatékonyabb fórumát látta benne. Ezek az írások csak elméleti szinten foglalkoztak a népfőiskolák jelentőségével és felállításuknak módozataival, a gyakorlatba ültetésük sajnos elmaradt.)

A nemzettudat erősítése

Az 1989-es rendszerváltás után végre szabadon foglalkozhattunk történelmünkkel. És nemcsak történelmünkkel, de a társadalmi életünknek addigi tabu témáival, mint a szórvány, közösségszervezés és építés, egészségvédelem, természetvédelem, általában a pszichológia különböző problémafelvetései, műemlékvédelem és számtalan más fontos, közérdeklődésnek örvendő téma. Szóljunk néhány szót arról, hogy ezek a kérdések hogyan jelentkeztek az 1990-es évek, valamint az ezredforduló utáni népfőiskolai tevékenységekben.

Előbb az 1992 áprilisában megalakult Gyergyószentmiklósi népfőiskolai kezdeményező csoport égisze alatt, majd később az RMNT lebonyolításában dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi orvos, egyetemi oktató, művelődésszervező vezetésével Kárpát-medencei kitekintésű, bentlakásos jellegű Honismereti Népfőiskolákat szerveztünk – általában ötnapos, egyhetes programkínálattal; az évek folyamán összesen hetet. Az elsőre 1993 júliusában került sor a szovátafürdői Bungalo Kempingben, ahol több mint száz résztvevő volt, nemcsak Erdélyből, de az anyaországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Vajdaságból, Norvégiából és az Egyesült Államokból is érkeztek érdeklődők. Népfőiskola- és közösségszervezés, honismeret-nemzettudat tematikákban hangzottak el előadások, valamint a hallgatósággal közösen tervezgettük ennek az intézménynek a Kárpát-medencei jövőjét. A II. Honismereti Népfőiskolára ugyanazon a helyszínen kerül sor, 1995 júliusában, a tematikája: Civilek, kisebbségek, székelység, együttélés volt. A III. Honismereti Népfőiskola szintén Szovátafürdőn volt 1997 júniusában, de ekkor már a közösségi térként is működő Teleki Oktatási Központban, s tematikája Műemlékvédelem és környezetvédelem volt. Az összejövetel előadásai hasonló cím alatt kötetbe rendezetten is megjelentek. A IV. Honismereti Népfőiskola már Szentegyházán jelentkezett 1999 júliusában, Életmód, természet, egészség tematikában, s a helybéli Múzeum Szálló adott otthont a rendezvénynek. Az V. Honismereti Népfőiskola ugyancsak Szentegyházán működött 2002 szeptemberében A természet ajándékai tematikával. A VI. Honismereti Népfőiskolát ismét Szovátafürdőre hívta össze Ábrám Zoltán doktor, de most már a helyszín a Tivoli Villa volt, s az rendezvény előadásai A kommunikációs készségek fejlesztése témakör köré csoportosultak. Végül az utolsó, a VII. Honismereti Népfőiskolát már csak egynaposra lehetett szervezni Marosvásárhelyen 2006. november 17-én, a Bot Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban, A szórvány közművelődési helyzete és jövőképe címmel. Ez utóbbi rendezvényen a Kovászna Megyei Művelődési Központ néhány munkatársa is jelen volt, s az összejövetelen a tömb–szórvány jövőbeni közművelődési kapcsolatépítése volt a vezető téma. A hozzávetőleg minden második évben megtartott Honismereti Népfőiskola sajnos kifulladt. Míg az első 1993-ban megtartott rendezvénynek több mint száz résztvevője volt, és egy hétig tartott, addig az utolsó összejövetelt Marosvásárhelyre már csak egy napra lehetett tervezni, s inkább szakmai tanácskozás jellege volt. Nemcsak az általános érdeklődés hagyott alább, de a szervezőkre nehezedő számtalan megélhetési gond is lassította, majd leállította a szervezés menetét, hisz a Honismereti Népfőiskola mindenki számára önkéntes alapon működött, anyagi juttatás nélkül. Nem is beszélve arról, hogy elapadtak az anyagi források is.

Nemzettudatunk erősítése tematikában a másik jelentős népfőiskolai állomás az 1996. május 30. és 31. között Temesváron megtartott Történelmünk a Duna-medencében című szeminárium volt. A szervezők között az RMNT mellett megtaláljuk az EMKE-t és nem utolsósorban a temesvári Ormós Zsigmond Közművelődési Társaságot is. A szeminárium célja az volt, hogy egy előadássorozat keretében tekintsük át erdélyi történelmünket a honfoglalástól a trianoni békediktátummal bezárólag. Hazai és magyarországi jeles történész és nyelvész szakemberek tartottak előadásokat: Egyed Ákos, Demény Lajos, Kovách Géza, Péntek János, Tonk Sándor (Erdélyből), valamint Barta Róbert, Benkő Elek, Benkő Lóránd, Kiss Gy. Csaba, Szakály Ferenc, Szarka László, Varga J. János (Magyarországról). A történelem szeminárium anyagát kibővítve más történelmi tanulmányokkal kötetben is kiadtuk. Nem kis büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy 1989 után ez a kötet az első volt az Erdély magyar történelmét átfogóan elemző kiadványok közül.

Az elmúlt negyed évszázadban alakult, szeminárium jellegű, tehát az egykori szabadegyetemek mintájára létrehozott intézmények mindegyike nevében megtaláljuk a népfőiskola kifejezést. Példának hozhatom fel a hozzávetőleg húsz évvel ezelőtt, néhány évig működő Kolozsvári Népfőiskolát, vagy az éves rendszerességgel egy hétig, általában február hónapban megrendezésre kerülő Aranyosgyéresi Népfőiskolát, vagy a téli hónapokban heti rendszerességgel, Tordán jelentkező Aranyosszéki Népfőiskolát. Ezeknek a rendezvényeknek a programjában kiemelkedő szerepet kaptak és kapnak a nemzettudat erősítő, főleg történelmi tematikájú, előadások.

Képzések

A különböző képzések fontos szerepet játszottak az 1990 után megalakult, népfőiskola jellegű rendezvényeket is felvállaló, civil szerveztek életében, nem is beszélve az RMNT-ról. A teljesség igénye nélkül ezekről programokról szólnék néhány szót.

Mindenekelőtt arra törekedtünk, hogy a konkrét népfőiskola-szervezésről tartsunk képzéseket. Szakmai támogatást az MNT-től, valamint a Sárospataki Népfőiskolától kaptunk. Az első ilyen jellegű összejövetel Nagyenyeden volt 1994 nyarán, egy hétig tartott, s a város katolikus plébániája adott helyet az összejövetelnek. Hallgatóknak főleg a szórványközösségekben szolgáló papokat, valamint ott tevékenykedő tanítókat és civil szervezeti vezetőket hívtunk meg. A rendezvényen részt vett még néhány, a már megkezdődött nyári szünet ellenére a plébánia bentlakásában, a népfőiskolai összejövetel miatt ott maradt, Bethlen Kollégiumba járó, tanítóképzős diák is. Számunkra ezen a képzésen az volt az új, hogy a Magyarországról érkezett képzők, az akkor erre mifelénk még ismeretlen, drámapedagógiai módszerekkel sajátíttatták el velünk a népfőiskola szervezés különböző módozatait. Főleg a közösségi szellem kialakításának módszereire összpontosítottak, mely nélkül a népfőiskola közösségének működése képtelenné válik. A nagyenyedi népfőiskola szervezők kiképzőtáborának a hallgatói a rendezvény végére egy saját maguk szerkesztette lapot is összeállítottak, Tűzfelelős címmel.

Akik felvállalták abban az időben a népfőiskolák ügyét, számtalan más képzésre is vállalkoztak. A teljes igénye nélkül hadd soroljunk fel néhányat, hogy láthatóvá tegyük ezeknek a képzéseknek a tematikus sokszínűségét:

1994 októberében, a Szatmárnémetiben működő Szent-Györgyi Albert Társaság egyhetes közösségépítő képzést szervezett Kommunikációs cselekvések modellje és gyakorlatok címmel. A rendezvény társszervezői az RMNT és az EMKE volt.

1996 januárjában a nemrég alakult tordaszentlászlói Tamás Bisztró alkalmazottai számára rendezett az RMNT egy többnapos tanfolyamot, Vendéglátói jó modor címmel. Ugyanabban az évben, ez a vendéglátóipari egység egy intenzív német tanfolyam megszervezésére kérte fel az RMNT, szintén a munkatársai részére.

1997 januárjában a magyarfenesi Csáni Vendéglő tulajdonosa rendelt meg az RMNT-től egy tanfolyamot az alkalmazottai képzésére: Vendéglátó rendezvények protokollja és falusi turizmus témakörben.

1995 januárja és márciusa között, hétvégeken, téli tanfolyamként, az RMNT Kolozsváron, erkélykertészet témában is szervezett képzést. Az ugyancsak népszerű rendezvénynek az volt a célja, hogy a résztvevőket megtanítsa arra, hogy kisebb létszámú háztartások részére hogyan lehet zöldséget termeszteni a tömbház erkélyének nem éppen a mezőgazdasági termesztésre ideális körülményei között. Ugyanennek a tanfolyamnak a keretén belül szó esett a reformétkezés kérdésköréről is.

S talán a felsorolásból nem maradhat ki, hogy az ezredforduló környékén, a magyar méhészek kérésére a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban rövid ideig az RMNT egy méhészklubot is működtetett.

Népfőiskola-börze

2002 márciusában rendeztünk Kolozsváron egy Népfőiskola Börzét, amely nem volt kifejezetten képzés, hanem inkább szakmai konferencia. A rendezvénnyel egyidejűleg több dologra szándékoztunk a hallgatóság figyelmét ráirányítani: egyrészt összehasonlító jelleggel mit is jelent a népfőiskola intézménye Európában, Magyarországon és idehaza nálunk, másrészt pedig, hogy hányféle tevékenységi területen lehet népfőiskolai összejöveteleket szervezni. A kétnapos rendezvény szervezője az RMNT, valamint a Sárospataki Népfőiskola volt. A börze programja két részből állt: plénumban folyó előadásokból és szakmai munkacsoportok tanácskozásából. A plénum előadásokon elhangzott témák: A felnőttképzés tendenciái Európában (előadó Sz. Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság ügyvezető elnöke), A felnőttképzés szabályozása Romániában (előadó dr. Murvay László, a Romániai Nevelési és Kutatási Minisztérium főosztályvezetője), A Socrates és Leonardo Európa-programok nyújtotta lehetőségek a szakoktatás terén (előadó Keresztély Irma, a Kovászna megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője), Honnan, merre erdélyi népfőiskolák? (előadó Dáné Tibor Kálmán, az EMKE–RMNT titkára). A szakmai munkacsoportok, az úgynevezett jövőműhelyek, hat csoportban tanácskoztak: 1. Vállalkozás, gazdaság; 2. Mezőgazdaság, falufejlesztés, falusi turizmus; 3. Közösségfejlesztés, állampolgári ismeretek; 4. Szakoktatás; 5. Egészséges életmód, életminőség-javítás, szociális gondok; 6. Általános műveltség.

A népfőiskola-börze végén a munkacsoportok vezetői – kiemelve a felnőttképzés jelentőségét a hazai társadalom életében, valamint az intézményesülés fontosságát –, az alábbi jövőbeni feladatokat jelölték ki a népfőiskolai mozgalom számár: 1. Információs központ kialakítását a minél jobb tájékoztatás érdekében. 2. Felmérni a képzési igényeket a hazai magyar közösség soraiban. 3. Minél több tanfolyamot szervezni. 4. A népfőiskola intézményének népszerűsítését különösen a vidéki és a szórványközösségek soraiban. 5. Bekapcsolódni pályázatokon keresztül a felnőttképzés Kárpát-medencei és európai vérkeringésébe. 6. A média minél erőteljesebb bevonását ezekbe a folyamatokba.

Azonban ezek a kijelölt feladatok már messze túlmutattak a civil szervezeti körülmények között elvégezhető felnőttképző tevékenységen. Mint látható a börze tematikáin is, megpróbálkoztunk a rendezvényen a népfőiskolai tevékenységet közelíteni a társadalmi igényekhez mért szakmai képzések irányába. Bár nagy sikere volt a börzének, mégis az összejövetel után a népfőiskolák létrehozásának a lendülete megtört. Többek között azért is, mert az elanyagiasodó világ polgára ma már inkább olyan képzésre iratkozik be, melynek végén szakdiplomát kap, amellyel könnyebben és gyorsabban elhelyezkedhet a munkaerőpiacon. Ez viszont már nem a hagyományos népfőiskola feladata, hanem az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, kőkemény gazdasági szempontokat követő nem formális oktatás része. Ezért úgy tűnik, az elmúlt másfél évtizedben a felnőttképzésnek ez az ága még mindig keresi a helyét a hazai felnőttképzés oktatási rendszerében. Én a népfőiskola jövőbeni feladatául továbbra is olyan képzések megszervezését látom, amelyekkel nem főleg anyagiakban, hanem inkább szellemiekben, lelkiekben teszik gazdagabbá a résztvevőket.

(Az Unitárius Egyház által szervezett Balázs Ferenc Emlékkonferencián, 2017. május 26-án elhangzott előadás szerkesztett szövegváltozata.)

 

Tetszik az oldal? Segíts egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.

both joco, both zsuzsanna

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor. 

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi Képviseleti Pontján működő Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely megtisztelő lehetőséget kapott kolozsvári bemutatkozásra, a Györkös Mányi Albert Emlékházba. A kör tagjai azzal a kiállítással köszöntötték a látogatókat, amelyet 2017. február 19-én, a Fejedelemasszony névnapján mutattak be a sárospataki Művelődés Házában. Az úri hímzéssel készült textíliák egyben a reformáció 500. évfordulója előtti tisztelgés jegyei is.

„A kommunizmus évtizedeiben mindannyian magyarok maradtunk, ez nagy eredmény. Néhány kelet-európai nép sajnos nem volt ennyire szerencsés. Ugyanakkor kiesett a közös emlékezetből jó néhány évtized. Itt nemcsak arra gondolok, hogy 30 év erdélyi magyar kultúrájáról alig van információja a magyarországi értelmiségnek, hanem arra is, hogy az elmúlt évszázadok erdélyi történelmét is igyekeztek elfeledtetni a magyarországi köztudattal. Rengeteg tévhit, félinformáció él ma is még a képzettebb magyar értelmiségiek körében is Erdéllyel kapcsolatban.”

bodrogközi táncok

A Művelődés folyóirat olvasói is olvashattak már alap hasábjain arról az együttműködésről, amely a romániai szórvány közösségek által működtetett magyar házak és a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára között az elmúlt évek alatt kialakult.

facebook

Nap mint nap számtalan fontos és kevésbé fontos döntést hozunk meg, amelyek aztán alakítják életünket és újabb döntéshelyzetek elé állítanak. Az énképünk szerves részét képezi az az elképzelés, hogy ezeket a döntéseket néhány kivételes esettől eltekintve szabadon és saját elhatározásunkból hozzuk. A digitális térben tett online „sétáinkra” is inkább tekintünk szabad barangolásként, mintsem befolyásolt lépések sorozataként. A Facebook közösségi oldal gyengéd noszogatásainak „leleplezésén” keresztül mutatom be, hogy miért gondolom illúziónak azt az egyébként identitásvédő mechanizmus mögötti gondolatot, miszerint teljesen szabadon cselekszünk az online vagy akár az offline térben is.

bábszínház

„Itt nem fontos a koncepció, viszont nagyon fontos a jó ízlés, a tiszta gondolat, a szándék, a játék: az, hogy amit meg szeretnél mutatni a gyermekeknek, az játékos legyen, de­rűs, színes… Valami olyat akartunk létrehozni, ami úgy készül, mint egy ajándék. És valahogy úgy is adjuk át, mintha ajándék lenne. Gon­dolkodtunk, hogy mi az, ami az apró gyerme­kek figyelmét megragadja: színek, formák, tér – az atmoszféra. 

Magyarzsákod

A magyarországi és erdélyi falugondnoki kapcsolat gyökerei az 1990-es évek elején keresendők, amikor Kemény Bertalan, a mindannyiunk Berci bácsija Magyarországon hallatlan sikerrel szervezte meg kidolgozott programmal a falugondnoki szolgálatot.

„Az előadásaink sikere, igazi kézzelfogható sikere az, mikor érezzük, hogy a gyermekközönség lélegzetvisszafojtva figyel, együtt rezdülve a színpadi érzelmekkel, mikor felszabadult, boldog nevetés tölti be a termet, mikor spontán felkiáltásokkal, beleszólásokkal vesznek részt a játékban, együtt játszva teljes átéléssel velünk; és a legnagyobb siker az, amikor fellázadnak cselekvésig a rossz, a gonosz ellen, az igazság, a jó védelmében. Mindez a művészetünk értéke, ereje, a játékunk „fizetsége”.

A bihari Érmellék jelenkori katonai hagyományőrzése szempontjából a 2005-ös év mérföldkőnek nevezhető. A történeti hagyományőrzés a Kárpát-medencében Pákozd után, Bihardiószeg központtal (hajdúk, kurucok, huszárok) Érmelléken fedi le a legszélesebb időskálát (honfoglaláskor is). Ez volt az a kapocs, mely mentén Diószeg és Pákozd közt testvértelepülési kapcsolat jött létre.  

Kányádi Sándor, Fodor Sándor

A Napsugár szerkesztőségének a jóvoltából nézegetem, olvasgatom a valamikori kiadványokat. Doboznyi, évfolyamokba rendezve, bekötve szépen. A legelső 1957-es. Lassan forgatom az időtállóan vastag lapokat.

Guttmann Mihály, megemlékezés

December 7-én, a 90 éves Misi bácsi köztünk elnevezésű emlékest szólamvezetőjeként, a jelenlévőket Guttman Mihály portréháttérrel közös megalkotására késztetve ennek az arcképnek az előzetes vázlatát igyekeztem megrajzolni, amennyire élményeim és emlékezeti képességem megengedték.

Vizi E. Szilveszter

December utolsó napján töltötte 80. életévét Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas orvos és kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, illetve volt elnöke. A kiváló tudóst a következő interjúval köszöntjük, melynek mondanivalója ma is időszerű.

studio színpad kolozsvár

A Stúdió Színpad akaratlanul is hozzájárult a hazai színházak színészutánpótlásához. A rendre cserélődő tagságból sokan felvételiztek sikerrel a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolára. 21 olyan személyről tudunk, aki később elismert színművésszé vált, és akit a mindenkori tagság büszkén emlegetett.